2000. szeptember 16., szombat

Milleniumi szoboravató

Milleniumi szoboravató

Tisztelt Hölgyeim, Uraim, Ünneplő Közönség!
Emlékmű-avatásra gyűltünk össze, itt, Sárváron és most 2000-ben. A Magyar Millennium emlékművének avatására.

„Ősitek parányi fészket raktanak?
Szedjétek össze a romokat, s tegyetek belőle
Mély alapot jövendő nagyságnak.
Emlékeik nem maradtak?
Mi tilt, hogy emeljetek nékiek”

- kérdi, majd válaszolja a csekei magányos Kölcsey. Igen. Mi tilt, hogy emlékművet emeljünk?
Legfőbb közjogi méltóságaink 2000. január 1-jével nyitották meg a Parlamentben a Magyar Millennium ünnepség-sorozatát, mely 2001. augusztus 20-ig tart, s melyet nemcsak országszerte, hanem határainkon túli magyarlakta területeken is megünnepelnek. A most, frissen átadott millenniumi zászló, melyet külön kitüntetett figyelemmel a kormánybiztos úr személyesen adott át nekünk, része ennek az emlékezéssorozatnak.
Megállapíthatjuk, hogy míg 1996-ban, a honfoglalás 1100 éves évfordulóján a nem elégséges kormányzati akarat és csupán az önkormányzatok elhatározásától függő szervezés hiánya miatt szinte nyom nélkül múlt el a millecentenáriumi ünnepség-sorozat, többek között városunkban is, addig ez most örvendetesen megváltozott. Ki ne emlékezne tavaly nyáron az augusztusi napfogyatkozás csodálatos természeti élményére, melyre a fél ország hetek óta készült, és sok millió polgár aktív részese volt az eseménynek. Ez a csoda sok száz év után ismétlődött meg. Államalapításunk pedig 1000 éves jubileumát ünnepli.
Mely hangok azok, amelyek sokallják egy-egy immár demokratikusan berendezkedett önkormányzat, település azon törekvéseit, buzgóságát, hogy méltó, emlékezetes ünnepséggel adózzon települése ünnepnapjának? Szűk látókörű, nemzetietlen hangok ezek, hiszen inkább akarat, mint pénz kérdése ez. Mely városvezető ne lenne büszke arra, hogy a tevékenységének is köszönhetően ritka ünnepet varázsolhat sok-sok ezer polgártársának? Érthetően egy sem. Nincsenek ugyan házi sárvári használatra készített naptáraink, de ha lennének, kiemelt, piros jelzéssel 2000. évben a szeptember 16-át jeleznénk abban.
Nem kellett sokat gondolkodnunk, hogy kinek adjuk a Millenniumi Emlékmű elkészítésének megbízását. Attól sem féltünk, hogy nem vállalja el. Lakatos József sárvári képzőművésznek köszönhetjük, hogy ezt a csodálatos művet elkészítette városának és nekünk, sárváriaknak köszönheti, hogy megvalósíthatta élete egyik legnagyszerűbb alkotását. Már a 70-es évek óta készít famunkákat, egy évtizede azonban ez a meghatározó művészetében. Nem is lehet más, hiszen történelmi- régészeti- tudományos, valamint művészeti érdeklődésének csatlakozó pontja, a magyar nép eredete, a népvándorlás- honfoglalás kora, a hagyományos nemzeti kultúra ezt követeli. Ahogy elszakadt a festészettől, úgy vonzódott a fához, a sík térré tárult, a hagyomány korszerűvé vált művészetében, a sajátosan magyar ezáltal lett egyetemes. „A bestiális felejtés századában nem feledkezhetünk el eredetünkről”- nyitotta meg Makovecz Imre Lakatos József sárvári kiállítását e szavakkal 1995-ben.

