1996. október 11., péntek

PREMIER PLÁNBAN: SZÖRÉNYI LEVENTE

Több hónapos egyeztetés után Szörényi Levente, ifjúkori kedvencem, az 1. számú beat- zenész, Sárvárra látogatott szeptember harmadik szombatján. Amint később bevallotta, tudatosan nem állt kötélnek az első hívó szóra: próbára tette szándékaink komolyságát.
Lezsák Sándorhoz fűződő baráti és alkotótársi kapcsolata révén próbáltuk "megkörnyékezni", demokrata fórumos oldalról. Hozzásegített a dologhoz, hogy az előadás illeszkedett a Tóth Ferenc Virsli- Dinnyés Jóska páros nagyszerű "alkotásához", a Históriás Napok rendezvénysorozatához.
(a művész életútjának végigkövetése következik, ezt most a blog-olvasóknak elhagyom...)

Jó volt belépni szombat este a zsúfolásig megtelt Nádasdy-várbeli díszterembe a művész úrral. A bemutatkozás után Szörényi levente megfordította a találkozók szokásos rituáléját: először kérdésekre válaszolt, majd pedig végigkövette pályáját a közönségtalálkozó címének megfelelően: az Utcán-tól az Attiláig.Életrajzi adatokat, politikai állásfoglalást, zenei stílusleckét, műhelytitkok feltárását, kritikát és dicséretet; egy tiszta, alkotó ember megnyilatkozásait hallgattuk ezen az estén. Aki azt mondja, hogy "a szellemi restség a legveszélyesebb betegség", mert Kuglinak, Mr. Alkoholnak és a hozzájuk hasonlóknak tudniuk kell, hogy "hit nélkül sem élni, sem alkotni nem lehet." De Wágner úrnak is, (nincs is messze!), hogy "két pejlovat egy fenékkel soha meg nem ülheted." Arról nem is beszélve, hogy "nincs ára Hunniának"- nem eladó! kell nekünk, magyaroknak.

Gróf István

megjelent a Sárvári Hírlap VIII. évfolyamának 20. számában, 1996. 10.11-én

1996. augusztus 30., péntek

A SZARVASSÁ ÖLTÖZTETETT LÓ- MILLECENTENÁRIUMI EMLÉKMŰAVATÁS KÖRMENDEN

Gyors egymásutánban kétszer is megirigyeltem körmendi polgártársaimat. Először júniusban, mikor is felkérték városunk kiváló képzőművészét, Lakatos Józsefet egy augusztus 20-án avatandó millecentenáriumi emlékmű elkészítésére. Az, hogy nem élt a kézenfekvő lehetőséggel nálunk egy alapítvány, társadalmi, politikai, önkormányzati szervezet sem, szinte érthetetlen.
Másodszor, mikor kézbe vettem az emlékművet megrendelő Körmendi Kulturális Műhely, a körülötte csoportosuló ellenzéki politikai pártok és a polgári Kör által megjelenített újságot, a kéthavonta megjelenő Körmendi Figyelőt. A Millecentenárium emlékére szerkesztett augusztusi szám több, mint háromnegyedét az évfordulónak szenteli. Igényes, főleg történelmi, művészeti, néprajzi vonatkozású írásokat közöl.
A körmendi Hősök Terén felállított emlékmű egy tölgyfaoszlopra erősített, négy kör alakú- ugyancsak tölgyből faragott- reliefből, az oszlop tetejére rögzített lókoponyából és az abból kiágazó vasból készített szarvasagancs- imitációból áll.A közel öt méter magas mű négy reliefjén- melyből kettő- kettő egymás alatt frontálisan, illetve hátul van elhelyezve-, a győztes vezér, a turulmadár, az életfa- motívum és a szarvas- motívum van megjelenítve. Az oszlop tetején a lókoponya a korabeli lótiszteletre utal, míg a szarvasagancs az egyik totemállat dísze. A lovat- a kódexekben megörökített kultikus rítusok szerint- gyakran szarvasnak "öltöztették", imitálták. A Hősök terén, - Budapesten-, hasonlóképpen ábrázolták a Hét vezér szoboregyüttesben Huba vezér lovát is. Az emlékoszlop kis dombon áll. A domb- szimbolikusan- az országot jelöli, mint a magyar címerben is, ahol a kereszt a hármashalomból emelkedik ki.

Az avatóünnepséget Farkas József nyugalmazott polgármester nyitotta meg, és köszönte Lakatos művész úr munkáját a körmendiek nevében. Ezt követően varga Géza keletkutató történész mondott ünnepi beszédet. Szólt a magyarság eredetéről, és az őshazából hozott kulturális- társadalmi hagyományokból kiindulva az ezeregyszáz éves történelmünk eseményein keresztül jutott el napjainkig. Itt példaként idézte fel honfoglaló vezéreink személyes, példamutató hősiességét, bátorságát, melyre manapság ugyancsak szüksége lenne az ország vezetőinek. "Nem olyan vezetők kellenek, akik kieresztik a hiénákat a nép közé, hanem olyanok, akik elpusztítják azokat."- zárta szavait a történész.
A megnyitó ünnepség a szombathelyi Magor Íjász- hagyományőrző Egyesület bemutatójával ért véget. A lélegzetelállító szertartás a táltos utolsó három "áldásával" zárult: békességet kívánt a népnek- ősi rítus szerint elégetett két keresztbetett nyílvesszőt-, egészséget a harcosoknak és az ősanyától bő gyermekáldást kért az asszonyoknak. Ami igaz, az igaz, mindháromra alapos szükségünk van...

Gróf István

megjelent a Körmendi Figyelő IV. évfolyamának 4. számában, 1996.08.14-én, és
a Sárvári Hírlap VIII. évfolyamának 17 számában, 1996.08. 30-án

1996. február 21., szerda

BESZÉLGETÉS A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGRÓL

BESZÉLGETÉS A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGRÓL
VASI NÉPFŐISKOLA, VIII. BENTLAKÁSOS TANFOLYAM, VÉP
1996. FEBRUÁR 19-23

