2004. szeptember 24., péntek

SÁRVÁRI REFORMÁTUSOKKAL KÁRPÁTALJÁN

SÁRVÁRI REFORMÁTUSOKKAL KÁRPÁTALJÁN*

Várakozó, de vidám hangulatban gyülekezett a kirándulásra induló csoport a református templom előtt augusztus 8-án hajnalban, majd elindultunk az 500 km távolságra levő Munkácsra. Kétszeri megállás után a kora délutáni órákban érkeztünk Beregsurányba, a magyar átkelőre.
Innen mintegy félórás zötykölődést követően érkeztünk Munkácsra, ahol a helyi református gyülekezet tagjai már várták a fáradt utazókat.
Hétfőn reggeli után munkácsi városnézés következett, elsősorban a Vár. Az ukrán állam az utóbbi években nagy energiával látott neki az épület tatarozásának, aminek eredménye látványos. A nem is olyan rég még romos állapotban levő műemlék jelentős részét már felújították, és a berendezett termekben kiállítások várják a látogatókat. találtunk helytörténeti tárgyú kiállítást, Petőfi-, és Rákóczi- emlékszobát, képeslap- kiállítást és képzőművészeti tárlatot. Ami Szlovákiában és Romániában elképzelhetetlen, sok esetben a magyar feliratokat, szövegeket egészítették ki a cirill betűs ukrán szövegek.
A várból a podheringi emlékoszlop felé vettük az irányt, ahol megkoszorúztuk a magyar honvédek1849-es diadalára emlékeztető emlékművet. Pohhering után szerettük volna megnézni Beregszentmiklóson a néhai Rákóczi- kastélyt, de nem találtuk. Eljutottunk ellenben Beregvárra, a Schbron család néhai vadászkastélyába, ahol jelenleg a Kárpáti Szanatórium működik. Az épületet az asztrológia szabályait követve építették, jellegzetessége, hogy 365 ablakon lehet kitekinteni az angolparkra.
Kedden, az előzetesen összeállított programot megváltoztatva a Vereckei- hágóhoz indultunk. Alsóvereckét elhagyva egy végletekig leromlott szerpentinen jutottunk fel a hágóhoz, ahol először egy rozsdásodó, még a szovjet érából hátramaradt tábla tűnt a szemünkbe. Előttünk ott járt magyar kirándulók által hátrahagyott felirat köszöntött minket: "Üdvözöljük Magyarországon"!Elkészült az első csoportkép is egy ki tudja kit ábrázoló szobor előtt, amelynek talpazatára a "Miénk volt 1000 évig" feliratot helyeztek el a minket megelőző, feltehetően magyar utazók. Rövid séta után jutottunk el a kilencvenes években felállított emlékműtalapzathoz, , amelyre a helyi ukrán hatóságok nem engedélyezték a millenniumi emlékmű elhelyezését. természetesen mi a csonka emlékhelyen is elhelyeztük koszorúinkat, és elénekeltük nemzeti imádságunkat, miközben néhányan bizonyára eljátszottak a gondolattal, ez lehetne Magyarország leglátogatottabb emlékhelye!
A koszorúzás végeztével Ungvárra indultunk, közben megálltunk a nevickei vár romjai alatt rövid pihenőt tartani, majd újult erővel vettük be Ungvárt, Kárpátalja százezres lakosságú városát. Néhány pillantás erejéig benéztünk az impozáns görög katolikus székesegyházba, majd a vár mellett elsétálva jutottunk el az éppen szünnapot tartó skanzenig. Az ukrajnai közállapotoknak megfelelően 70 hrivnyát kifizetve bejutottunk a falumúzeumba, amit nem is bántunk meg! Rendezett körülmények mutatják be a terület régi építészetét, magyar, ruszin és hucul lakóházakat, gazdasági épületeket és templomokat. Az ezt követő szabad programban ki- ki maga fedezhette fel a város még meglévő értékeit. Az ungvári városnézés után a gerényi görög katolikus templomban csodára leltünk. Az árpád- korban épített körtemplomhoz az utódok egyhajós istenházát építettek, jelenleg a görög-katolikus felekezet használja. A szentélyt többszáz éves, részben restaurált freskók díszítik, amelyek közül kiemelkedik a egy Krisztus- ábrázolás. Az ikonosztáz új, azt a szovjet korszak elmúltával készítették, a templom padjait pedig egyházi lobogók szegélyezik. Ellátogattunk még Szedernyére is. Ezt a települést a ma embere leginkább kiváló borairól ismeri, mi azonban most a falu határában álló romvárat kerestük fel. A várat Eger diadala után Dobó István kapta jutalmul, ma borzasztóan elhanyagolt állapotban van. magas gaz veri fel a környezetét, ahol ló és szarvasmarha legel, tyúkok kapirgálnak.
Szerdán Munkácsról Beregszászon át Técső felé indultunk, első megállónk bene község református temploma mellett volt. Ennek a kora középkorban épült templomnak tatarozása a vége felé közeledik, magyarországi közpénzekből. A mesterek kiváló munkát végeztek, így mi már megcsodálhattuk az egyszerűségében lenyűgöző épületet, és felmászhattunk annak fatornyába is. Bene után Csetfalva, a csetfalvai református templom következett. a túlnyomó részt magyarok lakta település település temploma minden Kárpátaljára látogató magyar programjában megtalálható. A templomhajó és a szentély kazettás mennyezete lenyűgöző, ugyanaz a mesterember készítette, mint a tákosi templomét. A templom mellett néhány éve egy új, impozáns, organikus stílusban emelt templomot talál az utazó, a római-, és a görög katolikus közösség templomát. Csetfalváról Tiszaújlakra indultunk, ahol megkoszorúztuk a Rákóczi Ferenc diadalmas csatájának tiszteletére 1906-ban emelt, a sztálini időben ledöntött, majd a rendszerváltást követően újraállított emlékoszlopot. a legutóbbi árvíz alatt ez a műtárgy volt az egyetlen a környéken, ami kilátszott a vízből...
Déli pihenőnket Huszton töltöttük. a városközpontban egy falanszterre emlékeztető épület körül omladozó városkép, szemét és elhanyagoltság. Balkáni higiénikus állapotok a vendéglőkben. Egyikünk sem vállalkozott arra, hogy itt ebédeljen. A pihenőt követően megmásztuk a város határában emelkedő dombot, amelynek tetején Husztnak romjai állnak. odafenn alig- alig találtuk meg a falakat a méteresre nőtt gaz és a bozót miatt. a dombról lepillantva azért gyönyörű panoráma tárult elénk, így kissé jobb hangulatban indultunk Visk felé. Visk egy néhány ezres kisvároscsodálatos református erődtemplommal és magasra törő erődtemplommal. A helyi lelkész lánya kalauzolt minket az épületben, elmesélve néhány fontos adatot a gyülekezet életéből. megtudtuk, hogy egyre fogy a magyar ajkú népesség, , a település mesteremberei (ácsok és kőművesek) keresett szakemberek Magyarországon, Ukrajnában és Oroszországban is. Ebből tartják el családjukat, és újítják fel folyamatosan templomukat. Técsőn ért véget a nap. A helyi magyar iskolában kaptunk szállást, , majd vacsorát a közeli vendéglőben. Vacsora előtt azonban tettünk egy sétát a városban, ahol megtaláltuk a város a város szülöttének, Hollósy Simonnak a mellszobrát, és szülőházát is. Elsétáltunk a város és az ország határához, a Tiszához. Bár cirill betűs felirat tiltja, de a már amúgy is letaposott szögesdróton áthágva besétáltunk az 1942-ben épült, majd rá két évre felrobbantott hídra. A még megmaradt roncs a folyómeder közepéig ér, már román oldalon áll a Nereszen-hegy.
Másnap, csütörtökön reggel jutottunk be a református templomba, amelyet a gyülekezet gondnoka mutatott be. érdekességként mutatta meg a Függetlenségi és a '48-as Párt városi szervezetének zászlaját, amelyet a közelmúltban találtak meg a templom tetőzete alatt. A megviselt zászlódarab ma a templomban van kiállítva.
Munkács felé megálltunk Dolhán. Ez egy mára teljesen elukránosodott település, de a csoport két tagjának is innen származnak az ősei. Sajnos a református gyülekezet megszűntével a templomot lerombolták, értékeit és építőköveit elhordták. találtunk azonban a település központjában egy szoborparkot, amelyben a szovjet hősi emlékmű, a pravoszláv Mária- kegyhely és a turulos Rákóczi- emlékmű békésen megférnek egymás mellett.Dolha után Szolyván megkoszorúztuk az 1944-45 között itt felállított internálótábor áldozatai, illetve az innen a Gulágra elhurcoltak emlékére emelt oszlopot. Szolyvát elhagyva tettünk még egy kísérletet a hétfőn nem talált beregszentmiklósi kastély megtalálására, és igyekezetünket siker koronázta! az épületet a főúttól nem messze találtuk, hétfőn elhaladunk mellette. Felújítása most kezdődött, a szovjet korszakban katonai raktárnak használták. Munkácsra beérve ellátogattunk még a pravoszláv felekezethez tartozó bazilita kolostorhoz is, azonban csak az udvarig jutottunk be. A kis kitérőt szabad program követte, amelynek során ki- ki tetszése szerint vásárolhatott, vagy hűsölhetett egy sör mellett.
Pénteken reggeli után indultunk hazafelé.
*****
Kárpátalján a közállapotok magyar szemmel riasztónak tűntek, de a helyi magyar közösség szerető vendéglátása és a látottak hatására azt állapítottuk meg, hogy volt értelme útra kelni. Azt pedig csak remélhetjük, hogy tíz- tizenöt év múlva is találhatunk még ott magyar szót, magyar embereket és magyar történelmi emlékeket. az erózió veszedelmes, de a helyiek helytállása sok tekintetben példaértékű!

