2001. július 18., szerda

MAYALL, A MESTER

A 68 éves John Mayall legújabb lemezének, az Along for the Ride-nak bemutató koncertkörútjára érkezett Budapestre. Ritka, mikor a rock műfajban azt kapja az ember, amire számít. A rock sokszor okoz csalódást amiatt, hogy a lemezekhez mérten gyengébb az „élő” teljesítmény, a jazzben és a bluesban viszont az élő adás megsokszorozhatja azt, ami a lemezek hallgatása után a fülünkben marad.
A Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán vagy háromezren azt hallottuk, amit vártunk. Talán kicsit több lehetett volna az improvizáció, a négyperces számoknak dupláját is élveztük volna. Mayall kisportolt, izmos alakja feltételezte a kitűnő fizikai kondíciót, mellyel a több mint kétórás előadást végigénekelte, szájharmonikázta, gitározta, zongorázta. Csak ősz, lófarokba font haja és szakálla jelezte az idő múlását felette. Még arra is volt ereje, hogy több száz lemezt, CD-t, belépőjegyet dedikáljon közönségének. Csápolás, füst, köd, fényorgia, háttértáncolás nélküli buli volt. Szimplán és nagyszerűen. Ha behúnytam a szemem, mintha 1965-ben, az Eric Claptonnal fellépő Bluesbraekers éneklését hallottam volna.
Készültem zenéjéből: tízegynéhány CD-met végighallgattam. De a koncert valóban lemezbemutató lett. Az album számai, többek között a soulos Thats Why I Love You So és a Testify, a klasszikus rockos World of Hurt, és a címadó Along for the Ride, a lassú tizenkettes If I Don’t Get Time Blues, valamint a jazzes California korszerűen hangszerelt, dögös rock alapú zene most is. A ritmusszekció hozta magát, ám néha túl sok volt a basszus. Tom Canning billentyűs jó néhányszor felvillantotta tehetségét, melyet a Mester a Wake Up Call 1993-as lemezfelvétele óta immár nyolc éve respektál. Buddy Whittington, a pocakos vörös amerikai gitáros pedig mindent tud, a blues- gitározásról, amit tudni kell. Megfelelő ízléssel, talán sokszor a kelleténél visszafogottabban játszott, korántsem sztárolva magát. A három ráadásszám- mert eggyel, kettővel nem elégedtünk meg- az elmúlt három évtized terméséből hangzott el. És persze benne a Room to Move, a nagy harmonika-virtuóz sláger. Szűk garzonszobaként mozgott velünk a csarnok nézőtere. Öreg blues-apostol, reméljük, látunk még!

Gróf István
Megjelent a Vas Népében, a 2001. július 18-i szerdai számban.