2024. március 8., péntek

KÉTOLDALI TÜDŐ-GYUSZI

KÉTOLDALI TÜDŐ-GYUSZI

Gróf István, fotó: Grófné dr. Kerekes Enikő
Hatnapi őrült köhögés után mentem el az ügyeletre. Hörgőgyulladás, antibiotikum. Harmadnapra rá már félrebeszéltem. Megint ügyelet, most már tüdőgyulladás a diagnosztika, mentő, oxigén-maszk. Arra azért emlékeztem, hogy nem szirénáztunk. Együttműködik, gügyög- írták. Vát magasságában aztán megháromszorozzák az oxigént. Beérkezünk Szombathelyre. Irány a sürgősségi.

Sz. V. doktor 11 napon keresztül nyomatta belém az antibiotikumot, a vérhígítót, a szteroidokat, és persze az oxigént. Harmadnap este mégis majdnem megint „elestem”. Izzadtam, ismét belázasodtam, és rosszul lettem. „Szaladtam” ki a nővérhez, mutatva az pulzoximéter állását. Hát, magának nem lehetne élnie! A sajátjával is megmérte. Ugyanaz. Egy óra múlva jött csak az ügyeletes orvos. Addig már a vizes pólót is felvettem. (No, nem azért, mint a csajok a Baywatch-on).

Egy hónapja még büszkén és magabiztosan nyilatkoztunk a mostani, március végére tervezett floridai, és főleg az adrenalin-szintet emelő guatemalai utazásunkról. Az Atya azonban közbeszólt. Senki sem sérthetetlen. Mi sem. Ezt tudomásul kell venni! Utunk feltételezhetően fél évet késik majd.

Kis piros MP3. Azért vettem 10 éve, hogy ha majd kórházba kerülök, legyen mit hallgatnom. 20 óra tömény blues- rock, a javából. Eddig sok hasznát vettem már, hiszen pesti vonatozásaim alkalmával mindig benn voltak a füldugók. Mondanom sem kell, a kórházban egy estét tudtam hallgatni, mert lemerült. Hol a töltő?

Szobatársak. A három Pista, 80, 75 és 74 évesek. Minden este valaki rosszul lesz. Az éjszakák szürreális álomvilágban telnek, fél-éberen. Húszpercenként valaki kimegy pisilni, máskülönben horkolunk. Az „öreg” hazamehet. Jön Lajos. Fiatalember. Szervátültetésre készül. Akarva akaratlanul mind barátok leszünk, segítünk egymásnak, kiadjuk lelkünk titkait. De kár, hogy elmész! Hát…?

Enikő és Bence. Feleségem és fiam. Most felszínre került a szeretet, a szerelem, az őszinte aggódás, a kedvemre tevés. És öcsém is telefonált mindennap.

Az egészségem után érdeklődő barátok, ismerősök száma. Tudom, hiúsági kérdés. Hát igen, de azért…

Ráhangolt, készülődős, fontosnak vélt programok halasztása. Fel kellett venni a telefont, és megmondani, lemondani őket, sorban. Felülíratattak!

Átértékeltem-e az életem? A túrót! Majdnem ugyanúgy pörgök, tervezek, naplózok, mint ezelőtt. Pedig itt volt az esély, lelassulhattam volna.Majd legközelebb...

2024. január 28., vasárnap

AMI AZ UTIKÖNYVÜNKBŐL KIMARADT: SÓTONY- ZETELAKA EXPRESS, IV.

Ami az utikönyvünkből kimaradt: Sótony- Zetelaka Express, IV. rész

Szöveg é fotók: Gróf István

2002-től, második házasságom időpontjától - ámbár párszor mind magán, mind hivatalos látogatás keretében jártam már Transsylvaniában és a Partiumban-, évente- kétévente szokásunkká vált meglátogatni nejem szülőfaluját. Napjainkig, 2023-ig 15 alkalommal történt meg ez, és úgy gondolom, az utazásonként váltogatott látnivalók sokaságának megismer- tetésével az olvasót beavathatom a még a mai napig is sokszor ismeretlen arcát mutató országot.

11.UTAZÁS 2017. június 10-18

Egészségügyi problémáim miatt (térdszalag) a 2017-es Expressre nem válthattam jegyet, így nejem Timi lányával és Balázzsal együtt utazott ki hármasban Erdélybe.
Kirúgtak a hámból: háromszor is megszálltak Románia területén. Odafelé Kolozsváron, ahol az addig kihagyott Botanikus Kertet is megtekintették.
Másik nagy kirándulásuk szintén új desztináció, Barcarozsnyó várának megismerése volt, amelynek rekonstrukcióját most fejezték be. A szépen felújított magas várba most már lifttel is fel lehet jutni. Azután Szinaja királyi vára következett, majd Dél- Erdély fővárosa, Brassó, ahol szintén megszálltak egy éjszakára. Visszafelé a Bucegi- hegységben kirándultak, amit a Cunteanu- szoros felfedezése követett, délután pedig már a Bolbuci- víztározónál csodálták meg a tájat. Érdekes, hogy Erdélyben nem tűnnek olyan végzetes tájsebeknek a vízierőművek, víztározók megépítése után a környező területek, inkább turista látványosságként "adják el", amelynek van némi esztétikai igazsága. A napot a Ianolita- barlang végigjárásával végezték, mielőtt Zetelakára hazaértek volna.
Hazainduláskor Havasnagyfalu volt az útközben megállásra kiszemelt nevezetesség. Ez a környező, a Hideg- Szamosra néző 86 km2-es dombság tetején fekszik, csodálatos kilátással a környékre. És az az specialitása, hogy – mócok lakta vidék révén- rengeteg „kóbor ló”, azaz félig elvadult paci jön- megy az utakon, anélkül, hogy akadályoznák a közlekedést. Este Nagyváradra értek, ahol az éjszakai szállást másnap elhagyva már nem volt sok idő a sztrádákon hazavezetni.

12. UTAZÁS 2019. június 28 - július 8

Egy élő, és egy jövendőbeli házaspár, Enikő velem, Timi Balázzsal indult el sorrendben 12-ik székelyföldi utunkra. Ámbár hárman is tudtunk vezetni, és a megnyitott autópályák - amelyek a végcél mielőbbi eléréséhez jók, de tájakat felfedezni, kirándulni nemigen- is egyre szaporodtak az útvonalunkainkon, mégis a fiatalok rábeszélésére már nem törekedtünk arra, hogy egyből letekerjünk Udvarhelyszékre, hanem fél-távon megszálltunk.
Így lett ez a 2018-es utazásokon is: Dorogtól a már megépített vadiúj Megyeri- hídon közelítettük meg az Alföldet, majd a határ túloldalán Nagyszalontát. Itt unokatestvéremék nem hagytak minket jó kis bihari ebéd nélkül továbbutazni, de kora délután már a kincses városban voltunk, ahol meg is szálltunk. Itt nejemék nekem is bemutatták a híres Botanikus kertet, majd egy komoly programra jelentkeztünk be: a Tordai sóbánya felfedezésére. Jó kétórányi séta, komoly szakmai háttér, profi látvány- elemek. De azért a belváros négy gyülekezetének négy templomát is megnéztük, mint a szabad vallásgyakorlás egyik legkorábbi gesztusát a bányavárostól. Torockón, ha csak egy fél óra is jut rá, akkor is meg kell állni. Megunhatatlan! Másnap az „eldugott székely falvak” kategóriában Énlakával együtt Atyha falvát is felkerestük, majd fürdés 1. következett: a lányok a parajdi tömény sós fürdőben, a fiúk az úszást élvezhető szovátaiban.
Negyednap már messzebbre terveztünk: Gyergyószentmiklós után Borszéken álltunk meg, végül a fürdés 2.-t Maroshévízen, a Bánffy- strandon élveztük, nagy kánikulában. Az ötödik erdélyi napunkon délkelet felé vettük az irányt: Kézdivásárhelyt elhagyva a Csernátoni skanzent csodáltuk meg újra, majd Prézsmár és Szászhermány szász vártemplomai következtek. Nem kellett Zetelakára visszasietni a romániai útiszonyok közepette - ami fele átlag-sebességgel való haladást jelent a túlzsúfolt utakon a mieinkhez képest -,
Brassó egy csendes apartmanjában megszálltunk éjjelre. Este csak sörözésre futotta az időnkből, délelőtt fedeztük fel a belvárost, majd felmentünk végre a drótkötélpályán a Poiana- csúcsra, hogy fentről is megcsodáljuk Szászföld egyik legszebb városát. Ezután a Predeal kastély, majd a nekem még újdonság Barcarozsnyó és hatalmas vára következett. Hazafelé, alkonyatkor ismét megálltunk egy fél órára Tusnád-fürdőn: hátha kukázó medvékre lelünk. Őket nem láttuk, de a kiborított szemetes-edényeket, nyomaikat igen.
Kisebb székelyföldi turné következett másnap, nem halványuló szép emlékek felelevenítésével: Székelyderzs, risz- rossz földutakon Homoróddaróc, majd Szászfehéregyháza, Szászkézd, hogy hagyományosan a késő délutáni kávét már Segesvár belvárosának egyik presszójában igyuk meg. Visszautunk Nagyszeben érintésével Vajdahunyad várának ráérős megtekintésével kezdődött, majd az eddig kihagyott helyszínnel, Déva várának megmászásával folytatódott. Kihagyhatatlan a kilátás miatt, és a jelzett viperáktól sem kellett tartanunk. Az éjszakát Temesvár egy jól felszerelt apartmanjában töltöttük, azaz az estét is, mivel a városnézést egy hatalmas nyári, özönvízszerű zivatar mosta el. A kezünkből kicsavart és használhatatlan esernyők hiányát megsínylettük: bőrig áztunk. A szép temesi nagyvárost így másnap néztük meg délelőtt, emiatt kimaradt az aradi megálló, és a dorogi kanyar után este már Sótonyban landoltunk.

