2005. augusztus 26., péntek

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-2004

KÖNYVBEMUTATÓ A NÁDASDY-VÁR DÍSZTERMÉBEN

A folklórnapok rendezvényeit megelőzően tartották a Gróf István által szerkesztett Évezrednyitó beszélgetések-2004 című kötet bemutatóját. A könyvben a múlt évi rendezvénysorozat hét előadójáról olvashatunk.

Az érdeklődőket elsőként Nagy Miklós vezető- tanácsos köszöntötte, aki örvendetesnek nevezte, hogy második alkalommal jelenhet meg könyv alakban a beszélgetéssorozat egy évfolyama. majd a rendezvénysorozat szervezőjével, a kötet szerkesztőjével, Gróf Istvánnal Ambrus Lajos író beszélgetett,
aki mindenkinek szóló, értékes reprezentatív könyvnek nevezte az Évezrednyitó beszélgetések-2004 című kiadványt.
A könyvben megtalálható- többek között- a Somogyi Győzővel, Andrásfalvy Bertalannal, Für Lajossal, Papp lajossal és Egerszegi Krisztinával rögzített beszélgetés is. De technikai okok miatt, mivel nem sikerült a felvétel, kimaradt a kötetből Sebestyén Márta. Ügyesen megkomponált, változatos, színes előadásoknak lehetett részese a sárvári közönség, akiket, mint azt Ambrus Lajos elmondta, a magyarság színe- java méltónak tartott arra, hogy megtisztelje jelenlétével. Míg a hatodik éve futó beszélgetéssorozat első évének résztvevői még a magyarság kétezer évének történetén tekintettek végig, addig 2001-től művészek, tudósok, sportolók, közéleti személyiségek fejtik ki a véleményüket a legkülönbözőbb témákban.
Gróf Istvánt sokan bíztatták a kötet kiadására, és miután sikerült az ehhez szükséges pénzügyi forrást előteremteni, jelenhetett meg ez a könyv, melynek egyik érdekessége, hogy az előző évfolyamok plakátjait és fotókat is tartalmaz. Az Évezrednyitó beszélgetések pedig ősszel folytatódik, Balczó András, Dörner György és gróf Nádasdy Ferenc lesz a vendég.
-Rob-

Megjelent a Sárvári Hírlap XVII. évfolyamának 15. számában, 2005 augusztus 26-án

Az előadás-sorozatot szervezte és a kötetet szerkesztette: GRÓF ISTVÁN
Hangszalagra rögzítette, legépelte és korrektúrázta: ULREICH ZSUZSA
Lektorálta: GRÓFNÉ DR. KEREKES ENIKŐ
Tipográfia és szövegszerkesztés: BERKES KÁLMÁN
Fotók: NOVÁK ZSUZSA
Kiadja: SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Felelős kiadó: GRÓF ISTVÁN