2017. május 24., szerda

HÁROM HERFLIS VARÁZSOLT A MUZIKUMBAN AZ OLÁH ANDOR EMLÉKESTEN

Három herflis varázsolt a Muzikumban az Oláh Andor emlékesten

Szöveg és fotók: Gróf István

A bluesvan.hu szervezésében a múlt hétvégén az eddig soha együtt nem játszó legjobb három hazai szájharmonikás koncertezett Oláh Andor, a fiatalon elhunyt blueszenész és szervező emlékére a Muzikumban.

Az időzítés a négy éve eltávozott zenész születésnapjára volt tervezve, az emlékező zenészek pedig az Andor által képviselt archaikus country-blues, és némileg az azt követő Chicago- blues örökké népszerű, megunhatatlan örökzöldjeiből válogattak erre az ünnepi alkalomra.

A műsort Szabó Tamás, a sorban a legkorábban feltűnt pofagyalus kezdte, aki az 1988-ban újraformálódó Palermo Boogie Gang-ban tűnt fel. Tamás meglepte a hallgatóságot, nemcsak szuggesztív éneklésével, harmonikajátékával: nekem is feltűnt, hogy harmincvalahány éve csak sapkában láttam, hallottam őt játszani, de ezúttal őszülő haját felfedve játszott, előbb szólóban, a PBG repertoárjából egy dalt, majd Long Tall Sonny, a fiatal soproni blues gitáros kíséretében még egy autentikus bluest.
A memphisi vonalat akusztikus hangszereken előadott dalokkal folytatta Tamás, Gál Csaba Boogie kitűnő, dobro gitár kíséretével. A fémtestű gitárral igaziból visszaidézték az akkori kor hangzását, és a Dr. Valter & The Lawbreakers által itthon képviselt stílusirányzat hangulatát is. Az 1994-2004 közötti 10 évben aranykorát élő hazai bluesformációt Oláh Andor vezette. Tamásék dalaikkal rájuk, illetve a külsőségeiben is a korra emlékeztek: csokornyakkendőben, fehér ingben, mellényben, csau színű lakkcipőben lépett fel a trió. Utólag végiggondolva, Szabó műsora volt a legjobban megszerkesztve, volt dramaturgiája, íve! Az első dalában, ha letakarták volna őt, nem tudhattuk volna, hogy nem egy Louisiana-i gyapotmunkás játssza-e kunyhója előtt este, robot után 1935-ben ezt a szomorkás bluest.
Ezután a hazai Chicago- blues stílus legmeghatározóbb herflise, Pribojszki Mátyás lépett a színpadra, LT Sonny éneke és gitárkísérete mellett, hogy ő aztán lassan átadja helyét a „malactársnak"- ahogy a harmonikás bemutatta őt -, Matyi állandó bandája gitárosának, Szász Ferencnek. Ők duóban lenyomtak néhány dalt az új lemezről, így a Tain't Nobody Business-t, a 90 éve született lassú Bessie Smith bluest, de arra is tellett, hogy a Blues for Andor című instrumentális számot is bemutassák a Muzikum klub addigra telt házas hallgatósága előtt. Pribóék koncert-standard dalai alaposan feldobták a hangulatot, így az ezeket követő, már a híres fehér kromatikus harmonikán végigbrillírozott számban is, hogy aztán Ferenczi Gyuri bejövetelével ismét felturbózzák a hangulatot egy latin ritmusú számmal. Ezután Pribo őrjítő koncertdarabja következett, a Big Fat Mama, melyben végre mind a három "dudás" megszólalhatott egyenként, és együtt is végre!
A harmadik rész, Ferenczi György műsora ismét a tőle már megszokott unplugged, alig erősített akusztikus hangulatban folytatódott, inkább az elmúlt század '30-as éveinek stílusában. Segítőtársa ezúttal Rackajam zenésztársa, a most mandolin helyett gitárt pengető Pintér Zsolt volt. A jó öreg Howlin Wolf nagy slágere, a Sitting On Top of The World megható tolmácsolása után egy vadabb boogie-val kápráztatott el bennünket a mostanság erről az oldaláról kevesebbet hallható Ferenczi - virtuóz pofagyalu-játékával.
A régen hallott skiffle- zenész, a skót Lonnie Donegan folkdalai jöttek be nekem a következő Ferenczi- Pintér dalok hallatán. A hangulatos folk- blues blokkot követő rövid szünet után a Lowbreakers, a jogtiprók léptek a színpadra, Oláh Andor egykori zenésztársai. Csonka Valter, a névadó énekes, kazoo- játékos, Bényei Tibor tubás, és a „Rackás" Jankó Miklós dobos, cajunos ekkor került a színpadra, így sokan együtt játszották kitörő örömmel Robert Johnson örök blues-himnuszát, a Sweet Home Chicago-t. De közben „visszavedlettek" kvartetté, a három harmonikás Szász Ferivel együtt country-bluesokat játszva tartotta nyomás alatt a közönséget.
A Bye-Bye Blues refrénje az elköszönő dalt idézte, és a műsorba nem beharangozott meglepetés- emberrel, Fekete Jenő gitárossal, a Muddy Shoes frontemberével kiegészülve immár tizenegy bluesman-nel a fedélzeten együtt ünnepelték a soha nem felejtett műfaj, a blues örökkévalóságát. Egy Takáts Tamás Dirty Blues Band sláger, a Pocsolyába léptem volt az utolsó, ráadás dal. Vagy az unpluggedhoz szokott fülünk, vagy a műsor-szerkesztés hibája miatt talán egy kicsit csindarattásra sikerült a buli vége: mindenki hangosan játszott, mindenki szólózott, és a mindenki mindent bele akart adni: ez persze nem sikerülhetett, így kissé vásáriassá vált a vége.
Ez nem jelentette azt, hogy nem elégedetten, ritkán hallható zenei csúcsteljesítmények abszolválása után kerestük az utolsó metrót a Kálvin-téren a buli után. Külön köszönet a muzikumosoknak is a műfaj népszerűsítése érdekében szervezett tavaszi sorozatárt is.

megjelent a vaskarika.hu portálon 2017.05.24-én