2013. december 18., szerda

SÁRVÁR, POSTA-TÉRI PARKOLÓRENDSZER ÁTADÁSA

Tisztelt képviselő úr, polgármester, alpolgármester úr, városi képviselők, tisztelt résztvevők!

1983-ban a hátunk mögött magasodó 10 emeletes ház egyik 9-ik emeleti lakásában, 10 évre rá a saroktól a harmadik házban laktam, itt, Sárvár belvárosában. 1990-ben adta magát a lehetőség, hogy a rendszerváltozás során, akkori ellenzékiként, képviselőként is politizálhassak e körzetben. Akkor, elsőre ugyan nem, de 1998-ban ez sikerült. Már akkor elhatároztam, hogy a belváros eme frekventált helyén levő terét, a Posta teret, fekvésének méltó állapotába hozzam.
A kiindulás állapota 19-ik századi volt: a tér közepén düledező házacska , gémeskúttal, tyúkólakkal, körülötte gaztengerrel. A tér rekonstrukciójához szükséges első lépés ennek eltakarítása, a második a tér északi oldalán emelkedő szovjet katonai emlékmű a városi temetőbe kiköltöztetése volt. Akkor még nem sok önkormányzat merte meglépni ezt, de nekünk, Boross Péter egykori belügyminiszter útmutatásainak segítségével, ez is, már az első ciklusom végére, sikerült. A fiókomban őrzöm ma is azokat az ötleteket, terveket, melyeket alpolgármesterségem idején, lakossági fórumok alkalmával gyűjtöttem be a tér későbbi funkcióit megtervezendő. Akkor exkluzív piac, üzleti alapon működtetett kereskedőház, szálloda, étterem, park, szabadtéri színpad- sok minden felvetült!!!
Az álmaimról akkor sem mondtam le, mikor a következő két ciklusban a tér üresen, felújításra éhesen készen állt. A gyógyfürdő elsőbbségét beruházási tekintetben senki sem kérdőjelezte meg, én sem. 2009-re aztán végre eljutottunk odáig, hogy a most átadandó parkoló- rendszer terveit megrendelte, és elkészítette a város. A 2010-ben felálló megújult városvezetés végül is támogatta a 12 éve megszületett elképzeléseket: a Posta tér és a gimnázium előtti terület idén, első ütemben korszerű parkoló-rendszert kapott ma. A fürdő általi hirtelen és gyors fejlődés olyan hatalmas turista-áradatot és olyan meglepő gépkocsiforgalmat indukált, amit a parkolóhely-építés eddig nem kompenzált. Ez a most átadott 52 személygépkocsi-, és 2 buszparkoló lett a második eleme annak a parkoló-építési programnak, melynek első része a postával szembeni téren tavalyelőtt elkészült.
A város polgárai nevében köszönjük a város döntéshozóinak, hogy pályázat nélküli forrásokból, önerőből megvalósította ezt a beruházást. És köszönjük azt is, hogy ezt a fejlesztést folytatva, 2014-ben, beteljesítve-befejezve a Posta-tér rekonstrukcióját, valódi kulturális-szabadidő funkcióval sétáló-teret ad a Kossuth-tér meghosszabbításával tágas teret is adó sárvári belvárosnak. Az itt lakóknak, a közlekedőknek, a hozzánk látogató vendégeknek- mind-mind hasznos, szép és jó ez. Használjuk örömmel, megelégedéssel!

Gróf István, a belváros volt képviselője
Elhangzott a 2013. december 18-i avatóünnepségen,
Kivonata megjelent a Sárvári Hírlap 2014. január 10-i számában

2013. december 2., hétfő

DAVE KELLY: WE HAD IT ALL

Dave Kelly: We Had It All

Hogy mi késztet egy hatvanöt esztendős londoni blues legendát arra, hogy életmű összegező lemezt adjon ki, nem tudni. Legfeljebb sejteni lehet: talán az utolsó lehetősége, hogy összeszedje zenész emlékeit a hozzájuk tartozó előadókkal együtt. Tény, hogy a Family and Friends alcímmel megjelenő albumon pályája majd mindegyik korszakának meghatározó zenésze játszik, és a tehetségét öröklő családtagjai is szerepet kapnak rajta.

