2001. október 22., hétfő

1956-RA EMLÉKEZŐ ÜNNEPI BESZÉD VÁMOSCSALÁDON

Tisztelt ünneplő, emlékező Közönség!
Ahogy telnek az évek, azt hiszem, az 1956-os forradalom kezdi elfoglalni méltó helyét a magyar közgondolkodásban.
Néhány szót az előzményekről: 1945-ben felszabadultunk? Felszabadították, avagy elfoglalták országunkat a szovjet csapatok? A magyar "felszabadítani" szó oroszul így hangzik: oszvobozsgyit. Ezzel a formulával egyetlen szovjet hadijelentésben sem találkoztunk. A Vörös Hadsereg katonái akkor még nem tudták, hogy ők fognak felszabadítani bennünket. Magyarországot ellenséges államnak tekintették, és elfoglalták. Ez tehát az alaphelyzet.
1956 október 23-a eseményei közismertek. Ne csináljunk mindent késve, Nagy Imrét a vezetésbe! skandálta a tömeg Budapesten, este 9-kor. Október 24-én, hajnali 2-kor Nagy Imrét kinevezték miniszterelnöknek. Ugyanakkor a Gerő által behívott szovjet csapatok már akkor beavatkozásra készen álltak. Ettől a ponttól kezdve a fegyvertelen felkelés a fővárosban szabadságharccá változott, hihetetlen gyorsasággal.
A forradalomnak még ma sem teljesen elfogadottak a nemzeti célkitűzései, amelyek legalább olyan hangsúlyosak voltak, mint a népellenes diktatúra megszüntetésének követelése. A megszálló csapatok páncélosainak megjelenésekor a napnál világosabban látszott, hogy nem elégséges a belpolitikai változások követelése, mert a nemzeti függetlenséggel is baj van. Mi több, a két kérdés elválaszthatatlan egymástól. A magyarságtól idegen társadalmi rendszer ugyanis éppen azért válhatott uralkodóvá, mert a szovjet szuronyokra támaszkodhatott. Az oroszok nemcsak az ország függetlenségét vették el, hanem saját társadalmi rendszerüket is ráültették az országra. 1956-ban sem volt elégséges követelés a bukott politikai rezsim eltakarítása, hanem meg kellett volna szabadulni annak legfőbb nemzetközi támogatójától.
Feltűnő jelensége 1956-nak, hogy a forradalom legnehezebb frontján, a szovjet csapatok és hazai kiszolgálóik ellen harcolók között mennyire túlreprezentáltak voltak a határon kívül született és felnevelkedett magyarok. Maléter Pál felvidéki származású volt, a Corvin köziek parancsnoka, Pongrátz Gergely erdélyi, a második legnagyobb alakulat, a Széna- tériek megszervezője és parancsnoka. Szabó János szintén erdélyi volt. Az ő számukra többet, értékesebbet jelentettek az olyan, a szocialista propaganda hatására az itthoni új nemzedék tudatában elhalványult fogalmak, mint haza, szülőföld, nemzeti önrendelkezés, szabadság. Világosabban láttak ebben a kérdésben ők, akiknek mélyen átélt személyes tapasztalataik voltak a nemzeti elnyomásról, megaláztatásról.
Míg vidéken, a városokban, falvakban a tömegek fegyverek nélkül, békésen vonultak fel, és egyedül az ÁVH-t, ezt a 750.000 emberrel rendelkező, kék-szalagos testületet tekintették ellenségüknek, addig az ott, Budapesten forradalom volt. A sorozatos békés tüntetések, erődemonstrációk voltak a bolsevik hatalommal szemben október igazi csodái. Ennek hatására 2X 48 órán belül térdre rogyott a tanács típusú Magyarország, és térdre rogyott a szocializmus is. 1956 október 23-a és 28-a között forradalom volt, az állam is visszahúzódott, megijedt, hogy aztán november 4-től újra erőre kaphasson, és segítségül hívja a szovjet csapatokat.
De nézzük, mi történt vidéken, a falvakban, és itt, Vámoscsaládon. Október 28-án reggel 6 órakor a Hősök szobrához vonult mintegy 50 fő, ahol Dénes László elszavalta a Talpra, magyart és a Szózatot. Ezt követően Nagy Elemér 12 követelési pontot olvasott fel, majd a jelenlevők közösen elénekelték a Himnuszt. A község főutcáján Kossuth- nótákat énekelve, megszervezték a délután 5 órai, a Tanácsház előtti találkozást, ahol, mint ahogy azt kidobolták, minden háztól legalább egy ember jelenjen meg. A találkozás célja a Nemzeti Tanács megválasztása volt. Ez a Tanácsháza előtt meg is történt, elnöke Nagy Elemér lett. A frissen megválasztott Nemzeti Tanács döntött Vámoscsaládon a vadászfegyverek begyűjtéséről, a hitoktatás visszaállításáról, a magyar ünnepek munkaszüneti nappá nyilvánosításáról.
Két nappal később, október 30-án az ideiglenes Nemzeti Tanács helyett új, végleges Nemzeti Tanácsot választottak, melyből már kihagyták a Kommunista Párt tagjait. Megjelentek az erőszakos TSz alakításakor a Tsz-be vitt vagyontárgyaikért az 1954-ben kilépettek is.
