2002. december 6., péntek

A NYELV TEREMTI A KÖLTŐT- KISS DÉNES

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
"A NYELV TEREMTI A KÖLTŐT"

Záró előadásához érkezett az Évezrednyitó beszélgetések című előadás- sorozat. November derekán a Zala megyei Pacsán született költő, ifjúsági író, Kiss Dénes volt Gróf István leköszönő alpolgármester vendége.
Kiss Dénes rövid bemutatkozása során megemlítette, hogy hamarosan megjelenik 51-ik könyve, melyek közül öt foglalkozik a nyelvvel, és mostani meghívása az utóbbiaknak, a nyelvészettel foglalkozó írónak szólt. Kora ifjúságának felidézését követően az 1956 után elszenvedett börtönélmény meghatározó jelentőségéról beszélt. Majd elmondta, hogy igazán 1962-től foglalkozik intenzívebben a nyelvvel, a nyelvekkel: az eszperantó mellett a finnt, a németet, az oroszt, a japánt és a szanszkritot tanulmányozta. Megszerzett ismeretei birtokában kijelentette, hogy a magyar eltér a világ valamennyi nyelvétől, amely a "kettes számrendszer és egy szövevényes logika szerint működik." Majd nyelvünk néhány tulajdonságát, jellemzőjét említette: ragozó, írás szerint ejtjük, van zeneisége és természetes hangsúlyozása. Azzal folytatta, hogy a legtöbb nyelvben 4-5 % hangutánzó gyök van, míg a miénkben 67 %. A továbbiakban a nyelvetimológia kapcsán azt taglalta, - s példákkal illusztrálta-, hogy a magyarban szinte minden fogalom visszavezethető a valósághoz. Nyelvünk- mondta- az ős és az egyetemes valóságból építkezik. ha volt ősnyelv, akkor annak köze kellett lenni a magyarhoz, vagy épp a magyar tartalmazza az ősnyelvet- tette hozzá.
Egy kérdés kapcsán elmondta, hogy véleménye szerint két magyar nyelv van (példákkal is szemléltette), az egyik a Kárpát- medencében alakult ki, míg a másik úgy került ide vissza.
Kiss Dénes érdekes nyelvi eszmefuttatás részeseivé tette hallgatóságát. Elmésen, átgondoltan, példákat hozva állított, s olykor kérdezett is a résztvevőktől, akik előadása végén nagy tapssal jutalmazták.
Gróf István örömmel jelezte a jelenlévőknek, hogy a sorozat a következő évben folytatódni fog.

-ár
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 24. számában, 2002. december 6-án

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése