2016. december 16., péntek

FORRÓ HANGULATÚ BULI A POFAGYALU HAZAI NAGYMESTERÉTŐL- A PROBOJSZKI MÁTYÁS BAND KONCERTJE A KRÚDY- KLUBBAN

Forró hangulatú buli a pofagyalu hazai nagymesterétől - A Pribojszki Mátyás Band koncertje a Krúdy Klubban
2016.12.16. Gróf István - Fotók: Büki László 'Harlequin'

December 14-én ismét forró, igazán profi, mégis közvetlen, klubhangulatú bulit adott nekünk a Pribojszi Mátyás Band. Köszönjük, hogy megálltak a Békéscsaba- Memphis- Budapest- Balatonalmádi négyszögben tett útjaik között Szombathelyen is!
A júniusi Magyar Narancsban közreadott elemzés szerint bajban is van a magyar blues, meg nincs is. Bajban van azért, mert ennyi jó blueszenész - köztük egyre többen fiatalok is - még sohasem működött, mint manapság, de szereplési lehetőségek, koncertek, lemezfelvételek ritkán adódnak, és még az élvonalbelieknek is nehéz az egzisztenciális létük. De nincsen bajban azért, mert a zenészek feltalálják magukat, a műfaj határait más zenei műfajokkal társítják, jó értelemben jobban eladhatóvá teszik a szeretett bluest, esetleg más művészeti ágakkal is társulnak.
Nos, a bátran a jövőbe tekintők között található az a Pribojszki Mátyás szájharmonikás is, aki a műfaj legjobbjai között található nemcsak Magyarországon, hanem világszerte is. Ugyanúgy, mint legutóbb, 2012 decemberében, a Lamantin- klub szervezésében most is rendesen megtöltöttük koncertjére a színház Krúdy Klubját.
A tágabb határokat feszegető, így a soult, a groove-ot, a rock'n'rollt, a zydecot is a bluesba beültető művész december 14-én zenekarával lépett fel. (Az akusztikus, country-bluest inkább a Szász Ferivel duóban játszó Grunting Pigs formációval tolmácsolja). Szerda este Molnár Dániel dob, Csizmadia „Csizi" László basszus, és 15 éve zenésztársa, „Második" Szász Ferenc gitárossal a háta mögött lépett fel a 44 éves zenész. A színpadi showra a bluesban ezeddig nem sokat adtak az előadók, de manapság már erre is oda kell figyelni: Pribó harmonika-mikrofonja ugyanúgy, mint erősítője, hangfalai az '50-es éveket idézték külsejükkel, és hajviselete is, ruhája is ezt a kort sugallta. A hosszú mikrofonzsinór adta lehetőséget, miszerint be lehet menni a közönség asztalai közé, és ott, akár egy borospohár száján át harmonikázni, nem hagyta ki ezúttal sem Matyi.
Az idén megjelent My Stories c. albumukat bemutatandó érkeztek Szombathelyre, mely ősbemutatója júniusban volt Pesten, a Kobuci- kertben. Egy dögös, lengőbasszussal kísért rock'and'blues-zal kezdtek, majd még az előző nagylemezük legvadabb boogiját, a Zydecolát pörgették le, megadva az alapot a továbbiakra. Így mind a gitáros, mind a harmonikás bemelegítésként óriásit rögtönzött. Molnár Dani is elemében volt, belemelegedve olyan erővel kavart dobjain, hogy kis híján a lábgép felmondta a szolgálatot. Majd jöttek az új nagylemez dalai: elsőként az önéletrajzi ihletettségű, címadó My Stories c. ballada, majd ezt a Bad Weather Blues Again követte. Itt Pribojszki a kis tízlyukú diatonikus hangszerét egy kétsoros, gombos kromatikusra váltotta, és Szász ismét komolyakat rögtönzött. Talán egy kicsit többet variálhatott volna a hangszín- beállításokon, színesebbé téve zenéjét. A szám lelke a monoton lengőbasszus: Csizi akkordfelbontásra épített brummogó-lépdelő menetei sohasem voltak egyformák.
