2017. szeptember 23., szombat

ÚJRA SZÓL A BLUES A SÁRVÁR RÁDIÓBAN

Újra szól a blues a Sárvár Rádióban

2017.09.15.Büki László 'Harlequin'

Az Isis Rádió, a Rádió Szombathely és a soproni Nap Rádió adásai után visszatér „szülővárosába”, Sárvárra Gróf István bluestörténeti sorozata, „A Blues mesterei”.
Az adás egyelőre kéthetente, vasárnap esténként 22.00 órai kezdettel lesz hallható a 96.5 hullámhosszán. A több mint 100 adást felölelő műsor a több mint 100 esztendős műfaj történetén vezet végig. A Memphis-, avagy a Mississippi- blues, majd a Chicago-, vagyis az elektromos blues néger mestereinek bemutatása után a 60-as évek eleji Londonba, fehér zenészek közé rándul át a brit r&b, rock-, és progresszív-blues zenéjének megismertetése céljából. A harmadik részben visszacsatolás történik a '60-as, '70-es évek Amerikájába, míg a negyedik nagy blokk a '80-as évektől napjainkig tart, azaz Robert Johnsontól Muddy Watersen át Mick Jaggerig, Eric Claptonig, majd Janis Joplin, Buddy Guy világát felidézve eljutunk a máig, a Z.Z. Topig, Joe Bonamassáig. A műsort nemcsak szerkeszti, hanem vezeti is Gróf István, e műfaj beavatottja. Várjuk tehát a Sárvár Rádió hullámhosszán, a 96,5-ön, kéthetente vasárnap esténként!
Első adás: szeptember 17-én!

megjelent a www.vaskarika.hu portálon

A BLUES- MESTEREI- MŰSORTERV

I. AMERIKA – ŐSÖK

A./ DELTA BLUESS
1. DELTA- BLUES: LEADBELLY és a kezdetek
2. EDDIE LANG & LONNIE JOHNSON- a gitár szinrelépése
3. DELTA- BLUES: BIG BILL BROONZY
SLEEPY JOHN ESTES
LIGHTNIN’ HOPKINS
4. DELTA BLUES: ROBERT JOHNSON
5. DELTA BLUES: SONNY BOY WILLIAMSON
6. DELTA- BLUES GITÁROSOK: BIG JOE WILLIAMS
BUKKA WHITE
MISSISSIPPI FRED MCDONALD, ETC.
7.VAK DELTA BLUES GITÁROSOK: WILLIE MCTELL, ETC.
8. BLUES HARMONIKÁSOK: SONNY TERRY
LITTLE WALTER,
WALTER HORTON, ETC.
9. BLUES ÉS BOOGIE ZONGORISTÁK:
ROOSEWELT SYKES
CHAMPION JACK DUPREE
LEROY CARR, ETC.
10. BLUES ÉNEKESEK:
BIG JOE TURNER
JIMMY WHITERSPOON
11. A „SZÓRAKOZTATÓ” BLUES:
BESSIE SMITH
BILLIE HOLYDAY
LOUIS ARMSTRONG
T. BONE WALKER, ETC.
12. COUNTRY BLUES: JOHN HENRY BARBEE
SONNY TERRY & BROWNIE MCGHEE
TAMPA RED, ETC.

B./ URBAN BLUES
13. CHICAGO- BLUES: HOWLIN’ WOLF
14-15. CHICAGO- BLUES: MUDDY WATERS
16. CHICAGO- BLUES: JOHN LEE HOOKER
17. CHICAGO- BLUES: ELMORE JAMES
18. CHICAGO- BLUES: JIMMY REED
19. CHICAGO-BLUES: MEMPHIS SLIM
OTIS SPANN
20. CHICAGO- BLUES: JIMMY ROGERS
LOWELL FULLSON
21. CHICAGO-BLUES: A CHESS kiadó sztárjai
22. CHICAGO- BLUES: Az elektromos gitár térhódítása
23. ETTA JAMES, PERCY MAYFIELD
24. CLARENCE GATEMOUTH BROWN
25. B. B. KING
26. RAY CHARLES
27. BLUES A ROCK FELÉ: ARTHUR „BIG BOY” CRUDUP
SCREAMING JAY HAWKINS
BO DIDDLEY
CHUCK BERRY
28. A BLUES ÚJ HAJTÁSAI:
ROCK’N’ROLL: LITTLE RICHARD
FATS DOMINO
SOUL: THE SUPREMES
ARETHA FRANKLIN
IKE AND TINA TURNER

