2005. április 8., péntek

EGY ZENÉSZ "PRÓZÁBAN" - NAGY FERÓ

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
EGY ZENÉSZ "PRÓZÁBAN"
Az Évezrednyitó beszélgetések című előadás- sorozat legutóbbi vendégeként Nagy Ferót köszönthette a közönség. A zsúfolásig megtelt díszteremben minden korosztály képviseltette magát: kit a régi koncertek emléke, kit a legenda, kit a kíváncsiság csalogatott oda.
A szókimondásáról ismert előadó először önmagáról beszélt. többek között elmondta, hogy erdélyi menekült családból származik, így ízig- vérig székelynek és reformátusnak tartja magát. Elektroműszerésznek tanult, majd okleveles mérnök lett, de közbeszólt a zene. Hogyan? Saját bevallása szerint, egy gimis bálon egy kissé spiccesen felment a színpadra és elkezdte üvölteni a "Speedy Gonzalest". Ekkor csúnyácska kamaszként is felfigyeltek rá a lányok. Gondoltam, ha ez az út a csajozáshoz, akkor énekes leszek- mondta. A fura indíttatás ellenére azóta is szövetségben él a zenével.
Aztán a "Nemzet csótánya" (ha már csalogánya nem lehetett) annyiszor vitatott és megkérdőjelezett Beatricéről mesélt. Amikor azt írták rólunk, hogy punk zenekar vagyunk, szinte fogalmam sem volt, hogy igazán mi is az- mondta, majd így folytatta: ránk aggattak olyan jelzőket, amilyenek soha nem voltunk és ránk fogtak olyan dolgokat, amiket soha nem tettünk. Ilyen például a csirkedarálás is. A rendszer és a társadalom elé tartott tükör miatt sokan provokációként értelmezték az együttest, benne pedig provokátornak engem. Pedig én csak zenét írtam, és nem voltam forradalmár. Sajnos, a világ nem sokat változott, mert ezeknek a szerzeményeknek a többsége ma is igaz és helytálló.
Az est második felében Feró rátért rádiós múltjára is. Elmesélte, hogyan került be a Petőfi adó stábjába, majd hogyan került ki onnan, annak ellenére, hogy Garázs című műsora egyre népszerűbb lett. Aztán azt is megosztotta a közönséggel, hogy az un. Pannon Rádiót kitörési lehetőségnek tekintette, de egy idő múltán már nem értett egyet az ottani útmutatással, irányvonallal.
Természetesen szóba került Erdős Péter , az ős- Bikini és az István, a király című nagyszabású produkció is. Feró mondanivalójába kikerülhetetlenül bele- belekeveredett a politika, de a régmúlt kirekesztettségére már csak finom gúnnyal emlékezett.
Végezetül Nagy Feró beavatta a jelenlévőket az un. nejlonparaszt-lét rejtelmeibe, majd büszkélkedett, hogy újra rádiózik, reggel hattól tízig műsort vezet a gödöllői rádiónál. A zene meg? az benne él a zsigereiben, hiszen "ha van véleményem a világról, azt igazán a rock zene által tudom kifejezni"- mondta.

B.P.
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XVII. évfolyamának7. számában, 2005. április 8-án