2015. szeptember 22., kedd

SIKERES OROSZ MEGKÖZELÍTÉS

Sikeres orosz megközelítés- The Second Approach trió Sárváron
Szerző: Gróf István | Fotók: Dr. Kereszty Gábor | 2015-09-22

Egy alapos jazz-történeti áttekintés után, melyet a Nádasdy-vár “Valami jazz Sárváron” sorozatának házigazdája, Markó Péter állított össze a nehéz vajúdással megszülető szovjet jazzről, a nálunk ritkaságszámba menő orosz jazzerek egyik kiváló moszkvai reprezentánsa, a Second Approach lépett a színpadra, nem akármilyen módon.

Tatjana Komova énekesnő és a zongorista, Andrej Razin éles, a volga-menti sztyeppék népdalaiból merített kétszólamú énekduója Igor Ivanuskin okarina dallamaival kísérve türemkedett be láthatatlanul a nyitott ajtón keresztül, mellbe vágva a hallgatóságot: felvezetőjük merész, kísérletező, de komfortos, befogadható zene volt. Tatjana, a külsejében dizőznek tűnő, gesztikulációiban operaénekesnőkre emlékeztető mozgásával ellentétben valódi modern zenealkotó volt: úgy énekelte, rögtönözte a jazzt, a népdalátdolgozásokat, a kortárs zenei kísérleteket, hogy az tökéletes volt: sem nem tolakodó, magát előtérbe helyező, sem nem sémákban, kidolgozott klisékben éneklő volt előadásmódja. Átható expresszívitása dominált, ami, szerencsére, meghatározó lett az est folyamán. Legutoljára sok-sok évvel ezelőtt, 2007-ben Julie (Driscoll) Tippetts lepett meg énekével hasonló módon itt, itthon, Sárváron.
A második számot Andrej, a zenekarvezető zongorista Bartók Béla bagatelljéből írta. Bartók nehéz zenéje még nehezebben átvihető az úgynevezett „könnyebb” műfajokba: Britanniában Keith Emerson, a progresszív rock első számú billentyűse az Allegro barbarot, az itthon a szintén progresszív, a jazzbe kóstolgató Mini együttes Papp Gyula zongoristával az élen az Este a székelyeknél balladát ültette át még modernebb felfogásban.
A Second Approach igazodási pontját nehezen megtalálható, azaz a jazz, a fúziós zene, folk, és a kortárs komolyzene határ-mezsdéjén alkotó zenészek azonban aránylag könnyen megtalálták az utat a magyar géniuszhoz: az alig ujjnyira felnyitott fekete hangversenyzongorán ismerten gördültek le a merész bartóki akkordok Razin mester jóvoltából, és nem mosolyogtuk el magunkat, mikor Komova erős szláv akcentussal énekelte a „mikor juhászbojtár voltam” sorokat. Szuggesztív percek voltak ezek, és Igor, a bőgős is itt leginkább a hegedűhanghoz közelítő legmagasabb húr fenti tartományát, – persze vonóval megszólaltatva – használta a számban. A darab adta magát, ők adták magukat.
Ritmusosabb, jazzesebb volt a Burleszk ragtime számuk. Itt Tatjana énekrögtönzései vitték a prímet, aki teljes összhangban volt a zongoristával, annak arcjátékkal adott instrukcióival.
A legforróbb percekben maga a billentyűs is énekelni kezdett magas tenorján: bonyolult, meghökkentő kétszólamú ének emelte a hangulatot. Mivel ritmushangszer nem volt a bandában, mindhárman hozták a ritmust: az énekes csörgőhangszereken, a zongorista és a bőgős pedig hangszereik felületein. Néha az volt az érzésem, hogy nem hárman, hanem hatan játszanak a Díszterem színpadán, olyan telt és dús volt a hangzás. Két közismert példaképnek dedikálta következő darabjait Andrej Razin: az elsőt a rövid életű francia jazz- zongoristának, Michel Petrucciani-nak, a másikat, egy tangót, exotikus latin ritmusokkal pedig az argentin zeneszerző-harmonikásnak, Astor Piazzollának. Ez utóbbi inkább a kortárszene kategóriájába kívánkozott.
Az est zárószáma a Tarantella című, kísért számuk volt, melyben Tatjana megénekeltette a teltházat messze nem kitevő, de annál lelkesebb nagyérdeműt. A talán elsőre nem túl bonyolult páros alapritmus ördögien boszorkányos ritmusképleteket produkált, melyből mindhárom zenész, az énekesnő, a zongorista, de a bőgős is profitált: mindnyájan maradandó élményt adtak rögtönzéseikkel. A dinamikailag is tökéletesen felépített számban a mérges pók nesztelen cserkészése, vadászútja, majd a támadás, és a halálos csípés zenei kakofóniába terelt kifejezésmódja adott ritka zenei élményt. Nemhiába adtak ki immár hét nagylemezt rövid, 2010 óta tartó zenei karrierjük alatt, és nemhiába adott zenéjüket elismerő, dicsérő biztatást Dave Brubeck is. A hosszan tartó visszataps után a műsorkezdő szám alapjain felépített zárószámban, a kétszólamú ének, az idilli madárcsicsergés, patakcsobogás felidézése után ördögi ritmusokkal kísért ének- és zongorarögtönzés-kavalkáddal zárult a koncert. A címében megjelöltnek megfelelően: Jazz, Please!

A zenei estről hazafelé hajtva jutott eszembe az egy hete, a milanói Expo orosz pavilonjából kijövet feleségemnek mondott megjegyzésem: az oroszok megint lepipálták a fejlett Nyugatot. A második megközelítés nevű orosz zenei formáció zenei teljesítményéről, felejthetetlen koncertjéről ugyanez a gondolat maradt meg bennem. Nem érdemtelenül…
megjelemt a lathatatlansarvar.hu portálon 2015.09.22-én, és a jazzma.hu portálon 2015. 09. 25-én