Tisztelettel köszöntöm a megjelent polgármestereket, jegyzőket!
Külön öröm volt számomra, mikor elolvastam a Népfőiskola mottóját, Kisfaludy Sándor sorait. Megtisztelő, hogy itt lehetek Önök között.
Előadásomat két nagy részre tagolnám.
Először a mezőgazdaság országos ügyeiről beszélnék, utána pedig szűkebb pátriánk, Vas megye mezőgazdaságával kapcsolatos problémái kerülnének napirendre.
Az országos helyzetképről: a magyar mezőgazdaság az aranykora 1975-1988 közé tehető. Ekkor Nyugat- európai és amerikai tőkével töltötték fel a magyar mezőgazdaságot: magas szinten műtrágyáztunk, nyugati traktorokat, kombájnokat vásároltunk, egymás után építettük a szarvasmarha-, sertés-, és baromfiistállókat, magunkévá tettük a nyugaton meghonosított szigorú technológiai fegyelmet, így rögtön a világ jobbik, modernebb mezőgazdaságával rendelkező országai közé tartozhattunk. A következő időszak 1989-től napjainkig tartott, amikor kiderült, hogy ezeket a támogatásokat abból a 21 milliárd $-ra rugó adósságból fedeztük, amely addigra felhalmozódott. Kiderült az is, hogy nagy bajok vannak az államháztartásban. Ezt a feneketlen hordót nem lehetett tovább tömni. Ekkor kezdődött az a bizonyos leépülés, amely összhangban volt egyrészt a KGST piac lebomlásával, másrészt a rendszerváltozással összefüggő tulajdonváltással. Ez azt jelentette, hogy a honi mezőgazdaság nagyságrendekkel kevesebb pénzt kapott, kevesebb beruházásra került pénz. Nem célom, hogy politikai jellegű következtetéseket levonjak, de fontosnak tartom kinyilvánítani azt, hogy nem helyes nosztalgiával gondolni mindig az aranykorra: nem lehetett folytatni azt az agráriumba ölt anyagi dotálást, amit akkor folytattunk. Ezt nem bírná el az ország teherbíró képessége: 10 millió disznó sohasem fog hízni ebben az országban! Ezt nem csak az előző kormány látta be, hanem a mostani is. Olyan mezőgazdaságot kell létrehoznunk, amely rentábilis és megteremti az Európai Unió közösségének piacaira való csatlakozás feltételeit. A fő hangsúly azon van, hogy nem a mennyiséget, hanem a minőséget kell előtérbe helyeznünk. Cél, hogy feldolgozva, bepalackozva, becsomagolva értékesítsük termékeinket, azaz így tehetjük oda a hozzáadott értékeinket. Az 1989-től bekövetkezett nagymértékű tőkevesztésnek okai egyrészt a sorozatos aszálykár, másrészt a szektorok átalakulása (állami, szövetkezeti és magántulajdon viszonyok változásai), harmadrészt pedig a csődeljárások, felszámolások sorozatos bekövetkezése. Azt külön megjegyzem, hogy a tulajdonviszonyok megváltozása során a termelőszövetkezetek külső üzletrész- tulajdonosai ellenérdekeltek voltak a szövetkezeti vagyon gyarapításával, mivel céljuk az üzletrészük kimentése volt.
A tőkehiány pótlására három út mutatkozott Magyarországon: egyrészt saját forrásból beruházni: Ez úgy tűnik, hogy napjainkban járhatatlan. Egy közelmúltban megjelent forrás szerint a mezőgazdaság termelési-érték- arányos jövedelme 2 %, ez pedig nem elég ahhoz, hogy eszközt pótolhasson. A másik lehetőség a tőkehiány pótlására a hitelfelvétel: Igen nehéz feladat manapság a rossz adós címmel „kitüntetett” mezőgazdasági termelőnek hitelt felvenni, ugyanúgy nagyüzemnek, mint kistermelőnek. A harmadik, és úgy hiszem, az egyetlen járható út, hogy külföldi tőkét kell bevonni, és ennek segítségével finanszírozni a mezőgazdaság beruházásait.
A szektorban bekövetkezett negatív tendenciákat gyorsította az agrárolló erős kinyílása is. Egy jó példával had világítsam meg ezt: 20 évvel ezelőtt egy liter bor árán öt liter benzint lehetett venni (20 forint volt a bor, és 4 a benzin litere), azaz az arány 1:5. most egy liter bor árán csak egy fél liter benzint tudunk venni. Ez azt mutatja, hogy tízszeresére romlott az agrártermék az ipari termék árához viszonyítva. Ez még akkor is káros, ha 1995-ben elmondhatjuk, hogy néhány mezőgazdasági termék ára elmozdult a mesterségesen alacsonyan tartott felvásárlási árakról (búza, tej).
Az országos helyzetelemzés másik témaköre a támogatási rendszeré. 1995-höz képest több, koncepcionális módosítás történt a rendszerben: a kormány rájött, hogy a beruházásokkal kapcsolatban a kamatok bizonyos százalékának elengedése nem teszi vonzóvá a támogatásokat. Ez nem volt kapós, ezért idén fix összeggel, a beruházási érték 25 %-kal támogatja a gépvásárlásokat a kormány. Az épületek esetében úgy látom, egy kicsit jobb a lehetőség: a gépekkel ellentétben itt m2-ben történik a támogatás: 4000, 6000 és 10000 Ft/m2. Ez Budapesten kalkulálták ki, ahol mindennek ötszörös az ára. Vas megyére „lefordítva” ez a támogatás elérheti az 50 %-ot is, ha figyelembe vesszük a megyénk által biztosított olcsóbb faanyag ellátást. A pályázatokat június 30-ig kell beadni. Gépvásárlásoknál nem kell pályázatot beadni, ellenen a támogatási 25 %-ot az APEH utólag, a gép megvásárlása után utalja vissza. A gyümölcs és szőlőtelepítéseknél szintén kedvező támogatásban részesülnek: 600-800 ezer Ft/ha nagyságrendben. Itt is pályázni kell.
A vetési támogatások rendszerét 1996-ban eltörölték, és helyette bejött a földalapú támogatás. Ez azt jelenti, hogy a 19 AK alatti földterületekre aranykoronától függően 2-3-4, illetve 5000 Ft/ha támogatás adható. Ez azoknak jó, akik gyengébb minőségű talajon gazdálkodnak, kevésbé azoknak, akik jobb földeket termelnek. Számításaink szerint Vas megye termőterületének fele élhet ezzel a támogatással. A február 28.i állapotnak megfelelően kell az igényléseket beadni (tulajdonlás, bérlés). A gázolaj-támogatás megmaradt tavalyról: minden hektár szántó után 90 liter számlával igazolt gázolaj után magasabb szintű adó- visszatérítés igényelhető.
Az útalap visszaigénylés szintén megszűnt 1996. január 1-től.
Újdonság, de attól tartok, hogy nem lesz sikeres a mezőgazdasági biztosítások 30 %-os állami támogatása.
Megszűntek a vemhes-üszőre, ill. a vemhes kocasüldőre juttatott 20, ill. 5 ezer forintos támogatások. Úgy érzem, hogy a kormányzat intézkedései azt támasztják alá, hogy elég az országban levő tehén-, és kocaállomány létszáma. Tenyészbikára, tenyészkosra és tenyészkanra, azaz apaállatokra van csak támogatás (25-100.000 Ft-ig), de csődörre nem jár.
Harmadik témaköröm a mezőgazdasággal kapcsolatos aktuális események sorra-vétele. Ezek közül az első az őszi gabonák betakarítása. Az aratást megelőzően túlzottan optimista becslések történtek a búza-terméssel kapcsolatosan. Egyes külker cégek hatalmas mennyiségeket szerződtettek le exportra, hogy kihasználhassák a kedvező export felárat is. A termés jóval kevesebb lett, a hazai ellátáson és tartalékoláson kívül jóval kevesebb jutott exportra. A csúnya dolog ebben az, hogy a minisztérium kiadta az engedélyeket, de időközben nem állította le azokat, másrészt pedig az sem volt korrekt lépés, hogy az FM a termelők mellett állónak mutatta magát ebben a helyzetben, ugyanakkor kizárólag a kereskedők tették el a duplájára nőtt gabona árának több mint felét az export feláron kívül. A gabona áremelésre vonatkozó jó példa, hogy a brojler- nevelőtáp 1995 januárjában 2100 Ft/q volt, ezt 1996. áprilisára 4000 Ft/q –ra kalkulálják. A másik eset, amely az országos lapok címlapjára került, a baromfi- export- támogatás ügye. A parlament elfogadta az 1996. évi költségvetést, és ebben nagyságrendekkel kevesebb jutott az export-támogatásokra (41 milliárd Ft-ról 15 milliárdra). Az 1996. évi összes mezőgazdasági támogatás értéke 81 milliárd Ft. volt, amely átszámítva 1989-es árra 20,8 milliárd Ft. volt. Ugyanez az érték 1989-ben több mint négyszerese, azaz 92,8 milliárd Ft. volt, de még 1994-ben is 25,6 milliárd Ft-ot tett ki 1989-es összehasonlító árral. Ez azt jelenti, hogy évekig nem sikerült kiharcolni azt, hogy növekedjen a mezőgazdaság támogatottsága. 1996-ban új stratégiába fogott az FM: a termelőket akarja támogatni a feldolgozókkal, a kereskedőkkel szemben. Úgy gondolja, hogy a termelőknél megjön a termelési kedv. a tervekkel ellentétben azonban néha ez azt eredményezte, mint amit olvastunk a lapok címlapjain, hogy a feldolgozók 20-25 %-kal csökkentették a felvásárlást. Ez pedig nem növeli a termelők kedvét, hanem tönkreteszi azokat. Sajnos, várható, hogy nálunk, Vas megyében is, ahol fejlett a brojler- és pulykatartás, és nagy vállalkozói réteg dolgozik benne, tömegével fogják abbahagyni a vállalkozásukat.
És most rátérnék a Vas megyével kapcsolatos kérdésekre. A mezőgazdaság szempontjából megyénk igen változatos képet mutat. A Gyöngyös, a Rába, a Répce, a Sorok menti jó termőképességű völgyektől kezdve az Őrség, a Hegyhát, a Celldömölk környéki Cser, Kőszeg- Hegyalja rossz termőképességű talajáig minden megtalálható. Ez a talajadottság determinálta a termelési hagyományokat is. Az Őrségben az erdőgazdálkodás, a szarvasmarha-tenyésztés és a takarmány-termelés dominál, míg a Rába- völgyében az ipari növények termelése (cukorrépa, napraforgó) alakult ki az évszázadok folyamán. Egy- két érdekességnek tűnő statisztikai adat arról, hogy Vas megye arányaiban mennyivel részesül az országosan megtermelt agrár-termékekből. Az ország mezőgazdasági területének 3.1 %-a van itt, a mg.-i foglalkozottak 4.5 %-a itt termel. Az összes gabonatermés 4.2%-a, a cukorrépa 6.2 %-a a megyénkben terem meg, a vágóbaromfi 12.9 % át ebben a kis megyében termelik meg, a cukor 8.5%-át itt állítják elő, és aránylag magas a szarvasmarha- létszám is: 5.2 %. A megye területének művelési ágak szerinti megoszlása: 165. ezer ha szántó, 550 ha kert, 2500 ha gyümölcsös és szőlő, 25 ezer ha gyep, és igen magas az erdő nagyságrendje: 91 és félezer ha, a termőterület mintegy harmada.
A mezőgazdaságban foglalkoztatottakkal kapcsolatban néhány statisztikai adat: 191 jogi személyiségű társaság működik megyénkben, ebből 97 Kft., 5 RT- korábban állami gazdaságok- és 75 termelőszövetkezet, valamint 68 nem jogi személyiségű társaság, azaz Bt. és 1333 egyéni vállalkozó. A mg.i terület 52.6 %-a szövetkezeti művelés alatt áll, 31.5 %-a egyéni vállalkozóké és 15.9%-a az egyéb gazdasági társaságoké. érdekességképpen megemlíthetem, hogy az alföldi megyékben ez a szektor épp a fordítottja, így Bács- Kiskun, avagy Szabolcs- Szatmár megyében jóval több a magánkézben lévő és használt területek aránya.
Had említsem meg a nemrég, az Agrárkamarában elvégzett felmérés eredményét, elsőként a tejcsarnokok ügyét. A termelőszövetkezetek is és a tejipar is próbálja ezt a nyűgöt lerázni magáról, ami által a kistermelők által tartott tehenek létszáma drasztikusan csökken. Szomorú jövőkép, hogy fejér megyében a Palmarat multinacionális cég a felvásárolt tejének 4 %-át veszi át kistermelőktől. Nálunk a Szombathelyi Tejipari Rt-nél 20 %, a Répcelakinál 25 % még. Az összeírás szerint 123 tejcsarnok működik Vas megyében, 98 községben pedig nincsen. 123 csarnokból felét, 59-et Tsz üzemel, 24-et önkormányzat, kettőt a Tejipar, 26 pedig vállalkozói kezelésben van. Itt köszönöm meg az önkormányzatoknak, hogy azokon a településeken, ahol sem a Tsz nem végezte, sem vállalkozó nem akadt a tejgyűjtésre, az önkormányzat mentette meg a község tehénállományát ily módon. A tejcsarnokot nem üzemelő 98 községben 11 kivételével megoldott a tejszállítás, mert egyrészt a helyben értékesítés miatt, másrészt körjáratok miatt (Őriszentpéter környéke), harmadrészt pedig a közeli községbe való átszállítás nem okoz gondot.
Aktuális, a mezőgazdasággal kapcsolatos problémakör a magángazdák- szövetkezetek érdekellentéte. A rendszerváltozás folyamán földhöz, eszközhöz jutott magángazdálkodók és a szövetkezetek között már a kárpótlás folyamán is nézeteltérések támadtak, az érdekellentétek 1992-ben tetőztek. Úgy érzem, napjainkra mérséklődtek ezek, ámbár el nem múltak. A szövetkezetek nagy része szolgáltat és üzletet köt a kistermelővel, ami 4 évvel ezelőtt nem lett volna lehetséges. Egy- két jellemző érdekellentét napjainkban: a szövetkezetek a tulajdonostól bérbevett aranykoronák utáni gabonamennyiséget a mindenkori tőzsdei áron szerződik le, de amikor a kifizetésre kerül a sor, legtöbbször az aratáskori értékesítési árral számolnak. Ezáltal a bérbeadók károsodnak. A másik problémakör a szövetkezetek által elvégzett meliorációs költségek áthárítása a kárpótlással szerzett földek vonatkozásában. Sok esetben a szövetkezetek el nem végzett munkákat számláznak le az újdonsült, a könyvelésbe bele nem látó tulajdonosoknak. A harmadik problémakör a már említett tejcsarnokok ügye, mikor is a szövetkezetből kivált tehéntartó ki van tiltva a szövetkezet által üzemeltetett tejcsarnokból. Az érem másik oldalát nézve, a kistermelők vonatkozásában elvárható lett volna a nagyobb bizalom laza szövetkezetek (értékesítési és beszerzési, gépkörök, gazdakörök) megalakítására. Míg pl. Szabolcs- Szatmár megyében 150 gazdakör van, addig nálunk alig tudtunk összehozni 15-öt. Gépkört egyet sem sikerült megalakítani, pedig Nyugat- Európában ez a legelterjedtebb forma. Traktora minden kistermelőnek kell, hogy legyen, de kombájnt, betakarítógépet célszerű több vállalkozónak összefogva vásárolni. Ez a közösség- ellenes gondolkodás hátráltatja a modern agrárüzemek kialakítását az Európai Unióhoz való csatlakozás jegyében, mely a koncentrált üzemek kialakítását, bizonyos üzemnagyság elérését igényli.
Köszönöm, hogy meghallgattak!

