1998. szeptember 15., kedd

AZ ÉLELMISZERIPAR PRIVATIZÁCIÓJA VAS MEGYÉBEN

BEVEZETÉS

Vas megye élelmiszeripara a II. világháború előtt is fejlett volt. Kiemelkedő jelentősége volt a megye iparán belül a szocialista tervgazdálkodás évtizedeiben is. A cukorgyár, a baromfifeldolgozó, a sajtgyár, a vágóhíd a megye határain túl az Észak- Dunántúlon is meghatározó termékfelvásárló, értékesítő gazdasági szerepkőrrel rendelkezett. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy az ágazat privatizációja különösképpen az érdeklődés középpontjába került.
A mezőgazdasági termelők azon természetes igénye, hogy a feldolgozó- iparban tulajdonosként jelenthessenek meg, csak kevés esetben valósult meg. A privatizációt levezető állam dilemmája a következő volt: azokat a prosperáló, tőkeerős multinacionális cégeket részesítsék-e előnyben, amelyek tőkét hoznak ugyan, de gyakran csak piacot vásárolnak és monopolhelyzetben diktálnak, vagy- a hazai management, a munkavállalói résztulajdonosi program (MRP), az E-hitel stb. segítségével- azokat a tőkeszegény magyar befektetőket, akik fejleszteni csak nagyon nehezen, vagy sehogy sem tudnak.
A növényolajipar, a dohányipar, a cukoripar privatizációját - amelyet a közvélemény gyakran negatívan, mint ezen ágazatok „kiárusítását” értékelt- az akkori kormány sokszor a privatizációs árbevétel elérése érdekében erőltette. Később, 1993-94-ben már előtérbe került a belföldiek által magánosítható üzemek privatizációja.
Dolgozatomban 6 terület: a tej és sajt-, a hús-, a baromfifeldolgozó-, a gabona-, a cukor-, valamint a sütőipar vasi privatizációjának történetét mutatom be.

TEJIPAR

Vas megyében az országos átlagnál mindig magasabb volt a szarvasmarha- létszám, így a tejtermelés is (1996-ban 335 liter/lakos). A megyében és környékén megtermelt nem kevés tej feldolgozása a Vas Megyei Tejipari Vállalat feladata volt 1993. június 30-ig, amikor az Állami Vagyonügynökség- a 100 %- s állami tulajdon birtokosa- magánosította a céget, Royal Tejipari Rt. néven. A decentralizált privatizáció keretében az évtizedekig „összedolgozó” három üzemet, a Szombathelyi Tejüzemet, a Répcelaki Sajtgyárat és a Sárvári Tejüzemet az alapító két önálló társasággá alakította 1993. november 1-től: a Répcelaki Sajtgyár Rt.-re, valamint a Szombathelyi Tejipari Rt.-re, mely utóbbi részeként üzemelt a Sárvári tejüzem is 1995. augusztus 9-ig, amikor ez - magánbefektetők tulajdonába kerülve,- kivált.
A szombathelyi társaság profilja a nagyváros és a megye folyadéktejjel való ellátása, valamint tejföl-, kefir-, vaj-, túró- és félkeménysajt-gyártás. Az első tulajdonváltás a cég életében 1995. február 9-én történt meg: az állam 24 % -1 részvénytulajdona mellett a termelők megszereztek- kárpótlási jegyeik felhasználásával- 25 %+1 részvénypakettet, míg 51 %- t a dolgozók MRP szervezete, valamint a management által alapított befektető Kft. vásárolta meg. Az újabb tulajdonosváltás 1997 szeptemberében következett: ez utóbbi 51 %-os részt a SZEGEDTEJ- et is birtokoló olasz GALA ITALIA- csoport vásárolta meg.
A Répcelaki Sajtgyár Rt. fő profilja az ömlesztett és keménysajt gyártás. Az ország dobozolt ömlesztett sajttermelésének 54 %- át itt állítják elő. A társaság célja termékeinek megszilárdítása a magyar piacon (Pannónia- sajt, kockasajt-gyártás, ezen belül a „Medve”- család). A sajtgyártás melléktermékeként jelentkező tejsavó feldolgozása révén évi 1500 t. savóport - takarmányozási célra- is értékesítenek. Keménysajt-termelésük 6 %- a került exportra 1997-ben.
A privatizáció folyamán a az állami tulajdont 1995. május 12-én vásárolta meg 51 %- ban a francia BONGRAIN- cég. Ez az arány, tőkeemelés és az önkormányzat által birtokolt részvények megvásárlása után, 1997 októberére 60 %-ra nőtt, míg 40 % maradt az ÁPV Rt. tulajdonában.
1990-ben a Vas Megyei Tejipari Vállalat árbevétele 3. 2 milliárd Ft volt, a cég 1049 főt foglalkoztatott. 1997-ben a Szombathelyi Tejipari Rt. 2. 6 milliárd Ft-os árbevételt ért el 317 fő közreműködésével. A Répcelaki Sajtgyár Rt. árbevétele ugyanebben az évben 4,4 milliárd Ft. volt 430 fő foglalkoztatása mellett.
Az alábbi számottevő tejfeldolgozó üzemek működnek még megyénkben: S.VÁRI Tej Kft., Sárvár; Tejfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. (TFK), Körmend; World Proteins Kft. Sajtfeldolgozó Üzeme, Körmend; Gólya Termelő Kft. Sajtüzeme, Rátót; „Kemenesaljai Úttörő” Mgtsz tejüzeme, Kemenesszentmárton; „Nagymező” Mgtsz Tejfeldolgozó Üzeme, Répcelak.

HÚSIPAR

1987-ben a 19 megyei vállalatot irányító trösztöt felváltotta az önálló jogi személyiségű Vas megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, 1991-től Vasi Húsipar Állami Vállalat néven. 1992. szeptember 30-án a cég 92,5 %-os állami, valamint 7,5 %-os önkormányzati tulajdonrésszel részvénytársasággá alakult, Vasi Húsipar Rt. néven. A tulajdonosváltás 1993 áprilisában következett be: ekkor a Vasi Vagyonkezelő és Befektetési Kft. vásárolta meg a részvények 71 %-át, 21,5 % -át a dolgozók MRP csoportja, az önkormányzati arány pedig maradt az addigi. Három év múlva, 1996 májusában szintén belföldi, ezúttal pénzügyi befektető csoport vette meg a Kft. üzletrészét. Az új tulajdonos szerkezetileg átalakította a társaságot, és megfelelő pénzügyi változtatásokat végzett. 1997 októberében egy szakmai befektető csoport lett az új tulajdonos, mely a Gyöngyös- Környe- Szombathely tengelyre építi felvásárlási, feldolgozó és értékesítési üzletpolitikáját.
A szombathelyi vágóhídon évi 20- 22.000 db. szarvasmarhát, 65- 70.000 db. sertést vágtak- vágnak le, a késztermékgyártás mértéke 5- 6000 t/év. Ez a termelés évek óta hasonló, változás csak a piaci részesedés arányában van: a korábbi 20- 25 %- os export-értékesítés mostanra 5- 10 %- ra csökkent. Vas megye és a környező megyék ellátása mellett kiemelten szerepel Budapest ellátása is, valamint az a tény, hogy az újonnan szaporodó nagy áruház- láncok, így a BILLA, a METRO, az ALFA, a Csemege MEINL is tőlük vásárol.
1990-ben a vállalat 1014 fővel 3,1 milliárd Ft-os árbevételre tett szert, míg 1997-ben fele létszámmal, 529 fővel 4, 94 milliárd Ft volt a nettó árbevétel. A többségi tulajdonos szakmai befektető tervei szerint 1998-ra a szarvasmarha-vágásokat 50 %- kal, 30.000 db/évre, a sertésvágásokat 70 %-kal, 120.000 db/évre, míg a késztermékek előállítását 7-8000 t/é vmennyiségre szeretné növelni, és ebben az eddigieknél hangsúlyosabban számít a Vas megyei sertés-, és szarvasmarha-tenyésztőkre.
Húsfeldolgozó tevékenységet végeznek még az alábbi jelentősebb vállalkozások: Kámon- Hús Kft., Szombathely; Sárvári Vágóhíd Kft.; Rémus Bt. Vágóhídja, Kemenesmagasi; Babati és Társa Kft., Körmend; Pócza Imre hentesmester, Kőszeg; Balogh Jenő hentesmester, Bük;„Kemenesaljai Úttörő” Mgtsz Vágóhídja, Kemenesszentmárton; Répcehús Bt., Répcelak; Bolla Lajos húsüzeme, Jánosháza.

