A SZŐKE SZANDRA QUINTET ÉS A TRIO PICANTO KONCERTJEI A KRUDY-KLUBBAN

Intim és pikáns - A Szőke Szandra Quintet és a Trio Picanto koncertje a Krúdy Klubban

2016.03.25. Gróf István - Fotók: Büki László 'Harlequin'

A Lamantin Klub a nagy nyári jazzkurzusán és az azt kísérő és megkoronázó jazz-blues fesztiválon kívül 2-3 havonta megszervez egy-egy olyan bulit is, amelyekre mindig érdemes odafigyelni. A hazai befutott vagy feltörekvő jazzerek, bluesmenek színvonalas előadásokat, forró hangulatú estéket adnak a klub hallgatóinak, és nem volt ez másképp szerdán este sem. Ez alkalommal két banda muzsikált: a vasi Trio Picanto, majd őket követően a budapesti Szőke Szandra Quintet
.

Domby Bertalan gitáros és Scheer „Pepi" József basszeros neve még a 70-es évekből ismert lehet a rajongóknak: az országos hírnevet is szerzett, Zsoldos Báró Zoltán vezette Natur Blues Band tagjai voltak, mígnem Svertsits Tamás zongoristával a Spektrum együttest meg nem alapították. A külföldön és itthon is sokat „vendéglátózó" zenészek hatalmas rutinra tettek szert, és ezt a 2010-ben megalapított újabb formációjukkal, a Trio Picantóval tegnap este nekünk is bizonyították.
A zenekar stílusa az 40-es évek belga- cigány jazzhegedűsének, Django Reinhardtnak, a 80-as évek holland- latin gitártriójának, a Rosenberg Triónak, és a szintén francia cigány gitáros, Birelli Lagrene zenéjének nyomdokain keresendő, egy kis ragtime-mal, swinggel párosítva. Az unplugged, azaz az akusztikus hangszereket alig erősített koncerten a triót Radics Igor visszafogott, precíz, pontos, de ötletdús dobjátéka erősítette. A műsorkezdő számokban, így Joe Henderson Blue Bossá-jában, vagy Rosenbergék For Sephora-jában a stílushoz illeszkedően a széken ülő és erősített akusztikus gitárját pengető Berti ragyogó technikával, magabiztosan virgázott hangszerén. Pergette a zenekart, az amerikai, a latin és a cigányzene egyvelegét.
A ragyogó hangulatot mégis az ebben a műfajban nem éppen autentikus zongora játéka dobta fel igazán, Svertsits Tamás ötletes improvizációival megspékelve. Django mester Gitanne-ja a szvng divatból soha ki nem kopó lüktetését erősítette meg bennünk, míg fénylő tengerparti, pálmafás hawaii hangulatot árasztott a Bossa Dorado. Ezek után egy kis ragtime-hangulatot kaptunk, majd a közismert jazz evergreen, az Ella Fitzgeraldtól Frank Sinatrán keresztül Andy Williamsig műsoron tartott The Shadows of Your Smile következett. Ebben Domby is jót rögtönzött ugyanúgy, mint szokatlan, ritkán látott hangszerén, a vékonyka, tűsarkú lábakra illesztett elektromos bőgőn eddig is profin játszó Scheer. És hogy a latinból fokozatosan a jazz felé irányítsák a hangulatot, George Benson erős riffekkel indított gitárközpontú dalával, a Thunder Walk-kal zártak a vastapsot kiérdemlő, és az őket követő pesti kollégák által is megéljenzett vasi zenészek.
Úgy látszik, hogy az ezredfordulót követően a hazai jazzben elterjedt divathullám, miszerint sorra alakultak-alakulnak a kiválóan képzett, jó torkú és kifejezetten csinos fiatal hölgyek köré a nevükkel fémjelzett jazz kombók, nem ér véget. Hogy külföldön is van-e ilyen tendencia, nem tudom, de hogy Harcsa Veronika, Kozma Orsi, Szőke Niki és a többiek trendet teremtettek, az tény. Nos, ebbe a folyamatba illeszkedik a Szőke Szandra Quintet is, melynek előadását hallhatták tegnap este a vasi jazzrajongók is - vidéki koncerthelyszínként először.