Dave Kelly nővérével, Jo-Ann Kellyvel a ’60-as évek közepének legsikeresebb autentikus delta blues előadói voltak Nagy-Britanniában. Tinédzserként előbb Leadbelly, Son House és Mississippi Fred McDowell lemezeit hallgatták, később énekelték, akusztikus gitáron is kísérték magukat. Jo-Ann szólópályát választott, míg Dave, másfél éves amerikai tanulmányútja végeztével - ahol a tizennyolc éves fehér srácnak megadatott az a lehetőség, hogy Muddy Waters-szel és John Lee Hookerrel is jamelhetett - a zenekarban való muzsikálást választotta. A brit Blues Boom a Fleetwood Mac és a Chicken Shack mellett egyik meghatározó bandájában, a John Dummer Blues Bandben kapta meg a slide-gitáros- énekesi feladatot az akkorra már az elektromos gitározás technikáját is elsajátító zenész. 1969-ben és 1971-ben saját albummal is kirukkolt, majd 1979-ben csatlakozott a britek blues supergroupjához, a The Blues Bandhez. A kisebb-nagyobb megszakítások mellett még a mai napig is működő csapattal tizenkét nagylemezt készített, többször körbejárta velük a világot, és - ez nem meglepő - inkább Európában voltak népszerűk, mint az újvilág koncerttermeiben. Természetesen Dave is megalakította saját együttesét, a Dave Kelly Bandet, amely a ’80-as évektől az elmúlt évtized végéig működött. A We Had It All lemezen sokféle előadó sokféle stílusban játszik, emiatt az a kelleténél is eklektikusabb lett.

Country blues, rockabilly, brit és amerikai folk, R & B, country, boogie, rag és kuplé, illetve ezek elegye hallható az albumon a vendégelőadók és a meghívott családtagok részvételével, no, persze, Dave énekesi és slide-gitárosi főszerepével. A bluesos vonulatból kiemelkedik a fiatalon, agytumorban meghalt nővérével, Jo-Ann-nel 1988-ban duóban készített szuggesztív felvétel, a Ramblin’ Gal, mely country bluesban Dave lap-steel gitáron játszik a tizenkét húroson a maga énekét kísérő testvérével. Gospeles beütésű Tom Waits kitűnő dala, a Way Down In The Hole, Christine Collister énekével, Pete Filleul és Dave unplugged kíséretével. Az a Chris Barber pozanos Kelly egyedüli zenésztársa a Mr. Estes Said című bluesban, aki még Alexis Korner és Cyril Davis előtt tett fontos lépéseket Angliában, az akkor még kevésbé ismert blues elterjedésért. A ’60-as évek eleji brit R & B hullám idején Manfred Mann bandájában ismerté vált Paul Jones énekli és fújja Dave slide kíséretével Muddy Waters szerzeményét, a Too Young To Know-t, lenyűgözően. Ugyancsak a ’60-as évek eleji blueskorszak úttörője, Mick Jagger példaképe, Long John Bardly a gitárosa-énekese az ugyancsak duóban, Kellyvel előadott, unplugged hangszerelésű tradicionálisnak, a Take This Hammernek. A bluesok közül messze kiemelkedik Howlin’ Wolf, a chicago blues királyának egy 1969-es manchesteri koncertjén felvett hét és fél perces száma, Robert Johnson Dust My Bluesa. Az angliai koncertkörúton szereplő amerikai bluesfatert az a fiatal fehér zenészekből verbuválódott csapat, a John Dummer Band kísérte, ahol Dave Kelly pengette az üvegnyakú gitárt. Az ereje teljében levő fekete óriás, aki az évben Angliában teljesítményével megelőzte riválisát, a szintén ott turnézó Muddy Waterst, megmutatta a briteknek, hogyan kell bluest énekelni, harmonikázni. A folkos vonulatból a lemez egyik meglepetése Eric Ribb gitáros-énekes produkciója, a Needed Time londoni barátunk dobro kíséretével. A másik, általam szintén kevésbé ismert Keith Nelson bendzsós zenei teljesítménye mérvadó mind a Passing Through, mind a Sugar Babe, mind a címadó dalokban. Jól ismert ellenben Maggie Bell énekesnő számunkra, aki tavalyelőtt Jon Lord blues bandájával együtt lépett fel Pakson. Az énekesnő Gulf Coast Highway címet viselő szerzeménye az egyik legszebb country dal, amit valaha hallottam.

A papa gyermekei nem estek messze a fájuktól: hárman is szerepet kaptak ezen a kiadványon. A legidősebb fiú, Sam Kelly üti a dobokat a lemez felvezető rockabilly őrületében, nem is rosszul. Dave egyik lánya, Lil is szépen elénekel egy angol népdal adaptációt, de az igazi zenészutód a családban Homer Kelly-Tradant, aki nemcsak apja bandájának leszerződött basszerosaként dolgozik, hanem a frontvonalban is bemutatkozik az albumon: a Good Residence egy ragyogó, Fairport Convention hangulatú folk dal, melyben szólót énekel, mandolinon játszik a Collister – Filleul - Kelly papa alkotta trió kíséretében.
Dave Kelly összegező emléklemeze reméljük, nem hattyúdal lemez. Legalább is bízunk benne…

Hypertension-Music, 2013

Gróf István
megjelent a www.bluesvan.hu portálon 2013.12.02.-án