II. BRIT BLUES

A./ A BRIT BLUES ŐSATYJAI
29. CHRIS BARBER
30. CYRIL DAVIS
GRAHAM BOND
31. ALEXIS KORNER
32-33. JOHN MAYALL

B./ A RHYTHM & BLUES ELSŐ NEMZEDÉKE
34-35. THE ROLLING STONES
36. THE PRETTY THINGS
37. THE ANIMALS+ ERIC BURDON + ALAN PRICE
38. THE YARDBIRDS+ BOX OF FROGS
39. MANFRED MANN
40. ZOOT MONEY’S BIG ROLL BAND
THE ARTWOODS
41. THEM+ VAN MORRISON
42. SPENCER DAVIS GROUP +STEVIE WINWOOD
43. A beat és a R & B határán: THE NASHVILLE TEENS
THE TROGGS
44. A beat és a R & B határán: THE DOWNLINERS SECT
THE MOODY BLUES
45. A jazz és a R & B határán: LONG JOHN BARDLY
GEORGIE FAME

C./ BRIT BLUES BOOM
46. FLEETWOOD MAC+ PETER GREEN
47. CHICKEN SHACK
48. SAVOY BROWN BLUES BAND
49. CLIMAX CHICAGO BLUES BAND
50. AYNSLEY DUNBAR RETELITION
BRUNNING SUNFLOWER BLUES BAND
51. TRAMLINE
STEAMHAMMER
52. JOHN DUMMER BLUES BAND
53. GROUNDHOGS + TONY MCPHEE
54. JUICY LUCY
KILLING FLOOR
55. BLACK CAT BONES
LEAF HOUND+ FOGHAT
56 SIREN
. ERROL DIXON

D./ BRIT BLUES- ROCK
57. CREAM+ JACK BRUCE
58. TASTE + RORY GALLAGHER
59. JIMI HENDRIX
60. BAKERLOO
LOVE SCULPTURE
61. TEN YEARS AFTER
62. LED ZEPPELIN
63. ERIC CLAPTON
64. JEFF BECK
65. FREE+ PAUL RODGERS
66. CUBY+ BLIZZARDS
67. LIVIN’ BLUES
68. WHITE BOYS’ BLUES

E./ A PROGRESSZÍVEK
69. COLOSSEUM
70. KEEF HARTLEY BAND
71. MICK ABRAHAMS + BLODWIN PIG
72. brit progresszív bandák 1.
JETHRO TULL
ASHTON, GARDNER & DYKE
PROCOL HARUM
73. brit progresszív bandák 2. BRIAN AUGER & THE TRINITY
WISHBONE ASH
ATOMIC ROOSTER
PINK FLOYD, E. L. & P., ETC.
74. blues- jazz: BACK DOOR
75. brit rock- bandák- blues jegyekkel
THE WHO
STATUS QUO
HUMBLE PIE, ETC.

III. VISSZA AMERIKÁBA

A 60-as, 70-es ÉVEK

A./ FEKETÉK
76. OTIS RUSH
FREDDY KING
77. BUDDY GUY + JUNIOR WELLS
78. LOUISIANA RED
TAJ MAHAL
79. ALBERT KING
BOBBY BLUE BLAND
80. DAVID HONEYBOY EDWARDS
ROBERT LOCKWOOD JR.
81. HUBERT SUMLIN'
JOHNNY SHINES
82. PINETOP PERKINS
ERROL DIXON

B./ FEHÉREK
83. CANNED HEAT
84. ALLMAN BROTHERS BAND
85. csajok: JANIS JOPLIN
JO ANN KELLY
86. PAUL BUTTERFIELD BLUES BAND
87. MIKE BLOOMFIELD
AL KOOPER
88. BOB DYLAN
BLUES PROJECT
89. CHARLES FORD BAND
90. JOHN HAMMOND Jr.
HOT TUNA
91. RY COODER
DR. JOHN
92. CHARLIE MUSSELWHITE
93. ROY BUCHANAN
SIEGEL-SCHWANN BLUES BAND
94. JOHNNY WINTER
95. THE JAMES GANG
96. MOUNTAIN+ LESLIE WEST
97. BLUES BROTHERS
+amerikai jazz- blues bandák: CHICAGO
CHASE
BLOOD, SWEAT & TEARS
98. Amerikai blues- rock mix: THE DOORS
GUESS WHO
CREDENCE C. R.
GRAND FUNK R.ROAD

IV. A 80-as, 90-es ÉVEK, A BLUES REVIVAL NAPJAINKIG

Nick Moss-szal Chicagoban, 2011-ben














99. ALBERT COLLINS
ROBERT CRAY
100. LUTHER ALLISON
KEB’ MO’
101. mai CHICAGO- blues bandák
102. ALLIGATOR Records 35 évi válogatás
103. JAMES BLOOD ULMER
ALI FARKA TOURÉ
104. STEVIE RAY VAUGHAN
105-106. THE BLUES BAND
107. DOC & MERLE WATSON
DAVE KELLY (1)
108. DAVE KELLY (2)
109. ALVIN LEE
110. MICK CLARKE
111. NINE BELOW ZERO
GEORGE THOROGOOD
112. BILL WYMAN & THE RHYTHM KINGS
113. GARY MOORE
114. JEFF HEALEY
Z. Z. TOP
115. JOE BONAMASSA
116. Magyar blues: HOBO BLUES BAND
117. Magyar blues-bekóstoló a hazai bluesba
118. A felkelő nap háza16 feldolgozása
119. Tisztelgés az ősöknek!

