2004. november 19., péntek

BESZÉLGETÉS EGERSZEGI KRISZTINÁVAL

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK- EGERSZEGI KRISZTINÁVAL

Az Évezrednyitó beszélgetések idei utolsó, nyolcadik alkalmával egy elbűvölő sportoló hölgyet köszönthettünk városunkban. Egerszegi Krisztina, mint sportoló, mint nő és családanya minden nő példaképe lehetne, és talán az is. Az úszónő érkezésekor nagy érdeklődéssel vártuk nyilatkozatát, hogy jobban megismerjük azt az embert aki már tizenévesen kis országunknak nagy dicsőséget szerzett aranyérmeivel.
Egerszegi Krisztina már háromévesen ismerkedett a vízzel, 1981-ben a Budapesti Spartacusban kezdett el úszni. Nővére bizonyult jobbnak úszás terén, de maradt ő is az úszás mellett, hogy tovább foghassa az uszoda felé édesanyja kezét. Korán kiderült azonban, hogy "Egér" nagyon jól veszi az akadályokat a vízben. Tizennégy évesen megszerezte első aranyérmét a szöuli olimpián 200 m-es hátúszásban. Ettől a pillanattól kezdve mindenütt elvárták tőle, hogy nyerjen. Így is lett, szinte kihagyások nélkül aranyérmet szerzett mindenhol. Sok helyre eljutott a sportnak köszönhetően és nem utolsó sorban a sport önállóságra és kitartásra nevelte. Egerszegi a sok győzelme ellenére szelíd és csendes maradt. Istenhívő ember lévén minden rajt előtt mondott egy fohászt, versenyek után edzőjével, Kiss Lászlóval templomba ment köszönetet mondani. Az 1994-es római Világbajnokságon a kínai lányok vitték el az aranyérmet, ezért- korábbi elhatározásával ellentétben- folytatta az úszást, mert vereséggel nem akart távozni. Magának akarta bebizonyítani, hogy képes felállni a kudarcból, így 1996-ban Atlantában győzött, és 22 évesen fejezte be a versenyzést.
Ezek után "bele kellett szoknia" egy teljesen már életbe, az átlagember életébe. Az úszónő a magánéletében ugyanolyan sikereket mondhat magáénak, mint a sportban, hisz három gyermek édesanyja, sikeres üzletasszony, a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjének tulajdonosa, az évszázad legjobb sportolónője.
Egerszegi Krisztina nem a szavak embere. Szelíd, zárkózott és nyugodt. Ő az úszásban fejezte ki magár tökéletesen. A beszélgetést egy hallgató zárta le találóan: "Ilyen rokonszenves sportnyilatkozatot életemben nem hallottam". Nekem is nagyon tetszett.

Falman Erika
Fotók: Novák Zsuzsa
megjelent a Sárvári Hírlap XVI. évfolyamának 22. számában, 2004. november 19-én

2004. november 5., péntek

OKTÓBERI LEVÉLHULLÁS- LÁSZÓFFY ALADÁR

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
OKTÓBERI LEVÉLHULLÁS

Október 14-én ismét folytatódott az Évezrednyitó beszélgetések című előadás- sorozat a Nádasdy- vár dísztermében. Ezúttal Lászlóffy Aladár erdélyi író volt Gróf István önkormányzati képviselő vendége.
Az előadó- mint mondta-, szívesen jött Sárvárra és megilletődve lépett az évszázados falak közé, hisz a magyarság kultúrájában, történelmében mindig jelentős szerepet töltött be városunk.
a bevezető gondolatok után a sok- sok kötettel és több rangos elismeréssel, díjjal is büszkélkedő irodalmár az előadás címét világította meg a közönségnek. Az ősz óhatatlanul mindenkiben felidézi az elmúlást- mondta-, majd így folytatta: én, koromnál fogva (1937-ben született- a szerk.) ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyik más "hulló levél" hangulatban szemléli a létet. De általában is van egy hullás mindenki életében, és sajnos a világ is a leépülés fázisába került. Gond, probléma, széthúzás mindenütt. Mit tehetünk ellene? Igazán nem sokat. De minden országban, minden nép sorsában volt baj mindig, ezért ne tekintsük magunkat nagyobb áldozatnak, mint bárki mást.
A történelmi eseményekkel kapcsolatban viszont a rálátás volna a fontos, és megérteni, érzékelni bennük azt, amit hasznosítani tudunk belőlük. Ne felejtsük el, ha több nem is, de két csodálatos pont volt, amire építkezhetünk: 1848-49 és 1956. Az író feladata meg, hogy írjon, ameddig bírja. Bár mostanában az emberek leszoktak az olvasásról, ezért beszélgetni kell, mint ahogy most mi is tesszük- mondta.
Az est második felében Lászlóffy Aladár ízelítőt adott írásaiból, és megcsillogtatta humorát is a jelenlévőknek, hogy, rácáfolva a mélabús címre, visszaidézze azoknak a régi, beszélgetős, téli estéknek a hangulatát.

B.P.
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XVI évfolyamának21. számában, 2004. november 5-én.

2004. október 22., péntek

EGY SZÍVSEBÉSZ GONDOLATAI- DR. PAPP LAJOS

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
EGY SZÍVSEBÉSZ GONDOLATAI

Az évezrednyitó beszélgetések című előadás- sorozat keretében látogatott el városunkba dr. Papp Lajos szívsebész, A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi karának professzora, akit már több díjjal is kitüntettek. A rendkívül nagy érdeklődésre számot tartó előadásnak a Nádasdy- vár díszterme adott otthont.
Már érkezésekor kiderült, hogy műtéteinek jó része sikerrel zárult, a jelenlevők közül- mint elmondta- rögtön felismert 5-6 embert, akinek kezében tarthatta a szívét. Ezt követően eddigi életpályájáról beszélt hosszasan. 30 évvel ezelőtt a budapesti Városmajori Klinikán kezdte szívsebészeti munkáját. Abba az időben a világban már 6 %-os halálozási rátával végeztek sikeres szívműtéteket,viszont ez nálunk még 15 %-os volt! Akkoriban heti 5, ma naponta 6-7 műtétet végeznek el. De míg korábban csak előre betervezett operációk voltak, ma szinte naponta végeznek traumás eseteket.
A 70-es években történt, hogy egyik novemberi hétre előjegyzett 5 műtétből 1 súlyos eset, és 4 könnyebb volt. Az orvosok már lemondtak arról, hogy sikeres lehet a nehéz műtét, a négy könnyűt sikeresnek tervezték. De nem így történt. A súlyos műtétes maradt életben, a a 4 másik meghalt. Ekkor Papp Lajos életében nagy változás történt. A halált próbálta megérteni. Kutatásokat folytatott ezen a területen. Több száz kutyát operált meg a kísérletek során, a családi élete ráment a sorozatos éjszakázásokra. De nem sokkal jutott közelebb a megfejtéshez, mert rengeteg tudományban kellene otthonosan mozogni, annak megszerzéséhez pedig több élet is kevés.
Elmesélte azt is, hogyan történik egy szívműtét. A kiemelt szívet jéggel hűtik, így 2-3 órán keresztül is operálható. Eközben egy zongoraméretű műszívvel és műtüdővel pótolják az eredeti szerveket. Ezek viszont 12-14 óra alatt tönkreteszik a szervezetet, ezért be kell fejezni a műtétet. A szívet felmelegítik és egyszerre működnie kell, nem pihenhet. 2-3 óra alatt helyreállnak szerveink, addig gyógyszerrel ostorozzák a szívet.
Rámutatott a professzor arra a sajnálatos tényre, hogy a magyar orvosok kimennek külföldre. A helyettük érkező afrikai, ázsiai orvosok lehet, hogy mindent tudnak, csak a nyelvet nem. Enélkül pedig a lélek rezdüléseit megérezni lehetetlen.
Rengeteget harcolt azért, hogy a szívsebészet számára több jusson. Voltak sikerei és kudarcai is. Cáfolta a róla megjelent híreket, miszerint éhségsztrájkot folytatott a kórházáért. Csak sorsközösséget vállalt betegeivel. A műtetlen szívbeteg és a csak vízen élő ember is képes még 2 hónapig élni. Ha a kórház nem kap támogatást, ez lesz a sorsuk a betegeknek.
Mindannyiunknak meg kell változnunk. meg kell változtatni pénzközpontú szemléletünket. Ehhez krisztusi szeretetre van szükségünk. Könyvének címe: "Jöjjön el a Te országod" is ezt mutatja. Ma már nem az igazságkeresés, hanem a szeretet az életfelfogása.
Az iraki háború kitörése előtt járt Irakban. Segíteni ment ki, de mivel kémnek hitték és sehova nem engedték, ezért egy hét után hazatért. Mint mondta, istennek és lelkiismeretének tartozott ezzel a misszióval. Gróf Istvánnak, az est házigazdájának kérésére elmondta, az Európai Unióban a Nyugat nem fog segíteni minket. Eddig a lengyeleken kívül senki sem segített minket. Képesek vagyunk tűrni a nehézségeket, túlélő nép vagyunk. Bár jellemző a széthúzás, ez olykor kifejezetten előnyös. Soha nem volt ebben az országban 10 millió fasiszta vagy orosz-bérenc. A tartós gonoszságra képtelenek vagyunk. Akkor maradhatunk meg, ha megbecsüljük a sajátunkat. nem szabad eladnunk semmit, ami a miénk!
Az előadás rendhagyó módon taps nélkül zárult, mivel a professzor hitvallása szerint a lélek nem tűri a hangos szót. megelégedett a látogatók szemében tükröződő érdeklődéssel.