A vámoscsaládihoz hasonló eseménysor zajlott le 45 évvel ezelőtt ezeken a napokon az ország több ezer településén. Szinte varázsütésre gyűltek össze az emberek a számukra igazi nemzeti értékeket képviselő emlékműveknél, szinte ösztönösen zúgott a vers, a Talpra, magyar! . Ezt a forradalmat a nép csinálta, nem a politikai elit alkudozása eredményeként robbant ki. A forradalmak kirobbanását egy naphoz kötjük. Az azonban nem történik sohasem váratlanul, hirtelen, előzmények nélkül. Így volt ez 1848-ban és így történt 1956-ban is. Írók, költők jövendölték meg a változást, s tettek hitet a haladás eszméi mellett. Petőfi és Jókai annak idején a Pilvaxban, Németh László, Veres Péter a Magyar Írószövetségben.
A magyarok ellen orosz tankokat hívtak segítségül, és a kis Magyarország hadban állt egy világhatalommal. Dávid és Góliát harcáról írtak a külföldi tudósítók. A bibliai történet azonban nem ismétlődött meg. A magyarok forradalmát, szabadságharcát kegyetlenül eltaposták. és hogyan állt ügyünk mellé a demokratikus Nyugat? Erre legjobb példa Albert Camus 1957 október 23-án kelt levele: "Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésbe. A nyugati világ szeme láttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal, sem keresztény könnyel, hanem hazamenne, felvenné házi-papucsát, mint a futball- szurkolók a vasárnapi meccs után"- írja, és ez több, mint önirónia. "Ugyanakkor- folytatja- a szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön, és kiáltásaival elérje a nemzetközi közvélemény egyhangú bojkottját."
Igen! Eltaposták a forradalmat. Mártírhalált halt 1956 miniszterelnöke, Nagy Imre is. Gyakran halljuk: de hát Nagy Imre kommunista volt. Ez így igaz. De az aradi vértanúkat sem azért magasztaljuk, mert császári tisztek voltak, hanem azért, mert hazájuk függetlenségéért haltak meg. Mint ahogy Mindszenty József bíborosunk is, '56 másik nagy alakja. Idézem őt: "Most van az első eset a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúrnép valóban hathatós rokonszenvét élvezi". Sokra mentünk vele- teszem hozzá én. "Figyelmeztetek ebből a tisztemből minden magyart, a gyönyörű egység októberi napjai után ne adjanak helyt pártviszályoknak és széthúzásoknak. A politizálás ma másodrendű ügy, a nemzet léte, és a mindennapi kenyéré a mi gondunk"- mondta 1956 november 3-i rádiószózatában, nem tudván, csak sejtve, hogy a 200 milliós szovjet birodalomnak mi lesz a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével másnap!
Kegyetlen volt a forradalmat és a szabadságharcot követő megtorlás, mind a méreteiket, mind az eszközeiket tekintve. A kádári megtorláshoz az 1849-et követő még csak nem is hasonlítható. A Haynau-féle kegyetlenségeket nem magyar állampolgár vezényelte, hanem egy osztrák generális, mögötte az osztrák adminisztrációval. Az 1956 utáni megtorlásért nemcsak a szovjet politika a felelős, hanem Kádár és csapata, akik még ezt meg is ideologizálták.
A levert forradalmak kapcsán felvetődik a kérdés: vajon hiába volt minden véráldozat? Csak egy győztes forradalom jelenthet áttörést a társadalomra? Természetesen nem! A forradalom előtti helyzet 1848-hoz hasonlóan, '56 után sem állhatott helyre. A totális diktatúrát egy puhább, árnyaltabb váltotta fel. Évtizedekig úgy éltünk, hogy '56 forradalom volt otthon, a családi körben, és ellenforradalom az iskolában, a munkahelyeken. 1989 elején Pozsgay Imre- Grósz Károly távollétét kihasználva megteszi híres bejelentését: '56 népfelkelés volt. Ugyanennek az évnek a közepén Roszik Gábor MDF-es képviselő javasolja az országgyűlésnek: október 23-át nyilvánítsák nemzeti ünneppé! A parlament a javaslatot nagy többséggel elveti. Az első szabadon-választott országgyűlés első törvényként október 23-át a forradalom és szabadságharc emlékére nemzeti ünneppé nyilvánította. Végre virág kerülhetett a jeltelen sírokra és megkezdődhetett az elítéltek rehabilitációja. De vajon miért van az, hogy a tömeggyilkosok 11 évvel a rendszerváltozás után még mindig szabadlábon vannak? Miért engedtük, hogy "elaltassuk" az igazságtételt? Miközben Franciaországban még ma is ítélnek el a németekkel kollaborálókat. Olaszországban aggastyánokat állítanak bíróság elé, a zsidók nácik után kutatnak a dél- amerikai őserőkben! Csak egy csalódott, megtört, értékrendjét vesztett nép viselkedhet így! Pedig önbecsülésünkre, nemzeti tartásunkra most különösen nagy szükség van. Ma nem a proletár- internacionalizmus hamis álarca mögött irtják azt, ami a mienk, hanem a kozmopolitizmus leple alatt kívánják felszámolni nemzeti arculatunkat. 1956-ban a szabadságért való küzdelem az ideológiai korlátokon át létre tudta hozni a nemzeti egységet. Ma a magyarság szellemi és fizikai megmaradásának parancs kell, hogy létrehozza a várt nemzeti megbékélést.