erdilyik
Fotók: Grófné dr. Kerekes Enikő, Gróf István
*= az utazás része volt a sárvári MDF szervezet határon túli kirándulásainak, Erdély, Felvidék és Délvidék után. A tagság és az érdeklődők csatlakoztak a helyi reformátusok által szervezett úthoz!
Megjelent a Sárvári Hírlap XVI. évfolyamának18. számában, 2004 szeptember 24-én

2004. szeptember 10., péntek

FÉNYAVATÓ

Két, határon-túli magyar területről származó friss élményt kapcsolok írásom témájához
A fényhez: Temesváron, a mai Románia területén fekvő egykori Monarchia- béli virágzó régióközpontban láttam egy korabeli villanyoszlopra ráfestve az 1884-es évszámot. Európában először itt világított közterületen villanyárammal működő köztéri lámpa.
A várhoz: Kárpátalján jártunk, s egykori hazai emlékhelyeket, templomokat, várakat tekintettünk meg. Az összes ottani vár- két kivétellel- már csak rom volt, illetve a többnyire a labancok által felrobbantott falak meredeztek csupán az égnek (Huszt, Szerednye), vagy egy- két helyiséget tettek rendbe bennük (Nevicke). Majdnem úgy néztek ki, mint a sárvári vár volt 1968 előtt.

Mindhárom énem örül annak, hogy a 26 éve a közművelődésnek használatra átadott Nádasdy- vár korszerű világítása augusztus 20-án éjjel, a fergeteges folklór gála és a tűzijáték után kezdetét vette. Örül az idegenforgalommal foglalkozó szakember, hisz régen kimutatott tény, hogy a turisták egy része egy városban- előzetes szándéka ellenére is- megáll, ha kivilágított épületet talál. Örül a városatya is, a város kultúrájáért, közművelődéséért felelős bizottsági elnök ugyanúgy, mint a területéhet (is) tartozó választókerületi képviselő. És örül a magánember, aki mindig lelkesedik Nyugat- Dunántúl kulturális fellegvárának esetenkénti szépülésén, minden négyzet-centiméternyi megújulásán. A világítórendszer tervezése és kivitelezése a Magyar Turizmus Rt. költségén- azaz állami pénzen- történt. Városunkra a fogyasztott villanyáram költségének folyamatos kiegyenlítése tartozik. 84 db. világítótest világítja meg a hidat, a tornyot, és a bástyák egy részét. Talán nem tűnik ünneprontásnak a négy éve, a Millenniumi Boldogasszony avatásán mondott intelmem: védtelen burkú, törékeny üvegű, nem kimozdíthatatlanul rögzített lámpatestek, reflektorok ontják a pontosan egymáshoz kapcsolódó, összhangban lévő fénynyalábokat a legszebb látványt nyújtó pozíciójában reneszánsz várkastélyunkra.
E csodálatos építmény a mienk, sárváriaké, mely- sok évtizedes "bujdosás" után este- éjszaka is megmutatja magát nekünk és a hozzánk látogatóknak. Őrködjünk felette, hogy sokáig gyönyörködhessünk benne!

Gróf István

megjelent a Sárvári Hírlap XVI. évfolyamának 17. számában, 2004. 09.10-én