-szig-
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XVI. évfolyamának 20. számában, 2004. október 22-én

2004. szeptember 24., péntek

SÁRVÁRI REFORMÁTUSOKKAL KÁRPÁTALJÁN

SÁRVÁRI REFORMÁTUSOKKAL KÁRPÁTALJÁN*

Várakozó, de vidám hangulatban gyülekezett a kirándulásra induló csoport a református templom előtt augusztus 8-án hajnalban, majd elindultunk az 500 km távolságra levő Munkácsra. Kétszeri megállás után a kora délutáni órákban érkeztünk Beregsurányba, a magyar átkelőre.
Innen mintegy félórás zötykölődést követően érkeztünk Munkácsra, ahol a helyi református gyülekezet tagjai már várták a fáradt utazókat.
Hétfőn reggeli után munkácsi városnézés következett, elsősorban a Vár. Az ukrán állam az utóbbi években nagy energiával látott neki az épület tatarozásának, aminek eredménye látványos. A nem is olyan rég még romos állapotban levő műemlék jelentős részét már felújították, és a berendezett termekben kiállítások várják a látogatókat. találtunk helytörténeti tárgyú kiállítást, Petőfi-, és Rákóczi- emlékszobát, képeslap- kiállítást és képzőművészeti tárlatot. Ami Szlovákiában és Romániában elképzelhetetlen, sok esetben a magyar feliratokat, szövegeket egészítették ki a cirill betűs ukrán szövegek.
A várból a podheringi emlékoszlop felé vettük az irányt, ahol megkoszorúztuk a magyar honvédek1849-es diadalára emlékeztető emlékművet. Pohhering után szerettük volna megnézni Beregszentmiklóson a néhai Rákóczi- kastélyt, de nem találtuk. Eljutottunk ellenben Beregvárra, a Schbron család néhai vadászkastélyába, ahol jelenleg a Kárpáti Szanatórium működik. Az épületet az asztrológia szabályait követve építették, jellegzetessége, hogy 365 ablakon lehet kitekinteni az angolparkra.
Kedden, az előzetesen összeállított programot megváltoztatva a Vereckei- hágóhoz indultunk. Alsóvereckét elhagyva egy végletekig leromlott szerpentinen jutottunk fel a hágóhoz, ahol először egy rozsdásodó, még a szovjet érából hátramaradt tábla tűnt a szemünkbe. Előttünk ott járt magyar kirándulók által hátrahagyott felirat köszöntött minket: "Üdvözöljük Magyarországon"!Elkészült az első csoportkép is egy ki tudja kit ábrázoló szobor előtt, amelynek talpazatára a "Miénk volt 1000 évig" feliratot helyeztek el a minket megelőző, feltehetően magyar utazók. Rövid séta után jutottunk el a kilencvenes években felállított emlékműtalapzathoz, , amelyre a helyi ukrán hatóságok nem engedélyezték a millenniumi emlékmű elhelyezését. természetesen mi a csonka emlékhelyen is elhelyeztük koszorúinkat, és elénekeltük nemzeti imádságunkat, miközben néhányan bizonyára eljátszottak a gondolattal, ez lehetne Magyarország leglátogatottabb emlékhelye!
A koszorúzás végeztével Ungvárra indultunk, közben megálltunk a nevickei vár romjai alatt rövid pihenőt tartani, majd újult erővel vettük be Ungvárt, Kárpátalja százezres lakosságú városát. Néhány pillantás erejéig benéztünk az impozáns görög katolikus székesegyházba, majd a vár mellett elsétálva jutottunk el az éppen szünnapot tartó skanzenig. Az ukrajnai közállapotoknak megfelelően 70 hrivnyát kifizetve bejutottunk a falumúzeumba, amit nem is bántunk meg! Rendezett körülmények mutatják be a terület régi építészetét, magyar, ruszin és hucul lakóházakat, gazdasági épületeket és templomokat. Az ezt követő szabad programban ki- ki maga fedezhette fel a város még meglévő értékeit. Az ungvári városnézés után a gerényi görög katolikus templomban csodára leltünk. Az árpád- korban épített körtemplomhoz az utódok egyhajós istenházát építettek, jelenleg a görög-katolikus felekezet használja. A szentélyt többszáz éves, részben restaurált freskók díszítik, amelyek közül kiemelkedik a egy Krisztus- ábrázolás. Az ikonosztáz új, azt a szovjet korszak elmúltával készítették, a templom padjait pedig egyházi lobogók szegélyezik. Ellátogattunk még Szedernyére is. Ezt a települést a ma embere leginkább kiváló borairól ismeri, mi azonban most a falu határában álló romvárat kerestük fel. A várat Eger diadala után Dobó István kapta jutalmul, ma borzasztóan elhanyagolt állapotban van. magas gaz veri fel a környezetét, ahol ló és szarvasmarha legel, tyúkok kapirgálnak.
Szerdán Munkácsról Beregszászon át Técső felé indultunk, első megállónk bene község református temploma mellett volt. Ennek a kora középkorban épült templomnak tatarozása a vége felé közeledik, magyarországi közpénzekből. A mesterek kiváló munkát végeztek, így mi már megcsodálhattuk az egyszerűségében lenyűgöző épületet, és felmászhattunk annak fatornyába is. Bene után Csetfalva, a csetfalvai református templom következett. a túlnyomó részt magyarok lakta település település temploma minden Kárpátaljára látogató magyar programjában megtalálható. A templomhajó és a szentély kazettás mennyezete lenyűgöző, ugyanaz a mesterember készítette, mint a tákosi templomét. A templom mellett néhány éve egy új, impozáns, organikus stílusban emelt templomot talál az utazó, a római-, és a görög katolikus közösség templomát. Csetfalváról Tiszaújlakra indultunk, ahol megkoszorúztuk a Rákóczi Ferenc diadalmas csatájának tiszteletére 1906-ban emelt, a sztálini időben ledöntött, majd a rendszerváltást követően újraállított emlékoszlopot. a legutóbbi árvíz alatt ez a műtárgy volt az egyetlen a környéken, ami kilátszott a vízből...
Déli pihenőnket Huszton töltöttük. a városközpontban egy falanszterre emlékeztető épület körül omladozó városkép, szemét és elhanyagoltság. Balkáni higiénikus állapotok a vendéglőkben. Egyikünk sem vállalkozott arra, hogy itt ebédeljen. A pihenőt követően megmásztuk a város határában emelkedő dombot, amelynek tetején Husztnak romjai állnak. odafenn alig- alig találtuk meg a falakat a méteresre nőtt gaz és a bozót miatt. a dombról lepillantva azért gyönyörű panoráma tárult elénk, így kissé jobb hangulatban indultunk Visk felé. Visk egy néhány ezres kisvároscsodálatos református erődtemplommal és magasra törő erődtemplommal. A helyi lelkész lánya kalauzolt minket az épületben, elmesélve néhány fontos adatot a gyülekezet életéből. megtudtuk, hogy egyre fogy a magyar ajkú népesség, , a település mesteremberei (ácsok és kőművesek) keresett szakemberek Magyarországon, Ukrajnában és Oroszországban is. Ebből tartják el családjukat, és újítják fel folyamatosan templomukat. Técsőn ért véget a nap. A helyi magyar iskolában kaptunk szállást, , majd vacsorát a közeli vendéglőben. Vacsora előtt azonban tettünk egy sétát a városban, ahol megtaláltuk a város a város szülöttének, Hollósy Simonnak a mellszobrát, és szülőházát is. Elsétáltunk a város és az ország határához, a Tiszához. Bár cirill betűs felirat tiltja, de a már amúgy is letaposott szögesdróton áthágva besétáltunk az 1942-ben épült, majd rá két évre felrobbantott hídra. A még megmaradt roncs a folyómeder közepéig ér, már román oldalon áll a Nereszen-hegy.
Másnap, csütörtökön reggel jutottunk be a református templomba, amelyet a gyülekezet gondnoka mutatott be. érdekességként mutatta meg a Függetlenségi és a '48-as Párt városi szervezetének zászlaját, amelyet a közelmúltban találtak meg a templom tetőzete alatt. A megviselt zászlódarab ma a templomban van kiállítva.
Munkács felé megálltunk Dolhán. Ez egy mára teljesen elukránosodott település, de a csoport két tagjának is innen származnak az ősei. Sajnos a református gyülekezet megszűntével a templomot lerombolták, értékeit és építőköveit elhordták. találtunk azonban a település központjában egy szoborparkot, amelyben a szovjet hősi emlékmű, a pravoszláv Mária- kegyhely és a turulos Rákóczi- emlékmű békésen megférnek egymás mellett.Dolha után Szolyván megkoszorúztuk az 1944-45 között itt felállított internálótábor áldozatai, illetve az innen a Gulágra elhurcoltak emlékére emelt oszlopot. Szolyvát elhagyva tettünk még egy kísérletet a hétfőn nem talált beregszentmiklósi kastély megtalálására, és igyekezetünket siker koronázta! az épületet a főúttól nem messze találtuk, hétfőn elhaladunk mellette. Felújítása most kezdődött, a szovjet korszakban katonai raktárnak használták. Munkácsra beérve ellátogattunk még a pravoszláv felekezethez tartozó bazilita kolostorhoz is, azonban csak az udvarig jutottunk be. A kis kitérőt szabad program követte, amelynek során ki- ki tetszése szerint vásárolhatott, vagy hűsölhetett egy sör mellett.
Pénteken reggeli után indultunk hazafelé.
*****
Kárpátalján a közállapotok magyar szemmel riasztónak tűntek, de a helyi magyar közösség szerető vendéglátása és a látottak hatására azt állapítottuk meg, hogy volt értelme útra kelni. Azt pedig csak remélhetjük, hogy tíz- tizenöt év múlva is találhatunk még ott magyar szót, magyar embereket és magyar történelmi emlékeket. az erózió veszedelmes, de a helyiek helytállása sok tekintetben példaértékű!

