2017. október 29., vasárnap

MENTOROK ÉS TANÍTVÁNYOK

Mentorok és tanítványok - Jazz-est a Lamantin Klubban hazai előadókkal

2017.10.29.szöveg és fotók: Gróf István

A Magyar Jazz Szövetség először tavaly írt ki versenyt az Év fiatal jazz zenészei számára. A 2017-es megmérettetésen Rafael Mário zongorista kapta a szakmai zsűritől a legtöbb szavazatot, míg ezen a versenyen a közönség díját Rabóczky Balázs szaxofonos nyerte el. A Lamantin Klub szervezésében péntek este egy érdekes kezdeményezésnek lehetett fültanúja a hallgatóság: a zsűri tagjai, Bágyi Balázs dobos, Pintér Zoltán zongorista és Rabóczky mentortanára, Elek István szaxofonos lépett fel a két fiatal nyertes, és a szintén ezt a korosztályt képviselő Orbán György nagybőgős mellett.

A kivételesen most nem teltház előtt zajlott koncert két etapra lett bontva: az elsőben jazz- evergreeneket játszott a Rafael Mário (27) zongora, Elek István (62) tenor- és szoprán- szaxofon, Orbán György (39) bőgő és Bágyi Balázs (44) dob összetételű kvartett. Nem akusztikus zongora szólt az estén, hanem egy Roland elektromos hangszer, talán a hangszínbővítés miatt. A nemcsak a zenében kiemelkedő munkát, hanem a műfaj képviseletét, menedzselését is kiválóan végző Bágyi Balázs a mentorprogramban kiírt pályázatról szólt pár mondatot, majd a húrokban csaptak. Egy szédítő beboppal, Dizzy Gillespie Groove Eye-ával kezdtek, mintegy meghatározva az est hangulatát. Gurultak, gördültek Elek tenorjából a futamok, míg a 27 éves Rafael - és ez igaz volt a koncerten végig- kotta nélkül játszotta fel a témákat. Ebben is, és az ezt követő Alice In Wonderland c. örökzöldben kijött Mário óriási tehetsége: sokszínű játékában nemcsak a gyors futamokban „virgázva", hanem megfontoltan leütött akkordfelbontásaiban, azok kibontásában jött ki igazán intellektusa.
Bágyi is megmutatta oroszlánkörmeit: változatos, sokszínű variációival tette élvezetessé dob- munkáját, még ha rögtönzésekre ritkán is adta fejét. A következő dalban, a Megtörténhet címűben szintén Elek brillírozott altjával, minthogy kérlelhetetlenül nyomult-lüktetett a szvinghenger kettő- négye mögötte. A Frank Sinatra és Miles Davis által is műsoron tartott I Fall In Love Too Easily c. balladában aztán visszafogták a ritmust a zenészek: Balázs seprőivel állandósult sistergést imitált, Márió hatalmasakat virgázott. Talán az akusztikus hangszer hiánya miatt tűnt fel a dinamikailag nem eléggé diferált játékhangzás. Egy John Coltrane őrület, a 26:2 követte a lassú örökzöldet, melyben mindenki, így Orbán György is eleresztett egy-egy parádés szólót, csak Bágyi nem állt kötélnek: jó néhány „kiállásban" azonban félperceseivel megcsillogtatta nem mindennapi kombinációs készségét. Egy újabb bebop standard, Charlie Parker Anthropology c. opusa sodort minket tovább a koncerten, talán úgy, mint a járgányát vezető Kerouac-hős Dean Moriarty-ját Marylouval az oldalán Denver irányába az '50 es évek elején. Rafael a búcsúdarabjában kiadott magából apait-anyait: rögtönzése volt a darab csúcsa
.
A mintegy egyórás játék után rövid szünet következett, hogy aztán a színpadra lépjen a Rabóczky Balázs- altszaxofon, Pintér Zoltán- zongora, és a megszokott ritmusszekció, Bágyival és Orbánnal. Jó kis fiatalosan szárnyaló szaxofonszóló, kemény, tiszta blues- akkordok a zongorán: ez volt Clifford Brown Sandu c. szerzeménye. Ezt egy Cannonball Adderley- ballada, már-már slágergyanús, pop-os témafelvezetésével követte, majd Kenny Barron Voyage-ával Rabóczky a színpadra szólította mentorát és tanárát, Elek Istvánt. Rabóczky szólóira a bátrabb hangnemváltások, gördülékenyebb átvezetések, vagányabb menetek voltak jellemzőek, majd kérdezz-felelek szereposztásban a fafúvósok jót improvizáltak egymással, és sorban is. Megfontolt, „tanáros" zongora- imprót is hallhattunk Zoltántól ezután, hogy aztán forró, latin ritmusokban folytatódjon a koncert. A vad bebopban Pintér mester még az elején puskázott kottájából, majd „memorizált", és a szám közepén már ő is jó nagyot tekert. Az ezt követő szintén latin szambában Bágyi Balázs kézzel verte a pergőjét, a klasszikus zongora és a búgó alto talán valamelyik budapesti presszó hangulatát idézte a '60-as évek elejéről, legalább is nekem. A fiatal szaxofonos ismét egy nagyszerű szólóval tette fel az i-re a pontot.
A buli legutolsó darabjában, Wayne Shorter Black Nile-jében az ismét a színpadra szólított tanár úr a tanítványával alakított nagyot. Elek István is nagyokat örömködött, a tanítvány szólói pedig ismét emlékezetesek voltak, és persze a nagy „feleselés" sem maradhatott el a két fúvóstól. Orbán György, aki nemcsak megbízhatóan kísérte a csapatokat, de rendesen odatette magát emlékezetes rögtönzéseivel is, szemmel láthatóan nagyon élvezte az örömzenélést. A vastaps után a ráadás szám ismét a nagy újító, John Coltrane tollából egy szám, a Moment's Notice volt.Rabóczky a visszafogott kiállásával ismét főszereplőjévé vált a darabnak: nemcsak változatosan, de meglehetősen hosszan is, 7-8 körön keresztül rögtönzött igazán élvezetes szólóival.
Prognosztizálható, hogy még sokat fogunk hallani a fiatalemberről, ugyanúgy, mint a ráadás számra ismét a billentyűk mögé ülő Rafael Márióról, aki ismét a Fender Rhodes hangzást állította be búcsúdarabja hangszínének. „Elnök úr" is végre engedett a kísértésnek, a számban egy jó kétperces dob rögtönzéssel köszönt el a hallgatóságtól.
A zene fenomenális, a helyszín ideális, a közönség műértő: várjuk a klub újabb, hasonló színvonalú rendezvényeit a vasi megyeszékhelyen

megjelent a www.vaskarika.hu portálon 2017.10.29-én és a www.jazzma.hu portálon 2017.10.31-én