2012. április 23., hétfő

Tízezer lépés olyan sok- 50 éves szülinapi Omega-koncert

Tízezer lépés olyan sok… – 50 éves szülinapi Omega-koncert Szombathelyen

Szerző: Gróf István | 2012-04-23

Fél órával a buli kezdete előtt teli volt a Március 15-e tér bejutni vágyó Omega-rajongókkal. Akkori aggodalmam beigazolódott: a karzaton is csak az ajtón kívül kaptunk pótszéket, látni persze semmit nem lehetett.
„Nagy Magyar Gagyi” – kétszer annyi jegyet eladtak, mint amennyi ülőhely van – pattogtam, később, – bármennyire nem kívánta derekam a háromórás fűnyírás után az ácsorgást –, hamar elszállt a dühöm lenn a dühöngőben, és zömében kortársak között, hagyományos módón élvezhettem a rock koncertet.
Szombathely felé menet filmszerűen lezajlottak régi találkozásaim az Omegával. Az első élményem még 1963 nyarán, általános iskolát végezvén, a balatonszemesi parkban ért, ahova szomszédom hívott meg Omega-bulira. A jó kis hangulatos este után az anyám kötötte kedvenc pulóveremet otthagytam, így vissza kellett mennem a többszáz méterre levő parkba. Stoppoltam, kis Fiat 500-as, szőke fiatalember megáll, elvisz, és közben érdeklődik, milyen volt a buli. Lelkes válaszomat respektálta, majd elköszönt: Benkő Laci vagyok! Következő snitt: ’66 karácsony másnapja. A polgári család három generációs ünnepe este, a részvétel kötelező, kivéve a lázadó kamaszt: nehezen értették meg, hogy az egyetemi színpadon az Omega játszott aznap este, és nekem oda el kellett mennem: Még Varsányi szólózott, Macky – ugyanúgy nézett ki, mint most – ritmusozott és énekelt, de akkor legalább a fele repertoárt Benkő énekelte. Hollies: Bus Stop, Rolling: Paint It Black, Four Tops: Reach Out – beat, rock, blues, soul – minden volt ott, ami a brit listákról lejött, egy az egyben. Élmény három: eltávozás a Jugó határon, a világ végén működgető kaszárnyából, irány a nagyvilág, Pest. Bercsényi Klub, Omega-buli. Már Presser az új billentyűs, mennek már a „magyar” számok is, a koncert csúcspontja azonban a Nem tilthatom meg negyedórás verziója, Pici és Laux Józsi hatalmas orgona-, és dobszólójával.
Na, de vissza a mába! A már beharangozott program szerint a műsor három részre tagozódott: az első az Omega Szimfonikus Zenekar blokkja volt, melyben a 20–25 tagú társulat Omega-számokat dolgozott fel meglepően frissen, ötletes hangszerelésben. Hál’Istennek nem sírtak giccsesen a hegedűk, nem zengett a hárfa, a fuvolák is inkább dúrban lebegtek. Gömöry Zsolt vendégbillentyűs volt az, aki a szólista szerepét átvette, ezt profi módon téve. A Nyári éjek asszonya, a Fekete pillangó, a Nem tudom a neved jöttek egymást követve a dalok, persze a vége felé már Benkő Lacival és Debreczeni Ferivel a szintetizátorok és a dobszerelés mögött. Klasszikus legyen az Omega, tűzte ki magának ezt a célt a csapat, és aznap este tudtára adta a világnak, hogy ezt az igyekezetet be is váltotta.
A második blokkban, melyet ki tudja miért, Rapszódia címmel különböztettek meg, a Kóbor-Band lépett fel, vendégzenészekkel kiegészítve. A szintetizátoros Gömöry Zsolt mellett szólista szerepet kapott a kitűnő gitáros, Szekeres Tamás, valamint JC Connington brit énekes is, aki más hangfekvésben énekelt, mint a bandavezér Kóbor, és ez tette izgalmasabbá a sokszor duettel befejezett számokat. A mindkét fülében fülbevalót hordó vendégénekes mellett egy minden kétséget kizáróan lány, a papíron brit, de mint kiderült, tősgyökeres magyar rocklady, Katy Zee basszusozott. Remélem, hallunk még róla többet is. A blokkban szereplő számokat a ’70-es évek utáni valamennyi korszakukból, az Omega progresszív, a space-, és synth rock, valamint a hard rock korszakából válogatták: a Metemorfózis II. lemez több dala, az Időrabló, az Új Babylon.
A harmadik blokkban jelent meg a mindaddig még nem szereplő Molnár Gyuri Elefánt gitáros és Mihály Tomi basszgitáros a színpadon. A szimfonikusok szép csendben elhagyták a színpadot, és elkezdődött az, amiért legtöbbünk eljött: a nosztalgiabuli. Hányan szerettük volna látni Lénát az ágyunkon annak idején – most megláttuk őt, a füstködön átsejlett alakja. Majd jött a vad Mindhalálig rock and roll, ezt Mihály Tomi Jégmadár balladája fékezte meg, aztán az Addig élj, Kóbor énekével és dalszövegével kiemelten következett. A Tízezer lépést már kórusban énekelte a közönség, az Őrültek órájával ez elakadt, majd a Petróleumlámpával folytatódott. Ekkorra már Elefánt is levette ezüstfehér cilinderjét és köpönyegét, és megmutatta, hogy ujjaiban benne maradt még a rock’n’roll. Kóbor is megszabadult fekete-piros köpönyegétől, és szőke loboncát 40 éve ugyanúgy vetette jobbra-balra, miközben Jagger módjára rohangált a színpadon. Hogy nem fáradt el a 69 éves énekes, az kész csoda. Benkő Laci, a hazai pálya előnyét kihasználva (Szombathelyen született), házigazdaként konferált, és nagy igyekezetében még a helyi polgármestert is színpadra citálta. Debreczeni Ciki Ginger Baker szereléséhez hasonló mennyiségű dob és cin mögé bújva, keményen és határozottan hozta a négyeket, és fel sem tűnt addig, míg ki nem jött a meghajláskor, hogy ő közülük a legmagasabb. A polgári módon megnyiratkozott Mihály Tomi csendben tette a feladatát, és a basszuspengetés mellett a vokálozás elsőszámú feladatát is elvégezte. A szűnni nem akaró vastaps hatására a feltétlenül elvárt sláger, a Gyöngyhajú lány hangzott el ráadásként, de még ekkor sem engedtük el őket. A második ráadás a Régi csibészek volt, a nem tudom, hányezer magyar és jópárszáz osztrák sógor egy torokból énekelte a refrént. A sikeres buli koronájaként harmadik ráadásként az Ezüsteső hangzott el, majd a zenészek elköszöntek tőlünk.

Lehet, sőt sejteni lehet, hogy többet nem fogjuk látni őket így, egyben. Nem is baj ez: szépen búcsúztatok el itt ma, tőlünk – élőben. A lemezeitek azonban még sokat fognak kopni a jövőben, ezt sokunk nevében ígérhetem. Minden jót, Omega!

megjelent a www.lathatalansarvar.hu portálon