2002. június 28., péntek

CSOÓRI SÁNDOR SÁRVÁROTT

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK- CSOÓRI SÁNDOR SÁRVÁROTT

Csoóri Sándor június 12-i "Életünk az irodalomban" témájú előadása az "Évezrednyitó beszélgetések" programadójának is tekinthető.
A Kossuth. díjas költő, irodalomtudós, filmíró, társadalomtudós ugyanis- Illyés Gyula halála óta- vezéregyénisége annak a szellemiségnek, amely a magyarság- és a Trianon óta határainkon kívülre szakadt magyarság- sorskérdéseit állítja tevékenysége középpontjába. Alapvető koncepciókat megfogalmazó előadása semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy Csoóri elkötelezett híve és fáradhatatlan szószólója a nemzet, a haza, a keresztény értékrend kérdéseinek. Előadása ilyenformán nem a költőről, a költészetről, hanem egy nemzeti elkötelezettségű társadalomtudós jelenlegi helyzetéről és a magyar irodalom jelenlegi sorsáról szólt.
Első gondolataiban a magyar irodalom több évszázados szerepét értelmezte. Megállapította, hogy a magyar irodalom a magyar anyanyelvén író Balassitól Vörösmartyn, Petőfin, Adyn, József Attilán, Illyés Gyulán, nagy Lászlón keresztül 1990-ig egyértelműen társadalmi- politikai szerepvállalást jelentett. Ez volt a felelősség korszaka. ha nincs ez a magyar irodalom, ma más magyarság van Európában.
1990 után az elbizonytalanodás évei következtek. a szellemi életből politika lett. A mai ember már nem ismeri igazán a valóságot, mert csak a sajtóból és a televízióból tájékozódhat. Egy drámának pedig legalább két főszereplője van. A mi magyar drámánknak csak a politika a főszereplője. A magyar demokráciának ugyanis nem voltak alapjai felülről próbált építkezni 1989 óta. Pedig a nemzet régebbi fogalom a demokráciánál. Szedrgej Mihaljkov orosz filmrendező mondta az orosz demokráciáról, hogy azért nem hasonlít az angolszászok demokráciájához, mert annak a gőzgép volt a mozgósító ereje, az oroszokénak meg az irigység. A mi demokráciánknak meg tán' a gyűlölet. Már pedig a gyűlölet és az erkölcsi erő sehogy sem hangolható össze. Ezzel kapcsolatban említette egy személyes aggodalmát. Köztudomású, hogy Csoóri 1956-tól hat esztendőn át nem jelenhetett meg, és a nyolcvanas évek végéig megfigyelés alatt állt. Erről korábban nem akart tudni, de barátai tanácsára mégis tájékozódott a Történelmi Intézetben. Kiderült, hogy ez idő alatt 44 "ember" 3900 oldalnyi feljegyzése szerint figyelte a telefonjait, készített és küldött besúgó jelentéseket a III/III-as ügyosztálynak a költő nemzetellenes, Magyarországnak ártó tevékenységéről, mellyel a határon túli magyarság ügyét igyekezett felkarolni, segíteni, támogatni. Ez a 44 " ember" ma is nyilvánvaló gyűlölettel emlékezik a költőre és tevékenységére, s a környezetében lévő 500 ember nyilvánvalóan máshogyan szavazott legutóbb, mint ő. S ennek a "problémának" a továbbélése aggasztó a jelen embere számára. Pedig a magyar irodalom múltja csodálatos eredményeket produkált. Vörösmartytól József Attiláig ma is érvényes minden sor. A mai ember sajnos a hírek alapján éli életét. A hír azonban nem maga az igazság. Példának Dosztojevszkij világhírű regényét, a Bűn és bűnhődést idézte. Ennek végkifejletét, Raszkolnyikov gyilkosságát a ma sajtója úgy tálalna: tettének oka ismeretlen. De a valóság nem ez, hanem e regény sok szálon futó cselekményéből felsejlő lélektani tények és igazságok sokasága. S bár a hatvanas években még irigyelték a magyar irodalmat, fontos, felelősségteljes szolgálatáért, ez a szolgálat a mai irodalomból hiányzik. A cenzúra korának befejeződése (1989) után az eddig elmondhatatlan dolgokat megírhatná a magyar irodalom, de nem igazán írja meg, pedig a történeteket ismerjük. mert eddig az irodalom megelőzte korát, mára azonban elmaradt korától. A mi életünkben az irodalom nincs a helyén.
1932-44 között nagy életművek születtek. Németh László, Veres Péter, Radnóti Miklós stb. Egy irodalmi folyóirat előkészítéséhez, kiadásához akkor elég volt egy esztendő. Ma a Hitel c. folyóirat engedélyeztetéséhez, kiadásához nyolc esztendőre volt szükség. A jó irodalom persze azért ma is megszületik. A legfőbb probléma a terjesztéssel van. A terjesztést ugyanis Révai József fia és Rényi Péter irányítja. Aki nekik nem tetszik, hiába ír akármilyen jót, a mű terjesztése elsikkad, a különböző csatornákon. ( Szerencsére Püskiék még élnek és dolgoznak!) A legfontosabb ellentmondások a következők: Hiába sok ma a tanult ember, ha a szellemi érték kevés. Sok a könyv, hatása mégis elenyésző. A magyar nyelv csodálatos, mégsem olvasunk eleget, hanem a TV előtt ülünk, és kitalált szörnyűségeken szórakozunk. Teller Ede példáját idézte, aki egy 1994-es vallomásában elmondta, hogy mindent az irodalomtól tanult. Amikor megismerte Ady költészetét, a nyelvi újdonságok olyan energiát jelentettek számára, hogy úgy gondolta, ezek az energiák jelen lehetnek a fizikában is. Ebből lett aztán a hidrogénbomba, (de ezt sohasem dobták le). A következőkben- mintegy pihentetőül- néhány versét olvasta fel.

Dr. Szabó Endre
Fotók: Novák Zsuzsa
megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 13. számában, 2002. június 28-án

2002. június 14., péntek

BÁCSKA- VAJDASÁG, 2002

BÁCSKA- VAJDASÁG- 2002

Az MDF sárvári szervezete által verbuvált csapat idei, pünkösd előtti hagyományos kirándulását Szerbia területére, a Vajdaságba szervezte. Arad, Csíksomlyó, Felvidék után most egy, az útikönyvek által nem feldolgozott, úti célként kevésbé felkapott célállomás következett, mely területen nem garantált a közbiztonság, és a váratlan országúti meglepetések lehetősége is fokozta az izgalmakat. Mint később kiderült, néha nem alaptalanul. A négy napos út első napján Lendván- Szlovénián át-, Horvátországon keresztül közelítettük meg úti célunkat, Bácskát. Elsőként Csáktornyán, a magyar szemnek fájóan elhanyagolt Zrínyi- kastélyt látogattuk meg, majd a kedves, barokk- klasszicista templomaitól, utcáiról, tereiről szívünkbe zárt Dráva- menti Varasd utcáin sétáltunk. Nem túl nagy iramban szeltük át Észak- Horvátországot, a szlavóniai Eszéken csak autóbuszos városnézésre tellett, így már sötétedés előtt elértük az erduti szerb- horvát határt a Dunánál. Nemcsak a szúnyogok ezrei voltak az alkonyatban dühösek ránk, hosszú félórákat várakozó utasokra, hanem mi is a részünkről 20 éve elfelejtett arrogáns határvédelmi szervek viselkedésmódjára. Késő este érkeztünk meg Bácskatopolyára, ahonnan kirándulásainkat indítottuk.
Vajdaság, szerbül Vojvodina tartomány három jól elkülöníthető tájegységből áll: Bácska, a Duna és a Tisza által határolt sík, alföldi terület, ugyanúgy, mint Bánát, mely a Tisza folyó és a román határ között terül el. Mindkettő magas aranykorona értékű, zsíros földjeivel az elmúlt évszázadokban az Osztrák- Magyar Birodalom élelmiszer kamráiként voltak feltüntetve, mely előnyeit a mai időkben is kamatoztatja. A harmadik tájegység a Drávától délre eső Szerémség, mely már dombos vidék. A mi úti-célunk főleg bácskai célpontokat vett figyelembe.
Másnap Újvidék, a Vajdaság fővárosa várt ránk látnivalóival. A modern, inkább az 50-es, 60-as években épült szocialista iparváros három, régebben épült látnivalójával fogott meg minket inkább. Több órát töltöttünk az 1692-ben kezdett, de csak 1780-ban elkészült, osztrákok által épített hadi-erődítménynél, a Pétervári erődnél. Idegenvezetőnk a 112 ha-os, hatalmas, a Duna Gibraltárjának nevezett erődrendszert először kívülről, majd belül, a 16 km. hosszú és négy szinten épített kazamata folyosókon járatta végig velünk. Nem csoda, hogy bevehetetlen volt az erődítmény, de inkább "eső után köpönyeg" vállalkozás volt, hiszen a Karlócai béke után a török már komoly veszélyt nem jelentett ettől a vonaltól északra. Az erődből szemlélhettük meg az 1999-es húsvéti amerikai bombatámadások következményeit, a lerombolt Duna- hidakat. A forgalomba állított váradi és a katonai