GABONAIPAR

A Vas Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat 4 malommal (Szombathely- Söptei út, Körmend, Celldömölk és Csepreg), két nagy keverőüzemmel (Körmend, Gérce) és 1 szárítóüzem- raktárkomplexummal (Szombathely- Csaba út) rendelkezett. 1993. június 30-án az ÁVÜ decentralizált privatizációja során a megszülető Vasi Gabona Rt. az üzemek többségét eladásra kínálta: a körmendi (Hengermalom Kft.), a celldömölki (POLINWEST Kft.) és a csepregi (ANIL Kft.) malmokat belföldi szakmai befektetők vásárolták meg; a vasvári raktártelepet is, de később ez osztrák tulajdonba került (KARINTHIA Kft.). A gércei keverőüzemet a sárvári SÁGA-FOODS Baromfiipari Rt. vásárolta meg és üzemelteti, míg a Hegyfalui Gabona Rt., amely a Vállalat eddigi raktártelepe volt, és profilbővítés során (felvásárlás, termeltetés, belkereskedelem, forgalmazás, külkereskedelem) a környék egyik legnagyobb felvásárlója lett, a budapesti Gabona Rt. tulajdona. A szombathelyi, Csaba- úti szárító-, és raktártelepet közraktározásra szánták, később a Gabonaszárító Kft. tulajdona lett. Ezen üzemek privatizációja 1994. III. negyedévére befejeződött. A cég tulajdonába „maradt” Szombathelyi Malomra és a Körmendi Keverő- üzemre a Vasi Gabona befektetési és Vagyonkezelő Kft., Szombathely pályázott sikeresen (51 % +1 részvény), 25 % az őriszentpéteri Mgtsz-é lett (kárpótlási jegyekkel), míg 24 % az ÁVÜ tulajdonába maradt. Ez a pályázat szintén 1994. III. negyedévére zárult le. A valódi tulajdonba-vétel 1994 decemberében történt meg. 1996. XI. 1-től a győri székhelyű PANNON-GABONA Rt. vette meg a Vasi Gabona Rt. által eladott üzemeket, melyek azóta külön egységként (Szombathelyi Malom, Körmendi Keverőüzem) működnek. A cég 25- 30.000 t/év búza-őrléshez szükséges étkezési búzát vásárolt fel a szombathelyi malom részére, részben Vas megyei gabonatermelőktől. A körmendi keverőüzem szükséglete évente 8000 t takarmánybúza, 1200 t takarmányárpa, 8000 t kukorica.
Míg 1990-ben 569 fővel 1, 89 milliárd Ft árbevételt ért el a vállalat, addig a Pannon-Gabona Rt. vasi üzemei 1997-ben 114 dolgozóval 2,15 milliárd Ft árbevételt könyvelhettek el.
Az alábbi, jelentősebb gabona-, és malomipari üzemek, keverőüzemek találhatóak még Vas megyében: POLINWEST Kft., Celldömölk; Gabonaszárító Kft., Szombathely; AGRO- DOCKS Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft., Vép- Ferencmajor; Hengerszék Kft., Körmend; Karinthia Kft., Vasvár; Anil Kft. Malomüzeme, Csepreg; Gabona Részvénytársaság, Hegyfalu; SÁGA- FOODS Baromfiipari Rt. keverőüzemei, Szeleste, Gérce és Jánosháza; Sárvári Mező- Gazdasági Rt. Keverőüzeme, Káld- Szitamajor és Uraiújfalu.

