2007. november 23., péntek

EGYIK CÉLOM A BELVÁROS SZÉPÍTÉSE

Az Oktatási-, Művelődési- és Sportbizottság elnökeként elégedett vagyok azzal, hogy a város a kötelezően ellátandó oktatási feladatait, így az óvodák, és az általános iskolák működtetését az előző évekhez hasonló színvonalon tudja teljesíteni. Ugyanakkor aggodalommal tölt el- főként az állami normatívák csökkenése miatt- ezen intézmények jövőbeni biztonságos működtetése, kivált a dologi kiadások fedezetének biztosítása. A nem kötelezően ellátandó feladatok közül egyedül az Eltérő tantervű Tagozatot adtuk át a megyének a 2008-09-es tanévtől, mivel egy kormányintézkedés drasztikusan csökkentette a tanulói létszámot. megnyugtató, hogy mindkét középiskolánk,valamint az ésszerűen és gazdaságosan összevonandó két közművelődési intézményünk a város felügyelete alatt dolgozhat tovább.
A 6. körzet képviselőjeként örömmel mondtam avatóbeszédemet sárvár legújabb és egyik legszebb köztéri alkotásának, a Fő téri zenélő szökőkút átadásának ünnepén idén nyáron, hiszen a Belváros szépítése egyik fő célom. Két újabb középület felújítása zajlik az idén: a bezárással mindannyiunk számára átmeneti kényelmetlenséget okozó Posta épülete, mely kívül- belül, formailag és funkcionálisan is megújul. Régi "sebhelyünk" a volt pártszékház épülete, mellyel kapcsolatban el kell, hogy mondjam, hogy a barokk stílusú főutcánk összképét rondító épület a renoválást követően is kirí az utcaképből. pedig lett volna lehetőség arra, hogy másképpen fessen. Mindenképpen fontos hoztunk azzal, hogy a nyugat- Dunántúli Regionális operatív program akciótervében a város a most funkció nélküli Posta teret ezen források felhasználásával fejlesztési beruházásokra előkészíti.
Gróf István bizottsági elnök
megjelent a Sárvári Hírlap XIX. évfolyam 22. számában, 2007. november 23-án.