Ezután egy kőkemény blues, a lemezen Bob Margolin gitárossal, Muddy Waters egyetlen fehér zenészének vendégszereplésével rögzített nóta következett Pribo szédületes tekeréseivel, hogy menetrendszerűen egy lassabbal folytatódjon. A Soul Stealing Mama c. érzelmes blues-ban a zenekarvezető csodálatosat szólózott, a jó öreg Sonny Boy Williamson technikáját, a wah-wah effektust felelevenítve, de Feri szólói is a maguk lágyságával, finomságával felmelegítették a szívünket. Aztán a következő számban inkább az ösztöneinkre hatott a Big Fat Mama c. szédületes rock'n'roll, melyben - valljuk be őszintén - felemásra sikeredett a zenésznek a közönség megénekeltetése. Ellenben Pribojszki hangja a négy évvel ezelőtti koncerthez képest is sokat érett: a Memphis Soul c. soul- balladában ez ragyogóan bebizonyosodott, melyben szólóját már köztünk, az asztalok között fújta- szívta.
Majd ismét a muzsikus harmonikajátéka volt a főszereplő a western-es harmonikaszólóval bevezetett, amolyan Sonny Terry- mester által tökélyre fejlesztett vonatzakatolást utánzó effektekkel díszítő Mistery Train-ben. Az est talán legemlékezetesebb perceit kaptuk ebben a számban. Ismét stílus-, ezáltal hangulatváltás következett egy Louisiana-i zydeco-dalban, ahol a főnök első körben mély hangolású herflin játszott, majd a „laza- vonal" folytatódott a vidám hangulatú, country-s hangszerelésű Banging On Your Door-ban is. Az est fénypontja a lemezen nem szereplő Bessie Smith dal, a Tain't Nobody Business című lassú tizenkettes blues átdolgozása volt. A hét év híján 100 éves felvétel a blues minden szépségét visszaadta nekünk a Pribojszki Band jóvoltából.
Mátyás ragyogóan énekelt a magas tartományokban reprodukálandó, nem könnyű számban. Eleinte zavaró volt a közönség egyik laza résztvevőjének bele-belekiabálása a drámaian felépített kiállós részekben, de a zenekar tagjai, majd mi is tudomásul vettük, hogy az illető még nálunk is jobban átadta magát a zenei élvezeteknek. Pribo hozta formáját a hangszerén is, de „Második" Szász volt az ász a számban a katarzisig eljutó, majd azt is levezető 5-6 perces gitárimprójában. Ahogyan azt B.B. Kingék az '50 -es évek elején felépítették, ezt a tananyagot ötösre sajátította el a banda: a blues összes bánata, öröme átjött Feri gitározásával. A mindinkább lehalkuló, visszafogott, ritkán pengetett, kíséret nélkül szóló-síró gitár aztán a csúcsponton kitört: drasztikus hangerővel beletépett a fülünkbe, közvetítve a zenei drámát.
Persze mással nem, „csak" egy lábdobogtató boogie-val lehetett levezetni a feszültséget: Matyi nagy fehér duplasorosa pörögve-gurulva zsongott nótájukban jó kis Canned Heat-es hangulatban. Az egysíkú blues-séma monotonságát csak széleskörű stílusparádéval lehet leküzdeni - gondolta a zenekarvezető, és egy ízig-vérig kemény soul- blues-zal fejezte be a koncertjét. Ezúttal a Bobby „Blue" Bland szerzeményének átdolgozása, a Good Time Charlie c. kevésbé ismert szám szólt. Matyi koromfekete kétsorosa nemcsak jól ment fekete ingéhez, hanem igen jól is szólt. Ebben a számban is emlékezeteset alkotott Szász Feri: a nem könnyű „reszelős" soul- akkordozás után ötletdús szólója következett, amit megszínesített egy jó kis szájgitár- menettel is. Itthon ilyesmit csak Tátrai Tibusztól szoktunk hallani.
A meghajlások után persze, hogy visszakértük őket, szerencsénkre. Egy alaposan átkomponált, ritmusváltásokkal (bigin -> rock'n'roll) is megvariált Elvis sláger, a Hound Dog zárta volna a sort, ha abbahagyjuk a tapsolást. De nem tettük: a hála egy ragyogó Albert King szerzemény, a visszafogott, jazz-es hangszerelésű I'll Play The Blues For You volt, mely a még korábbi, How many More? albumukon is szerepelt. Pribojszki igazán profi harmonika- játékkal búcsúzott el tőlünk: a hangszer jazz-mesterének, Toots Thielemans játékának hangulatát adta vissza benne.
Ismét forró, igazán profi, mégis közvetlen, klubhangulatú bulit adott nekünk a Pribojszi Mátyás Band. Köszönjük, hogy megálltak a Békéscsaba- Memphis- Budapest- Balatonalmádi négyszögben tett útjaik között Szombathelyen is!