pontonhíd mellett még két derékba tört hídpálya emlékeztetett minket a nemrég még dúló háború borzalmaira. Az újvidéki Fő- téren az egykori 90 %-os katolikus népességet már csak töredékében szolgáló neogótikus nagytemplomba mentünk be, ahol a plébános úr nemcsak a templom, hanem a várostörténelméből is ízelítőt adott nekünk. A Duna- parti vendéglőben elfogyasztott kitűnő halételek után sok szálka ugyan nem akadt a torkunkon, de már késő délután lett, mire a magyarok számára kihagyhatatlan Törökbecse melletti Aracs Árpád- kori pusztatemplom romjaihoz értünk. Az egykori virágzó XII.- XIII. századi település központjában lévő szent hely még így, romjaiban is monumentális, és mindannyiunk számára felemelő látvány volt. Este bácskatopolyai házigazdánk, Balassa Endre ex-polgármester és csapata látott vendégül bennünket egy valódi bácskai bográcsos mellett a Petőfi Sándor cserkészcsapat székházában. Itt volt módunk baráti beszélgetésen egy kicsit elmélyedni az ottani országos, valamint a helyi nemzetiségi politika útvesztőiben, a közelmúlt eseményeit, a jelen ésszerű stratégiáit, a jövő követendő feladatait megismerendő.
A harmadik nap délelőtt a ballagó diákokkal teli eklektikus- szecessziós épületeiről, Országház- ihletésű városházáról, tágas parkjairól, piacáról híres Szabadkán ért. Itt csoportunk megkoszorúzta Kosztolányi Dezső emléktábláját a gimnázium falán. A következő állomásunk Zombor volt, ahol a Városháza előtti parkban éppen egy folklór- fesztivál eseményei zajlottak. A jóval értékesebb építészeti látnivalót, a volt megyeházát 365 termével- a szép városi park túloldalán- csodálhattuk meg. Ómoravica Kossuthfalva néven nem honosodott meg még a magyar-ajkúak körében sem. A kisvárosban Nagy Tibor történész- iskolaigazgató vezetett végig magas színvonalú és lelkes kalauzolásával. Itt megkoszorúztuk azt a Kossuth- szobrot, melyet a Trianont követő időkben - megmentendő az államhatár- módosítás káros következményei elől- több évtizedig hánykódott, hol a kocsma előtti bakszekéren elrejtve, hol az eldugott szobor titkát a sírba vivő hazafi padlásán.
Utolsó napunkon elbúcsúztunk Bácskatopolyától, ahol a vasárnapi misét megtisztelte csoportunk az ötödik legnagyobb magyar templomban, és Zenta felé vettük az irányt. A szép, Tisza- parti város, melyen keresztül gesztenyesor vezet le a folyóparti sétányra, parkjairól, és a Fő- téri pravoszláv templomról híres. Ugyancsak a Tisza partján, de még Bácskában volt a búcsúzás előtti utolsó városunk, Magyarkanizsa megtekintése. Itt Kanyó Zoltán polgármesteri tanácsosúr kalauzolt végig bennünket a városon, ahol a Fő- teret, a városházát, a tavaly átadott új színhátépületet és a termálfürdőt néztük meg, hogy végül annál jobban essék a Tisza- parti vendéglőben az estebéd.

Gróf István, a Sárvári MDF elnöke
Megjelent a Sárvári Hírlap 2002. június 14-i számában