erdilyik
Fotók: Grófné dr. Kerekes Enikő, Gróf István
*= az utazás része volt a sárvári MDF szervezet határon túli kirándulásainak, Erdély, Felvidék és Délvidék után. A tagság és az érdeklődők csatlakoztak a helyi reformátusok által szervezett úthoz!
Megjelent a Sárvári Hírlap XVI. évfolyamának18. számában, 2004 szeptember 24-én

2004. szeptember 10., péntek

FÉNYAVATÓ

Két határon-túli magyar területről származó friss élményt kapcsolok írásom témájához
A fényhez: Temesváron, a mai Románia területén fekvő egykori Monarchia- béli virágzó régióközpontban láttam egy korabeli villanyoszlopra ráfestve az 1884-es évszámot. Európában először itt világított közterületen villanyárammal működő köztéri lámpa.
A várhoz: Kárpátalján jártunk, s egykori hazai emlékhelyeket, templomokat, várakat tekintettünk meg. Az összes ottani vár- két kivétellel- már csak rom volt, illetve a többnyire a labancok által felrobbantott falak meredeztek csupán az égnek (Huszt, Szerednye), vagy egy- két helyiséget tettek rendbe bennük (Nevicke). majdnem úgy néztek ki, mint a sárvári vár volt 1968 előtt.

Mindhárom énem örül annak, hogy a 26 éve a közművelődésnek használatra átadott Nádasdy- vár korszerű világítása augusztus 20-án éjjel, a fergeteges folklór gála és a tűzijáték után kezdetét vette. Örül az idegenforgalommal foglalkozó szakember, hisz régen kimutatott tény, hogy a turisták egy része egy városban- előzetes szándéka ellenére is- megáll, ha kivilágított épületet talál. Örül a városatya is, a város kultúrájáért, közművelődéséért felelős bizottsági elnök ugyanúgy, mint a területéhet (is) tartozó választókerületi képviselő. És örül a magánember, aki mindig lelkesedik Nyugat- Dunántúl kulturális fellegvárának esetenkénti szépülésén, minden négyzet-centiméternyi megújulásán. A világítórendszer tervezése és kivitelezése a Magyar Turizmus Rt. költségén- azaz állami pénzen- történt. Városunkra a fogyasztott villanyáram költségének folyamatos kiegyenlítése tartozik. 84 db. világítótest világítja meg a hidat, a tornyot, és a bástyák egy részét. talán nem tűnik ünneprontásnak a négy éve, a Millenniumi Boldogasszony avatásán mondott intelmem: védtelen burkú, törékeny üvegű, nem kimozdíthatatlanul rögzített lámpatestek, reflektorok ontják a pontosan egymáshoz kapcsolódó, összhangban lévő fénynyalábokat a legszebb látványt nyújtó pozíciójában reneszánsz várkastélyunkra.
E csodálatos építmény a mienk, sárváriaké, mely- sok évtizedes "bujdosás" után este- éjszaka is megmutatja magát nekünk és a hozzánk látogatóknak. Őrködjünk felette, hogy sokáig gyönyörködhessünk benne!