2017. szeptember 14., csütörtök

ÚJABB GITÁRMÁGUS VARÁZSOLT AZ A 38 HAJÓN

Újabb gitármágus varázsolt az A38 hajón - Dan Patlansky koncertje

2017.09.14.
szöveg és fotók: Gróf István

A pesszimista lelkületű rock-blues rajongóknak üzenem,hogy évről –évre szépen szaporodik a műfaj mestereinek bemutatkozási lehetősége kis hazánkban, és ebben persze Budapest jár az élen. Többek között a Muzikum Klub a kamara-jellegű előadások, az Akvárium a befutott világsztárok bulijainak, a Kobuci-kert a nyári szabadtéri rendezvények, míg az A38 hajó a másodvonalból élre törő ifjú tehetségek fellépési területe. Így volt ez a hétvégén is, amikor a dél-afrikai származású Dan Patlansky gitárfenomén és csapata zenélt a hajó gyomrában. Fellépése abba a tehetséges gitárosokat bemutató sorba illeszthető, melyben tavalyelőtt Ryan McGarvey, tavaly a megújult Ten Years After élén Marcus Bonfanti, vagy az idén a King King-es Alan Nimmo lépett fel.

Az előzenekar a 2014-ben, Kőbányán alakult AMBERJACK együttes volt. Most nyáron piacra dobott nagylemezük, a Storm anyagából mutatott be vagy féltucat szerzeményt a Láng Vince- ének, Haraszti Ádám- dob, Németh Csaba - basszus, Nagy Márk- gitár, Remete Marcell- gitár, Budai Benjamin- billentyűk összeállítású szextett. Zenéjükre a vintage-rock műfaji behatárolás a passzentos, de szerencsére- egyikük nyilatkozatától eltérően-, inkább a King Crimson, mint a Backstreet Boys hatása érvényesült előadásukban. Dallamosabb ének és zene, tiszta, kemény rock, blues-alapon, mint hallhattuk a Cockroach, vagy az Anything c. kitűnő (angolul énekelt) dalaikból, de az i-re a pontot ráadás szám, a White Boy Blues (azonos Martsa Balázs hiába keresett szakkönyvének a címével) tette fel a pontot: bemelegítette a hangulatot. Az énekes előadása, Nagy Márk gitár-, és az új ember, Budai színes billentyűjátéka kiemelendő, Márk Jimmy Page-es gitárbravúrjai, Benjamin Jon Lord-os zongorafutamai révén.