Gróf István
Vas Megyei Agrárkamara
vezető gazdajegyző

Elhangzott 1996. február 21-én, Vépen

1996. február 15., csütörtök

MILLECENTENÁRIUMI BESZÉLGETÉS LAKATOS JÓZSEF KÉPZŐMŰVÉSSZEL

MILLECENTENÁRIUMI BESZÉLGETÉS LAKATOS JÓZSEF KÉPZŐMŰVÉSSZEL

Gróf István: A körmendi emlékmű gondolata hogyan jutott el Hozzád? Hogy gondoltad ki egyrészt a tervezést, másrészt a kivitelezést? Előzetesen milyen elgondolásaid, terveid voltak a kopjafával kapcsolatosan?
Lakatos József: Szabó Ferenc körmendi MDF elnök keresett meg, hogy ezen gondolkodjunk, és akkor bennem többféle elképzelés alakult ki. Ami előttem itt, - a rajzban látható-, látszik olyannak, ami ki is fejezi a tervemet, és meg is valósítható. Ez áll egy faoszlopból, erre rá lenne erősítve négy korong. Minden korongon egy relief lenne, mindegyiken egy honfoglalás-kori jelkép. Ezek: a Győztes Vezér, a Turulmadár, az Életfa és a Szarvas. A négy dombormű közül a Győztes Vezér a 896-os Árpádra utal, a szarvas a szkíta korra, a turulmadár több korszak jelképe, az életfa szintén. Az oszlop tetején egy ló-koponya lesz, - ami az akkori ló- tiszteletre utal-, ugyanakkor ezen ló-koponyán vasból egy szarvasagancs is lesz. Ez hasonló lenne, mint a budapesti Hősök- terén lévő Árpád- vezér szobrán, ott is a lóra van kötözve a szarvas- agancs. Ennek a mitológiai alapja az, hogy a szarvas volt az egyik totem-állat, és sokszor a lovat is szarvasnak „öltöztették”. Erre nem csak ez az egy példa van, hanem több is. Ugyanakkor megvolt a ló tisztelete is. Tudjuk, hogy a Feszty- körképen is van egy fehér ló, ami az akkori kultikus rítusokra vall. Ezek emlékei megvannak mondáinkban, és talán még a kódexben is, így a Gesta Hungarorumban, vagy Kézai krónikájában. Az oszlop tetején, a legmagasabb pontján a Kereszt uralkodik, az eltelt 1100 évre utalva. Ez az emlékoszlop egy kis dombról emelkedne ki, hiszen maga a domb is tartalmakat hordoz. A magyar címeren a kereszt is a hármas halomból nő ki, ami magát az országot jelöli, tartalmilag magának az országnak a jele. Az M betű a rovásírásban a földnek, az országnak a jele.
Sok minden előjön mostanában a honfoglalási időkből. Az egyik pozitívuma ennek talán az, hogy a figyelem ráterelődik, és az emberek több, ezen témájú anyaggal is megismerkedhetnek. Mert be kell ismernünk, hogy a köztudatban legfeljebb az általános iskolai tankönyvekben szereplő másfél oldal foglalkozik ezzel a témával. Az emberek nagyon keveset tudnak erről. Napjainkban- úgy tudom, októberig,- még megvan Budapesten, a Nemzeti Múzeumban az a Honfoglalás- kori magyar művészetet bemutató tárlat, ami páratlan, hiszen az eddigi tárlatoknál sokkal, de sokkal nagyobb tartalmat ölel fel, és bemutatja azt a gazdagságot, azt a kultúrát, ami abban a korban létezett. Akár a viseleti tárgyakban, akár a fegyverekben, vagy az ötvösmunkákban. Tehát sok mindent kell mindnyájunknak – elölről kezdve- újra és újra megtanulnunk.
G. I.: Ha a Millecentenáriumot képzeletben felosztjuk egy centenáriumra-és egy „millére”, azaz 896-től az első száz évre, majd az ezer-évre, melyet a kereszténység határozott meg országunkban, úgy gondolom, hogy a művészeted inkább a centenáriumhoz köthető, vagy az azt megelőző időkhöz. Mi a véleményed az Európához való közeledésünkhöz, ennek erőltetéséhez, illetve azt ezt megelőző korszak történelméről. Hol látod Te kultúránk gyökerét, a gyorsan változó társadalmi viszonyok közepette?
L. J.: Európához nekünk nem kell „közelednünk”, mert Európa közepén van Magyarország, és a magyar nép sok ezer év óta európai nép. Igen, ez egy mai blöff ez az Európa. Az az igazság, hogy meg lehet nézni ezt az Európának nevezett földdarabot. Ezt a földrajzban úgy tanítják, mint egy külön földrészt, pedig tulajdonképpen egy félszigete Ázsiának. Olyasmi kiszögellés, mint az Arab- félsziget, vagy az Indiai-, vagy a Hátsó- indiai, stb. Nem szabad külön venni az európai kultúrát, és az ázsiait, meg még az észak- afrikait sem. Európában igen nehéz mondani valamit, ami nem ázsiai eredetű lenne. Ezt el lehet mondani népfajokra is, de kultúrákra is. A másik különös dolog az, hogy keresztény Európáról beszélünk, amikor utazásaim során nem tapasztaltam sem Franciaországban, sem Németországban olyat, hogy keresztények között lettem volna. Mert minden az ellenkezőjére utalt.(nevet). Ezt a mai időkre értem, de régen is így volt. És ez a szomorú, hogy itt nincsen semmilyen keresztény Európa. Meg lehet nézni azt is, hogy Olaszországban mi van! A címerében az ötágú csillaggal. Ki keresztény? Vagy melyik ország keresztény? A harmadik érdekesség az, hogy maga a kereszténység is ázsiai eredetű, és a tipikus ázsiai vallások egyike. Tehát nem lehet különválasztani Európát és Ázsiát. De azt mondjuk, - és ez a másik blöff-, hogy a görögök meg a rómaiak teremtettek itt valamit. Hát a görögök is Ázsiából költöztek Európába, és amikor ideköltöztek, elpusztították az itt lévő kultúrát. De el lehet mondani. hogy az etruszkok is Kisázsiából vándoroltak az Appenin- félszigetre, és itt alakult ki a latinság. Ilyen szempontból sem szabad európainak nevezni sem a latin kultúrát, sem a görögöt. Például a görög oszloprend, amire hivatkoznak sokan, a görög építészetnél már sokkal korábban megvolt Perzsiában. Csak Perzsiát már nem tanítják az iskolákban. És ez a szomorú, hogy egy kultúra-darabot kaptunk mi csak az iskoláinkban. De ez nem az 50 év hibája, hanem az 1000 évi agymosásé. A magyar történelem szinte majdnem minden évtizedében a magyar kultúra háttérbe volt szorítva, még a nagy szent királyaink idején is. Ki kell mondani végre azt, hogy itt mindig fontosabb volt a latin, a germán, néha a tatár, a török, az orosz, mint a magyar. Itt azt is ki kell mondani egyszer, hogy 500 évig nem lehetett magyarul leírni semmit. Csak latinul lehetett írni. Kölcsey Ferenc a reformkorban még követeli, hogy most már azért írjuk Magyarországon magyarul az országgyűlési jegyzőkönyveket, uraim! Mert a nemesség is olyan sznob lett, hogy kis- rossz latin tudásával imitálta, hogy kultúrember, de lényegében műveletlenek voltak. Tisztelve persze azokat a kivételeket, akik a magyar történelem kiemelkedő alakjai, mint Széchenyi, vagy Rákóczi. De ilyen kevés van. Még a kereszténységgel kapcsolatban annyit akarok mondani, hogy éppen a mostani, Nemzeti Múzeumban látható tárlat is igen jó bizonyíték arra, hogy nem úgy van az, ahogyan tanították 1000 éven keresztül, vagy ahogyan most is tanuljuk.
A honfoglalás-kori anyagban kb. 15 kereszt van kiállítva, amelyek mind honfoglalás-kori sírokból kerültek elő. A nagyszentmiklósi kincs, ami kicsivel korábbi, mint a honfoglalás, azon is van négy vagy öt keresztjel. Tehát a magyarság egy része a honfoglalás idején is keresztény volt. Talán meg lehet kockáztatni, hogy 20-30 % biztosan. A kereszténység mellett más vallásokat is gyakorolt, amiről megint csak nem beszél senki. Azaz mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy az akkori magyarság pogány volt. Pedig ezt hangoztatták ezer évig, és ezzel az ürüggyel nyomták el a magyar kultúrát. A magyarság semmilyen szempontból sem volt pogány! És nem volt sámánizmus sem. Még egy apró, kicsi sámán sem létezett, ezt is ki kell mondani. A sámán- féle rítusok szibériai, primitív kultúrkörökbe tartoznak. A magyar nép ennél százszor fejlettebb szinten volt akkor, a Honfoglalás idején. És jelentős kultúrával rendelkezett. Olyan kultúrával, amilyennel a körülöttünk élő egyetlen nép sem rendelkezett, sem Nyugat- Európában, sem északon, sem délen. Meg lehet nézni, hogy az un. római császárkort összehordott, összelopott kincsekből rakták össze, így Afrikából, a Közel- Keletről, Előázsiából, Európából. Hát ezzel hencegtek, és még mindig hencegnek. Mindig rossz, és újra csak rossz szövegeket kaptunk általában a magyar történelemről. Szóval egészen biztos, hogy nem így volt! Ezt a közvélemény tartja, és az iskolás tankönyvek tárgyalják így. De ezekbe az ünneprontó dolgokba nem akarok belemenni! De azt is ki lehet mondani, hogy nem volt Honfoglalás. Ha ezt kimondjuk, akkor 100 %-osan igazat mondok. Mert az a nép, amely Árpád vezérünk idején Honfoglalás címén lassanként beköltözött, - mert semmi harc nem volt-, lassanként vonult és terjeszkedett el a Kárpát- medencében, és lassanként vette át a hatalmat. A népesség a Kárpát- medence közepére hatolt be zömében, és oda ültették az embereiket. Tehát nem volt Honfoglalás címén semmilyen üdvrivalgás, hogy „itt vagyunk, elfoglaltuk a hazát”! Nem vonultak át sem a Vereckei- hágón se, más hágón sem, hanem a völgyekben jöttek.
G. I.: De a négyökrös szekerek…
L. J.: Nem! Hiába mondom az embereknek, hogy nem a hágón keltek át, hanem a völgyben. Két széles völgy van itt a Kárpátokban. Ezeken úgy átmehetsz autóval is, ahogy akarsz. Itt alacsony hegyek vannak. A Vereckei hágótól Északkeletre, úgy 15 km-re, a legszélesebb völgy visz át. Hát ki az a hülye, aki felmegy 900 m magasra, és nem a völgyben vezeti a hadát. Ahol ma a vonat is átmegy, Kisszolyvánál, megint csak egy széles völgy van. Ez ugyanolyan agyrém, mint az, hogy Rákóczi Ferencet is úgy hívták haza Lengyelországból, hogy a Vereckei hágónál várta őt Esze Tamás. Hát Rákóczi sem volt buta, hogy a hegytetőn közlekedjen. A völgyekben levő utakon ment a menet, a szekérhad, a lovascsapat, a sereg. Ezt Anonymus (névtelen) találta ki, és mindenki ennek hisz. De az az iszonyú, hogy az eltelt 1000 évben nem nézte meg senki sem a Vereckei hágót. A lexikonok is hülyeségeket írnak, mert nem nézte meg senki az ország-koronát, a Szent Koronát ezer évig. Megnézhette volna valaki, de nem nézte meg senki. Az utóbbi 10 évben vizsgálták meg a koronát. A Lehel kürtjét senki nem vizsgálta meg, és most derült ki róla, hogy döbbenetes érték. A nagyszentmiklósi kincset senki sem vizsgálta meg, csak a László Gyula prof. most, vagy 6 éve. Hogy a csodába lehet egy ilyen ország, hogy a lényeges dolgokat meg sem nézik 1000 éven keresztül. Hogy lehet ez? A Magyar Nemzeti Múzeumot is terheli felelősség, mert rosszul állították ki a Lehel kürtjét: pont a lényeget nem lehet látni, mert ott van alátámasztva! Ott van rajta a fény tiszteletére rendezett ünnepség; ott van középen a szarvas, ott van alatta egy ünneplő tömeg, ünneplő sor, aztán középen a turulmadár, melyet két fényőrző griff fog közre, alatta megint egy ünneplő sor. Tehát kimondottan az említett totemállatok tiszteletére rendezett fény- ünnepről van szó. És a legnagyobb hülyeségeket írták le róla anélkül, hogy megnézték volna. Van a Lehel- kürtön három kereszt is! Ki foglalkozik ezzel? De nem nézték meg! Az egyik tudós nem hiszi el, amit a másik mond. Ebben az acsarkodásban a lényeg veszik el. Tehát biztos vagyok abban, hogy nem volt honfoglalás ebben a Kárpát- medencében.