Jelentem, nem feledkezünk el. Íme az emlékmű! — bepótolva a millecentenáriumi ünnepek mulasztását is. A Turul-madár: a honfoglaló magyarok Árpád-nemzetségének totemállata, a sólyom származék, akitől az eredetmonda szerint teherbe esett Emese. Szárnya se nem túl nagy — nehogy megsérüljön tollazata, se nem kicsi, szárnyaszegett, hogy megfelelően takarhassa védencét.
A Boldogasszony a Fiúval: Szent István királyunk Szűz Máriának ajánlotta országát, őt választotta patrónának, és az ő nevére verette a magyarok pénzét. Ő a Patrona Hungariae. A magyar Mária-kultusz a pogány kori Boldogasszony mítoszából és a kereszténység Mária tiszteletéből táplálkozik. Őseink hite szerint a virágzó és termő, a diadalmas asszonyság megtestesítője, a patriarchális törzsi magyarság ellenpontja a Boldogasszony, aki gyermekeiről, eledelről, gabonáról, jószágról gondoskodott és a termékenységet, a jóságos ajándékozó kedvet, a bőséget szimbolizálta — ahogy Cs. Varga István írja tanulmányában. Nagyasszonyunk, akinek erős hite, szelíd jósága, szeplőtlen tisztasága minden idők magyarjának örök eszményképe lett. A magyar kultúra lényegében keresztény kultúra, vagyis a kereszténység által létrehozott kultúra, amely számtalan pogány kori elemet őrizett meg mindmáig. Egyetlen nyelvben sem nevezik Máriát Szűzanyának, csak a magyarban hidalja át a szüzesség és az anyaság összeegyeztethetetlen ellentétet, mintegy elválaszthatatlan szókapcsolatként. Nem nehéz analógiát találnunk őseink Emese Turul-madártól történő fogantatása — mint az Árpád nemzetség genézise —‚és a Szűzanya szeplőtelen fogantatása között, ugyanúgy, mint Emese álma és Gabriel arkangyal Mária üdvözlete között. Szent István királyunk sem adta fel az ősi múltat. Törvény-gyűjteményében megőrizte az ősi ötös számrendszert, uralmi jelvényeiben megtartotta a jogart és a koronázási palástot, és szarkofágján látható a Napisten jelképe — a spirális, és a Földanya szimbóluma — a rombusz. Kelet örökségének tiszteletét az mutatja legeslegjobban, hogy országát felajánlotta az ősi Napbaöltözött Boldogasszonynak, illetve az ő hasonmásának, Szűz Máriának, Jézus anyjának, aki a magyarok patrónája lett.
Corpore Parvus, Animo Magnus, azaz kis termet, de nagy lélek. Így jellemezték első királyunkat, akit 1000 éve koronáztak királlyá, és ugyanakkor fel is szentelték. Így lett a magyar egyház főpásztora is. 10 egyházmegye, félszáz vármegye kialakítása, azaz az egyház- szervezet és az államszervezet párhuzamos kiépítése, és folyamatos életben tartása élete fő műve. Valódi nagysága, hogy elsőként ismerte fel az alaptörvényt, hogy a magyarságot — Bakay Kornél szavaival — csakis a latin kereszténységbe, az európaiasságba elrejtve lehet megmenteni. Halála előtt egy minden részérdeken, világi küzdelmen kívül álló mennyei pártfogót hagyott örökül kereszténnyé vált utódaira. Szent István koronázásával tehát megkezdődött a második évezred, a Gesta Dei Hungarorum 1000 éves története, a kereszténység magyarföldi korszaka.
Íme, az emlékmű! És rajta Vörösmarty Szózatának legszebb sorai, eredetiben: Olly sok viszály után... Legutóbb 1999. október 6-án, Aradon borzadtam bele ezekbe a sorokba, a Vesztőhelyen, egy aradi színész tolmácsolása révén. „Az itt élned, halnod kell” anyaföldre mutató gesztikulációja több volt, mint identitástudat.
Íme az emlékmű! Rajta nemzeti címerünk, államcímerünk, koronás címerünk. A címerpajzs jobb oldalán a négy sáv legjelentősebb folyónkat, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát, illetőleg az Árpád-házhoz tartozást jelenti, a baloldalon a Tátra, a Fátra, és a Mátra 3 nagy hegyén az Apostoli Kereszt, a Magyar Királyság keresztény voltát jelképezi. Az ország-címer pajzsát a Szent Korona fedi, mely, mint szimbólum, a magyar történelmet, nemzeti önazonosságunkat testesíti meg.

„Égen menő szép madár,
De nem madár szárnyas angyal
Szárny alatt Szent oltár
Szent oltárban igaz hit
Igaz hitben Boldogasszony
Kelet felől tekint a nap
Ott látta az Ő Szent Fiát”

- így az archaikus szent imádság néhány sora, mely az emlékmű hátoldalán olvasható. Ez Lakatos József művének tartalomjegyzéke. De nemcsak kívülről olvasható. Belülről is! És a Himnusz! Nem a Kölcsey-Erkel Himnusz. Az azt megelőzően, századokon át „forgalomba” volt nemzeti imahimnuszunk. Sólyomszárnya alatt jobb oldalon latin írással, bal oldalán, tükörképén ezredeken át használt sumér- székely- magyar rovásírással. Hogy tiszteljük és őrizzük őseink hagyományait.
Az Alkotmány úti lakótelep közepén, a Gyöngyös-patak partján ez év tavaszán kezdtük kialakítani a Millenniumi Parkot. Ezennel szeretettel adjuk át Sárvár város polgárságának mindennapi használatra. Megfáradt nyugdíjas, gyermekét erre sétáltató anya, város-néző turista, erre bicikliző diák, vasárnap sziesztázó munkásember, mind, akik leültök ezekre a padokra, akárcsak egy percre is, gondoljatok arra, hogy ez az emlékpark, emlékmű sérülékeny madár- szárnyú oltárával a mienk, sárváriaké. A fű újra ki fog nőni, a fák megterebélyesednek, a házakat újra vakolhatják, de ennek a szent oltárnak évtizedekig, évszázadokig így kell — változatlanul — állnia. Őrködjünk érte, hogy még sokan és sokáig gyönyörködhessenek benne.

GRÓF ISTVÁN Sárvár város alpolgármestere

Elhangzott 2000. szeptember 16-én, Sárváron
Megjelent sárvári Honismereti Híradó 2000. decemberi, valamint a a Sárvári Hírlap XIII. évfolyamának 1. számában, 2001. január 12-én

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése