2008. július 11., péntek

MÉDIA-ÁLLAPOTUNKRÓL- PÁLFY G. ISTVÁNNAL

A SZAKADÉK SZÉLÉN-
FOLYTATÓDOTT AZ ÉVEZREDNYITÓ SOROZAT

Pálfy G. István újságíró- műsorvezető előadásával folytatódott Gróf István önkormányzati képviselő sorozata, az Évezrednyitó beszélgetések. A médiaszakember egyebek mellett megjelenés előtt álló könyvét mutatta be a díszterem hallgatóságának.
Mivel az estet beharangozó plakátokon Pálffy István neve szerepelt, sokan arra számítottak, hogy a néhány évvel azelőtt a TV 2-től a királyi televízióhoz igazolt markáns arcú híradós lesz az est vendége. Nem ő volt. "Helyette" Pálfy G. István újságíró jelent meg a díszteremben, az idősebbeknek azonban őt sem kellett külön bemutatni.
Pálfy sárvári előadásának középpontjában a "Szakadék szélén- a magyar újságírás jelenlegi állapotáról" című könyv állt, mellyel kapcsolatban az előadó onnan indult ki, hogy manapság sokan kétségben vonják a rendszerváltoztatás tényét. Pálfy azonban azon a véleményen van, hogy Magyarországon minden értelemben rendszerváltozás történt, ám azt nem éltük meg kellő történelmi mélységben és méltósággal. Ezért pedig a politika mellett a média is felelős, mert elvette a rendszerváltozás történelmi jelentőségét, hangulatát és ízét.
A média másik nagy bűne Pálfy G. István szerint az, hogy mára ténytagadóvá vált, holott éppen a valóság feltárása volna a hivatása. A tények már nem számítanak, csak vélemények sorjáznak, s a megjelenő híreknek, tudósításoknak gyakran semmi közük sincs a valósághoz. a szakember ugyanakkor úgy gondolja, hogy előbb- utóbb véget ér ez az állapot, hisz a világ jobbik része nem ilyen mintákat ad nekünk.
A kis helyi műhelyek pedig- mint például szerkesztőségünk- véleménye szerint különleges helyzetben vannak, mert azokban folyik az igazi nagy munka. országosan lehet hazudni, helyben azonban nem, mert a helyi sajtó munkatársa nem tud elbújni közönsége elől, ezért becsületesnek kell lennie, s a valóságot kell mondania, vagyis egyszerűen csak be kell tartania a tisztesség szabályait.

Ráczp
Fotók: Pajor András
Megjelent a Sárvári Hírlap XX. évfolyamának 14. számában, 2008. július 11-én