Sok ezer éven keresztül a magyarság már itt volt. A szkíta, a hun, az avar birodalomban benne élt a magyarság a Kárpát- medencében is. 250 évig állt fenn az avar birodalom, amely keleten a Donig húzódott, nyugaton pedig a bajor medence is hozzá tartozott, nemcsak a bécsi. A bajorok ma is rengeteg avar emléket őriznek. De az előtte levő hun birodalomban is benne élt a magyar nép, amely nem hun eredetű, de benne élt a hunok által vezetett birodalomban, és a Kárpát- medencét is meglakta akkor. Ezért van a hun- magyar azonosságtudat, és sok krónika is erről ír. A Magyar Adorjánnak van igaza, aki azt mondja, hogy magyar nyelvet beszélő nép lakta meg a Kárpát- medencét, de még az ettől keletre és nyugatra fekvő területeket is, így a Balkán északi felét- már a rómaiak előtt is. Hogy ezek egyes csoportjai ide be-, illetve kiköltöztek, ez megmagyaráz mindenféle eseményt. Egyrészt azt, hogy a honfoglalók, Árpád népe magyarul beszélő népet talált itt. És miért maradt meg a magyarság? Mert nagy létszámban voltunk jelen. A kis népeket beolvasztották volna. László Gyula is kimutatta Árpád népéről, hogy ennek vezető rétege törökös, perzsa, iráni jellegű volt, és ezért van az, hogy a honfoglalás-kori kincseink teljesen azonosak a perzsa szasszanida művészettel. Hogy a magyarok itt voltak már előtte, az teljesen biztos. Az is érdekes, hogy a honfoglalás-kori leleteink zöme a mostani, a Nemzeti Múzeum-beli kiállításon látható, és a kitett térképeken megvizsgálható, hogy a legtöbb ilyen lelet Északkelet- Magyarországon van, Zemplén, Szabolcs- Szatmár és Kárpátalja területén, mert azt előbb meglakták, és ott évekig tanyázott Árpád népe. És onnan indultak a nyugati hadjáratokra, szövetségben hol ezzel, hol azzal a helyi fejedelemmel. Hiszen mindig szerződés alapján mentek, hol a germánokkal, hol más néppel szövetségben, persze mindig más és más hadicélok elérésére. Nem vaktában kalandoztak, sem a honfoglalás előtt, sem utána nyugat vagy dél fele. Úgymond rendesen előkészített hadjáratok voltak ezek. Helyismeretük is volt, tehát nem szabad tájékozatlan, vagy műveletlen népnek titulálnunk a kalandozó magyarokat. A rovásírásunk is erre utal, amely tükrözi az egész magyarság történetét, István király előtti időkben is és utána is: amilyen a sorsa a magyar rovásírásnak, ugyanolyan a sorsa a magyar népnek is. Ugyanolyan régi is, hisz ez az írás is valahonnan keletről került a magyarsághoz. Mint ahogy a krónikák is írták, a magyarok szkíta betűkkel írnak, tehát megvolt ez a fajta írás már a szkítáknál is. Természetesen a magyarság már a szkíta birodalomban is benne élt. Igazabb, és magyarabb történelemszemléletre van szükség.
G. I.: Az utolsó kérdésem következik. Lassan háromnegyed éve, tavaly november 4. óta csodálhatjuk meg műveidet a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban. Úgy látom, hogy inkább az utóbbi évek „termését” vonultattad itt fel. Had kérdezzem meg, hogy mióta foglalkozol a fa anyaggal, a reliefekkel, és mikor volt az, amikor visszanyúltál a hun- avar- honfoglalás-kori magyar történelemhez, a rovásíráshoz? Mikor fedezted fel ezt a világot magadnak, mely természetesen összefüggésben lesz a készülő kopjafával is.
L. J.: Kopjafát ne mondjátok, mert ez nem kopjafa! Ez egy emlékoszlop. Mert az a kopjafa (rámutat a műhelyében egy kopjafára), ami a zászlós kopjából ered. Ez nem az. A ’60-as évek óta foglalkozok a magyar ős történelemmel. Ez volt az a kedvenc témám, amit szerettem olvasni. A regényeket az ember előbb- utóbb megunja. Inkább ez a téma érdekelt. Még Győrben laktam, amikor néhány ismerősöm, néhány újságcikk, néhány könyv vitte el az érdeklődésemet errefelé. Ez a ’60-as évek közepe volt. Akkor az antikváriumokban meg tudott az ember venni régi könyveket is, és az ismerőseim révén is szereztem néhányat. A rovásírással is akkor kezdtem foglalkozni, és nem a mostani Millecentenáriumi évforduló miatt. Nem is lehetett volna talán hirtelen ennyi művet megcsinálni a mostani kiállításomra. Ezen a sárvári kiállításon a legrégebbi művem ezelőtt tíz évvel készült, de zömében az utóbbi 4-5 évben készült művek. És persze van benne sok olyan is, amelyek a szombathelyi nagyobb tárlatomon is már ott volt 1993-ban. De hozzá kell tennem, hogy sem a sárvári tárlatom, sem az említett szombathelyi tárlatom sem csak a honfoglalás-kori művészet témájához csatlakozik: úgy mondanám, hogy inkább a régi magyar kultúra jegyében állítottam ki a műveimet Sárváron. Nemcsak honfoglalás- kori, hanem annál korábbi, de későbbi hagyományok is, így a népballadák, és a népművészet jegyében. Ha már kimondtam ezt a szót, hogy népművészet, ez manapság egy rosszul használt szó, talán valamilyen külföldi szófordításból verték belénk. De nem fejezi igazán azt, amit érteni kellene alatta. Mert amit népművészetnek mondunk, akár díszítőművészetben, akár zenében, táncban, énekben, az tulajdonképpen a régi magyar kultúra. Tehát helyesebb lenne azt mondani, hogy ez a régi magyar hagyományos kultúra, mert ez a fogalom fejezi ki ennek a kultúrának az eredetét, jellegét és ősiségét. A népművészet alatt az emberek inkább a falusi emberek munkáit, alkotásait értik. Tehát egy sokkal nagyobb, mélyebb és komolyabb, és valódibb tartalmat jelent a népművészet szó helyett a hagyományos, régi magyar, nemzeti kultúra elnevezés. Akkor is, ha készül egy hímzés egy faluban, és látszólag az történik, hogy a néni milyen ügyes, és milyen szép dolgokat hímez, mondjuk egy párnára. De ennek a dolognak az a lényege, ha kimondjuk, hogy amit ez a néni tud, és megőrzött a génjeiben, az többezer éves kultúra. És ez eredetibb, nagyobb és ősibb, mint a latin, vagy a germán, vagy más kultúra. Csak ezt kiverték a fejekből, és ezt a nép csacska énekének nyilvánították, szemben az idehozott idegen kultúrákkal. Minden korszakban ránk erőltették ezeket,- olyan címen, hogy a magyar az egy pogány, elmaradott nép, és talán még kultúrája sincs,- de kiderült, hogy a fordítottja az igaz! Persze mindig hatalmi szempontból mosták ki az agyakat! A magyar kultúra a falvakban maradt meg, ahol a városi agymosás nem történt meg, vagy csak felületesen. Most megint hasonló zajlik le: megint minden fontosabb, mint a magyar kultúra. Most angolul kell énekelni, mert ez az új uraink fedőnyelve!