13. UTAZÁS 2021. július 24-31

Már csak ketten indultunk el a Covid - járvány miatt kiesett 2020 nyár után a tágas Citroen Picassóval. Az első nap Nagyváradig jutottunk. Ott egy villa- panzióban szálltunk meg, és este az egyre szépülő belvárost néztük meg a szintén látványosan kiépített Kőrös- parttal együtt. Másnap Szilágysomlyó városkája, majd a nagy meglepetés, Zsibó botanikus kertje került fel a bakancs-listára. Nem siettünk, a Belis-i tó és partjának körbe-sétája nagy élmény volt különösen azért is, mert a helyiek ezerszámra jöttek ki piknikezni, és az egyik román srác, annak ellenére, hogy megmondtam, hogy magyar vagyok, akkora fejest ugrott a „kamerám kedvéért” a jó 10 m. magas rozsdás hídról a habokba, hogy elállt a lélegzetünk. Újabb megállót, a kincses Kolozsvárt is beterveztük éjszakára, a híres Belvedere mellett levő Hotel Panorama Cetatnie-ben aludtunk, gyönyörű kilátással a városra. Másnap az eddig csak autóból elsuhanni látszó Tordai- hasadéknál is megálltunk: itt volt az ideje, hogy „bele” is menjünk. A másnapi „levezető” kis utazások után harmadnap már át is állítottuk a vitorlákat hazafelé. Segesvár, Berethalom, Medgyes és Nagybaromlak nevezettességei megnézése után Nagyszebenben „kihevertünk” megint egy hatalmas égzendülést, és csuromvizesen indultunk Szelistye felé, hogy egy igazi hegyi panzióban, a déli Kárpátok erdeiben, Dobra falvában foglaljuk el szállásunkat. Egy kiadós erdei séta után hamar elnyomott az álom, így frissen, kipihenve indultunk neki a szerpentinekkel teli, eddig még felfedezetlen Transalpina útra. Már javában délután volt, mikor Zsilvásárba értünk, de a városban, bármennyire is szerettük volna, semmiféle látványosságot nem találtunk, így aznapi végállomásunkra, Turnu Severinbe, magyar nevén Szörényvárba, a Duna partjára autóztunk. A modern, sokemeletes hotel kényelmes és komfortos volt. A városnézésünk több órán át tartott, amely alatt nemcsak a modern főteret hatalmas, ápolt parkjával és egyedi tervezésű, százszínű világításával lenyűgöző szökő- kútjával, hanem a várat romjával, és az archeológiai kiállításával is meg tudtuk tekinteni. Estére egy Dunán állomásozó hajón berendezett étteremben ettük meg természetesen halvacsoránkat a 30 fokos melegben, sok sörrel leöblítve.
Másnap csak percekre volt a várostól a dunai hídon fekvő határ,
melynek szerb oldalán terveztük a Vaskapu felé a továbbautózást. Mintegy 180 km-t tettünk meg a hol széles, szinte tengernek tűnő Al- Duna mentén, hol az alig párszáz méteres szorosokat követve, így a legkeskenyebb szakasz, a híres Kazán szoros mentén. A szerb oldalon kirándulva, kihagyhatatlan volt Galambóc várának megszemlélése. A hatalmas, az EU-s forrásokból finanszírozott, nemrég átadott XIV. századi kővár öt bástyáját is megmásztuk, és érdekes volt a kiállító-terem üvegablaka tövében folyó Duna sodrását látni is. Olyan erős légkondi volt a termekben, hogy majdnem átfáztunk. Belgrád felé az autópályára rátérés másfél órai araszolással bosszantott fel minket: ez a probléma, úgy tűnik, nemzetközi. Szabadkára, lefoglalt apartmanunkba már koraeste odaérkeztünk. Volt időnk az egykor magyar többség lakta városban szétnézni: a megyeháza szecessziós épülete, és több, hasonló stílusban épült palotája lenyűgözött, a parkban színes lufikkal hangosan visítozó- rohangáló gyerekek susogó joggingban parádézó szüleikkel azonban nem. Olasz vacsoránkat az előkelő Denis étteremben fogyasztottuk el. Szabadka -Tompa- majd a határon 2,5 óra várakozás után léphettünk végre Magyarország területére.

A 14. UTAZÁS a blog- archivumban 2022. augusztus 12-én feltett "Templomok és vízesések nyomában Dél- Erdélyben" címmel begyezettekben olvasható.

15. UTAZÁS- 2023. JÚNIUS17-24

Ezúttal is ketten mentünk ki Erdélybe nejemmel. Két kitűzött úti-célunk egyike a Veszprémhez hasonlóan 2023-ban Európai Kulturális Fővárosa címet elnyert Temesvár felkeresése volt, ahova, kedvenc hazai városunkban, Szarvason eltöltött kétórás csavargás után érkeztünk meg koraeste. A szállásunk a Bega- parton volt, közel a belvároshoz. Kinéztünk néhány programot az internetről, így célirányosan mentünk a helyszínekre. Elsőként a Carmen Sylvia térre a zene-pavilonba egy kitűnő fúvószenekart meghallgatni, utána a Victoria térre megmászni az öt szint magasra emelt függőleges parkot, a Pepinierát, 1300 telepített bokorral, fával, virággal rajta, majd az Egyesülés terén befejezni a napot. Itt, tömény hársillat-felhőben találtunk színes esernyőkkel borított utcákat, szabadtéri (komoly) zongoraművészt, XVII. századbeli korhű ruhákba öltözött felvonulást- nagycsőrű kolera-doktorral, tüzérkapitánnyal, szép- asszonyokkal-, és amire készültünk, XXI. századi modern showt. Ezt az Unirii téren, az óváros főterén csíphettük el, már sötétedés után, negyed 10-kor, egy jazzes- kortársos- effektes trombita improvizációra rögtönzött interaktív audio- vizuális installáció révén egy több száz éves reneszánsz ház falára vetítve. A két mester, a zenész, és a képzőművész ott „dolgozott” az első emeleti teraszon, az utóbbi megállás nélkül, a zene ihletésére variálta- rajzolta- szórta táblájára az újabb és újabb meghökkentő alakzatokat. Már elmúlt éjfél, mire hazaértünk szálláshelyünkre.
Másnap, Balázsfalva és Segesvár feltételes megállók érintésével hazagurultunk Zetelakára. Az ezt követő „lazítós” napon apósommal felmentünk a székelyek szent hegyére, a Madarasi Hargitára, ahova már az alsó harmad eddig kavicsos útját is leaszfaltozták, a személykocsiknak kedvezve. Délután a nagy szerelem, Székelyvarság következett. A patakokkal, rétekkel, fenyvesekkel, színes faházakkal díszlő település,- lemértük- 11 km hosszan terül el a Székelyföld közepén. Előtte kipróbáltunk ott egy apiterápiás kezelést. Ez abból állt, hogy tíz méhkaptárt egy faházba telepítettek, és az abban elhelyezett két ágy alá helyezték, persze alaposan szigetelve. Az egy órás ágyon fekvés közben hallani a szorgoskodó- zümmögő- időnként haragosan támadó dolgozók hangját alattad. Az ágyon jó pár fokkal melegebb volt, amit a mozgásban levő több milliónyi rovar termelt ki. Érdekes, új kezdeményezés, relaxációra biztosan alkalmas.
Hogy immunszint emelésére is, azt nem tudjuk. A második nagy úti célunk utazásunkon a Déli Kárpátok hegyeinek felfedezése volt, zömében már a Havasalföld területén. Erdélyt elhagyva, Brassó alatt, a román király egykori kastélyát, Szinaját magunk mögött tudva a legtávolabbi desztináció, a Ialomita barlang felé tartottunk a sok eső miatt bizony sok helyen leszakadt, lekeske -nyített, amúgy is nehezen járható hegyi útszakaszokon. A Bolboa patak vizéből felduzzasztott Bucegi víztározónál azért megálltunk, majd hamarosan a rétszerű fennsíkra értünk, ahol a barlang bejárata található. Ez egyúttal egy kolostor és egy remetelak is. A hatalmas, 480 m. hosszú járat jól kiépített, fémlépcsőkkel, jól megvilágítva, és védősisakkal felszerelve (az alacsony ösvényeken könnyen beütheti a fejét az ember, mert azt hiszi, megfelelőképpen leguggolt, de nem!) biztosítja az optimális élményt. A pulóver nem elég, kabát is kell az 5-6 fokos barlangba. A legnagyobb csarnok persze miről másról, mint a medvéről lett elnevezve. A két testes muraközi húzta kocsin visszatértünk a parkoló felé a rétre, ahol a sok lacikonyha egyikében, birkabőrős fapadokon elhelyezkedve már ismert román kajákat ebédeltünk.
Ezután nejem kérésének engedve a viszonylag új építésű Transbucegi hegyi panorámaúton mentünk végig, meg- csodálva a már a fenyőerdőket is nélkülöző, kopárnak tűnő, mégis fenséges látványt adó hegyoldalak, legelők, világoszöld fűvel- vörös virágokkal pompázó világát. Az 1925 m. magas felső parkolótól a bátrabbaknak megmászhatják Románia legmagasabb csúcsát, a közeli Omu - csúcsot is. Visszafelé Busteni üdülővárosában sétáltunk egyet, mielőtt elfoglaltuk predeali hotelünket, a hegyekre néző terasszal kedveskedő Constanta szálló szobáját. Mivel hideg vacsorát terveztünk a teraszon, lementünk a városkába, a boltba. A recepciós összevont homlokkal utánunk szólt: azért sötétedés előtt érjenek vissza! Kiderült, menetrendszerű esti medvelátogatásnak van kitéve a hegyoldalban fekvő szállodánk környéke, vigyázni kell.
A kis, kétnapos Kárpátokban tett kirándulásunk másnapján nyugat felé, már Erdélyben felkerestük a csodálatos Barcarozsnyó szász városka várát, szintén felvonóval, majd belvárosában csava- rogtunk egyet. És ha már „edzenem” kellett a tériszonyom leküzdése érdekében, persze, hogy felmentünk Brassópojána hegyére, a Keresztényhavas csúcsra 600 m-es szintkülönbséggel, 1900 m. magasra a drótkötélen himbálózó kabinnal. Megint szerencsénk volt, az örökös vihar veszély megint elkerült, jót csetlettünk- botlottunk fenn a sziklás, köves ösvényeken, havas sávokat is érintve. Délben egy hangulatos, a Fekete – templom melletti kerthelyiségben megebédeltünk, majd egy rövid brassói városnézés után a két legegyedibb, szépen rekonstruált szász erőd-templomot, a szászhermányit és
a prázsmárit bejártuk, ezúttal a külső várfalakra épített 3 emeletes kamra (szükséglakás) rendszert is a fából készült, sötét folyosókon végigjárva. A tatárjárás után betelepített németek csodás, és praktikus védővárakat emeltek itt, a Barcaságban, a Szászföldön, tucatjával. Nem szabad kihagyni valamelyiküket egyik évben sem. Az utolsó két napon a Gyergyói medence, Marosfő várt minket a híres sós parajdi fürdőzés előtt, majd másnap ezt megismételtük az aznap szezont nyitó szovátai Medve – tóban.
Nagyváradon szálltunk meg utolsó napunkon, ahol nem ajánlott nappal a belvárosban csavarogni, mivel az esti, kivilágított nagyváros látványa Európában is egyedülálló, felejthetetlen élményt ad. Azért egy óriási, szélviharral indult zivatarba belefutottunk a romantikus este végén. Másnap más megint napsütésben utaztunk haza, Vas megyébe.

2024. január 25., csütörtök

AMI AZ UTIKÖNYVÜNKBŐL KIMARADT:SÓTONY-ZETELAKA EXPRESSZ, III.

Ami az utikönyvünkből kimaradt: Sótony- Zetelaka Express, III. rész

Szöveg és fotók: Gróf István

2002-től, II. házasságom időpontjától - ámbár jó párszor mind magán, mind hivatalos látogatás keretében jártam már Transsylvaniában és a Partiumban-, évente- kétévente szokásunkká vált meglátogatni nejem szülőfaluját. Napjainkig ez 15 alkalommal történt meg, és úgy gondolom, hogy az utazásonként váltogatott látnivalók, ezek sokaságának megismertetésével az olvasót beavathatom a még a mai napig is sokszor ismeretlen arcát mutató ország, Erdély titkaiba

8. UTAZÁS 2013.Július 8-14.

A 2013-as szokásos kirándulásokkal kibővített rokonlátogatásra Enikő, Botond, Mari húgom és jómagam indultunk el, ismét lenyomva a 920 km-es távot egyben. Ekkor már azért apránként szaporodtak az autópályás szakaszok hosszai idehaza, de Romániában is.
Másnap egy belső székelyföldi kisebb templom- műemlék kört tettünk meg, miután az udvarhelyi piacon egy ötliteres, pálinkának való cseresznyefa-hordót, és egy rendes, szalmából font székelykalapot vásároltam magamnak. Székelydálya fehérre meszelt, védbástyával körülvett középkori vártemplomát néztük meg elsőként, szépséges festett kazettáival, majd a jóval nagyobb méretű székelyderzsi unitárius következett. A Szent- László freskók meghatóak, a tornyokban levő szalonna-, és füstölt-hús- raktárak megépítései pedig a kor racionális lépései voltak. A már hegyen fekvő közeli Székelymuzsna református templomát éppen tatarozták, de bekukkanthattunk a kék kazettás díszítésű templombelsőbe is.
Harmadnap a megunhatatlan erdélyi tájat mutató Varsági erdőkben csavarog- tunk a Csorgókövet, majd a hegyteteji Tálos- kilátót is útba ejtve, hogy Síkaszó település virágos rétjein ( hogy miért nem gyomosodnak, máig sem értem) folytassuk, és útba ejtsük Sütő András házát (ma múzeum) is, ahol az író nyaranta szokott tartózkodni. Ámbár gyatra minőségű utakon, de rövidebben, és tájakban, épületekben gazdag települések között haladt Udvarhelytől Fogaras felé az út a Homoród- völgyében: mindig erre kerültünk inkább, mint a jobban kiépített főutakon. Ezúttal Halmágy községében álltunk meg alaposabb nézelődésre, majd újra meghódítottuk a Ceausescu által épített transzfogarasi szerpentineken az erdélyi havasok legszebbjét, a fogarasit. A Cascade végén, fenn, a motelek között meglepetés várt: itt-ott vastag hótakaró borította az út két oldalát, így aztán „kénytelenek voltunk” hógolyózni a Bilea- tó partján. Azért átsétáltunk az alagúton a „román határhoz”, ahol Trianon előtt kezdődött Románia területe, és melyet az otthonlakók, de az elszármazott székelyek is mindig megmutatnak vendégjeiknek.
A Bucsin-tetői erdei áfonyaszedés, és rókagomba vásárlás után egy nagyobb lélegzetű csavargást terveztünk be újból, délkelet felé véve az irányt. Csíkszereda, Tusnádfürdő (medve még akkor nem kóborolt az utcákon), Szt. Anna- tó (a fiúknak fürdés, a lányoknak lápos- nézés), majd az eddig kihagyott Bálványosfürdő következett. Hangulatos, köztük sok Monarchia- kori szanatórium, hotel között kiértünk a torjai büdös- barlanghoz, mely erős kénes szagától kapta e jelzőt. A mofettába, a barlang belsejébe be is lehetett menni.
Másnap már indultunk is haza. Többórás megállóra ekkor Kolozsváron került sor, ahol a méltán kihagyhatatlan látnivalók, a Mátyás- ház, Szent- Mihály templom, Mátyás- szobor, a Farkas utcai templom mellett időt szántunk végre a házsongárdi temető végigjárására is. Marival, Botonddal felváltva kiabáltunk egymásnak, ha újabb és újabb neves művész, család sírját, síremlékét, kápolnáját fedeztük fel. Estére szállásunkra, Budapestre érkeztünk, másnap pedig haza, Vas megyébe.

