2018. január 9., kedd

BEMUTATKOZNAK A JAZZMA. MUNKATÁRSAI: GRÓF ISTVÁN

Bemutatkoznak a JazzMa.hu munkatársai – Gróf István (Sárvár)
2018. január 09., Maloschik Róbert

A www.jazzma.hu munkatársait bemutató sorozatunk mai vendége: Gróf István. István több mint 4 és fél éve dolgozik nekünk! Első írása 2013. május 3-án jelent meg nálunk: https://www.jazzma.hu/hirek/2013/05/03/jazz-sarvarrol/

1) Mikor és hol születtél?
1949 – Budapest.

2) Mikor kezdtél jazz-zel foglalkozni?
Én voltam a családban a bluesos, az öcsém, Gróf Zoltán a jazzes. Ő a jazz- konziba járt, trombita-szakra. Különböző formációkban játszott, a Deák Big Bandtől ifj. Rátonyi jazz combóján keresztül a Tomsits távozása utáni Stúdió 11-ben való szereplésig. 1983-ban aztán nagyot lépett: azon kevesek között van, akik nem kalandvágyból, hanem szakmai továbbfejlődés miatt választották Amerikát új hazájukként. Most is ott él, és ez a zene a megélhetési forrása ma is. De 100 szónak is egy a vége: ő jobban hatott rám zenei ízlésében, mint én őrá. A ’80-as évektől hallgatok, a ’90-es évek óta gyűjtök jazzt, az ezredforduló óta járok koncertekre is.

3) Mikor költöztél Sárvárra?
1968-ban, 19 évesen kerültem el Pestről. 1974 óta, 44 éve Sárváron lakom.

4) Milyen stílust/stílusokat kedvelsz?
A legelejét (ragtime, dixieland) és a legvégét (kísérletező free) kivéve mindent, az MJQ-tól a bebopon és a cool-on keresztül a fusionig.

5) Mikor kezdtél jazzlemezeket gyűjteni? Jelenleg hány LP-d és CD-d van?
1974-től gyűjtök, 960 CD-m, 330 vinylem van most, zömében blues, jazz és prog-rock.

6) Hol jelent meg az első cikked?
Sárváron Markó Péter művház igazgató-helyettes szervezte-szervezi a jazzkoncerteket. A „Valami jazz” sorozat 2010-es kezdő, júniusi előadása a Michael Mussillami Sextet koncertje volt, és előtte arra kért, hogy tudósítsak róla a www.lathatattlansarvar.hu helyi kulturális portálon. Mivel elégedettek voltak az írással, 2012-ben, ’13-ban is folytattam, és folytatom ezt a tevékenységet a mai napig Sárváron. 2014 júniusában Büki László, a szombathelyi vaskarika.hu zeneileg tájékozott főszerkesztője kért fel, hogy ne csak a csütörtöki blues napokról, hanem az egész heti Lamantin Jazz Fesztivál eseményeiről is tájékoztassak. Ez a munka azóta, immár 4 éve folyamatosan megy.

7) Szerinted azóta hány publikációd jelent meg napjainkig?
Összeszámoltam - mivel 4 éve blogot is „üzemeltetek” (grofistvan.blogspot.hu), és azon feltüntettem a publikációimat-, jazz tárgykörben 13 cikk a www.lathatatlansarvar.hu, tavalyelőtt óta új nevén, a www.sarvarikum.hu portálon, 22 cikk a messzebb kitekintő Vas megyei kulturális portálon, a www.vaskarika.hu-n, 10 cikkem a jazzma.hu-n, és 4 cikk a www.bluesvan.hu oldalon.

8) Hogyan kerültél kapcsolatba a JazzMa.hu-val?
Tudtam, olvastam a jazzma portálról, így ’13 áprilisában az azóta is működő Eastern Boundary koncertjéről készült beszámolómat -„Jazz-est New-Yorkiakkal és szentendreiekkel”- elküldtem Neked, és azt leközölted. Ezt hamarosan követte az Arctika- Bryson Barnes-szal, majd ’14-ben az NU Band, ’15-ben az érdekes orosz The Second Approach, ’16-ban pedig a Grencso Kollektíva koncertjeiről megjelent publikációim leközlése. A Lamantin Jazz Fesztiválra tudósítót küld a jazzma, így, a 2015-ös Syrius Legacy koncertjének beszámolója kivételével a nyári események ott nem, „csak” a vaskarika oldalain jelennek meg. De a Lamantin Klub egyéb rendezvényeiről, mint pl. a Borbély Mihály Polygon, avagy a Mentorok és tanítványok, azaz a MJSZ által zsűrizett, az év fiatal jazz-zenészeinek fellépéséről írt idei publikációm megjelentek nálatok is. Érdekes módon a 2013. augusztus eleji, „fű alatt” megrendezett Garbarek koncert Gurtu-val elkerülte mindenki figyelmét, így én tudósítottam, ezúttal direktben a fertődi kastély-kertben megrendezett izgalmas eseményről.

9) Eddig milyen típusú cikkeid láttak napvilágot Magyarország piacvezető jazzfelületén?
Két kivétellel -a Kéknyúl Crowed Universe CD-jének lemezkrikája, és a Ráduly Misivel készült interjú- koncert beszámolókat adok közre. Ez áll közel hozzám. A napokban a „háttérben” zajló szakmai eszmecserék folytán elhangzottakhoz hozzáteszem azt, hogy igenis -szem előtt tartva azt, hogy a produkciót egyben kell látni, és láttatni a publicistának- az összbenyomás legyen egyéni, de ítélete lehet szubjektív, és ha színesíti netán nem szigorúan a tárgyhoz szorosan köthető témákkal, az egyáltalán nem fölösleges.

10) Ha a szigorú főszerkesztő (it's me, you know!) engedélyezné, lenne-e kedved valami újdonsággal jelentkezni 2018-ban?
Ha a sárvári és részben a szombathelyi jazzéletről is tudósítok- ez elegendő feladat számomra!

Megjelent a www.jazzma.hu portálon 2018.01.09-én

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése