2013. szeptember 28., szombat

Hatvanhat- Weöres Sándor emlékest Sebőékkel

Hatvanhat - Weöres-emlékest Sebőékkel

Gróf István - Fotók: Stekovics Gáspár

"Ha füled már nem hall, a szemed már nem lát, a kezed már nem fog, a lábad már nem visz, akkor fordulj magadba. De vigyázz: ott benn a táj ne legyen barátságtalan!" Ezt a levelet, üzenetet hagyta Weöres Sándor annak idején Sebő Ferencre, azzal a kikötéssel, hogy csak 66 éves korában nyithatja ki. Sebő 66 lett, kinyitotta, és egy Weöres-emlékesttel adózott a költőről elnevezett színház Márkus Emília termében, szeptember 25-én.

Nem tudom, ki hogy van vele, de akárhány Sebő-koncerten voltam, mindig füligérő szájjal, jókedvűen hallgattam végig előadásukat. Ez jobbára a zenekarvezető összekötő szövegeinek köszönhető, annak ellenére, hogy Sebő konferanszai tudást adnak át, már-már ismeretterjesztő jellegűek, mégis teli vannak humorral, poénnal, pajkossággal.
A Weöres Sándor centenárium megünneplésének fontos állomásaként harangozta be a programot Jordán Tamás színiigazgató, majd, - máshol nem lévén szabad hely - az első sor legközepén foglalt helyet, hogy meghallgassa az előadást. Elmondta azt is, hogy Sebő Ferenccel majd fél évszázados munkakapcsolat és barátság köti össze, így nem volt nehéz meghívását realizálni.
A majd két évtizede változatlan összetételű Sebő-együttes ezen a koncerten kiegészült: a Sebő Ferenc - gitár, tekerőlant, ének, Barvich Iván- tárogató, népi fúvós hangszerek, Perger László tambura, gitár összetételű banda Tímár Sára énekes-csörgődobossal, valamint a Soós Réka énekes-hegedűssel egészült ki aznap estére. A megzenésített versek előadására „optimalizált" fúvós-, pengetős- és kísérő ritmushangszer felállás ezúttal nemcsak a zenekarvezető énekét kísérte, hanem a két, az akadémia népzenei mesterszakos hallgatóiként tanuló leányénekest is.

Az este nagy bejelentésével nem sokáig titokzatoskodott Sebő Feri: a bevezető magyar népdalcsokor után, - benne az elmaradhatatlan „Hej, Dunáról fúj a szél-lel", és a folkműfajban nem megszokott fúvósimprovizációval - felolvasta azt a levelet, melyet a költőóriás a 70-es évek elején adott át az akkor pályakezdő, ifjú muzsikusnak azzal a kitétellel, hogy azt csak 66 éves korában bonthatja ki.
Nos, a zenész, ezt megérve felbontotta azt, és felolvasta nekünk. A lényege: ha a füled már nem hall, a szemed már nem lát, a kezed már nem fog, a lábad már nem visz, akkor fordulj magadba. De vigyázz: ott benn, a táj ne legyen barátságtalan! Mintha ezt az üzenetet már évtizedekkel előtte meghallotta volna Sebő!
Akkoriban Weöres Sándorral közeli kapcsolatban volt a zenész, aki elmondása szerint mindig is közel állt a népköltészethez, a népdalokhoz. Ezt bizonyítandó, három versét megzenésítő, gyimesi táncrenddel színesített blokkot adtak elő, mely után egy kortárs költő, Varró Dániel megzenésített műve hangzott el. Sebő értelmezése szerint a megzenésített versek olyan szövegek, amelyeknek dallama van, és nem fordítva! Majd jöttek a páratlan ritmusú bolgár, délszláv, török zenék, Weöres verseire: a „Jobb s bal" a faun és a nimfa története, a „Rongyszőnyeg", a Sára és Réka által előadott „Vöröshajú lányok", majd a „Karácsonyi vers".
A tavaly Kossuth-díjat kapott népzenész-zenekutató szerint a magyar költők talán egyedül viszik tovább az időmértékes verselés ókorban született hagyományait: ennek hatása ma sem az olasz, sem a görög lírában nem fedezhető fel. Sebőék kivált az anakréon versritmust használják előszeretettel, és ez gyakorta találkozik a vasi költő verseinek megzenésítéseivel. A „Magyar etűdök", melyek Sebő szerint Weöres nem gyermekeknek szánt, valamint a gyerekversek, a „Túl, Túl, messze túl", a „Tavaszköszöntő", a kólóritmusú „ovisláger" „Bóbita", vagy a legismertebb „Izzik a galagonya" már-már közismert feldolgozások voltak a közönség számára is.
A jó hangulatú este vége fele Sebő Ferenc eldicsekedett azzal is, hogy a neves költő csak Kodály Zoltánt és őt kérte fel egy-egy versének megzenésítésére. Kodály nem vállalta, Sebő igen: a „Macskainduló" az elbeszélése szerint tetszett a költőnek is. A Kodály által visszautasított „Valse Triste" Sebő Ferenc zenéjével szintén megszólalt a ráadásban, ugyanúgy, ahogy legvégül az „Árdeli szép táncok", ezúttal az erdélyi Weöres-rajongó költő, Kovács András Ferenc tollából.
A magyar népdaléneklésben a szokatlan felhanghasználatot a 70-es évek óta az akkori Sebő együttes hozta be a zenei köztudatba: a nemrég elhunyt Halmos Béla hegedűs-énekessel - aki idén áprilisban a sárvári Évezrednyitó Beszélgetések vendége volt - ezt mesteri fokon művelték. Az est folyamán Rékáék terceltek, Iván a kvintet hozta tárogatóján, és ez így volt tökéletes. A versek közötti mezőségi csujogatások pedig visszavezettek minket az autentikus magyar népzene világába. És így lett kerek ez az este is. Köszönet érte Sebőéknek.

megjelent a www.vaskarika.hu portálon 2013.09.28-án

2013. szeptember 24., kedd

JOHN PRIMER &BOB CORRITORE: KNOCKIN' AROUND THESE BLUES

John Primer & Bob Corritore: Knockin' Around These Blues

Erőteljes, dögös chicago bluest hallhat a hallgató, ha beteszi a CD lejátszóba John Primer fekete blues gitáros és Bob Corritore fehér szájharmonikás idén nyáron a polcokra került közös albumát, a Knockin' Around These Bluest. A Mississippi államban született, de Chicagóban felnőtt, az idén a hatvankilencedik életévébe lépett Primer harmincnégy évesen már Willie Dixon híres együttesében, a Chicago Blues All Starsban szerepelt, majd Muddy Waterstől kapott muníciót további munkájához. A slide-gitározásra a blues király zenésztársa, Sammy Lawhorn tanította meg. Waters 1983-ban bekövetkezett halála után Magic Slim bandájában gitározott egészen 1992-ig, mikor szólópályára lépett. Az óta tizenhárom lemeze jelent meg, melyek közül több Blues Music Awards jelölést kapott. Corritore 1956-ban született a szeles városban, ahol Big Walter Hortont, Junior Wellst és Carey Bellt, a szájharmonika mestereit hallgatta évekig. Az arizonai Phoenix-be 1981-ben tette át a székhelyét, itt hamarosan a helyi bluesélet vezéralakja lett. A Rhythm Roots All Stars nevű zenekarával olyan nagyságokkal jammeltek együtt, mint Bo Diddley, Jimmy Rogers, Honeyboy Edwards és Robert Lockwood Jr., a mai aktuális blues sztárok közül pedig Bob Margolin, Mud Morganfield, Barrelhouse Chuck és Junior Watson, hogy csak néhány nevet említsek.

Ritka az az album, amelyen a legjobb dalok lassú, tizenkettes bluesok. Nos, ezen ezt kapjuk: a Little Walter által írt Blues And Lonesome-ban felidéződik Chicago South Side klubjainak, így a Theresa's Lounge-nek whiskygőzös, dohányfüstös hangulata, John Primer tekintélyt parancsoló slide-gitár és Barrelhouse Chuck könnyedén gördülő, de mégis kemény zongorajátékával. Ugyanez vonatkozik Robert Lockwood Jr., az első nemzedék blueszenészei közül a leghosszabb életet élt legenda Little Boy Blue címet viselő számára, ahol Primer nemcsak ragyogóan improvizál, hanem lenyűgözően énekel is. A lemezt záró Sam ’Lightnin’ Hopkins szerzemény, a Going Back Home úgyszintén csontig hatol. Ebben Bob Corritore két kőrre kap lehetőséget, majd Chuck mesterien teljesít zongoráján, hogy aztán a strófák előtt a két gitáros, John és Chris James is letegye névjegyét a rögtönzéseivel. Nagyszerű nóta Jimmy Reed dögös shuffle-ja, a The Clock, melyben Bob a brit blues fejlődésére nagy hatást gyakorolt Reed módjára a herfli felső négy lyukát fújja leginkább, a szám egyedi varázsát pedig a jellegzetes szaggatott ritmusú dobjáték adja meg. Corritore elemében van a hasonló ritmusú Cairo Bluesban ugyanúgy, mint a Harmonica Joyride című saját dalában. A pörgős, gyors bluesok jellegzetességeit kiválóan kiaknázta Willie Dixon számában (Just Like I Treat You) Bob Corritore a hajlékony, de mégis vastag szájharmonika-, Barrelhouse Chuck a virtuóz zongora- és John Primer az Elmore Jamest idéző slide-gitár szólójával. A Man Or Mouse-ban ismét Bob és Hohnerje a főszereplő, persze Primer férfiasan telt baritonja mellett. Szerencse, hogy az urban blues megszületése és virágzása után fél évszázaddal, ilyen mesterek, ilyen mesterművekkel jelentkeznek.

Delta Groove Music, 2013

Gróf István

Megjelent a www.bluesvan.hu portálon 2013.09.24-én