2016. május 9., hétfő

A GRENCSÓ- KOLLEKTÍVA SZABADOS- ESTJE A NÁDASDY-VÁRBAN

A Grencsó Kollektíva Szabados-estje

2016-05-08
Fotó: Dr. Kereszty Gábor

A hétvégén nem amerikaiak, hanem várva várt hazai zenészek free- jazzétől volt hangos a Nádasdy-vár reneszánsz díszterme. A Grencsó Kollektíva ez alakalommal Szabados György, az öt éve elhunyt hazai jazz- zongorista, zeneszerző, zenei kísérletező műveinek ajánlotta műsorát. Ahogyan azt a műsor felvezetőjében a zenekarvezető meg is említette, nem volt nehéz rábeszélni zenészkollegáit erre az emlékező műsorra, ráadásul annak ellenére, hogy a ma kultúrpolitikájában megint nincs méltó helyen az elismertek között a legendás jazz-újító!
A több mint 30 éve alakult zenekar, a Grencsó Kollektíva a névadó, Grencsó István szaxofonos vezetésével, többévi kihagyás után látogatott vissza Sárvárra. A régi tagok között felfedezhettük Benkő Róbert bőgőst, de a zongorista Pozsár Máté és az ütőhangszeres, Miklós Szilveszter már az új, 30 év körüli generáció képviselői voltak.
Az idén 60 éves Grencsó István Jiří Stivín cseh fuvolista, később Tomasz Stańko lengyel trombitás hatására fordult a free-jazz felé, majd a fuvoláról a szaxofon felé véve az irányt, 1979-ben a (szombathelyi!) Masina együttesben kezdett, majd a 80-as években a hazai free-jazzt meghonosító Dresch Dudás Mihály Quartet tagja lett, jónéhány hanghordozót megjelentetve velük. 1985-ben alapította meg saját zenekarát, a Grencsó Kollektívát, melynek neve alkalomszerűen Plusz, Surprise, Big, Open, vagy Bio kiegészítéssel aktualizálódik az éppen aktuális projektjükhöz. Az 1996-os Plays Monk-kal kezdték meg az elismert G.K. lemezeinek sorát, hogy eljussunk a legfrissebb és talán legérettebb lemezekig, a 2013-ban napvilágot látott Síkvidék, a következő évben kiadott Rétegzene, majd a legújabb, tavalyi Derengés című dupla albumukhoz, melyről az európai jazzkritikusok igen elismerő kritikákat adtak. István életútjában a legnagyobb hatást a Szabados Györggyel való együttzenélés, együtt- munkálkodás adta: a Makuz (Magyar Királyi Udvari Zenekar!) együttesében ötvözték komoly szinten először a free-jazz, a kortárs (komoly)zene, az etno-zene műfajait olyan avantgarde előadásmódban, amelyben a szabad kísérletezések, az improvizációkból felépített nyitott kompozíciók játéka volt az igazodási pont.
A koncerten négy Szabados György-kompozíció került bemutatásra: az Esküvő, majd a Fohász című, eredetileg szólódarab, ezúttal meghangszerelve, a közismertnek azért nem mondható, de a legtöbbet játszott Adyton, valamint a csak most a repertoárba emelt, lemezen nem megjelent Regölés. Érdekes megjegyzést tett Markó Péter, az jazz-esték házigazdája a zenekarvezető ingjéről (már megint a külsőségek, de hát ez is van): Szabadoshoz hasonlóan Grencsó is szürke vasalt ingben jelent meg közöttünk, mivel a mester szerint színesbe öltözve nem tisztelik meg a közönséget, hófehérben pedig inkább a komolyzenészek játszanak.
A helyén, a bal sarokban elhelyezett nagy fekete zongora előtt, középen szopránszaxival fújta Grencsó a mester Esküvő című darabját, melyben egy jó kétperces bevezetőt a rutinos, vele jól összeszokott bőgős, Benkő Róbert játszotta be. Érdekes módon nem az elején, hanem a kezdeti szabad improvizációk után, a darab végén hangzott el a fő dallam. Bartók Concertojának hangulata lebegett át azokban a percekben, összetett ritmusokkal, akkordváltásokkal előadott dallamvariációkkal. Valamiféle kelet-európai, amely sem magyar, sem délszláv, sem román, hanem ezek valamiféle keveréke, talán ruszin, máramarosi zenevilág sejlett fel a darabban, melynek kódája felemelő himnikus szárnyalásban ért véget, hogy átkötve belecsatlakozzon a Fohász kötetlen ritmusú, elbeszélő, szabadon fecsegő darabjába. Az avantgarde zene minden jellemzőjét, a zongora belső húrjain való játékától kezdve az ütős zörejeket, kis cineket használó zajkeltéseken, a bőgős pizzicato-szerű pengetésein keresztül a zenekarvezető Roland Kirk-ös szaxirecsegéseivel bezárólag.
A mintegy 30 perces bevezető megmutatta, mire számíthatunk a továbbiakban: sem a négyek nem jönnek, sem swing nem lesz, a hagyományos jazz-hangzás elfelejtve! De tévedtünk: valódi vad bop szólt őrjítő ritmuskavalkáddal az Adyton című számban. Ebben már valóban magyar népzenei hatásokat fedezhettünk fel. A kompozíció közepén egy gyönyörű zongoraszonáta interpretálásával bűvölt el minket az addig inkább kísérő szerepet vállaló tehetséges zongorista, Pozsár Máté, majd, mint az első dalban is, a középén sejlett fel Grencsó – immár tenorszaxofonján előadott – témája, ahogy nagynehezen kiszámoltam, 7/8-os ritmusban, hogy azt követően káprázatos zongoraimprovizáció, ördögi bőgőfutamok, és ötletes ütőjáték tegye fel az i-re a pontot.
A forró hangulatú Szabados-szerzemény után a ráadás szám, a Regölés következett. Grencsónál sohasem tudni, hogy mivel jelentkezik – magabiztos zenei tudására és kísérletező alkatára támaszkodva – legközelebb. Nos, most dúdolhatóan kivehettük az ősi magyar népszokás, a regölés jól ismert dallamát is. A monoton ostinato bőgőszólam felett a dallam, majd a többi hangszer újfent kísérletező szólói tették a hagyományost új hangzásúvá, változatossá, egyúttal frissé, elevenné. A több mint egyórás koncerten a nem éppen nagyszámú közönség számára (reméljük, ez később változni fog végre!) el nem felejthető élményt adott egyrészt Szabados sikeres kísérlete az afroamerikai jazz és a magyar népzene ötvözésére, másrészt a hazai free-jazz (Dresch Mihály mellett) legmeghatározóbb egyénisége, Grencsó István és csapata.

Gróf István
Megjelent a www.sarvarikum.hu portálon 2016.05.09-én, és a www.jazzma.hu portálon, mint sajátos beszámoló 2016.05.11-én