Megjelent a vaskarika.hu portálon 2016.12.16-án, és 2017.01.09-én a bluesvan.hu portálon

2016. december 8., csütörtök

A REHAB SIKERES VOLT!- ELHALLGATOTT ZENEKAROK BEATKONCERTJE A MOMKULTBAN

A rehab sikeres volt! - Elhallgatott zenekarok beatkoncertje a MOMKultban

Szöveg és fotók: Gróf István

A beatkorszak egykori hősei, akik közül többen (rock) történelmet írtak, még egyszer felidézték a nagy idők nagy dalait. Hat egykor sikeres, mégis hányatott sorsú formáció – ma élő és aktív tagjai tehetséges muzsikusokkal kiegészülve – adott közös koncertet december 3-án, a MOM Kulturális Központ színháztermében
December 3-án este 7-re megtelt középkorúakkal a budai MOMkult nagyterme, de sokan voltak a 60-es, sőt, 70-es korosztálybeli rajongók is: zömében nekik szólt ez a szombat esti koncert. Hát persze, e sorok írójával egyetemben akkor voltak tinédzserek, mikor az estére meghirdetett bandák fénykorukat élték. Kisfaludy András filmrendező, ötletgazda, az akkori Kex együttes dobosa határozta el a rendezvény megszervezését főként azért, mert ezek a bandák egyáltalán nem, vagy évtizedekkel később, immár nosztalgia céllal jutottak lemezkiadási lehetőséghez. Ezt az este megnyitásakor el is mondta az egykori beatzenész. Az elképzelések szerint hetediknek a Scampolo is fellépett volna, de Danyi Attila a napokban történt halálával meghiúsult annak az esélye, hogy legalább egy alapító taggal felléphessenek a koncerten. A témában is sokat forgató dokumentumfilmes ezután átadta a szót a két konferansznak, Körtvélyessy Zsolt színésznek, és Kiss Joe rádiós DJ-nek, akik rendesen „képben voltak" erről a korszakról.
Az Óbudán befutott Liversing együttes kezdte a sort: az első, 1964-65-ös felállásukból Túry Árpád énekes és Homonnay Zsombor dobos, a második, zeneileg felkészültebb csapatból Pataki László billentyűs képviselte az eredeti bandát, de a többi, hozzájuk beszálló zenész, így Kelemen András, a sokat foglalkoztatott kísérőgitáros, Kálóczy Egon basszeros és Makó Béla szólógitáros is a 70-es években már ismert zenészek voltak. A népszerű, botrányairól elhíresült külvárosi zenekar akkori repertoárját a brit rhythm & blues bandák dögös, kemény felvételeiből állította össze, és ez így volt most is. Egy pörgős rock'n'roll után a Them által ismertté tett ballada, az It's All Over Now, Baby Blue következett, és, hogy aztán igazán vége legyen mindennek, a Rolling Stones '64-es smirglidurva száma, az It's All Over Now következett. Talán a visszajelzések voltak bátortalanok, vagy a rendezői utasítás volt túl kemény, de a negyedik szám -s persze tapsvihar - után levonultak a színpadról. Szerencsére néhány megszállott zenebarát, mint amilyen Kovács László, a Moiras kiadója jóvoltából 500-500 vynil lemezt megjelentetett a Liversing hagyatékából: egy 1965-ös, és egy 1967-es koncertfelvételeket tartalmazó hanghordozót. Így megmaradt az örökség egy része...