BAROMFIIPAR

Országosan 50 kg baromfihús-termelés jut egy lakosra, míg Vas megyében ez ennek majdnem háromszorosa: 138 kg/lakos (1996-ban). Ez a Sárvári Baromfifeldolgozó Vállalatnak tulajdonítható. Az ország egyik legrentábilisabban működő baromfifeldolgozójának magánosítása 1993. március 17-én következett be, mikor is Barnard Matthews angol szakmai befektető vásárolta meg a vállalat részvényeinek 98 %- át. A Sárvári Baromfifeldolgozó Rt. új tulajdonosa- az ÁVÜ-vel történő megállapodás alapján- nem bocsáthatott el dolgozókat, és fejlesztéseket kellett végrehajtania.
1990-ben a cég forgalma 2,2 milliárd Ft volt, 1400 dolgozó foglalkoztatása mellett, míg 1997-ben az árbevétel 19 milliárd Ft, 1930 dolgozóval, a négy év alatt 5 milliárd Ft-os befektetéssel párosulva. A társaság a baromfifeldolgozást kiegészítette az integráció egyéb láncszemeivel. A vertikum egyik alapja az a 14 saját, nemrégiben épített farm, ahol a feldolgozandó pulykákat termeli meg a cég. Ehhez hozzájárul a 3 megvásárolt, korszerűsített és kapacitásában bővített takarmánykeverő üzem (Szeleste, Gérce, Jánosháza), ahonnan a cég által integrált termelőket- szigorú takarmányozási előírások mellett- ellátják táppal. Ehhez a lánchoz csatlakozik maga a vágóhíd, ahol jelenleg évi 3 millió pulykát és 10 millió brojlercsirkét vágnak le. Az integrációt legutóbb, 1966-ban a húsfeldolgozó üzemmel bővítették, mivel a korábbi SÁGA Kft. 100 %- os tulajdonosai lettek. A társaság neve 1996 augusztusától SÁGA-FOODS Baromfiipari Rt. lett. Kereskedelmi elosztó rendszerükön keresztül jut a piacra termékük, amelynek több, mint 50 %- a exportra kerül. Mind a hazai piac kiszolgálása, mind az exportpiac bővítése a társaság szerint magasabb fokon feldolgozott termékek útján lehetséges.
Baromfifeldolgozót üzemeltet ezenkívül: a Polgár Kft., Bük és a Baromfi- feldolgozó Kiskereskedelmi Kft. vágóhídja, Kőszeg.

CUKORIPAR

Sárvár gazdasági életének egyik meghatározó üzeme, az 1995-ben 100 éves jubileumát ünneplő Sárvári Cukorgyár 1993. július 21-ig működött állami vállaltként. Ekkor egyszemélyes részvénytársasággá alakult, amelynek az állam volt a tulajdonosa. A cukorgyárak első lépcsőjében sikeresen privatizált üzemek után az öt „megmaradt” cukorgyár (Ács, Ercsi, Mezőhegyes, Sarkad, Sárvár) menedzsmentje az „Első hazai Cukortermelő és Forgalmazó Kft.” üzletrészével és a termelőkkel megvásárolta a részvények 50 %+1 részét. A konzorcium 1996 decemberében eladta a fent említett 5 gyárból álló Magyar Cukor Rt. tulajdonrészét az osztrák AGRANA cégnek. Az ausztriai cukorgyártás élvonalába tartozó vállalatcsoport fél évvel később megvásárolta az ÁPV Rt. – az állam tulajdonában levő részvényeket is, így 1997 őszén- a jelen dolgozat adatgyűjtésének idején- a gyár vagyonának 92 %- a fölött rendelkezett, 8 % pedig ekkor a dolgozók, illetve az önkormányzat tulajdonában volt.
A technológiáját tekintve a középmezőnyben helyet foglaló sárvári gyár mintegy 7000- 8000 ha cukorrépa föld termését dolgozza fel. Ennek nagy részét Vas megyei cukorrépa- termelők termelik, nyereségesen. Az un. kampányidőszak alatt, azaz amikor a cukorrépát feldolgozzák (kb. 3 hónap időtartam) 3800 t gyökértermésből nyerik ki az édesítőszert. 1990-ben 608 dolgozóval 1,48 milliárd Ft nettó árbevételt ért el a társaság, míg 1996-ban 290 fővel (ez 1997-ben tovább csökkent 226 főre) 3,98 milliárd Ft volt a bevétel. A cukor világpiaci árának tartósan alacsony volta, a magyarországi, 1991 óta tartó többlettermelés, valamint a tulajdonos valószínűsíthető üzleti elképzelései következtében kétséges a Sárvári Cukorgyár jövője.

SÜTŐIPAR

Az 1977-ben megalakult Vas megyei Sütő-, és Édesipari Vállalat 13 üzemében termelt Vas megye területén 1992 teléig, amikor az Állami Vagyonügynökség öt vidéki üzemét értékesítette. 1993. március 3-án, immár nyolc üzemmel, Szombathelyen megalakult a FERROSÜT Sütő-, és Édesipari Kft. A társaság sütödéi a következőek: a kőszegi, a vasvári, a celldömölki, a sárvári, a szentgotthárdi, a körmendi és a két szombathelyi.
A Kft. tulajdonosi köre az alábbiak szerint alakul: többségi tulajdonos (51 %) a kilenc Vas megyei ÁFÉSZ, jelentős hányaddal bír az MRP csoport és a 300 dolgozót tömörítő „dolgozói tulajdonközösség”, ezenkívül tulajdonos még a körmendi önkormányzat.
A társaság feladata Szombathely és Vas megye ellátása kenyérrel, péksüteménnyel, napi áruval. Három, sütőipari céggel közösen alapított kereskedelmi társaságon keresztül a megyén átnyúló körzetekbe, valamint a Balaton- felvidékre is szállít, de ide természetesen inkább tartós sütőipari és édesipari termékeket. A cég termelésének 92 %- ában 120 féle napi árut (10.000 t kenyér, 50-55 millió db péksütemény), valamint 30 féle tartós-, és édesipari terméket (termelésének 8 %-át) gyárt. Kereskedelmét négy, saját, üzemre telepített szakbolttal könnyíti. (2 db. bolt Szombathelyen, 1 Körmenden, 1 Kőszegen) A megye sütőipari termékekkel való ellátásának kétharmadát biztosítja a társaság.
1990-ben 800 fő mintegy 600 millió Ft-os árbevételt ért el, míg 1997-ben ezek a számok: 500 fő és 1.6 milliárd Ft.
A sütőiparban- a többi élelmiszeripari ágazatnál jóval nagyobb vállalkozói kedvvel- több üzem, sütöde dolgozik még a megyénkben. Ezek a következőek: Kertes Sütőipari Kft., Hegyfalu; Őrségi Sütőipari Kft., Őriszentpéter; Jánosházai Sütőipari Kft., Jánosháza; Soproni Zoltán és Társai Ipari- és Kereskedelmi Kft., Kőszeg; Toronyi Sütőipari Kft., Torony; PÁNEX Sütőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Bük; Katona Kenyér Sütőipari és Kereskedelmi Kft., Szombathely; Ikervári Vekni Sütőipari Kft., Ikervár; Ostffyasszonyfai Sütőipari Kft., Ostffyasszonyfa; Udvardi Sütőipari Kft., Szombathely; Savaria Baguette Sütőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Szombathely; Teke Jenő Sütödéje, Bögöte.

