2005. június 3., péntek

HADAK ÚTJÁN...

A közelmúltban az MDF helyi szervezetének tagjai és a hozzájuk csatlakozott érdeklődők első világháborús csatamezőket, emlékhelyeket, katonai temetőket kerestek fel. Úti céljuk Olaszország és Szlovénia volt.

A turisták szokásos útvonalán jutottunk a kiválasztott helyszínekre. Már osztrák területen idilli a kép: előttünk az Alpok hófödte csúcsai, mellettünk- mögöttünk az erdők és a mezők zöldje-kékje. A hegyekben, a magasabb régiókban most kezdenek virágozni a fehér színfoltokat alkotó vadcseresznyék. Mivel első helyszínként az egykori kis olasz várost, a ma a Szlovéniához tartozó Caporettot (Kobaritot) választottuk, 1600-1700 méteres magasságban, szállingózó hóesésben, a hóhatárhoz közeli magasságban értük el a település hadtörténeti múzeumát és fegyvergyűjteményét. A magunk mögött hagyott környezet mindenütt megejtően gyönyörű.Ám dr. Patakfalvy Péter és Martos Gábor útitársak szavai arra emlékeztettek, hogy a békés patakok vizét egykor vér színezte, a megcsodált természeti jelenségek mögött kilenc évtizeddel ezelőtt a halál leselkedett, s a vidék százezrek temetője volt.
A caporettoi múzeum emeleti bejáratánál Hamingway fényképe tekintett ránk. az író a Búcsú a fegyverektől című regényében remekül írta meg a háború szívszorító történéseit, s érzékeltette a sebesült ember magára-maradását, szerelmi veszteségét. Itt előbb egy kb. 20 perces összefoglaló filmet tekintettünk meg az első világégésről, majd a háború dokumentummásolatai, relikviái, fegyverei közt néztünk szét.
Doberdo, Isonzó, Piave, Goricia...közismert földrajzi nevek, háborús színterek. Sokszor hallottunk róluk nagyapáinktól kortársaiktól. A doberdói fennsíkot visszahódította a természet: ligetes, bokros, fás gyalogösvény vezet fel a magyar honvédemlékműhöz. 1915. július 18-ától elkeseredett harc folyt a fennsík birtoklásáért az osztrák- magyar csapatok és az olaszok között. Az egykori géppuskafészkek és futóárkok között néhány még ma is a fegyverropogás időszakát idézi...
Méltóképpen emlékezünk. Koszorúzunk, s a doberdói karszt véráztatta sekély talajából serkent élővilág magyar katonanótát és a Himnusz hangjait hallgathatta.
A szemközti hegygerincen Monte St. Michele zárt múzeummal, emlékművek sorával- köztük egy szerény magyarral, melyet Jeszenszky Géza külügyminiszter avatott 1992-ben- "fogadott" bennünk. Itt ismét méltó főhajtás a háború résztvevői, hősei előtt, majd koszorúzás és a székely Himnusz eléneklése következett. Nem várt ráadásban részesültünk, "felfedeztük" ugyanis, hogy egykor it székelt az olasz főparancsnokság. A korábban látogatható barlang- labirintus balesetveszély miatt most zárva volt ugyan, de mennyivel többet kockáztattak háborús elődeink.
Egy osztrák- magyar katonai temetőt is felkerestünk. A Fogliano Redipuglia-i nyugvóhelyen egy kisvárosnyi, 14550 katona alussza örök álmát. Ezen a fájdalmasan szomorú helyszínen helyeztük el a Szózat hangjai kíséretében harmadik koszorúnkat.
Kilencven év távlatából egyre inkább emlékezéssé szelídülnek a múlt képei, a harci események, a győztesek és vesztesek csatái. Az említett helyszíneken (  és azokon túl is) megemlékeztünk a hadbavonult 3 381 785 magyar katonáról, különösen arról a 530 965 honvédról, akik már nem térhettek haza élve az első világégésből.
                                                          *  *  *  *   *
A négynapos út egyéb helyszínei további élményekkel gazdagították a résztvevőket. Például Bibione, a tengerparti szálláshely a nyár örömeit idézte meg. Velence "vízen úszó" műemlékeivel, Aquileia ókeresztény mozaikjaival, építészeti emlékeivel nyűgözött le mindenkit. Trieszt nyüzsgésével, nagyságával, tengeri kikötőjével, a Miramare- kastéllyal érdemelt kiemelt figyelmet, melyből jutott még- többek közt- Ljubjanának is.
Molnár Zoltán
megjelent a Sárvári Hírlap XVII. évfolyam 11. számában, 2005. június 3-án      

NEM A BALSORS OKOZTA TRAGÉDIÁINKAT- JESZENSZKY GÉZA

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
 NEM A BALSORS OKOZTA TRAGÉDIÁINKAT

Május 20-án- tizenegy év után-, ismét városunk vendége volt dr. Jeszenszky Géza, aki az Évezrednyitó beszélgetések sorozat keretében "A Magyar nemzet jövője" címmel tartott előadást.
Az egykori külügyminiszter bevezetőjében leszögezte, hogy a történész sem látnok, ezért nem láthatja jobban a jövőt, csupán fénycsóvát vetítve tudja felvázolni a múlta és a jelenre építve.
Aztán Jeszenszky Géza három nagy téma köré csoportosítva ismertette a magyarság jövőjét meghatározó tényezőket. Elsőként a demográfiai helyzettel kapcsolatosan aggályainak adott hangot. Elszomorítónak tartja, hogy a magyarság fogy, ezért egyre kevesebb embernek kell eltartania egyre többet, így ez is hozzájárul az életszínvonal csökkenéséhez. Szerinte nem a betelepítés és a bevándorlás a megoldás, hanem különböző intézkedésekkel még jobban elő kellene segíteni, támogatni kellene a gyermekvállalást.
Ezt követően a gazdasági helyzetet elemezte és elmondta: nem igaz, hogy az EU halálra ítélte mezőgazdaságunkat, bőven van lehetőség, viszont ennek előfeltétele, hogy jó agrárpolitikát alakítsunk ki. Az sem biztos, hogy az olcsóbb külföldi árut kell megvásárolnunk a magyarral szemben. a másik kulcs pedig a munkára ösztönző, igazságosabb adórendszer lenne. harmadik fontos problémaként a határon túli magyarság sorsára hívta fel a figyelmet. nem feledhetjük a Trianon előtti helyeinket, múltunk nagy és szép színtereit és az elcsatolt területeken élő magyarságot. Nekünk is érdekünk, hogy támogassuk őket, hogy ne éljenek rosszabbul, mint mi, hogy őseink földjén otthon érezzék magukat- mondta, majd hozzátette: én bízom benne, hogy az EU a nemzetek Európája marad és határmódosítása nélkül, az újraegyesült magyarság közösen egy jobb és szebb Európát tud építeni.
Végezetül dr. Jeszenszky Géza hangsúlyozta: nemcsak a balsors okozta tragédiáinkat, hanem ballépéseink is. Ezért önvizsgálatot kell tartanunk és meg kell értenünk, hogy nem kell és nem lehet most mást hibáztatni, a sorsunk a saját kezünkben van.

B.P.
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XVII. évfolyamának11. számában, 2005. június 3-án