Gyors átszerelés után lépett színpadra Dan Patlansky és bandája. Az 1981-ben Johannesburgban, a Dél- Afrikai Köztársaságban született, és még ma is ott élő fehér zenész tehetsége elég korán megmutatkozott: első kalózfelvételét 18 éves korában készítette, de 2001-től, amikor Standing in The Station c. nagylemezét kiadatta, meg nem állt az alkotásban: eddig 8 nagylemeze jött ki, köztük a 2012-es 20 Stones című, mellyel a londoni rockzenei körforgásba került be. A 2015-ben megjelent Dear Silence Thieves meg nagyobbat ütött: egyből a brit blues-albumok top- listájára került fel, és mind blues-rock előadó is az élen végzett vele. Sikertörténete egy tíz országon keresztül megszervezett koncert-turnéval folytatódott, napjaink egyik legünnepeltebb rock- gitárosával, Joe Satriani-val. Tavaly kiadott Introvertigo c. albumát népszerűsítő ráadás- turnéjának egyik állomására érkezett pénteken a Dunán veszteglő ukrán teherhajó gyomrába.
A színpad bal oldalán éneklő-gitározó vékony, barnahajú, bőrdzsekiben fellépő Dan mellett középen, kissé hátrahúzódva játszott Jonathan Murphy basszeros, a színpad jobb szélén billentyűivel Tom Gatza, míg Felix Dehmel dobszerkójával mögöttük foglalt helyet. Az Intovertigo c. instrumentálissal kezdtek, hogy egy vadabb számmal, a Stop The Messin'-nel folytassák, melyet a lemez egyik legpiszkosabb hard-rock nótája, a Sonnova Faith követett. Már az első hangok hallatán bebizonyosodott, hogy „Patlan" ritka jó gitáros és énekes. Rory Gallagher keménysége, Stevie Ray Vaughan gördülékenysége, Alvin Lee technikája, Jimmy Page ötletgazdagsága tudatában nem csoda, hogy van mersze Jimi Hendix dalaihoz is hozzányúlni. Fehérként hangja pedig elég erőteljes, mély, reszelős, de a dalok refrénjeinek vokáljaiban tud lágy, sima is lenni- azaz tökéletes. A lassú balladákban jött ki a gitártudása igazán: a Loosen Up The Grip 6/8-os slágeralapra ugyanúgy megdolgoztatta Stratocasterét, mint a Jimi Little Wing-jének hangszerelését idéző Bet On Me-ben.
Az egykor fekete szélű, lilás- vörös peremmel ellátott gitártest enyhén szólva elnyűtt állapotban volt: "használt- sárga" szín dominált a lapján, vagy még inkább annak kopása révén a festék alóli natúr fa színe. Egyik azon gitármágusok egyike, akik nem cseréltek hangszert koncertjük alatt, még az akusztikus dalok előadása alkalmából sem, mint a lemezen szereplő Heartbeat, vagy a Still Wanna be Your Man. Voltak pillanatok a koncerten, amikor behunyt szemmel hallgatva Dan gitárjátékét, Radics Béla hatalmas tekerései elevenedtek fel lelki szemeim előtt. A műsor második felében már a korábbi albumok termései is előkerültek, így a Ten Years After kőkemény riffjeit idéző hard- rock őrület, a Backbite az egyel korábbiról, a Thieves-ről, vagy a Bring The World még előbbről. A gitáros ekkor egy kis kitérőt tett a bekonferálása során: az afrikai szavannák változatos élővilágát, flórájának-faunájának gazdagságát ecsetelte a messzi tájakon élőknek.
Az utolsó számban mutatták be aztán a kísérőzenészek azt, hogy mit tudtak volna, ha engedik őket muzsikálni. Nos, a pálmát mindenképpen a lelkes, jókedvű orgonista, Tom vitte el, ötletes imprójával, melyet a hangszínekben is variált. A basszeros hozta az elvártat, és a dobos, Dehmel is nehezen állt bele a lendületbe: egyszerű, vaskos négynegyedeiből csak a végére vakaródott ki ötletdúsabb dobszólójával. Ráadásként a Fetch Your Spade c. Zepes hangszerelésű kőkemény gitárzenével, teljesen hozzápasszított velőtrázó énekkel zártak a fiúk, erős másfél órás koncertjüket befejezve. Szerencsére volt CD vásárlási lehetőség (vannak még ilyenfajta bolondok, akik vásárolnak), és Dan is szívesen dedikálta őket. Dél Afrika aznap este rendesen kiállította verbunkját. Az a Dél- Afrika, ahonnan egyébként egy Manfred Lubowitz nevű zenész is elszármazott: 1963 óta Manfred Mann-nek hívják az illetőt. Patlanskynak volt honnan merítsen...
megjelent a www.vaskarika.hu portálon 2017. 08.14-én

2017. szeptember 13., szerda

ÚJRA SZÓL A BLUES A SÁRVÁR RÁDIÓBAN

Újra szól a blues a Sárvár Rádióban – Gróf István műsorsorozata

Feltöltő: Sárvárikum - 2017-09-13
Az Isis Rádió, a Rádió Szombathely és a soproni Nap Rádió adásai után visszatér „szülővárosába” Gróf István blues-történeti sorozata, „A Blues mesterei”. Az adás egyelőre kéthetente vasárnap 22 órai kezdettel lesz hallható a 96.5 hullámhosszon.
(b–j): Horváth Attila (www.bluesvan.hu), Little G. Weevil, Gróf István












A több mint 100 adást felölelő műsor a több mint 100 esztendős műfaj történetén vezet végig. A Memphis-, avagy a Mississippi-blues, majd a Chicago-, avagy az elektromos blues fekete mestereinek bemutatása után a ’60-as évek eleji Londonba, fehér zenészek közé rándulunk át, a brit R&B, rock- és progresszív-blues zenéjének megismerése céljából.
(b–j): Gróf István, Eddie Shaw (Howlin’ Wolf szaxofonosa)












A harmadik részben visszacsatolás történik a ’60-as, ’70-es évek Amerikájába, míg a negyedik nagy blokk a ’80-as évektől napjainkig tart. Azaz: Robert Johnsontól Muddy Watersen át Mick Jaggerig, Eric Claptonig, majd Janis Joplin, Buddy Guy világát felidézve eljutunk a máig, a Z.Z.Topig, Joe Bonamassáig. A műsort nemcsak szerkeszti, hanem vezeti is Gróf István, e műfaj beavatottja. „A Blues mesterei” vár minden zenerajongót tehát a Sárvár Rádió hullámhosszán, a 96,5-ön vasárnap esténként!
Megjelent a www.sarvarikum.hu portálon