9. UTAZÁS 2015.Június 27-Július 04

2005 óta minden páratlan évben indultunk útnak Erdélybe, így ’13 után 2015-ben is. Most azonban új útitársunk lett: Enikőn, Botondon kívül hosszú ki- hagyás után középső lányunk, Timi is velünk jött barátjával, Balázzsal. Dorogon vettük fel őket, de így is este ¾ 10-re „hazaértünk” Zetelakára. Igaz, immár hárman is vezethettünk, felváltva. Ott éppen falunap volt, és Rúzsa Magdi is fellépett. Nosza, leállítottuk a kocsit, és mentünk is a nép- ünnepségre.
Másnap – szokás szerint- rövid hatótávban mozogtunk. A Hargita- tető bebarangolása volt napirenden, és a környéke. Megelégedve tapasztaltuk, hogy a köves- kavicsos10 km-es felvezető út 2/3-a, 7 km. már le lett aszfaltozva, és ez bizony jót tett a Hyundai alvázának is, meg a bennülők kényelmének is.
Visszafelé Ivóban megnéztünk egy kis vadasparkot, amelynek boltjában- ilyen az üzleti világ- bizony bevásároltunk szarvas-, és medvekolbászokból is.
Harmadnapon azonban nagyobbat léptünk: a fele csapatnak még az újdonság erejével ható Békás- szorosba másztunk fel, majd két csónakot bérelve a Gyilkos- tavat hajóztuk be. A tó melletti faasztalok mellett, fapadokon ülve különleges hangulatban ebédeltük meg a miccset, jó kis Csiki sörökkel leöblít- ve. A másnapi Hargita- megyei kis körben „új” látnivalókat fedeztünk fel: az udvarhelyi Jézus szíve kápolnát, majd székelykeresztúri múzeumot, vadászati kiállításával kiemelten.
Látogatásunk ötödik napján Szászvidék felfedezése várt. A hangulatos Homoród- völgyön keresztül értük el Kőhalom várát, amelybe ezúttal be is mentünk. Kicsit túl sterilre sikerült a vadiúj várrekonstrukció, de azért a falak, lépcsők, lovagtermek valamit visszaadtak a középkor hangulatából. Eddig nem látott újdonság, a már románok építette törcsvári Drakula kastély jött az aznapi sorban. Bizony, szépen, látványosan berendezték a muzeológusok a várbelső terét, de kívül is kifogástalan volt a vár. Méltán várja nap, mint nap a turisták ezreit Románia leghíresebb- leghírhedtebb nobilitása: a shopokban ezerszám árusították a celebbé avanzsált havasalföldi uralkodóval, Vlad Tepessel, leánykori nevén Drakulával kapcsolatos emléktárgyakat. A hosszú kirándulás Brassóban fejeződött be: a belvárost a tágas, világos fő-terével bebarangoltuk, de a két szép templománál, az evangélikus Fekete- templomban, és az ortodox- templomban is sokat időztünk. Este ½ 10-re értünk haza, újra kellett melegíteni a vacsorát.
A másnapi kis sóvidéki kör már lazítás- jellegű volt: a közös Szejke, Farkaslaka, Korond látogatás után Parajdra, a sóbányába lányok, Szovátára, a Medve- tavi fürdésre a fiuk mentek el. Utolsó zetelaki napunkon Előd sógorom meglepetés- sel rukkolt elő: egy medve-lesre szerzett „belépőket” az egész családnak tanít- ványa édesapjától. A késő délután folyamán majd 3 órán keresztül figyelhettük a mit sem sejtő hím- , családos anya-, és nagyobb bocsmedvéket jönni- menni, játszani, veszekedni, fára mászni a „megterített asztal”, azaz a számukra láthatatlan, hangszigetelt, és majdnem szagmentes házacska előtti tisztáson. Este, a program végén, bizony csőre töltötte a kísérő Dénes vadász a puskáját, amikor a házikót elhagyva, vagy 500 m-t mentünk a kocsijainkig. A bocsos anyamedvék nem haboznak…
Másnap utaztunk haza, hamar Pesten voltunk, ahol Botond, majd Dorogon, ahol Timiék szálltak ki, végül kettesben értünk haza.

10. UTAZÁS 2016. Július 23-30.

Timiék, miután igen jól sikerült az előző évi körutunk, repetázni szerettek volna, így hasonló összetételben, Enikővel, Botonddal és énvelem újból nekivágtunk az útnak. Aznap Nagykárolyig mentünk le, ahol a szatmári kisvárost, Enikő gyakornoki idejének színhelyét néztük meg, tetszetős neoromán Károlyi- kastélyával, majd Szatmárnémeti következett, ahol egy panzióban megszálltunk. Másnap az Avas-vidék következett, részben nekünk is újdonságaival. Avasújfalun a Nyugat- Európában vendégmunkásként dolgozó, majd itthon építkező helyiek ízléstelen, újgazdag villanegyedét „csodáltuk” meg,
majd a hírneves szaploncai „vidám temetőt” látogattuk meg, ahol- vasárnap lévén- egy szabadtéri misére is becsöppentünk. Hihetetlen, hogy milyen népszokást vett fel az ottani lakosság. Kék- fehérre festett sírjaikra pingálva egyes szám első személyben mesélték el életüket, de főként haláluk okát (baleset, betegség, alkoholizmus, stb.) Máramarossziget, a térség fővárosa következett ezután, román- magyar- zsidó- ukrán behatásokkal. A fatemplomok, fából épített épületek a tájra jellemző stílus- jegyeivel meghatottak minket. Tovább menetelve a sóbánya vidéken, Barcafalva ortodox egyházi skanzenjét jártuk be alaposan: nagyszerű élmény volt a zömében román népi építészet a múltban gyökerező, de ma épült alkotásait szemügyre venni. A jódi fatemplom megcsodálásával lett teljes az ortodox- kör, majd már a síkvidéki Beszterce városában sétáltunk, mielőtt hazaindultunk volna Zetelakára. A mostanra szépen felújított sétálóutcát, és a renovált lábas-házakat is csak most fedeztük fel. Harmadnap Balázsék is megismerhették a Fogarasi- havasok legszebb látnivalóját, a Bilea- tavat, és környékét. Sajnos, kifogtunk egy szakadó esőt, amely eláztatott bennünket, így hosszúra nyúlt ebédeléssel, majd az előtérben ágaskodó hatalmas kitömött medvével való fényképezkedéssel mulattuk az időt. Szász vártemplomok mellett, de a Szentágotait alaposabban megtekintve, egy hangulatos koraesti segesvári kávézás után értünk haza. Novum volt az Udvarhely közeli Szejke- Szentlélek melletti dombon épült hatalmas Krisztus- szobor. Mivel ezt még az otthoni vendéglátók sem látták, együtt ment a nagy család a hepehupás földúton a kilátóként is szolgáló építményhez. Egy kis riói utánérzés talán lehet benne, mindenesetre hatalmas élmény a szoboróriás tövéből, de főleg a tetejéről szétnézni a dombos- hegyes platón. Délután a sokat látogatott Varságon a Lóitatónál valóban elcsípünk egy 20-30 lóból álló ménes itatását, és egy, az apósom által ajánlott működő vízimalomba is ellátogattunk.
Másnap Csíkszereda, Tusnádfürdő (hátha találunk „kukázó” medvét) és a Szt. Anna- tó következett. Itt jó negyedóra, mire a parkolóból gyalog lebotorkál az ember a bokrok ágaiba kapaszkodva a meredek szerpentinen, de megéri. Balázzsal oda- vissza átúsztuk a tavat. (ma már ez tilos!- a szerk.). Soha nem feledhető érzés, mikor a tó közepén megpihen az ember, és körbetekint: körös- körül fenyvesekkel tele magas hegy veszi körül a vulkántavat. Valahogy nem akaródzik továbbúszni! Mint oly sok helyen, itt is van egy szép kilátó, mely rátekint a kászoni medencére. Visszamenet megnéztük a pünkösdi ünnepekkor telített csíksomlyói kegytemplomot, majd a Hármashalmot és a Salvator- kápolnát is. Mintha nem ugyanaz lett volna, így, tömegek nélkül. Magyarországra vettük az irányt másnap, Nagyszeben felé, ahonnan az új A 3-as autópályán a határ felé haladva már jócskán takarítottunk meg időt az utazással.