A következő fellépő, a Bajtala Trió még ennyi időt sem töltött a színpadon. Óriási meglepetésre az echte jazz-zenész Szakcsi Lakatos Béla zongorista és Kőszegi Imre dobos bevállalták a bulit, és játszottak egykori kortársuk, a '60-as évek közepén a legendás soulos, jazzes beatzenét játszó Bajtala János szerzeményeiből néhányat. Az énekes-basszusgitáros az a Gönczi Apuka György volt, aki szintén megmutatta magát már a '70-es években, és azóta is a színpadon van. Ámbár elhangzottak többek között a Ne menj el, a végén pedig a közismert Cigánylány c. Bajtala- szerzemények, valahogy nem sikerült felmelegíteni nekik sem a hangulatot, és ezt megérezve (talán?) idő előtt levonultak a színpadról. Kiss Joe az átszerelés közti szünetben (ezek nem voltak hosszúak, a megszokottak töredéke alatt megtörténtek) az amerikai beat-nemzedék himnuszából, Allen Ginsberg Üvöltés c. verséből idézett. „Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban,...kik lemeztelenítették agyvelejüket az Ég előtt a Földfeletti alatt...", rokonságba állítva az ötvenes évek végi amerikai lázadókat a '60-as évekbeli hazai ifjúsági kultúrforradalom időszakával.

A harmadik fellépő az akkori Liversinggel rivalizáló, kemény blues-alapú muzsikát játszó Atlas együttes volt, akik az 1967-es szófiai Világifjúsági Találkozón hallották meg a feketék új zenéjét, a soul-t. Nos, az akkori sztárok, Bíró Gábor Doki gitáros, Szabó György szájharmonikás visszavonultak, és Flamm Ferenc énekes vezetésével, valamint két, akkor még kuriózumnak tartott fúvóssal kiegészülve az új stílusra álltak rá. A régi csapatból az akkori gitáros- énekes, az azóta a musical- színpadokat is meghódító Makrai Pál, és a dobos, Szekeres Gábor képviseltette magát. Hozzájuk csatlakozott két ragyogó hangú női vokalistával egyetemben a Murad Abbas - Stencli Tamás fúvósszekció, Vincze Pál billentyűs és Szkladányi András basszeros. A hangzás tökéletes, a zene profi, az előadás színvonalas volt. A Szombat éjjel- Innék egy pohár sört, és a Félek, hogy egyszer meghalok ugyanúgy elhangzott, mint a Nézz rám, a Merre vagy?, az Álomország. c akkori slágereik, és ráadás számként a Töröld le a könnyeidet! c. közismert nótájuk. Pali hangja mit sem kopott, a fúvóskórus és a vokalisták megadták stílusjegyeikkel a recsegő, dübörgő soul alaphangulatát. Ők már eljutottak addig, hogy hét számot lenyomhassanak. Nagy veszteség volt az akkori rajongók számára, hogy nem lehetett lemezeiket megvenni akkor. Erre 2001-ig várni kellett, ráadásul az elkövető a lelkiismeretét megnyugtatni szándékozó Hungaroton volt.

Ezután a '60-as évek végének legendás jazz-rock bandája, a (Nagy) Syrius lépett fel. Az eredeti ötösfogatot egyedül Pataki Laci képviselte, minthogy közülük hárman már elhunytak, Ráduly Misi pedig felhagyott az aktív zenéléssel. A Syrius-Zappa emlékzenekar néven futó banda a Bécsbe települt billentyűs- zeneszerző mellett Bensó Pál- dobok, Somos András- fuvola, Szkladányi András- basszus, Abbas Murad- harsona, Stencli Tamás-szaxofon, Szakács Tibor- trombita, Vincze Pál- billentyűk, Vasicsek Öcsi János- ének felállásban elevenítette fel a legendás progresszív zenekar számait, kiegészülve Török Ádám fuvolistával és Vojnits Attila szájharmonikással. Az Elfáradtam én már c. dallal kezdtek, egy, az eredetiben nem hallható ragyogó harmonikaszólóval megpaprikázva, majd a The Vampire hangzott el, melyben a másik vendégművész, Török Ádám remekelt fuvolaszólójával. Tavaly alkalmam volt meghallgatni kétszer is a Syrius Legacy Bandet, akik fiatal, konzervatóriumot végzett jazz- muzsikusok. Nos, ők ragyogóan teljesítettek, az akkori elképzeléseknek- mondhatni- most is megfeleltek, és ugyanez mondható el a Syrius-Zappa emlékzenekar esetében is. Első ránézésre-hallásra talán megoldhatatlan Orszáczkyék- Patakiék örökségének reprodukálása úgy, hogy „áthallható" legyen, de ez mégiscsak sikerült. Ez a csapat is jóval fiatalabb volt, mint az addig hallottak átlaga. Persze Jackie hangja más, de Öcsi jól visszaadta a nagy előd stílusában a dalokat, így az Ördög álarcosbálját is. A koncertjük egy meglepetésszámmal, Pataki erre az alkalomra írt művével, az Emlékkel zárult.
A banda munkásságának megismerése szerencsére -Charles Fisher ausztrál menedzser jóvoltából is-, talán időben megtörtént: az ott kiadott nagylemezüket nehogy szégyenben maradjon, a hazai Hanglemezgyártó Vállalat is kiadta azt követően. És aki akarta- akarja, hozzájuthat mind az 1971-es ausztráliai felvételekhez, akár az említett Az ördög álarcosbálja hazai nagylemezükhöz, de a Széttört álmok (1972) szvit zenéje és a háromnegyedig készre hozott második nagylemezük (1973) bootleg anyaga is hozzáférhető.

A szünet után a '60-as évek végi hazai avantgarde- progresszív vonal egyeduralkodójának, a Kex együttesnek Kex Remake néven futó emlékzenekara játszott. A csapat létrehozója-lelke- motorja- gitáros- énekese Tóth János Rudolf, aki oly sok műfajban otthon van: a Bergendyvel soul-rockot, Hobóékkel bluest, a Magyar Atommal rockot, az Ütött-kopott angyallal vokális stílust nyomott, és természetesen ott volt az eredeti Kex tagjai sorában is, igaz, csak rövid ideig. „Angyal"-társaival, Lee Oliver és Fejér Simon Pál gitáros- énekesekkel a frontvonalban, Fekete István trombitással, az egyre ritkábban előbújó Zsoldos Tamás basszerossal, a fellépést most nem felvállaló Kisfaludy helyett Móré Attila dobossal, Oláh Bence orgonistával, női- férfi vokállal (Kiss Flóra és Szakonyi Milán) a háttérben. Tóth Janó az Ez volt a Kex-szel kezdett, mely egy emlékező-ismertető dal saját tollából.
Ezután, változatos hangszereléssel, kidolgozott zenei részletekkel, jól előadott énekkel jöttek a Kex- slágerek. a Zöld- sárga, a József Attila versére írt Tiszta szívvel, az A Család, és a többiek, majd a végén a Kanapé. A dalokra mind- mind ráismerhettünk, annak ellenére, hogy Tóthék néhányszor alaposan átvariálták őket úgy, hogy ezáltal más köntösben jelentek meg. Az A család klasszikus 3/4 -es kamaradarabjából hard-rock nóta kerekedett ki, az akkori Free-sláger, az All Right Now elemeit is felelevenítve benne, a következő számban a pöttyös nadrágos trombitás akkorát rögtönzött, hogy bármelyik jazzer becsületére vált volna, de a három elöl álló gitáros- utaltak is rá-, Crosby, Stills, Nash & Young módjára olyan acapella kórusokkal rukkolt elő, hogy beleborzongtunk. Az együttes egyetlen kislemezzel és 4 rádiófelvétellel érte meg Baksa Soós János zenekarvezető- énekes-showman disszidálását 1971 nyarán, ezúttal a zenekar végét is. A már említett Moiras kiadó adott ki szintén igencsak korlátozott példányban néhány bakelitet, majd CD-t tőlük 35 évvel később, 2006-ban. A Kex Remake CD-je tavalyelőtt óta hozzáférhető.