Gróf István
a Vas megyei MDF alelnöke
Elhangzott 2001. október 22-én este Vámoscsaládon, a község Nemzeti Parkjában

2001. október 12., péntek

A MAGYARSÁGNAK KÜLDETÉSE VAN

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
A MAGYARSÁGNAK KÜLDETÉSE VAN- VALLJA MOLNÁR V. JÓZSEF

Az "Évezrednyitó beszélgetések" című előadássorozat keretében szeptember 26-án Molnár V. József látogatott el hozzánk. Ki is Ő? Egy titulussal nehéz lenne meghatározni. Festő, pedagógus, őstörténész vagy néprajzkutató? Ahogy Gróf István alpolgármester, a rendezvény házigazdája fogalmazott: nevelő pedagógus. Egy olyan művelt, nemzeti elkötelezettségű ember, akinek a szerves műveltségéről szóló művei, előadásai messze földön ismertek, híresek. Aki hallotta, már tudja, hogy milyen nyugodt, tiszta derűvel tartja előadásait, avatja be hallgatóságát a világ titkaiba. Ezt tette nálunk is.
Előadása "Magyarságunk a III. évezredben" címet viselte. Ennek a népnek is van küldetése, - szögezte le már bevezetőjében Molnár V. József. Isten semmit nem teremt feleslegesen. Minden azért van, hogy az ember jól érezze magát, de minden népnek, embernek feladatot is adott, amit el kell végeznie- mondta. Mi a dolga a magyarságnak, Boldogasszony népének? Szerinte az ősi formák, a velünk született ősképek és eleink szokásrendszerének őrzése, mert a valóságos hit örök, amely isteni értéket őrző kerekséget mutat. A magyar pedig az a nép, amely megtartotta az un. őskép- mese- játék hármasságát. Aztán az előadó jelképekkel, szimbólumokkal (szent koronánk, gyermekrajz- elemzések), Mária- jelentésekkel és nyelvünk egyes szavainak segítségével bizonyította téziseit. Kifejtette, hogy a jövőre nézve is kaptunk jeleket. 1. 2000 januárjában koronánk a neki megillető helyre, a Parlamentbe került. 2. Augusztus 20-án a görög egyház soraiba fogadta Szent István királyunkat- vagyis elkezdődött az igazi ökumené. 3. Október 8-án a pápa magyar mintára az egész világot Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Mindezeket figyelve, elemezve Molnár V. József megállapította, a magyarságnak igenis feladata van a világban.
A III. évezred a szentséges anyaság és az ökumené évezrede lesz. Ez utóbbi a mi küldetésünk, sőt, népünk példát adhat az anyaság méltóságának, tiszteletének továbbvitelére, hogy a gyermekeket ismét Isten áldásának tekintse mindenki, hisz Isten minden gyerekkel újrateremti a világot. Természetesen felvetődött, hogy mi az egyes ember, mi az egyén feladata. Észre kell venni, hogy a civil hatalomnál van egy felsőbb hatalom. Istent kell a középpontban állítani. Meg kell hallani Mária szavát is, hisz Ő ma is szól, igaz, csendesen, de ebben a pusztító, pokoli zajban is figyelnünk kell rá. Ezenkívül oda kell figyelni nagyapáink hagyatékára, és saját műveltségünkre. Az embernek is dolga van a világban. Találjuk meg! Ne célra futtassuk gyerekeinket, hanem dologra, mert ha valaki a dolgát teszi, akkor Isten segítségével felül tud emelkedni- mondta végezetül az előadó.
Lehet azonosulni az elhangzottakkal és lehet nem elfogadni Molnár V. József gondolatait, de mindenképpen jó volt hallani őt. Ha másért nem, azért biztosan, mert egy olyan emberrel találkozhattunk, aki már megtalálta célját, küldetését.

B.P.
Fotók: Novák Zsuzsa
megjelent a Sárvári Hírlap XIII. évfolyamának 20. számában, 2001. október 12-én