2024. január 23., kedd

AMI AZ UTIKÖNYVÜNKBŐL KIMARADT: SÓTONY-ZETELAKA EXPRESS, II.

Ami az utikönyvünkből kimaradt: Sótony- Zetelaka Express, II. rész

Szöveg és fotók: Gróf István

2002-től, II. házasságom időpontjától - ámbár jó párszor mind magán, mind hivatalos látogatás keretében jártam már Transsylvaniában és a Partiumban-, évente- kétévente szokásunkká vált meglátogatni nejem szülőfaluját. Napjainkig ez 15 alkalommal történt meg, és úgy gondolom, hogy az utazásonként váltogatott látnivalók, ezek sokaságának megismertetésével az olvasót beavathatom a még a mai napig is sokszor ismeretlen arcát mutató ország, Erdély titkaiba.

4.UTAZÁS 2005. Június 25.- Július 2.

Menetrendszerűen az iskolai szünet után hamarosan felkerekedtünk Enikővel, Botonddal, és most a nagyobbik leánnyal, Eszterrel Székelyföldre. Ekkor variáltunk az utazáson: egy aradi városnézést és Vesztőhelyen történt tisztelet-adást követően nagynénémékhez,
Temesvárra mentünk első nap. A település mindig tart meglepetéseket: a nagyvárosi hangulatot árasztó belváros és a Bega- part után megnéztük a református templomot, ahonnan Tőkés László 1989-ben elindította a romániai forradalmat. Nagynéném, aki elvitt oda, akkor részese is volt az eseményeknek. Másnap Déva (csak a város), a kihagyhatatlan Vajdahunyad és vára, majd Őraljaboldogfa és Kelnek csodás kis templomai következtek, utolsóként pedig Nagyszeben pompás városa várt minket szépen rekonstruált belvárosával.
A szokásos egynapos otthoni szusszanás után inkább egy élményekkel inkább, mint munkával járó mézpörgetés hasznos résztvevői voltunk újra. A nagy káni- kulában másnap felmentünk a dombtetőre, ahol a Szent- Anna –tónál a fürdésen kívül bejártuk a mellette pallóra emelt deszkaösvényen a helyi, botanikai és zoológiai érdekességeket bemutató Őslápot is. Ezt követően Benedek Elek szülőháza következett Kisbaconban, végül Vargyas község néprajzi érdekességekkel, kivált faragott, népi bútorfestésével büszkélkedő múzeumát látogattuk meg.
Másnap elmentünk nejemmel a Székelyföld egyik legeldugottabb, legcsende-sebb falvába, ahol az élet is megállt, Énlakára. Álltunk a falu közepén, és hallgattuk a hangokat: kakaskukorékolás, kutyaugatás, a patak csobogása, és persze a madarak csiripelése hallatszott. Slussz! Elszoktunk tőle, de hozzá- szokhatnánk rá többször is. Azért megkerestük Illés Lajos zeneszerző-művész házát is: hiába kopogtunk, zárva volt.
Hazafelé menet, hasonlóképpen, mint tavaly, apósomat elvittük szülőfalujába a bátyához, a Beszterce megyei Árpástóba. A faluról el kell mondani, hogy az ottani lakosság, a szomszédos Magyardécsével együtt Közép- Kelet- Európa egyik legnagyobb cseresznyetermelője. Apósom elmondása szerint a május- júniusban alkalmi vendégmunkások sokaságát szerződtették le napszámban, hogy leszedjék a gazdák kertjeiben megtermett gyümölcsöt. Beszterce városát előtte alaposan körbejártuk, ugyanúgy, mint a szintén nem túl sok élményt hagyó Betlent is, majd az ezeknél többet mutató Nagybánya következett. Ez már jóval szebb település, már csak a tekintélyes hegyekkel körbevett fekvése miatt is. A Szent István torony, a görögkeleti templom, a Fekete Sas fogadó különleges hangulatot adott a városnak, amit a festőművészek is „díjaztak” egykor. Innen Szinérváralja kisvárosába mentünk, ahol jómagam sokat jártam sárvári alpolgármesterségem idején, mivel a két városnak akkor fejlődött és teljesedett ki a testvérvárosi kapcsolata, Erdősi Szilveszter János jóvoltából, aki a bányavidéki városkában született, és a dunántúliban munkálkodott. A református vendégházban töltve az éjszakát, másnap Nagykároly városkáját- ahol nejem a gyakornoki idejét töltötte-, útba ejtve, hazaindultunk.

5. UTAZÁS 2007. augusztus 8-15

Egy év kihagyással tértünk vissza Erdélybe 2007-ben, immár augusztusban. Enikőn és Botondon kívül útitársunk Mari húgom volt. Irodalmi érdeklődését is figyelembe véve ezúttal megálltunk Csucsa falujánál, Ady egykori otthonánál, ami ma múzeum. Magyargyerőmonostoron, az egykori katolikus, később református templomát,
majd Kalotaszeg- Felszeg eddig kihagyott négy fiatornyos gótikus fatemplomát Magyarvalkón szintén útba ejtettük, mielőtt késő este „beestünk” Zetelakára.
A harmadnapi program Csíkszeredával indult, Sepsiszentgyörggyel folytatódott, hogy Prézsmár és Szászhermány idillikus szász vártemplomainak alapos meg- tekintésével teljesedjen ki. A nap csúcspontja már nem magyar emlék, hanem román, a szinajai Peles kastély megtekintése volt. Mihály király egykori palotája ma felújított, kifényezett állapotában várt minket, gyönyörű kastélykertjével együtt. Brassó városa volt aznapi utolsó helyszínünk, amely az évben Európa Kulturális Fővárosa is volt. „Csak” a főteret és környékét jártuk be, és a frissen térkövezett terek, utcák, kipofozott épületek, ápolt parkok igazi európai város külsejét kölcsönözték a szász nagyvárosnak, és ez – szerencséjükre - napjainkig is tetten érhető.
A másnapi kirándulásunknak már a természet volt a célpontja: a Madarasi Hargitát másztuk meg. Most nem személykocsival, hanem lovas-fogattal: Szentegyházán „szálltunk fel” a szekérre, és amíg bírták a pacik, mentünk felfelé, Amikor már nagyon meredek lett, gyalog folytattuk, egészen a csúcsig.
Utazásunk ötödik napján Románandrásfa most ortodox templomban elcsíptünk egy misét, majd megunhatatlan ismétlések, Szászfehéregyháza, Homoród- vártemplomai- majd Segesvár következett, hogy egy újdonsággal, Almakerék falujának, és szász evangélikus templomának látogatásával zárjuk a hosszú kirándulást. Ritka, és egyedülálló segítségnyújtás példája éledt meg ott: az egykori, a 80-as években Romániából Németországba „kiebrudalt” szászok nem felejtették el szülőföldjüket: hatalmas összegeket hazaküldve, egy kis igazi falusi turista- látványossággá szépítették egykori falujukat.
Egy szűkebbre szabott só-vidéki kör után az utolsó erdélyi napon hazafelé ismét megvariáltuk a bejáratott utakat: Medgyes, Nagyszeben városai, Nagybaromlak, Nagydisznód, Kisdisznód középkori hangulatot őrző szász erődtemplomai után délre, Szimeria, Karánsebes (a Retyezát lába!), a Vashágó felé vettük az irányt, hogy ismét Temesváron, nagynénémnél találjunk szállásra. Másnap a hazafelé úton Nagyszentmiklóson, Bartók szülőhelyén megálltunk egy fél órára, tisztelegve a Mesternek, majd Makó felé gurultunk haza.

6. UTAZÁS 2009. augusztus 6- 12.

Hatodik erdélyi utunkon özvegyen maradt apósomat, aki nálunk vendégeskedett, hazavittük, így vele, Enikővel és Botonddal négyen vettük célba Zetelakát. Dunaföldvár, Halászcsárda- Apuka álma: Ópusztaszer- egy romantikus tiszai révátkelés- Békéscsaba hazai megállók után a Partiumba érve, az Aranyos völgyében kezdtük a kirándulásokat. Felkerestük az egyik legszebb, hagyományőrzőbb, a turizmus szolgálatába pozitív felhanggal mindent bevállaló Torockó települését.
Másnap a szomszédos Zeteváralja várromjára másztunk fel, vigyázva az itt gyakori viperák elkerülésére. A monda szerint a pogány király két lányával élt itt, majd a háborúkban vitézkedő, már keresztény hitre áttérő fia is hazalátogatott, és kérdőre vonta apját, hogy miért nem tértek meg vallásukban. A konok király, Zeta ekkor kiátkozta fiát, mire megdördült az ég, és romként dőlt össze a kevély királlyal és övéivel a hatalmas kővár. Majd a közeli Varságon csodálkoztunk rá a helyi szervezésű, de nemzetközi motoros-találkozó sok száz vidám, önfeledt résztvevőjének szórakozására.
A hét programjában volt még Csík, majd az addig felfedezetlen Kovászna bejárása. Szeredán megnéztük a híres Makovecz- templomot, majd a gelencei templomot csodáltuk meg újból. A sorban Zabola kastélya következett, majd a kovásznai büdös vizű közkút, a „pokolsár” testközelből. Utunkat folytatva Csomakőrös és múzeuma (Kőrösi Csoma Sándor), végül a bezárt Mikes-múzeum helyett a falu, Zágon lett felfedezve általunk. Ez utóbbi hangulatos kertjében azért nagyot sétáltunk.
Hazafelé Csicsókeresztúr ( apósomat leraktuk a nővérénél)- Betlen - Dés - Nagybánya útvonalon Koltó következett, ahol végre megnézhettük a Teleki-kastélyt, Petőfi (és Júlia) számos emlékével együtt. Innen Desze ortodox fatemplomához tartottunk, és Ilbán, egy modern, erdővel körülvett szállodában szálltunk meg. Másnap Szinérváralja és Szatmárnémeti, majd Magyarországon Mátészalka rövid városnézéseivel megszakítva értünk haza este Sótonyba.

7. UTAZÁS 2011. Július 10-16

Mint 2009-ben is, ez évben is a nálunk tartózkodó apósomat Enikővel, Botonddal, és jómagam vittük haza Udvarhelyszékre. Karcsi apukával odafelé az általa hőn áhított Hortobágyot kilenclukú hídjával, majd Debrecent, Nyíregyházát, és benne a híres állatkertet néztük meg, majd ott alvás után Szatmárnémetiben álltunk meg rövid városnézésre. Ezután nővérét Csicsókeresztúron, a bátyát Árpástón meglátogatva érkeztünk meg szokásos erdélyi bázisunkra, Zetelakára.
Nevetett apósom, hogy ilyen könnyen utazunk: bezzeg neki, fiatalember korában a 10 km-re fekvő betleni vasútállomástól a falujáig gyalogolnia kellett, ráadásul a Szamoson - már ha engedte a vízállás-, a ruháit a feje fölé tartva gázolt át. Egy környékbeli pihentető- szemet gyönyörködtető laza kirándulás-nap után újabb, eddig nem látott úti-célok felé fordultunk: a Maros-mentére. Szászrégen mind a négy gyülekezetének temploma, kivált az evangélikus nevezetes látnivaló, és szép példája az erdélyi szabad vallásszabadság nemes hagyományainak. Kastélyok következtek ezután, elsőként a hatalmas, világos, csodaszép gernyeszegi barokk Teleki-, majd a szintén a Telekiek tulajdonolta, éppen felújításra váró, romos sárombereki, gyönyörű kastélykertjével, végül Marosvásárhely előtt még az egykor reneszánsz pompáját élő, mára nagyon lepukkant Máriaffy- kastély Marosszentgyörgyön. Erdély egykori fővárosában már csak alig felerészben élnek magyarok, mégis minden belvárosi épület arra a korra emlékeztet, főleg minket. A szecesszió csúcskorszakának itteni produktuma a Kultúrpalota, a Közigazgatási Palota, a Toldalagi-, és a Prefektúra palotája, hogy a várhegyről, templomairól ne is beszéljünk. Mezőcsáváson a falu feletti dombon álló református fatemplomot, mellette az öt és fél évszázados fából épített haranglábat, majd a körülötte elterülő csendes temetőt néztük meg, míg Szentdemeteren a falu szélén felépített, román- gótikus korban épített katolikus kőtemplomot, utolsó állomásként pedig szásznádasi evangélikus, természetesen szász erődtemplomot.
A közeli Varság környékének soha sem unott természeti szépségeit megismerendő telt a következő napunk, a Lóitató, az egyre népszerűbb Csorgókő- vízesés, a Kilátó beiktatásával, majd az erdőben egy kiadós gombászással ért véget ez a nyári napunk. Azt, hogy a társaság hölgytagjai miért hangos éneklés közepette keresték a megbúvó gombákat, hamar kiderült: féltek a medvéktől, és elijesztésnek szánták a dalolást.
Az egyhetes erdélyi tartózkodásunk másik nagy kirándulása a Gyimes völgyébe vezetett. Csíkszereda után Csíkszentgyörgy és Csíkménaság katolikus templomát (a csángók katolikusok) megtekintve a szemet gyönyörködtető fenyveseivel, kaszálóival, legelőivel a Gyimes- völgyébe értünk. Középlok települését alaposan körbejártuk, és persze fenn voltunk a Gyimesbükki vasútállomáson, a Monarchia legkeletibb vámépületénél, majd a Rákóczi- várat is megmásztuk. Annyira azért nem fáradtunk el, hogy este még ne segítsünk be apósoméknál egy kis szénagyűjtésbe. Hazamenet már kihasználtuk a romániai A 3- as autópálya 42 km-es szakaszát is, Kolozsvárt elkerülve, így a szokásosnál hamarabb értünk haza.

2024. január 22., hétfő

AMI AZ UTIKÖNYVÜNKBŐL KIMARADT: SÓTONY- ZETELAKA EXPRESSZ, I.

AMI AZ UTIKÖNYVÜNKBŐL KIMARADT: SÓTONY- ZETELAKA EXPRESS, I. RÉSZ
Szöveg és fotók. Gróf István

2002-től, II. házasságom időpontjától - ámbár jó párszor mind magán, mind hivatalos látogatás keretében jártam már Transsylvaniában és a Partiumban-, évente- kétévente szokásunkká vált meglátogatni nejem szülőfaluját. Napjainkig ez 15 alkalommal történt meg, és úgy gondolom, hogy az utazásonként váltogatott látnivalók, ezek sokaságának megismertetésével az olvasót beavathatom a még a mai napig is sokszor ismeretlen arcát mutató ország, Erdély titkaiba.

1.UTAZÁS 2002. Június 22-28.
Első utunkon otthonunkból, Sótonyból indultunk el feleségemmel, Enikővel és a három gyerekkel. Este Nagyszalontán, rokonaimnál szálltunk meg, majd nem a Királyhágó, Kolozsvár felé vettük az irányt, hanem Belényes felé, az Aranyos völgyébe. Annyira nem voltak kiépítve az utak, így sokszor a vízmosás földes hordalékán mentünk, azt feltételezve, hogy eltévesztettük az utat. Persze az is igaz volt, hogy az előző napokban hatalmas esőzés mosta el a vidéket. A nap fénypontja a Medve- barlang felfedezése volt, majd az Aranyos völgyében többször is megálltunk, a patak partján gyönyörködve a természetben a sok- sok közel-lakóval együtt, akik a környékbeli városokból menekültek ki Daciájukkal ide. Tüzet raktak, sütöttek- főztek, napoztak, fürödtek: kikapcsolódtak. Már este 10 óra lett, mikor megérkeztünk Zetelakára, nejem szülőfalujában,
ahol anyósom, Katóka töltelékes káposztával, apósom, Karcsi pálinkával, sógorom, Előd és felesége fontos tanácsokkal várt.
Másnap- én még az addig csak Kolozsvárig jutottam, a Székelyföld még ismeretlen volt- Parajd, a sóbányával, Korond a kirakodóvásárával, és Farkaslaka Tamási Áron-emlékeivel lepett meg minket.
A viszonylag lapos-fenekű Hyundai Accent bizony megsínylette az akkor még csak erdei földúton felvezető szerpentines utat másnap a Madarasi Hargita parkolójáig, ahonnan bekóboroltuk a hegyet, a sok-sok kőkupacos kis emlékhelyet végigböngészve. A hatalmas zeteváraljai víztározót, apósom állandó horgászterületét is körbejártuk, a síkaszói hegyi nyaralók tarka világával együtt. A hagyományos esti vacsorák alkalmából, mikor tízen ültük körül az asztalt a zetelaki ház nappalijában, sokszor éjfélig, egyig ment a mesélés, anekdotázás, főleg Karcsi bátyám jóvoltából.
Utazásunk hatodik napján hazafelé a Beszterce- Naszód megyei Csicsókeresztúron keresztül mentünk, ahol letettük rokonlátogatásra apósomat, majd Nyíregyházán szálltunk meg. Itt felvételiző Bence fiamat vettük fel, és hoztuk haza magunkkal, Vas megyébe.