A R & B, a soul- rock, a Detroit- soul, a fúziós jazz és az avantgarde után utolsóként a hard- rockot játszó Taurus együttes programja következett. Érdekes módon nem együtt, hanem külön- külön léptek fel. A betegségét még nem kihordó Balázs Fecó, az egyetlen színpadképes élő tag a zenekarból három számát, a Kőfalak leomlanak, az Anyám, vigasztalj engem! és a Lány, akire szerelemmel nézhetek c. saját szerzeményét énekelte el a maga orgonakíséretével. Becsületére váljon, hogy elvállalta a fellépést, mert mi, vasiak, emlékezhetünk, milyen nehezen emésztettük meg az augusztus végi sitkei koncerttől való távollétét. Az meg igazán a becsületére vált, hogy behívta maga mellé a Taurus, a Korál, és még számtalan sok rock-banda nagyszerű szövegíróját, Horváth Attilát, akit Fecóval együtt megtapsolhattunk. Fecó után többezer wattal megnövekedett a MOM nagytermének levegője: a Szólíts meg vándor c., ugyancsak Fecó-dal dübörgött fülünkbe az Anda Bálint gitáros- énekes, a Stevie Ray Vaughan- féle széles kalapban fellépő Felkai Miklós gitáros, Bajzát Zsolt frissen odacipelt új Hammond XK1-esen munkálkodó billentyűs, és az előző bandával is játszó ritmus-szekció, a Zsoldos- Móré duó alkotta zenekar.
Mint a Kex Remake esetében, már náluk sem érződött a műsor első felében tapasztalható szorongás: jöttek a jól ismert dalok egymás után, és a nagyívű gitárszólók Radics Béla módjára. Mert lássuk be, az utolsó rész inkább az Ő emlékének szólt. A megátkozott ember, a Napfényes napok, A lángszívű lány, A bika jegyében már a korán eltávozott gitárfenomén következő bandájának, a Tűzkeréknek a repertoárjából szólt. Mind Anda, mind pedig Felkai gitárimpróival alaposan tűzbe hozta a közönséget, pedig már majdnem négy órája ültünk a helyünkön. Emlékezetes volt a Bika jegyében c. dalban a nagy példaképek megidézése: a Cream Politician, egy Zeppelin- őrület és a Deep Purple Black Night-jának betéteit hallani! A koncert végére Deák Bill Gyula is tiszteletét tette: együtt énekelte a számokat az emlékzenekarral. A műsor végén Béla legnagyobb slágere, a Zöld csillag hangzott el, a híres, sorsidéző mondatokkal: „Ha elmegyek, csillag leszek én is." Így is lett, folyamatosan tündöklő csillag lett a hazai rockhorizont egén. Bár csak ne vált volna be a jóslata! Szerencsére a két, még „időben" kiadott Taurus kislemez után megjelentek olyan bootleg- kiadások is, melyeken a Taurus dalait, de még több, melyeket Radics Béla koncertfelvételeit is be lehet szerezni. A kalózfelvételek ez esetben hasznosnak bizonyultak.

Az utolsó akkordok elhangzása után beigazolódott Kisfaludy András elvárása: a kármentés sikeres volt, a rehabilitáció megtörtént. És aki nem hallotta ott, aznap este ezt a zenei történelemírást, annak sincs oka a kesergésre: nemcsak hangfelvétel történt a később kiadandó lemezek érdekében, de mozifilm is készült az estéről, sőt, a kincstári televízió is műsorra fogja tűzni a felvételeket. Megérdemeljük!

Megjelent a www.vaskarika.hu portálon 2016.12.08-án