Gróf István

megjelent a Sárvári Hírlap XVI. évfolyamának 17. számában, 2004. 09.10-én

2004. június 18., péntek

"DÚDOLTAM ÉN..."- SEBESTYÉN MÁRTA

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
"DÚDOLTAM ÉN..."- SEBESTYÉN MÁRTA VOLT A VENDÉG

Az Évezrednyitó beszélgetések című előadás- sorozat legutóbbi vendégét, Sebestyén Mártát sokszínű, nagyszámú közönség várta június 5-én a Nádasdy- vár dísztermében.
"Hát akinek az Isten hangot adott, használla"- mondogatta mindig Csempeszkopácson vakációzni érkező pesti unokájának ízes vasi tájszólással Bözsi néni. Mert bizony a "mi Mártánk"- ahogy a azóta is emlegetik- csudaszépen fújta a nótát meg a pikulát minden nyáron az eperfa tetején. és Sebestyén Márta- Kossuth- díjas, Prima Primissima- díjas népdalénekesünk- fújja azóta is mindenütt a világon.
Legutóbb minket, sárcáriakat örvendeztetett meg gyönyörű énekével, a messzi hegyeket idéző tilinkó- játékával, szívmelengető szavaival, amellyel vallott gyerekkoráról, életéről, a zene, a dal öröméről.
Nem akármilyen útravalóval indult neki a világnak, hisz édesanyja Kodály Zoltán utolsó növendékeinek egyike volt, így már a magzati lét 9 hónapja alatt is a legnívósabb zenei környezetben növekedett. Olyan erős szellemi- lelki indíttatást kapott gyermekkorában, hogy később a gimnáziumban még a fizikadolgozat is a népdalok világát idézte: a sinus görbéből egyszer csak tulipános láda formálódott, az energiamezőt pedig sarkantyús csizmák díszítették.
Sebő Ferenc és Halmos Béla- a Táncházmozgalom elindítói vitték 16 évesen először színpadra. Azóta vállalja a "híd" szerepet a népzene forrása és a mostani hallgatóság között. Csak eredeti néprajzi felvételekről, illetve Juli néniktől, Rózsi néniktől, Pista bácsiktól tanulja a dalokat, amelyeket maga is gyűjt. Hittel vallja, hogy fontos a személyes találkozás - és főleg Erdélyben még ma is lehet találni dalokat továbbörökítő öregeket-, mert nagyon sok múlik a kottába rögzíthetetlen előadásmódon, a megélt élményen. Ő az István, a király c. rockopera Réka- dalait vagy a megzenésített verseket is mindenkori hangulata, lelki állapota szerint adja elő. Úgy, mint a népdalokat, ez utóbbiakat is a maga képére formálja.
1979 óta járja a világot, s nemcsak a dalokkal, hanem egész lényével, személyiségével közvetíti a Bartók, Kodály képviselte szellemiséget: a népdalt szépen, tisztán kell fújni, mert nem tűri a hamisságot. S japántól Amerikáig, Ausztráliától Angliáig, Bulgáriától Egyiptomig mindenütt szeretik a magyar népdalt, a magyar népzenét. Japánban például kalotaszegi legényes táncversenyt rendeznek. Amerikában az a klasszikus zenész, aki balesetben elvesztette szeme világát, most magyar népzenét játszik hallás után. Míg a külföldiek megérzik, hogy ez a zene gyógyszer, vigasz, örömforrás, addig mi? Legfeljebb évek múlva Japánba mehetünk a Kodály- módszert tanulmányozni...nem tagadva, hogy vannak eredményeink is. A külföldet járva persze ő is tanul: egy indiai vagy egyiptomi altatót, egy szép bolgár vagy ír dallamot, hisz jobban megértjük saját kultúránkat, ha másokét is ismerjük, s rájövünk, mennyi hasonlóság van közöttük.
Mire készül Sebestyén Márta mostanság? A már világszerte sikerrel bemutatott Bartók- album után a Muzsikás együttessel elkészítették a Kodály- albumot. legutóbb Debrecenben és Franciaországban adták elő magyar, illetve külföldi zenészhallgatókkal, bízván abban. hogy ilyen koncertekkel is újabb híveket szereznek a népzenének. Szeretne minél többször énekelni templomokban- Veleméren, Őriszentpéteren is- , hogy többen megismerjék és megszeressék kultúránkat, s megérezzék, hogy a zene élet, vidámság, boldogság, hogy zenével még az is könnyebb, ami nehéz.
A műsor végén egy szomorkás csángó dalt követően egy pajkos rábaközi dudanótával, majd a szépséges "magyír" dallammal búcsúzott. Ám kedves humorával még megjegyezte: remélem, nem hoztam szégyent a híres névrokonra, Tinódi "Sebestyénre" sem.

P. Cs.
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XVI. évfolyamának 12. számában, 2004. június 18-án.

2004. május 21., péntek

KASZA JÓZSEF SZERINT VISSZARENDEZŐDÉS MEGY VÉGBE SZERBIÁBAN

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
KASZA JÓZSEF: VISSZARENDEZŐDÉS MEGY VÉGBE SZERBIÁBAN

Az Évezrednyitó beszélgetések című rendezvénysorozat eredeti koncepciójához igazodva- miszerint nemcsak magyarországi, hanem határon túli magyar előadókat is meghívnak a szervezők-, Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke volt május 6-án városunk vendége.
A közgazdász, aki immár 15 éve a politika sűrűjében tevékenykedik, szomorú képet festett a délvidéki magyarság helyzetéről. A Vajdaságban több, mint 20 féle nemzetiség él együtt- mondta- amelynek kb. 15 %-a a magyar.
Sajnos, a történelmi események, főként Trianon, megtették a magukét. Száz év alatt 500 ezerről 300 ezer főre csökkent a magyarság létszáma. Sért és bánt bennünket, hogy a folyamatos betelepítések, a vajdasági nemzetiségi struktúra megváltoztatása ellen soha, egyetlen magyar kormány sem tiltakozott. Aztán kasza József így folytatta: az utóbbi évek erőszakos katonai toborzásának sok fiatal nem tett eleget, bujdostak, majd kb. 50 ezren elhagyták ezt a térséget. Ez a generáció hiányzik a Vajdaságból. A családegyesítés miatt sokuk szülei is utánuk mentek.
A politikus szerint a másik nagy probléma, hogy a múlt rehabilitálása és visszarendeződés megy végbe Szerbiában. Ez abba a pillanatban elkezdődött- mondta-, amikor Vojislav Kosturica a szerbiai szocialisták nyílt támogatásával alakította meg kormányát, és a háttérben egyeztetett a szélsőjobboldali radikálisokkal. A milosevici rendszer emberei visszaszivárognak mindenhova. Akiknek a XX. század végén tömegmészárlások fűződtek a nevükhöz, azok most ott vannak az Európa parlamentben. Higgyék el, nem túlzok! Ha ezek megszerzik a hatalmat, kormányváltás nem lesz vérontás nélkül Szerbiában. Oda kell figyelni a túlburjánzó szerb nacionalizmusra! Sajnos az elmúlt hónapokban ismét megszaporodtak a szerb szélsőségesek által elkövetett erőszakcselekmények a magyarok ellen, intézmények elleni támadások, falfirkálások, temetőgyalázások formájában. Mi mindezeket jelezzük, de a fejlett Nyugat kettős mércével reagál: tartsatok ki, majd segítünk, mondják, de amikor lépéseket kellene tenni, elfelejtenek bennünket. A szerb vezetésnek köszönhetően az ország inkább a középkor felé vette az irányt. Sajnos egyre jobban érezzük a távolodást, a leszakadást is Európától és a Magyarországtól való elszigetelődést. A vajdasági magyarságot szinte lebénítja, hogy egyre nehezebb a kapcsolattartás a rokonokkal, a kulturális intézményekkel. Magyarország uniós csatlakozásának örülünk, és reméljük, hogy honfitársaink jelenléte a mi helyzetünkön is segíteni fog.
Kasza József végezetól egy hallgatói kérdésre reagálva kijelentette: tudjuk, hogy a kettős állampolgárságot megadni nem kis feladat, hiszen anyagi terhet jelent az anyaországnak. Ezt ilyen gazdasági helyzetben Magyarország az összmagyarsággal szemben nem tudja vállalni. Aztán a politikus elcsukló hangon hozzátette: de mi szeretnénk a magyar igazolványt a Biblia mellett látni! Sokan nem is azért, hogy előnyeit élvezzük, hanem azért, hogyha vernek bennünket, ha menekülni kell, ne azt érezzük, hogy hatodrangúak vagyunk, hiszen a magyar nemzet történelmében a délvidéki magyarság is benne volt. Mert mi érezzük, tudjuk, hogy bár határ választ el bennünket, egy nemzet vagyunk.
B.P.
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XVI. évfolyamának 10. számában, 2004. május 2 -én