Sárvár, 1996. február

MILLECENTENÁRIUMI BESZÉLGETÉS LAKATOS JÓZSEF KÉPZŐMŰVÉSSZEL

MILLECENTENÁRIUMI BESZÉLGETÉS LAKATOS JÓZSEF KÉPZŐMŰVÉSSZEL

Gróf István: A körmendi emlékmű gondolata hogyan jutott el Hozzád? Hogy gondoltad ki egyrészt a tervezést, másrészt a kivitelezést? Előzetesen milyen elgondolásaid, terveid voltak a kopjafával kapcsolatosan?
Lakatos József: Szabó Ferenc körmendi MDF elnök keresett meg, hogy ezen gondolkodjunk, és akkor bennem többféle elképzelés alakult ki. Ami előttem itt, - a rajzban látható-, látszik olyannak, ami ki is fejezi a tervemet, és meg is valósítható. Ez áll egy faoszlopból, erre rá lenne erősítve négy korong. Minden korongon egy relief lenne, mindegyiken egy honfoglalás-kori jelkép. Ezek: a Győztes Vezér, a Turulmadár, az Életfa és a Szarvas. A négy dombormű közül a Győztes Vezér a 896-os Árpádra utal, a szarvas a szkíta korra, a turulmadár több korszak jelképe, az életfa szintén. Az oszlop tetején egy ló-koponya lesz, - ami az akkori ló- tiszteletre utal-, ugyanakkor ezen ló-koponyán vasból egy szarvasagancs is lesz. Ez hasonló lenne, mint a budapesti Hősök- terén lévő Árpád- vezér szobrán, ott is a lóra van kötözve a szarvas- agancs. Ennek a mitológiai alapja az, hogy a szarvas volt az egyik totem-állat, és sokszor a lovat is szarvasnak „öltöztették”. Erre nem csak ez az egy példa van, hanem több is. Ugyanakkor megvolt a ló tisztelete is. Tudjuk, hogy a Feszty- körképen is van egy fehér ló, ami az akkori kultikus rítusokra vall. Ezek emlékei megvannak mondáinkban, és talán még a kódexben is, így a Gesta Hungarorumban, vagy Kézai krónikájában. Az oszlop tetején, a legmagasabb pontján a Kereszt uralkodik, az eltelt 1100 évre utalva. Ez az emlékoszlop egy kis dombról emelkedne ki, hiszen maga a domb is tartalmakat hordoz. A magyar címeren a kereszt is a hármas halomból nő ki, ami magát az országot jelöli, tartalmilag magának az országnak a jele. Az M betű a rovásírásban a földnek, az országnak a jele.
Sok minden előjön mostanában a honfoglalási időkből. Az egyik pozitívuma ennek talán az, hogy a figyelem ráterelődik, és az emberek több, ezen témájú anyaggal is megismerkedhetnek. Mert be kell ismernünk, hogy a köztudatban legfeljebb az általános iskolai tankönyvekben szereplő másfél oldal foglalkozik ezzel a témával. Az emberek nagyon keveset tudnak erről. Napjainkban- úgy tudom, októberig,- még megvan Budapesten, a Nemzeti Múzeumban az a Honfoglalás- kori magyar művészetet bemutató tárlat, ami páratlan, hiszen az eddigi tárlatoknál sokkal, de sokkal nagyobb tartalmat ölel fel, és bemutatja azt a gazdagságot, azt a kultúrát, ami abban a korban létezett. Akár a viseleti tárgyakban, akár a fegyverekben, vagy az ötvösmunkákban. Tehát sok mindent kell mindnyájunknak – elölről kezdve- újra és újra megtanulnunk.
G. I.: Ha a Millecentenáriumot képzeletben felosztjuk egy centenáriumra-és egy „millére”, azaz 896-től az első száz évre, majd az ezer-évre, melyet a kereszténység határozott meg országunkban, úgy gondolom, hogy a művészeted inkább a centenáriumhoz köthető, vagy az azt megelőző időkhöz. Mi a véleményed az Európához való közeledésünkhöz, ennek erőltetéséhez, illetve azt ezt megelőző korszak történelméről. Hol látod Te kultúránk gyökerét, a gyorsan változó társadalmi viszonyok közepette?
L. J.: Európához nekünk nem kell „közelednünk”, mert Európa közepén van Magyarország, és a magyar nép sok ezer év óta európai nép. Igen, ez egy mai blöff ez az Európa. Az az igazság, hogy meg lehet nézni ezt az Európának nevezett földdarabot. Ezt a földrajzban úgy tanítják, mint egy külön földrészt, pedig tulajdonképpen egy félszigete Ázsiának. Olyasmi kiszögellés, mint az Arab- félsziget, vagy az Indiai-, vagy a Hátsó- indiai, stb. Nem szabad külön venni az európai kultúrát, és az ázsiait, meg még az észak- afrikait sem. Európában igen nehéz mondani valamit, ami nem ázsiai eredetű lenne. Ezt el lehet mondani népfajokra is, de kultúrákra is. A másik különös dolog az, hogy keresztény Európáról beszélünk, amikor utazásaim során nem tapasztaltam sem Franciaországban, sem Németországban olyat, hogy keresztények között lettem volna. Mert minden az ellenkezőjére utalt.(nevet). Ezt a mai időkre értem, de régen is így volt. És ez a szomorú, hogy itt nincsen semmilyen keresztény Európa. Meg lehet nézni azt is, hogy Olaszországban mi van! A címerében az ötágú csillaggal. Ki keresztény? Vagy melyik ország keresztény? A harmadik érdekesség az, hogy maga a kereszténység is ázsiai eredetű, és a tipikus ázsiai vallások egyike. Tehát nem lehet különválasztani Európát és Ázsiát. De azt mondjuk, - és ez a másik blöff-, hogy a görögök meg a rómaiak teremtettek itt valamit. Hát a görögök is Ázsiából költöztek Európába, és amikor ideköltöztek, elpusztították az itt lévő kultúrát. De el lehet mondani. hogy az etruszkok is Kisázsiából vándoroltak az Appenin- félszigetre, és itt alakult ki a latinság. Ilyen szempontból sem szabad európainak nevezni sem a latin kultúrát, sem a görögöt. Például a görög oszloprend, amire hivatkoznak sokan, a görög építészetnél már sokkal korábban megvolt Perzsiában. Csak Perzsiát már nem tanítják az iskolákban. És ez a szomorú, hogy egy kultúra-darabot kaptunk mi csak az iskoláinkban. De ez nem az 50 év hibája, hanem az 1000 évi agymosásé. A magyar történelem szinte majdnem minden évtizedében a magyar kultúra háttérbe volt szorítva, még a nagy szent királyaink idején is. Ki kell mondani végre azt, hogy itt mindig fontosabb volt a latin, a germán, néha a tatár, a török, az orosz, mint a magyar. Itt azt is ki kell mondani egyszer, hogy 500 évig nem lehetett magyarul leírni semmit. Csak latinul lehetett írni. Kölcsey Ferenc a reformkorban még követeli, hogy most már azért írjuk Magyarországon magyarul az országgyűlési jegyzőkönyveket, uraim! Mert a nemesség is olyan sznob lett, hogy kis- rossz latin tudásával imitálta, hogy kultúrember, de lényegében műveletlenek voltak. Tisztelve persze azokat a kivételeket, akik a magyar történelem kiemelkedő alakjai, mint Széchenyi, vagy Rákóczi. De ilyen kevés van. Még a kereszténységgel kapcsolatban annyit akarok mondani, hogy éppen a mostani, Nemzeti Múzeumban látható tárlat is igen jó bizonyíték arra, hogy nem úgy van az, ahogyan tanították 1000 éven keresztül, vagy ahogyan most is tanuljuk.
A honfoglalás-kori anyagban kb. 15 kereszt van kiállítva, amelyek mind honfoglalás-kori sírokból kerültek elő. A nagyszentmiklósi kincs, ami kicsivel korábbi, mint a honfoglalás, azon is van négy vagy öt keresztjel. Tehát a magyarság egy része a honfoglalás idején is keresztény volt. Talán meg lehet kockáztatni, hogy 20-30 % biztosan. A kereszténység mellett más vallásokat is gyakorolt, amiről megint csak nem beszél senki. Azaz mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy az akkori magyarság pogány volt. Pedig ezt hangoztatták ezer évig, és ezzel az ürüggyel nyomták el a magyar kultúrát. A magyarság semmilyen szempontból sem volt pogány! És nem volt sámánizmus sem. Még egy apró, kicsi sámán sem létezett, ezt is ki kell mondani. A sámán- féle rítusok szibériai, primitív kultúrkörökbe tartoznak. A magyar nép ennél százszor fejlettebb szinten volt akkor, a Honfoglalás idején. És jelentős kultúrával rendelkezett. Olyan kultúrával, amilyennel a körülöttünk élő egyetlen nép sem rendelkezett, sem Nyugat- Európában, sem északon, sem délen. Meg lehet nézni, hogy az un. római császárkort összehordott, összelopott kincsekből rakták össze, így Afrikából, a Közel- Keletről, Előázsiából, Európából. Hát ezzel hencegtek, és még mindig hencegnek. Mindig rossz, és újra csak rossz szövegeket kaptunk általában a magyar történelemről. Szóval egészen biztos, hogy nem így volt! Ezt a közvélemény tartja, és az iskolás tankönyvek tárgyalják így. De ezekbe az ünneprontó dolgokba nem akarok belemenni! De azt is ki lehet mondani, hogy nem volt Honfoglalás. Ha ezt kimondjuk, akkor 100 %-osan igazat mondok. Mert az a nép, amely Árpád vezérünk idején Honfoglalás címén lassanként beköltözött, - mert semmi harc nem volt-, lassanként vonult és terjeszkedett el a Kárpát- medencében, és lassanként vette át a hatalmat. A népesség a Kárpát- medence közepére hatolt be zömében, és oda ültették az embereiket. Tehát nem volt Honfoglalás címén semmilyen üdvrivalgás, hogy „itt vagyunk, elfoglaltuk a hazát”! Nem vonultak át sem a Vereckei- hágón se, más hágón sem, hanem a völgyekben jöttek.
G. I.: De a négyökrös szekerek…
L. J.: Nem! Hiába mondom az embereknek, hogy nem a hágón keltek át, hanem a völgyben. Két széles völgy van itt a Kárpátokban. Ezeken úgy átmehetsz autóval is, ahogy akarsz. Itt alacsony hegyek vannak. A Vereckei hágótól Északkeletre, úgy 15 km-re, a legszélesebb völgy visz át. Hát ki az a hülye, aki felmegy 900 m magasra, és nem a völgyben vezeti a hadát. Ahol ma a vonat is átmegy, Kisszolyvánál, megint csak egy széles völgy van. Ez ugyanolyan agyrém, mint az, hogy Rákóczi Ferencet is úgy hívták haza Lengyelországból, hogy a Vereckei hágónál várta őt Esze Tamás. Hát Rákóczi sem volt buta, hogy a hegytetőn közlekedjen. A völgyekben levő utakon ment a menet, a szekérhad, a lovascsapat, a sereg. Ezt Anonymus (névtelen) találta ki, és mindenki ennek hisz. De az az iszonyú, hogy az eltelt 1000 évben nem nézte meg senki sem a Vereckei hágót. A lexikonok is hülyeségeket írnak, mert nem nézte meg senki az ország-koronát, a Szent Koronát ezer évig. Megnézhette volna valaki, de nem nézte meg senki. Az utóbbi 10 évben vizsgálták meg a koronát. A Lehel kürtjét senki nem vizsgálta meg, és most derült ki róla, hogy döbbenetes érték. A nagyszentmiklósi kincset senki sem vizsgálta meg, csak a László Gyula prof. most, vagy 6 éve. Hogy a csodába lehet egy ilyen ország, hogy a lényeges dolgokat meg sem nézik 1000 éven keresztül. Hogy lehet ez? A Magyar Nemzeti Múzeumot is terheli felelősség, mert rosszul állították ki a Lehel kürtjét: pont a lényeget nem lehet látni, mert ott van alátámasztva! Ott van rajta a fény tiszteletére rendezett ünnepség; ott van középen a szarvas, ott van alatta egy ünneplő tömeg, ünneplő sor, aztán középen a turulmadár, melyet két fényőrző griff fog közre, alatta megint egy ünneplő sor. Tehát kimondottan az említett totemállatok tiszteletére rendezett fény- ünnepről van szó. És a legnagyobb hülyeségeket írták le róla anélkül, hogy megnézték volna. Van a Lehel- kürtön három kereszt is! Ki foglalkozik ezzel? De nem nézték meg! Az egyik tudós nem hiszi el, amit a másik mond. Ebben az acsarkodásban a lényeg veszik el. Tehát biztos vagyok abban, hogy nem volt honfoglalás ebben a Kárpát- medencében.
Sok ezer éven keresztül a magyarság már itt volt. A szkíta, a hun, az avar birodalomban benne élt a magyarság a Kárpát- medencében is. 250 évig állt fenn az avar birodalom, amely keleten a Donig húzódott, nyugaton pedig a bajor medence is hozzá tartozott, nemcsak a bécsi. A bajorok ma is rengeteg avar emléket őriznek. De az előtte levő hun birodalomban is benne élt a magyar nép, amely nem hun eredetű, de benne élt a hunok által vezetett birodalomban, és a Kárpát- medencét is meglakta akkor. Ezért van a hun- magyar azonosságtudat, és sok krónika is erről ír. A Magyar Adorjánnak van igaza, aki azt mondja, hogy magyar nyelvet beszélő nép lakta meg a Kárpát- medencét, de még az ettől keletre és nyugatra fekvő területeket is, így a Balkán északi felét- már a rómaiak előtt is. Hogy ezek egyes csoportjai ide be-, illetve kiköltöztek, ez megmagyaráz mindenféle eseményt. Egyrészt azt, hogy a honfoglalók, Árpád népe magyarul beszélő népet talált itt. És miért maradt meg a magyarság? Mert nagy létszámban voltunk jelen. A kis népeket beolvasztották volna. László Gyula is kimutatta Árpád népéről, hogy ennek vezető rétege törökös, perzsa, iráni jellegű volt, és ezért van az, hogy a honfoglalás-kori kincseink teljesen azonosak a perzsa szasszanida művészettel. Hogy a magyarok itt voltak már előtte, az teljesen biztos. Az is érdekes, hogy a honfoglalás-kori leleteink zöme a mostani, a Nemzeti Múzeum-beli kiállításon látható, és a kitett térképeken megvizsgálható, hogy a legtöbb ilyen lelet Északkelet- Magyarországon van, Zemplén, Szabolcs- Szatmár és Kárpátalja területén, mert azt előbb meglakták, és ott évekig tanyázott Árpád népe. És onnan indultak a nyugati hadjáratokra, szövetségben hol ezzel, hol azzal a helyi fejedelemmel. Hiszen mindig szerződés alapján mentek, hol a germánokkal, hol más néppel szövetségben, persze mindig más és más hadicélok elérésére. Nem vaktában kalandoztak, sem a honfoglalás előtt, sem utána nyugat vagy dél fele. Úgymond rendesen előkészített hadjáratok voltak ezek. Helyismeretük is volt, tehát nem szabad tájékozatlan, vagy műveletlen népnek titulálnunk a kalandozó magyarokat. A rovásírásunk is erre utal, amely tükrözi az egész magyarság történetét, István király előtti időkben is és utána is: amilyen a sorsa a magyar rovásírásnak, ugyanolyan a sorsa a magyar népnek is. Ugyanolyan régi is, hisz ez az írás is valahonnan keletről került a magyarsághoz. Mint ahogy a krónikák is írták, a magyarok szkíta betűkkel írnak, tehát megvolt ez a fajta írás már a szkítáknál is. Természetesen a magyarság már a szkíta birodalomban is benne élt. Igazabb, és magyarabb történelemszemléletre van szükség.
G. I.: Az utolsó kérdésem következik. Lassan háromnegyed éve, tavaly november 4. óta csodálhatjuk meg műveidet a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban. Úgy látom, hogy inkább az utóbbi évek „termését” vonultattad itt fel. Had kérdezzem meg, hogy mióta foglalkozol a fa anyaggal, a reliefekkel, és mikor volt az, amikor visszanyúltál a hun- avar- honfoglalás-kori magyar történelemhez, a rovásíráshoz? Mikor fedezted fel ezt a világot magadnak, mely természetesen összefüggésben lesz a készülő kopjafával is.
L. J.: Kopjafát ne mondjátok, mert ez nem kopjafa! Ez egy emlékoszlop. Mert az a kopjafa (rámutat a műhelyében egy kopjafára), ami a zászlós kopjából ered. Ez nem az. A ’60-as évek óta foglalkozok a magyar ős történelemmel. Ez volt az a kedvenc témám, amit szerettem olvasni. A regényeket az ember előbb- utóbb megunja. Inkább ez a téma érdekelt. Még Győrben laktam, amikor néhány ismerősöm, néhány újságcikk, néhány könyv vitte el az érdeklődésemet errefelé. Ez a ’60-as évek közepe volt. Akkor az antikváriumokban meg tudott az ember venni régi könyveket is, és az ismerőseim révén is szereztem néhányat. A rovásírással is akkor kezdtem foglalkozni, és nem a mostani Millecentenáriumi évforduló miatt. Nem is lehetett volna talán hirtelen ennyi művet megcsinálni a mostani kiállításomra. Ezen a sárvári kiállításon a legrégebbi művem ezelőtt tíz évvel készült, de zömében az utóbbi 4-5 évben készült művek. És persze van benne sok olyan is, amelyek a szombathelyi nagyobb tárlatomon is már ott volt 1993-ban. De hozzá kell tennem, hogy sem a sárvári tárlatom, sem az említett szombathelyi tárlatom sem csak a honfoglalás-kori művészet témájához csatlakozik: úgy mondanám, hogy inkább a régi magyar kultúra jegyében állítottam ki a műveimet Sárváron. Nemcsak honfoglalás- kori, hanem annál korábbi, de későbbi hagyományok is, így a népballadák, és a népművészet jegyében. Ha már kimondtam ezt a szót, hogy népművészet, ez manapság egy rosszul használt szó, talán valamilyen külföldi szófordításból verték belénk. De nem fejezi igazán azt, amit érteni kellene alatta. Mert amit népművészetnek mondunk, akár díszítőművészetben, akár zenében, táncban, énekben, az tulajdonképpen a régi magyar kultúra. Tehát helyesebb lenne azt mondani, hogy ez a régi magyar hagyományos kultúra, mert ez a fogalom fejezi ki ennek a kultúrának az eredetét, jellegét és ősiségét. A népművészet alatt az emberek inkább a falusi emberek munkáit, alkotásait értik. Tehát egy sokkal nagyobb, mélyebb és komolyabb, és valódibb tartalmat jelent a népművészet szó helyett a hagyományos, régi magyar, nemzeti kultúra elnevezés. Akkor is, ha készül egy hímzés egy faluban, és látszólag az történik, hogy a néni milyen ügyes, és milyen szép dolgokat hímez, mondjuk egy párnára. De ennek a dolognak az a lényege, ha kimondjuk, hogy amit ez a néni tud, és megőrzött a génjeiben, az többezer éves kultúra. És ez eredetibb, nagyobb és ősibb, mint a latin, vagy a germán, vagy más kultúra. Csak ezt kiverték a fejekből, és ezt a nép csacska énekének nyilvánították, szemben az idehozott idegen kultúrákkal. Minden korszakban ránk erőltették ezeket,- olyan címen, hogy a magyar az egy pogány, elmaradott nép, és talán még kultúrája sincs,- de kiderült, hogy a fordítottja az igaz! Persze mindig hatalmi szempontból mosták ki az agyakat! A magyar kultúra a falvakban maradt meg, ahol a városi agymosás nem történt meg, vagy csak felületesen. Most megint hasonló zajlik le: megint minden fontosabb, mint a magyar kultúra. Most angolul kell énekelni, mert ez az új uraink fedőnyelve!

Sárvár, 1996. február