2. UTAZÁS 2003. Június 23-30.
Második erdélyi utunkon- még bírtam- egy szuszra levezettem a Sótony- Zetelaka távot, mely, még autópályák híján, 850 km., és reggel 6-tól este 9-ig tartott. Enikőnek csak a kisebbik lányával, Timivel, és persze a világot látni szerető Botonddal együtt csak négyen voltunk ezen a nyolcnapos utazáson.
A másnapi – érthető módon pihenéssel töltött – nap után a Békás- szoros sziklás szerpentinjeit sétáltuk be, majd a Gyilkos- tó következett, persze csónakázással egybekötve. A számomra érdekes miccset itt kóstoltam meg ebédre, sajnos, sör kíséret nélkül, majd a közeli Gyergyószentmiklós temploma, fő tere kerültek látókörbe a délután.
Mézpörgetésben még nem volt részem az addig. Nos, erre is sorra került az egyik nap, mikor is az egész család beöltözött kendőbe, sapkába, kesztyűbe, és a húsz kaptárból, Karcsi bátyám vezetésével kiszedtük a tavaszi- nyár eleji produktumot. Életre szóló élmény volt látni, ahogyan a mézpergetőbe pakolt keretekből az erőteljes tekerés után kicsordogált az aranysárga édesség. Baleset - azaz méhcsípés- hál’ Istennek nem történt, ami köszönhető apósom gyakori füstölő- használatának is.
Másnap már Szászföld bejárása volt úti-célunk. Szászkézd, Szászbuda temploma már megmutatta, hogy milyen különleges építészeti látnivalókra számítsunk később. A túlzottan „sterilen” rekonstruált Fogaras vár nem hatott meg minket,
de az utána következő Fogarasi havasok annál inkább. Felmentünk a több mint 2000 m. magasan fekvő Bilea- tóhoz is a gyilkos szerpentineken inkább kocsival, mint a billegőnek tűnő lanovkákkal. Kerc ősi temploma még romjaiban is lenyűgöző volt, a szászok építő- stílusának csodája. Visszafelé már a hegyes vidékről az alföldi tájakon, a Homoród- völgyében kocsiztunk vissza, négy-öt romos szász- magyar erődtemplomot megcsodálva. Az alig húsz-kilométeres utazás azonban órákig eltartott. Akkor terelték haza a tehéncsordákat, és bizony, minden faluban 20-30 percig, a Kaca nevű nagyközségben, ahol három csorda is kint legelt, több mint egy óráig tartott, mire az összes jószág bekanyarodott gazdája házához. Magyarországon ekkorára már felhagytak a háztáji tehéntartással, de még emlékeimben élt az Ölbői, az Alsó-, és Felsőszelestei csordák okozta kényszerű várakozások emléke.
Az ezt követő rövidebb, de pihentetőbb napon mind a parajdi, mind a szovátai sós- fürdők különleges vizében megmártóztunk, és a Székelyudvarhely- Szejke- fürdőn elcsíptük az Ezer Székely Leány Nap folkklór ünnepség felvonulását is. Az előző napi szász városok megbabonáztak, így utazásunk hetedik napján újból ezek következtek: Medgyes városának, majd Muzsna, Berethalom községeinek, végül a megunhatatlan Segesvár templomai, középkori épületei, utcái, terei.
Utolsó, Zetelakán vendégeskedő napunkon a közelbe kószáltunk: a zeteváraljai víztározó és környékének felfedezése - amely jéghideg vizében, a figyelmez- tetések ellenére egyet úsztam is!-, majd a Bukarest nagyságú alapterületen fekvő Varság felkeresése volt a programunk. Utóbbi volt nejem anyai nagyszüleinek lakóhelye évtizedekig: itt tanítóskodott a házaspár, és nyaralhattak az unokák a szünidőben.
Hazafelé ugyancsak egyhuzamban tekertünk haza Sótonyba.

3. UTAZÁS 2004. Június 17- 24.
A tavalyi évhez hasonlóan, két felnőtt, két gyerek összetételben indultunk útnak, hogy meglátogassuk nejem Székelyföldön élő családját. Egyből sikerült ismét levezetni Zetelakáig azon a csütörtöki napon, amikor elindultunk. A másnapi pihenő után Csíkország felfedezése volt betervezve. A táj nejem kivételével mindannyiunknak újdonság volt. Hatalmas fennsík, a Csíki medence égnek meredő fenyőerdeivel, köztük legelőként haszosított harsányzöld rétjeivel szemet gyönyörködtető, egyúttal lenyűgöző volt. A Veszprémhez hasonlóan a szocializmus éveiben nem éppen sikeres rekonstrukción átesett (egy, a központban fekvő utca egyik felén kívűl az egész belvárost ledózerolták, és modern épületeket húztak fel) csíkszeredai belváros nem, a Mikó- vár ellenben tartogatott érdekességet, mint ahogy Csíkkozmás kicsiny faluja, majd Kézdivásárhely városkája szintén. A fő-téri házak mögötti udvarok e település jellegzetességei, és a fafaragó múzeum is sok érdekességel szolgált. Hazafelé a gelencei nagytemplom “vett le” a lábunkról, majd Alsó- Csernátoron tettünk többórás látogatást a Haszmann fivérek messze földön híres magán- múzeumában. A mezőgazdasági gépbemutatótól kezdve a nyomdán, a kézműves vásáron, és a kályha- csarnokon keresztül a néprajzi múzeumi tárgykörig sok mindet láthattunk ott, példás rendben. A mozgalmas nap végén a Szent- Anna tóban, egy gyönyörű fekvésű krater-tóban a lányok megfürödtek, a fiúk meg egy nagyot úsztak is.
A másnapi programban “magyar” vártemplomok látogatása következett. Minden Székelyföldre utazónak kihagyhatatlan programjavaslat a bögözi tempom, majd a tőle nem messze fekvő székelyderzsi istenháza. Segesvárt útbaejtve a Maros megyei Erdőszentgyörgy kastélyát, a Rhédey- kúriát, majd a a Ceauescu-i falurombolás jelképének számító Bözödújfalu nemrég elöntött helyét néztük meg. Szörnyű látvány volt, ahogy a temploma csúcsa kilógott a víztenger közepén.
A következő nap újra “fájt a fogunk” egy pár szász várra. Szászbuda, Szászkézd ismétlések voltak,
de az egyik legszebb a “csokorban”, Szászfehéregyház azonban nem. Ennél mutatósabb, látványosabb, és szépen felújított evangélikus templomot nemigen találhatunk Erdélyben. Nem csoda, hogy Károly hercegnek, ma Nagy- Británnia királyának is ez egyik kedvence. Méreteiben nagyobb, impozánsabb, és nem kevésbé értékesebb magának Homoród várkastélyának látványa is. A Homoród- völgyében, Kaca, Homoróddaróc, Városfalva szász, majd Homoródszentpéter, Recsenyéd, Homoródszentmárton, Kénos unitárius templomainak érinésével tértünk haza Zetelakára.
Ismét a Hargita és környéke jutott a következő napra: Sikaszó, Tekerőpatak, Gyergyószentmiklós, a neves Szárhegyi Lázár- kastély- melyben képzőművészeti kiállítást is megnézhettünk-, majd az egykori Monarchia- beli gyógyfürdő, Borszék következett. Ez utóbbi eléggé lepukkant volt. Kós Károly villáit betört ablakokkal, málló vakolatú falakkal, kitört kerítésekkel elkeserítő volt látni. Az épületek felújítása még várat magára. (2022-ben lett rendbetéve- G.I.) Hazafelé a természeti szépségéről utolérhetetlen Bucsin- tetőn sétáltunk be az úttól 30 méterre felvő erdőségbe. Áfonya, gomba volt bőven, talán medve is, de neszezésünkkel elijeszthettük őket.
Magyarországra visszatérésünk ismét belefért egy nyújtott napba, pedig szokásosan a berettyóújfalui vendéglőnkben kényelmesen meg is ebédeltünk.

2024. január 18., csütörtök

BAKANCSLISTÁS UTAZÁSAINK- TÁJÉKOZTATÓ A KÖNYVBEMUTATÓRÓL A SÁRVÁRI TV-BEN

A Sárvári TV 2024.01.13-i Hírek Hétkor adásában számol be a könyvbemutatóról az adás 31' 10"-től a 36'00" közötti időszakában!
https://www.youtube.com/watch?v=OQOkMxmA-TI&t=2170s

2024. január 14., vasárnap

A HAZA SZÉP- BESZÉLGETÉSEK A VASVÁRI JÁTÉKSZÍN EGYESÜLET SZERVEZÉSÉBEN

A HAZA SZÉP- BESZÉLGETÉSEK A VASVÁRI JÁTÉKSZÍN EGYESÜLET SZERVEZÉSÉBEN

2024. január 12-én, pénteken este hagyományos, a Millennium óta szervezett beszélgetésre hívta öt kiválasztottját Gergye Rezső, a Vasvári Játékszín Egyesület elnöke a kisváros nevezetes Béke-házába. A vasvári béke (1664) aláírásának helyszíne szépen felújított épületében, annak fagerendás Nagytermében került sor a diskurzusra.
A szépszámú hallgatóságot Gergye Rezső köszöntötte, majd kérte, hogy vendégei fejtsék ki nézeteiket, emlékezzek történetekkel, avagy fogalmazzák meg véleményüket a haza, szűkebb pátriájuk fogalmával kapcsolatosan. Elsőként Tanai Erzsébet vasi népdalénekes szólalt fel, és elmesélte, hogy a népművészettel előbb a népi hímzés kapcsán került kapcsoltba, később, már tinédzser lányként került énekesként a köztudatba. Vas megyét hazájaként szereti, Káldi születésű, de a sárvári hímző-szakkörök, a velemi kézműves táborok, a gencsapáti népi hagyományőrzők, és a szombathelyi Ungaresca együttes fontos állomásai életének.
Ezután jómagam következtem. Hét momentumot idéztem fel:
- Nagyszalonta, 1958 nyara. 9 éves vagyok. Gumikerekű lovas-kocsival megyünk, egy közeli tanyára, Marika nagynénémhez. Nagyszalontáról, ahol édesanyám nyolcadmagával, 100 évvel Arany János után született, hajdú családba. Meglátogatta testvéreit, és engem is magával vitt. Egy másik országban voltunk már, Romániában. Jött a fürge, egytengelyes határőr-lovaskocsi, és miután igazoltattak mindnyájunkat, persze románul, elhajtva, direkt belehajtottak a mi kocsink gumikerekébe. Dúrdefekt! Addig szólt a nóta a tizenvalahány utas, nagymamák, anyukák, gyerekek ajkáról, de ekkor hírtelen abbamaradt. Miért utálnak a románok minket, magyarokat, Édesanyám?
- István, a Király, 1984 nyara, Királydomb. Éppen hogy elcsíptük. Történelem volt. Csak a Kádár-ellenes áthallásokat szűrtük ki mindnyájan, esetlegesen mást nem! A magyar Himnuszt könnybe-lábadt szemmel akkor énekeltem el életemben először több-ezred magammal.
- Egy évet kellett csak várni! Sárvár, Nádasdy vár, III. Históriás napok.1985. május. Tóth Ferenc „Virsli” népművelő szervezte a nemcsak zenészeket, Dinnyés Jóskát, Dévényi Ádámot ide, hanem költőket is. Ratkó Józsefet, és Utassy Józsefet. Repedtek az évszázados falak a költők kemény előadási alatt. Nagyon nem fogták vissza magukat. Valami van a levegőben, konstatáltam, megállíthatatlanul közeleg a VÁLTOZÁS!
- 1988 nyara. A Magyar Nemzet lehozza a Lakitelki nyilatkozatot, Pozsgay szerint nem ellenforradalom volt 56, Lengyel Lászlóék a baloldalt újítgatják. Ősszel beléptem az MDF-be. Nemcsak hátulról, oldalról, hanem tevőlegesen, a közepébe. Lelkesen, bátran, naivan. Előbb Sárváron, majd a megyében is az első sorokban politizáltam. 94-98 között a megyei közgyűlésben, 98-tól négy évig Sárvár város alpolgármestereként.
- A Magyar Millennium ünnepségsorozata elégtétel lett számomra. 1997-ben a Feszty- körkép megnyitása a Parkkal együtt Ópusztaszeren, 1998-ban a múzeumi műtárgyból a Parlamentbe felkerülő szent ereklyénk, a Korona bemutatása, 1999-ben, a vértanuk halálának 150 éves évfordulóján Aradon tett látogatásunk a részeg románok felbérelt provokátorai által pattanásig feszült légkörben történő megemlékezésén, mind-mind előzetese volt a 2000-es ünnepségsorozatnak. Városom tisztségviselőjeként emlékszobrot- Lakatos József millenniumi Boldogasszonyát avattuk, és az Ezredvégi beszélgetés- sorozattal elkezdtem egy olyan nyilvános előadás sort szervezni, mely 17 éven, 2000-től 2016-ig ment Sárváron. A 75 beszélgetésen, melyet egy-egy művész, tudós, politikus, sportoló előadása vezetett be, a kérdéseimmel kezdődött beszélgetéssel folytatódott, hogy a végén a közönség is belefolyjon. Öt kötetben jelentek meg a lejegyzett előadások. (felmutatom) Célom volt, hogy egy évtizeddel a rendszerváltozás után a nemigen akaródzó egységes nemzettudat kialakítását elősegítsem Sárváron és a megyében. Azt hiszem, némileg ez sikerült, és hogy a Nádasdy vár dísztermében a telt házak nagyot lendítettek ezen.
- Nemzetsirató volt számomra a 2004. dec. 5-i népszavazás. A kettős magyar állampolgárság megalkotásáról szóló. Egy baloldali politikustársam fel akart jelenteni, miszerint írásomban szégyenletesnek tartottam nem szavazatukat.
- Vissza, 1997-re. Petőfi Csarnok. A nem eléggé elismert Illés Lajos zeneszerző- művész-kántor hazai szerzők költeményeit megzenésítő Magyar Ének c. ciklusát mutatták be. A hazaszeretet egyik legnagyszerűbb kinyilatkoztatása. Benne a feledhetetlenül megkapó ötnegyedes Szózat megzenésítéssel. Egy csoda! Ha rajtam múlna, felcserélném az Egressy-félével. Végül ebből idézek egy Horváth Sándor verset: „Mert a haza nem eladó, ezüstpénzre sem váltható, mert a haza, lelked része, határait beléd véste, ezer éve, ezer éve a hit,…mert a haza te magad vagy”.
Ezután Tóth Hanga, a vasvári kötődésű, és a Szombathelyi Kötélugró Klub színeiben Európa szerte hírnévre szert tett sportoló következett. Ő inkább Vasvár városához kötötte a haza, az otthon fogalmát. A közeli andrásfai Bóbics Eleonóra következett, szép szőttes ruhájában. Elmondta, hogy közösségfejlesztő munkáját így, hogy nyugdíjba vonult, még erőteljesebben tudja ezután végezni falujában, ahol a hazája van, és ahol a helyi és a magyar kultúra terjesztése fő célkitűzése. Végül a betegeskedő Angelico atya helyett beugró Horváth Csaba zalai fazekasmester kapott szót. Kihangsúlyozta, hogy a hazai ihletettség mellett különösen fontos volt számára a határon túli magyarság kultúrájának beépítését (pl. Korond) munkásságába. Tanai Erzsébet egy gyönyörű csángó balladát énekelt el a hallgatóságnak, melyet sokan rögzítettek is készülékeiken, majd Rezső körkérdésére adtak választ a felkért vendégek: egy-két szóval mondjuk el, mit gondolunk erről: mi a haza? Majd kötetlen beszélgetéssel, pogácsázással, forralt borozással zárult a hideg januári beszélgetős este.
Lejegyezte: Gróf István
fotók: Vasvári Hírlap