A Szőke Szandra- ének, szövegek, Cseke Gábor- billentyűk, zeneszerzés, Fekete István- trombita, szárnykürt, Oláh Péter- bőgő és Pusztai Csaba- dob összetételű formáció koncertjéről összefoglalóan azt lehet mondani, hogy hangulatával adott örök élményt. Ars poétikájuk, mely megfogalmazásuk szerint az intim hangulatú, révedező, „kukucskáló" tónusú dalok, a szövegcentrikus, azaz a dalba oltott irodalmi szövegek elgondolkodtatóak, révedezőek a hallgatóság számára, igaznak bizonyult: a koncertélmény ezt adta.
Az együttesekben a ritmusszekcióban helyet kapó nagybőgő ezen szerepével ellentétben ebben a kombóban meghatározó volt, legalább is a zene hangulatát illetően. A műsorkezdő Novák Péter-Spiró György szerzemény, a Gyémánt egy ének-bőgő kettős volt, melyben Szandra szomorkás-hangulatos éneke és Oláh Péter nem vonóval húzott, mégis hosszan kitartott szűkítettjei megadták az alaphangulatot. Majd a 2015-ben kiadott első lemezük, a Memory Palace anyagából adott elő darabokat a már kvintetté teljesedett csapat. A Monochrom című volt az első, melyben a szordínóval tompított trombita dallamos rögtönzései, az énekre adott válaszai voltak a bőgő mélyhangú dallamaival együtt meghatározóak, majd a Wool c. szám következett a lemezről. Pusztai Csaba itt dobjai helyett kongára váltott, Fekete tompított trombitáján ismét Maynard Fergusson-i magasságokra törekedett, amely így sem volt kiizzadt, erőltetett, hanem finoman belesimult a zenébe. A 6/8-os Wild Water, a banda videoklip formájában a Youtube-on is megtekinthető dala egy fokkal durvább, keményebb, pörgősebb volt. Pusztai itt rockdobosokat megszégyenítő módon ütötte a bőröket, a zongorista, Cseke pedig végeláthatatlanul folyódó- hömpölygő akkordmeneteivel biztosította az extatikus hangulatot. Az énekesnő hangja ebben a nem lírai dalban mutatta meg, hogy ha az erősebb tónusú és nagyobb hangterjedelmű, akkor az jobb szolgálatot tett volna.

Az előadás ezt követő dalaiban aztán Szandra - aki egyáltalán nem tetszelgett a „frontasszony" szerepében, hanem frappáns bekonferálásaival, nem túlhangsúlyos, inkább érzéki gesztikulációival emelve a koncertélményt -, újra a rá jellemző sanzonos-énekelt verses előadásmódjával fogta meg a közönséget. A címadó Memory Palace szomorkás moll-akkordjait, a búgó, mély női énekhangot, valamint az azt követő Garcia Lorca versére írt Zöld című dalt hallva kiderült, hogy a tavaszt oly erősen váró lelkünk inkább későőszi hangulatokat kapott, szép, érzelmes megfogalmazásban. Cseke balladisztikus zongorafelvezetője, majd a halk, a trombitánál melankolikusabb hangzásvilágú szárnykürt játéka, Szandra magyarul énekelt elvont, borongós- szürreális szövege ez utóbbi számot tette a koncert legemlékezetesebb darabjává.

Az ezt követő F. Forest ismét keményebb szám, 6/8 és 4/4 váltakozással, igazi jazzőrület volt. A visszataps után ismét egy lírai bossanovával, a szintén magyarul énekelt Svéd c. dallal zártak, amolyan tipikus Szőke Szandrás előadásban: szépen, jól, érzelmesen. Ahogyan kell a lelkünknek...
Megjelent a www.vaskarika.hu portálon 2016.03.25-én, valamint a jazzma.hu portálon 2016.03.26-án