2004. április 23., péntek

A VARSÓI SZERZŐDÉS UTOLSÓ HADÜGYMINISZTERE- FÜR LAJOS

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
A VARSÓI SZERZŐDÉS UTOLSÓ HADÜGYMINISZTERE- VENDÉGÜNK VOLT FÜR LAJOS

Április 8-án este 6 órái kezdettel zajlott az Évezrednyitó beszélgetések soron következő előadása. Az eseménysorozat ötödik évfolyamának 37. előadásán a meghívott vendég Für Lajos történész, politikus, az Antall- kormány egykori hadügyminisztere volt.
Az est házigazdájaként Gróf István tette fel először kérdéseit a Magyar Demokrata Fórum (MDF) megalakításának problémáiról, a rendszerváltás nehézségeiről és napjaink magyarságának népességi gondjairól.
Für Lajos az MDF gyökereit visszavezette a szocializmus és a két világháború között tevékenykedő népi írók (Illyés Gyula, Veres Péter, Németh László) mozgalmára. A 60-as években ezek a nagy nevek sorra eltűntek, a helyettük felnövő új generáció már egy fojtott légkörben tudott munkálkodni. A népi írók eszméi így csak kis baráti csoportokban tudtak tovább élni, de a 80-as évektől újra felszínre kerültek. Ez az erőteljesen nemzeti töltetű eszmeiség Mohács tragédiájában gyökerezik. A Kádár- korszak utolsó évtizedében megjelent mozgalom már felvetette a magyarság sorskérdéseit is.
Az új mozgalom kezdetben népies jellegű volt, de 1989-től megtöltődött nemzeti liberális és konzervatív- keresztény szellemiséggel is. Mindhárom értékrend létezett már a két háború között is, a népi írók ekkori célja a szegény magyarok felemelése, hogy ezzel is feltöltse a már elveszni látszó nemzeti közösséget.
a konzervatív- keresztény irányvonal a 30-as évek Európájában már megjelent, de amíg ezt itthon a szocialista diktatúra a második világháború után elfojtotta, addig ez Nyugat- Európa számos országában kiteljesedett. A szellemiség erőteljes szociális érzékenységgel rendelkezett, és erőteljes morális értéket képviselt.
Für Lajos volt az egyetlen tagja az MDF alapító körének, aki később részt kapott az Antall- kormányban is. Hadügyminiszterként tevékeny részese volt hazánk kivezetésének a Varsói Szerződésből. Az MDF tagjai között rengetegen voltak, akik 1956-ot átélték és részt vettek a mozgalomban. Saját szemükkel látták, mire képes egy megszálló szovjet hadsereg, amelynek itteni állomásoztatását egy szerződés, a Varsói Szerződés is alátámasztotta. Az Antall- kormánynak létkérdése volt e két szorításból kibújni, de az '56-os események megismétlődése nélkül.
Erre 1990 júniusában- a kormány megalakulását követően néhány héttel- már sor is kerülhetett. Minden, akkor már "volt szocialista" tagállam miniszterelnöki küldöttségét Moszkvába rendelték, hogy tárgyaljanak a szovjet csapatok kivonásáról. A magyar kormányküldöttségben (Antall József, Göncz Árpád és Für Lajos) nagy volt a félelem, mert a szituáció nagyban emlékeztetett Maléter Pál és társai 56-os lépre-csalására.
A Varsói Szerződés felülvizsgálatát Antall József vetette fel először és egyedül Gorbacsov (!) támogatta az ötletet. Ennek eredménye lett, hogy 1991. június 16-án az utolsó orosz katona is elhagyta az országot, július 1-én pedig Prágában a közép- kelet- európai országok miniszerelnökei aláírták a Varsói Szerződés és a KGST feloszlatását.
A múltbeli kitekintést követően sor került a jelenkor problémáinak tárgyalására is. A XX. század folyamán Magyarország összesen 3,0 millió embert vesztett el háborúkkal, kivándorlással, deportálással, kivégzésekkel. De nem sz a súlyos probléma, hanem az, hogy a jelenkorunk békés esztendeiben fogy rohamos mértékben nemzetünk. Fel is kell tenni a kérdést: "megmaradunk-e?". 1981 óta regisztrálnak fogyást mind a belföldi, mind a határon túl élő magyarság létszámában. Míg 1910-ben a Kárpát- medencében 10 millió magyar élt, ma összesen 11,5 millióan vagyunk. Az elmúlt 90 év során az összes körülöttünk élő nemzetiség létszáma kétszeresére, háromszorosára ugrott, népünk eközben alig növekedett. 1910-ben a Kárpát- medence 54 %-a volt magyar, ma csak 33 %-a.
Hazánkban évente 136.000 ember hal meg, számuk növekszik. A születések száma 90.000, csökkenő trendű. Ez azt jelenti, hogy évente 40-50 ezerrel vagyunk kevesebben.
Mi lehet ennek az oka? Egyrészt a házasságok alacsony aránya és a válások magas száma. Magas a magányosan élők és az egyszülős családok száma is. 1 millió házaspárnak (2 millió ember) nincs gyermeke. Ezek a csonka családok rendkívül sérülékenyek, ráadásul Magyarország összes lakosságának közel felét alkotják.
Ez rendkívül nyomasztó adat, a népesség fogyásában nagy a felelőssége a politikának, a médiának és a jövendő nemzedéknek. nagy szemléletváltásra van szükség, hogy ez a folyamat megforduljon- fejezte be előadását Für Lajos.

szig
Fotók: Novák Zsuzsa
megjelent a Sárvári Hírlap XVI. évfolyamának 8. számában, 2004. április 23-án.