Gróf István agrármérnök
Megjelent a Vasi Szemle 1998. LII. évfolyam 5. számában p. 564-569, valamint a VAS MEGYE KÉZIKÖNYVE kötetében 1999-ben, p. 232-233

19 megjegyzés:

  1. adobe after effects cc crack is also known as Effect Crack, the global publisher of post-processing and video editing software for Windows users. You can combine video with photos and easily make modern explosions.freeprokeys

    VálaszTörlés
  2. fl-studio-crack-reg-key-full-download
    is the latest music manufacturing device. It may do the job together with a sort of music production music that is stunning. It provides a user-friendly and natural construction setting that is built-in to do the job. Business graphics lineup develops this audio company.new crack

    VálaszTörlés
  3. You've made really good points there. I checked the web for more information on this issue and found that most people will follow your thoughts on this site. fxfactory pro crack

    VálaszTörlés
  4. Avast Premier 2021 Crack is a reliable antivirus that can provide overall security on your device. No matter what the use of home windows you are using. It also works as an antivirus and anti-spyware program. The latest dependence on Avast Crack includes many new and high choices and are well-known. It has added several specific decisions to protect you against your computer’s hacker attacks and top malware. avast premier 2021 crack

    VálaszTörlés
  5. I really enjoy reading your post about this Posting. This sort of clever work and coverage! Keep up the wonderful works guys, thanks for sharing Itools Crack

    VálaszTörlés
  6. Thank you, I’ve recently been searching for information about this subject for a long time and yours is the best I have found out so far. https://crack6.com/faststone-capture-crack/

    VálaszTörlés
  7. Howdy! This post couldn’t be written any better! Reading this post reminds me of my good old room mate! He always kept chatting about this.
    I will forward this post to him. Pretty sure he will have a good read.
    Thanks for sharing!
    removewat torrent
    solid edge download
    ammyy admin torrent
    clean master torrent
    powtoon torrent
    Crack Like

    VálaszTörlés
  8. Woah! This site's template/theme appeals to me much.
    It's straightforward, yet it's effective. Getting the "perfect balance" might be difficult at times.
    between excellent usability and aesthetics, I think you did a fantastic job on this.
    Furthermore, the blog is quite rapid to load.
    I'm using Firefox. Fantastic website!
    nch switch plus crack
    magix video pro crack
    eventsentry light crack
    tuxera ntfs crack

    VálaszTörlés
  9. You have a great site, but I wanted to know if you know it
    any community forum dedicated to the same topics
    discussed in this article? I really want to be a part
    of a society where they can receive information from others with knowledge and interests.
    If you have any suggestions, please let us know. I appreciate!
    adobe creative cloud crack
    adobe after effects cc crack
    adobe photoshop crack

    VálaszTörlés
  10. What the? I know this is a theme, but I was wondering if you know where I can find the captcha plugin for my comment form?
    I use the same blogging platform as yours and I have it
    are you struggling to find it? Thank you!
    solidworks crack
    home designer pro crack
    boxshot crack
    light invoice crack

    VálaszTörlés
  11. Oh, great, your article gives me useful information and a fresh perspective on the subject.
    NBA 2K19 Crack
    camtasia studio crack

    VálaszTörlés
  12. These words are so wonderful, thank you! Many thanks to the owner of this site for sharing this interesting post in this site. It's really fun. You are a very experienced blogger.
    I have joined your RSS feed and look forward to some of your best posts.
    Also, I have shared your site on my social network. Wow, amazing blog design! How long have you been blogging?
    you make blogging easier. The subject matter is something that few men and women talk about logically.
    mcafee antivirus crack
    tenorshare reiboot for android pro crack

    VálaszTörlés
  13. I am very thankful for the effort put on by you, to help us, Thank you so much for the post it is very helpful, keep posting such type of Article.
    CCleaner Pro Crack
    The Sims 4
    Dropbox Crack

    VálaszTörlés
  14. I am very thankful for the effort put on by you, to help us, Thank you so much for the post it is very helpful, keep posting such type of Article.
    DVDFab Crack
    iMindMap Pro Crack

    VálaszTörlés
  15. Here at Karanpccrack, you will get all your favourite software. Our site has a collection of useful software. That will help for your, Visite here and get all your favourite and useful software free.
    WinZip Pro Crack

    VálaszTörlés