2004. március 26., péntek

A PATIKA KÉSZEN VAN- ANDRÁSFALVY BERTALAN ELŐADÁSA

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK- A PATIKA KÉSZEN VAN...
ANDRÁSFALVY BERTALAN ELŐADÁSA A NÁDASDY-VÁRBAN

Igazi katartikus élményben lehetett része mindazoknak, akik az Évezrednyitó beszélgetések című sorozatban a magyar néprajzkutatás egyik utolsó polihisztorának Reményeink és aggodalmaink a XXI. század küszöbén című előadását. Bár Andrásfalvy Professzor úr tiltakozott a helyszínen is, és most is tiltakozna a "polihisztori cím" ellen, jobb kifejezést mégsem találtam. A Tanár Úr előadásában többféle tudomány eredményeit, teóriáit egymás mellé sorakoztatva, és szükség esetén a helyszínen cáfolva illetve elvetve, járta körül nemzetünk új nagy kihívásának, az EU csatlakozásnak problémakörét.
Mielőtt az előadás tartalmáról írnék, talán megengedhető pár mondat az előadás mikéntjéről, annál is inkább, mivel véleményem szerint az előadás felejthetetlen hangulatát elsősorban ez határozta meg. Sajnos kell írni az előadás módjáról, bár véleményem szerint az ilyen előadás lenne kívánatos mindenki részéről, aki a nyilvánosság előtt szólásra emelkedik. Először is. Andrásfalvy Bertalan, mint máskor is, most is megtisztelte hallgatóságát azzal, hogy állva, felkészülten, de gondolatait nem zörgő papírokról olvasva, ismertette meg őket választott témájával. Másodszor. az előadás nyelvezete! Ékes (ez nem túlzás!)magyar nyelv, mentesen annak minden- napjainkra jellemző- pongyolaságától, és a "tudományos diskurzus" bükkfanyelvének minden érthetetlen sallangjától.
Az előadás alatt, sajnos, Professzor Úr kénytelen volt nagyobbrészt aggodalmainknak hangot adni, de hangsúlyozni kell, hogy nem volt EU szkeptikus. Andrásfalvy Bertalan előadásából világosan kiderült, hogy az EU jó dolog, a probléma Magyarország és a magyar nép csatlakozásra való felkészületlenségében rejlik. A felkészületlenség okát a nemzet megosztottságában látja, de nem a napi politikában nap mint nap emlegetett módon. A megosztottság szinte minden szinten jellemző, és könnyen jellemezhető: a szolidaritás hiánya.
E probléma gyökerét keresve, visszapörgette az idő kerekét, és történelmünkben több ponton talált olyan eseményeket, korszakokat, amelyek hatása, egymást erősítve, a ritka kivételként jelentkező egységes pillanatokat újból és újból megzavarva, a magyarság már- már természetes állapotává tette a széthúzást. Érdekes volt gondolata, amely a számtalan megszállásunk alatt, a megszálló hatalmak parancsait végrehajtó, azok érdekeit képviselő magyar emberekről szólt. Nálunk mindig voltak ilyen emberek! Elégedetlen, kiábrándult emberek, nem egyesével, hanem tömegével! E sajnos, széles elégedetlen réteg megjelenését Andrásfalvy Bertalan a Mária Terézia-féle úrbéri rendezéshez köti, amikor is a földesúri nagybirtok létrehozása érdekében, radikális életmódváltásra kényszerítik a magyar parasztság nagy részét. Az ekkor elinduló folyamatot, amely végül a hagyományos közösségek teljes bomlásához vezet, később több történelmi esemény erősíti.
Az eredmény? Elmagányosodott, szorongó emberek tömege. az egymás felé fordulás teljes hiánya. Minden diktatúra álma!Nem csak politikai diktatúrára kell itt gondolni, az összefogás és érdekvédelem hiányát minden téren megszenvedjük, és biztos, hogy meg is fogjuk szenvedni!
Andrásfalvy Bertalan munkásságának egyik fő jellemzője etnográfusként is az, hogy a hagyományos kultúrát vizsgálva, összefüggéseket, rendező elveket keres, , illetve azt, hogy ezek hogy tehetnék jobbá mai megbolydult világunkat. Reményeinket ismertetve hangzott el az általa címül választott mondat: " A patika készen van..."
Professzor Úr szerint reménységre ad okot az az erő, amely még mindig a magyar nép és kultúra sajátja! Egész Európa hozzánk jön tanulni, ha saját múltját megismerni és megérteni akarja. Csak egy dolog hiányzik, hogy mi magunk is felismerjük, micsoda kincsnek vagyunk a birtokában! Hagyományos kultúránk értékeit megőrizve, tanuljunk meg kezet nyújtani egymásnak, először talán dalban- táncban, zenében, művészetekben! Ha itt sikerül, nem lehet messze az az idő, amikor külső érdekek ellen is megosztottság nélkül tudunk együttműködni.

-patás-
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XVI. évfolyamának 6. számában, 2004. március 26-án

2004. március 15., hétfő

ÜNNEPI BESZÉD 2004. MÁRCIUS 15-ÉN, SÁRVÁRON, A VÁR- UDVARON, A VÁROSI ÜNNEPSÉGEN

Tisztelt Ünneplő Közönség!
Március van. Az a hónap, amely a magyar nyelvben a szabadság metaforája. Minden tavasszal kiszabadul a mámoros életakarat és élethit. Március az ifjúságé, a tiszta, félelem nélküli emelkedettségé, fellépéséé. E hónap szívében, 15-én a világ 15 milliónyi magyarjainak ünnepén, nehéz talajszinten tartani a a mondatokat.
Egy nemzet megbecsülését, életerejét azon is lemérhetjük, hogy mennyire ragaszkodik ünnepeihez. A magyar nép március 15-étlelke mélyén mindig a legnagyobb nemzeti ünnepének tartotta, és hűségesen ragaszkodott hozzá a szabadságharc bukása utáni két évtizedben is, amikor az osztrák abszolutizmus tűzzel- vassal irtotta a szabadság emlékét. És ragaszkodott hozzá a rendszerváltozás előtti 40 esztendőben is, az egykori egypárti diktatúra körülményei között. A szocialistának csúfolt diktatórikus rendszer az 50-es évektől kezdve másodrendű ünneppé fokozta le ezt a napot, mert meg akarta semmisíteni mindazt, amit számunkra jelentett és jelent: a nemzeti függetlenséget és a társadalmi igazságosságot.
" Az újkori magyar forradalmak győzelmi pillanataiban nem folyt vér. Barikádok mindig később emelődtek, és csak igen ritkán utcakövekből. Inkább frontvonalak húzódtak az egymással szemben-állók között. A társadalmi forrongások döntő nagy csatáit nálunk többnyire nem az egyajkúak progresszív és retrográd erői vívták, hanem más- más ajkú hadseregek"- állítja Für Lajos. Az ellenforradalmakat rendszerint idegen hatalmak testesítették meg. A forradalom vívmányait sohasem lehetett megvédeni az ország egysége és függetlensége nélkül.Aki itt kezet emelt a forradalomra, a nemzet függetlenségére emelt kezet. A politikai csoportok háborúi nemzeti háborúkká nőttek, menetrendszerűen és szükségképpen. S minthogy ezekben a háborúkban mindig elbukott a nemzet, elbuktak a forradalmai is. menetrendszerűen, már- már végzetszerűen.
1848. március 15-én nem folyt vér. 1956. október 23-án sem, és a rendszerváltozás hónapjaiban sem, 1989-ben. Talán megértik a forrófejűek, hogy nincs fölösleges vérünk. Aki az utcaköveket vörös színűnek akarja látni, dolgozzon cinóberrel! Nincs fölösleges vérünk, lefejezhető ifjúságunk, internálható értelmiségünk. Van hazánk, van magyar népünk, vannak demokrata eszméink. Ezek pedig nem arra valók, hogy eladjuk őket az utcán! Az nem a mi fórumunk!

Hölgyeim és Uraim!
Úgy tűnik, végre vége van a zord télnek, de még nincs itt a tavasz! Sár van, és kormos hó! Hűsek a koszorúk a szobrok talpazatán. Jobb időkben ezen a napon történelmi eső szokta megajándékozni az emlékezőket. ha fekete- fehérben, télikabátosan, sáros lábbal jöttünk is, színes kokárdáink, a fényes szavak valódi ünneppé városunk, Sárvár 16-ik szabadon, közösen megünnepelt emléknapját.
De meg kell emlékeznünk az 1848-as forradalom évfordulóján azokról a milliókról is, akik továbbra sem ünnepelhetik meg szabadon legnagyobb nemzeti ünnepünket. Országunk elcsatolt területein élő, gyakran menekülésre kényszerített erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai testvéreinkről szólok, akikkel egyek vagyunk históriánkban és himnuszunkban, egyek vagyunk alkotásaink gazdag örökében, nemzetünk megmaradásának régi harcaiban, de egyek kell, hogy legyünk hőseink tiszteletében is. Talán nekünk is van egy kis bátorító szerepünk abban,- és ez az igazi öröm- hogy most testvérvárosunk református temetőjében elhelyezett kopjafánál koszorúznak a szinérváralljai magyarság képviselői.
1848 eseményei- mint egy jól szerkesztett romantikus regényben- két fő szálon futottak, és a csúcsponton, március 15-én, egymásba kapaszkodva vitték győzelemre a magyar forradalmat. A cselekmény egyik fonalát a Pozsonyban ülésező utolsó rendi országgyűlésen, a másikat a Pesten tömörülő forradalmi demokraták csoportjában gombolyították. Annyi kiválóság közül- Illyés Gyula szavaival- amennyi más népeknek egész pályafutásukra elegendő lett volna, Pozsonyban Kossuthra, Pesten Petőfire osztotta a főszerepet. Nem érdemtelenül, de nem is ok nélkül.Írók, költők, politikusok kivételesen nagy nemzedéke közel negyedszázadon keresztül- a reformkorban- készítette elő a talajt a forradalom magvetése számára. A "talaj" szinte már várta, követelte a művelő kezeket. Polgársága az országnak kevés lévén, szerepét a magyar köznemesség kényszerült eljátszani. Az ő küldötteik alkották a törvényhozók jelentős hányadát Pozsonyban. Ők, hírét véve Bécs forradalmának, Batthyány, Kossuth és Széchenyi vezetésével tétovázás nélkül felültek a Ferenc Károly gőzhajóra, hogy kikényszerítsék Bécstől a független magyar kormány kinevezését. Együtt mentek, összefogva, mert ők nem csak lelkesedni tudtak, de hittel hittek ügyünk igazában, és ez erősebb volt minden ellentétnél. E három nemes géniusz felismerte akkorra a magyarság létérdekét. Összefogásukat a sorsfordító történelem ideje parancsolta. Cselekedniük kellett, együttes erővel, nem pedig a másik ellenében, kicsiny taktikákkal, sanda üzenettel, és hátulsó táborszervezéssel.
Pesten aznap kitört a forradalom. Az események közismertek: reggel gyülekezés a Pilvaxban, indulás az egyetemre, át a nyomdába, délután 3-kor a Múzeum kertjében gyűlés, onnan a Városházára, este Budára, a helytartó tanácshoz, és Táncsics börtönéhez. A program is kristálytiszta. Három oszlopa: a nemzeti függetlenség visszaszerzése- alkotmányos nemzeti kormány alakításával, a polgári átalakulás gazdasági- társadalmi- jogi feltételeinek, - így a közteherviselés, jobbágyfelszabadítás- biztosítása, végül az elszakított országrészek újraegyesítése. A program lassan teljesedésbe ment, Erdély visszatért az anyaországhoz.
Dicsőséges napok voltak, majd jöttek a kudarcok. A győzelem után az önvédelem, majd a leveretés. A magasság után a mélység. Pest- Buda és Pákozd után Világos és Arad. Elvégeztetett. Amikor Pöltenberg tábornok, az aradi tizenhárom vértanú egyike, gazdag bécsi jogász fia, a bitófa alatt álló várakozó társaira tekintett, így szólt: " Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje." Képviselnek ők minket, immár 155 éve. Méltóbbak kellene lennünk őhozzájuk.
1848-ban kezdődött a jövőnk, mert népből nemzetté lettünk. Szellemi, erkölcsi és közösségi értelemben ekkor született meg a magyar nemzet. A magyar reformkor gazdagon termő évtizedei után '48 tiszta etikai, szociális és nemzeti karakterét ez a közösségi, pozitív élmény adta meg. 1848 az európai magyarság bámulatos világteljesítménnyé magasztosult, mert kompromisszum-kész volt, befogadó és összefogó volt, mert tudott hinni, tudott adni, tudott akarni és tudott felemelni. Örökül hagyta nekünk a megmaradást és az összetartozás erejét, melyekre napjainkban is nagy szükség van. Hisszük, hogy a közjó nemcsak képviselhető, de erőnk szerint meg is valósítható. és nem hiszünk a gátlástalan akarnokságban, az elvtelen mohóságban, az oktondi kivagyiság támadó agresszivitásában, az önhittség nyers magabiztosságában. Hisszük, hogy ismét nemzetet emelő, becsületes érdekegyeztetésben partner, a nemzeti értékeket a kormányzás érdekeivel összekötni tudófelelős kormányt támogathatunk.

Tisztelt Ünneplő Közönség!
Bár hideg a tavasz, a magyar történelemben most március közelít, nem Arad! 46 nap múlva tagjai leszünk egy egyesült Európának. De milyen Európának? Az ezredvég nagy és egyetemes mítosza a kiszolgáltatottság. Tehetetlen a nyugtalanul alvó egyén, tehetetlen a kisközösség, a felmorzsolódó család, a kormányok, a pártok. Elhárítatlan kényszer tornyosulhat a társadalmi lét minden szintje fölé: nemcsak az erdélyi magyarság, a baszk etnikum, az északír katolicizmus van kisebbségben, hanem a rakétaerődöktől fenyegetett Európa is. És az is kétsebességűnek terveztetik: oktalan kapitulációval, a feltétel nélküli igazodással, szellemi öngyilkossággal nem segíthetjük ezt. Csengey Dénes szavaival: "Európába, de mindahányan!". A magyar társadalom uniós felkészülését nem segítette a politika, a pártok hangos kampánya. Ezért is maradtak el olyan fontos tennivalók, mint az uniós csatlakozáshoz szükséges intézményi infrastruktúra kiépítése, a társadalmi közösségek megerősítése, a közélet szereplőinek, azok kapcsolatrendszerének harmonizálása.
'48 a közös erő, a magyar élmény, a bátor erény foglalata. Olyan szent és páratlan ereklye, mintha egy újkori szent korona volna. Foglalata a régmúltnak, üzenete a jövőnek, forrása a régi jognak, alapja az új nemzetnek. Öltöztessük hát ünneplőbe a szívünket, és őrizzük meg a nyugodt erőt. Beszédemet, mely ünnepi beszéd, és nem köszöntő, egy Kosztolányi- idézettel zárom. "Lenni, vagy nem lenni? Hát igenis lenni, lenni elsősorban embernek és emberiesnek. Kétfelé vívó nyugatinak és keletinek, nagyra feszülő alkotó akaratnak s alázatos munkásnak. Akiben nem szunnyad egy szikra sem a Széchenyi-s építők szívéből, apostoliságából, az nem való ide! Azt a lelket és nyelvet, melyet rövid időre örökbe kaptunk, új szellemmel fényezve, csorbítatlanul át kell adnunk utódainknak. Ez a küldetésünk- áldjon vagy verjen sors keze- kissé lehajtani a fejet. de a szívet, azt föl, föl, barátaim!"

Gróf István, önkormányzati képviselő, bizottsági elnök

elhangzott 2004. március 15-én, Sárváron, a Nádasdy- vár udvarán, a város önkormányzata által szervezett ünnepségen

2004. február 26., csütörtök

A MAGYAR NEMZET HIVATÁSA- SOMOGYI GYŐZŐ

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
 A MAGYAR NEMZET HIVATÁSA- SOMOGYI GYŐZŐ ELŐADÁSA

Az "Évezrednyitó beszélgetések" című millenniumi sorozat ötödik évfolyamáénak 35. előadását hallgathatta a közönség február 11-én a Nádasdy-vár dísztermében. A város és Gróf István vendége ezúttal Somogyi Győző képzőművész volt
.
A program a megszokottól eltérő módon zajlott: az alkotó az est kétharmad részében a házigazda kérdéseire válaszolt, majd csak ezután tartotta meg rövid előadását. A kötetlen beszélgetésből a jelenlévők egy elhivatott, őszinte embert ismerhettek meg. Somogyi Győző többek között elmondta, hogy ő nem modern művész, mert elsősorban nem önmagát akarja kifejezni; a műalkotást, a művészetet eszköznek tekinti, amelynek az a célja, hogy Isten világát ábrázolja és Istent dicsőítse. Ez a feladat pedig egy alázatos szolgálat kell, hogy legyen.
Az autodidakta képzőművész grafikusként kezdte pályáját- mint bevallotta- a technika olcsósága miatt. Aztán kollégáitól elleste a festészet fortélyait is. Életének egyik meghatározó élményének tekinti a Görögországban tett látogatását, ahol olyan élményeket kapott, hogy azóta tudja igazán, valóban látni a színeket.
Természetesen a művész- aki hét évig felszentelt papként működött-, nem nem térhetett ki- nem is akart- a vallásra vonatkozó kérdés elől sem. "A hit Isten ajándéka, az egyetlen, élő kapocs, amely eleven módon van jelen- mondta-, majd így folytatta: Én visszataláltam a művészethez, mert inkább legyek jó művész, mint közepes pap. Úgy érzem, Isten irányította így az életemet, hogy ecsettel tegyem a dolgom, hiszen nem az eszköz a fontos, hanem a szolgálat." Ezt követően Somogyi Győző történelmi témájú alkotásainak keletkezéséről és szokatlan ábrázolásmódjáról beszélt. Köztük talán a legismertebb a száz darabból álló Magyar Hősök arcképcsarnoka című. ( a szuggesztív portrék Kőszegen láthatók.)
A bevezető beszélgetés után az alkotó a magyar nemzet hivatásáról ismertette nézetét. Elmondta, hogy a magyar ugyanolyan választott nép, mint a többi, Isten pedig feladatot adott neki éppúgy, mint a többinek. Kifejtett, hogy népünknek hármas hivatása van: égi, földi és történelmi. Mint Isten választott népének összességében a legfőbb feladatunk: az ősi tradíció továbbadása Európa közepén, a magyarság Isten által kijelölt földjén- az un. szakrális sávban- a béke és az egyensúly elősegítése, vagyis egy békítő, összekötő, szeretet- hivatás.
Az est a művész könyveinek dedikálásával zárult.

B.P.
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XVI. évfolyamának 4. számában, 2004. február 24-én

2004. január 30., péntek

AZ ELMÚLT MÁSFÉL ÉVTIZEDRE EMLÉKEZTEK AZ MDF HELYI SZERVEZETÉNEK TAGJAI

Az MDF helyi szervezete 15. születésnapján az 1987 nyarán- őszén kezdődött és a rendszerváltozáshoz vezető folyamatot, illetve a párt napjainkig tartó tevékenységét felidézve emlékeztek a helyi és a környékbeli szervezetek tagjai a Nádasy-várban. Az ünnepségen jelen volt Németh Zsolt országgyűlési képviselő, az MDF megyei elnöke, Markó Péter, Vas megye Közgyűlésének elnöke, de. Dénes Tibor, Sárvár polgármestere, Kondora István alpolgármester és dr. Radnai Endre, az MDF megyei elnökhelyettese is.

A születésnapi rendezvény a Himnusz hangjaival kezdődött, majd Gróf István, a helyi szervezet elnöke kronológiai sorrendben idézte fel az elmúlt másfél évtized számon tartott eseményeit, történéseit "az MDF szemüvegén keresztül". Elmondta, annak idején Sárváron és a város környékén élen jártak a politikai nyilvánosság fórumainak megteremtésében, majd név szerint emlékezett meg arról a hét tagtársról, akiket a szóban forgó időszakban szólított magához az Úr. Különösen sokat időzött az 1989-es mozgalmas év eseményeinél, előadásokat, fórumokat, ünnepi alkalmakat említett. Ám azt sem hallgatta el, hogy a párttá alakulás a tagság lemorzsolódásával járt. Ezt követően az országgyűlési és az önkormányzati választásokat vette sorra: választási győzelmekről és választási kudarcokról beszélt. A politikai inga kilengésének számszerű és tényszerű adatsorai után a párt tagjainak összetartozását is reprezentáló kirándulásokról, kulturális eseményekről ejtett szót, s végül a választási szövetségek, koalíciók hasznát hangsúlyozta.br /> Németh Zsolt- a párt szempontjából- őszinte időszaknak nevezte a kezdeti éveket, majd a polgári értékrendről, a 15 ezelőtti eseményekben gyökerező további létezés lehetőségeit taglalta. A morális alapú politizálás szükségességét és a párt kívánatos karakterének kialakítását sürgette. Ezzel összefüggésben azt is elmondta, az MDF az EU- választások során meg fogja mérettetni magát, mivel 1998 óta nem lehet tudni, mire képes a párt. A tét nem kevesebb, mint az, hogy az ország két-párt rendszert akar-e?- zárta gondolatait.
A visszaemlékezések és a jövőt érintő lehetőségek felvillantása után a sárvári Konkoly együttes adott színvonalas zenei műsort. Ezt követően a jelenlévők a helyi szervezet másfél ebtizedének eseményeit, történéseit rögzítőpublikációk másolataiból rendezett kiállítást tekintették meg, majd baráti beszélgetéssel zárták az estet.

-M-

megjelent a Sárvári Hírlap XVI. évfolyamának 2. számában, 2004.01.30-án

2004. január 2., péntek

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK 2004

2004-ben lépett az ötödik évfolyamába a nemcsak Sárváron, de Vas megyében, sőt, a régióban is érdeklődésre számot tartó előadás- sorozat. Ismét nyolc előadót hívtam meg, tovább szélesítve az érdeklődéi kőrt: Egerszegi Krisztina személyében már sportoló is odaállt a pulpitus elé a Nádasdy- vár dísztermében úgy az egész nemzet, mint a Káli medence népi kultúrájáért, a magyarság megmaradásáért aggódó művészek és ex- miniszterek mellett.
Az előadásokat rögzítettük, az Ezredvégi "barna" után az Évezrednyitó "zöld" kötet is megjelenhetett a következő évben.
Gróf István önkormányzati képviselő az Oktatási-, Művelődési- és Sportbizottság akkori elnöke, a sorozat szervezője
Sótony, 2015 október 20

1. SOMOGYI GYŐZŐ, KÉPZŐMŰVÉSZ
" A magyar nemzet hivatása"
2004. február 11-én






















2. ANDRÁSFALVY BERTALAN, NÉPRAJZTUDÓS
"Aggodalmaink és reményeink"
2004. március 11-én






















3. FÜR LAJOS, TÖRTÉNÉSZ
" Történelem, sorskérdések"
2004. április 8-án






















4. KASZA JÓZSEF- POLITIKUS (VAJDASÁG)
" A délvidéki magyarság megmaradásának stratégiája"
2004. május 6-án






















5. SEBESTYÉN MÁRTA, NÉPDALÉNEKES
"Dúdoltam én..."
2004. június 5-én



















6. PAPP LAJOS, SZÍVSEBÉSZ
" Jöjjön el a Te országod"
2004. október 1-én




7. LÁSZLÓFFY ALADÁR, KÖLTŐ
" Októberi levélhullás"
2004. október 14-én




8. EGERSZEGI KRISZTINA, ÚSZÓNŐ
"Kinn a vízből"
2004. november 4-én