1993. december 17., péntek

ÉRTHETETLENÜL...1-2-3

ÉRTHETETLENÜL...1.

Angolul nem adnának el a rabszolgapiacon, németül azonban nem értek. Már most látom, hogy ebből már csak amiatt is gondom lesz, hogy majd nem tudok érdemben foglalkozni fiam német házi feladataival. De újabban- meglepő módon- abból származnak gondjaim, hogy - értetlenül- értek néhány dolgot németül.
Nincs az a sárvári gyerek, aki az általános iskola küszöbének átlépése előtt ne tudná pontosan, mit is takar a házakon levő "Zimmer frei" felirat. Ez a jelzés nem nekünk, ittenieknek szól, hanem az osztrák, német, svájci turistáknak. De ha csak az van kiírva a bolt elé, hogy "obst", akkor az ölbői Lina néni még véletlenül sem megy be az üzletbe szőlőt venni. Ha azt látja az üzletház ablaküvegén csak úgy egymagában, hogy "eingang", akkor a csényei Mónika továbbmegy, ahelyett, hogy válogatna az egyébként kitűnő választékból. Az idegenforgalmi iroda ajtaján illő lenne a "Geldweschel, Unterkunft" mellé írni a magyar, netán az angol fordítást. Félreértés ne essék, én is egyetértek azzal a koncepcióval, hogy a baromfivirslit, a kristálycukrot, a fürdősót homályosítsa el nagyszerű idegenforgalmi lehetőségekkel rendelkező gyógyturizmusunk híre.
Ezenkívül, hangozhatna egy másik ellenérv, Felsőőrön, Felsőpulyán, Bécsújhelyen(Oberwart, Oberpullendorf, Wiener- Neustadt) is gyakorta jelzik, hogy "magyarul beszélünk". "Akit lopáson érünk, azt a rendőrségnek azonnal..." azaz készek fogadni a magyarországi (bevásárló) turizmust, és ennek megfelelően alkalmazkodnak. No, de az arányok betartásával.
Leggyakoribb azonban a "privát" szó elterjedése. A "közösségivel, hivatalossal ellentétben, magánjellegű" szómagyarázat azt jelenti, hogy a megnyíló üzlet, étterem immáron nem állami, hanem "maszek"; minőségileg jobb, szebb, stb. ennek a jelzőnek kétféleképpen nincs értelme 1993-ban. Egyrészt azért, mert négy éve folyik a privatizáció ebben az országban, és új bolt, vendéglátó üzem eleve már csak magántulajdon alapítású lehet.
Másrészt az osztrák, a német vendég pár száz éve is ahhoz szokott, hogy minden privát. tehát nem vendégcsalogató ez a jelző. Az 1987-ben átadott étterem falán még "elmegy" a "Privat restaurant" jelzés, az 1993-ban átadottén azonban teljesen felesleges és zavaró.
A legderüsebb helyzetet azonban idelátogató barátom magyarázta el. Mivel nem talált otthon minket, beült a várkerületi kedvenc borozójába, és onnan hangosan nevetve jött haza. A "privat WC" felirat- amely azóta is ott virít a város közepén- logikusan azt jelenti, hogy az épület egy magánillemhely. tehát nemhogy csalogatná, hanem esetleg még el is riaszthatja a turistákat. Az "üzem" alkalmazottja is csak a buszos turistákban látja az üzletet, a személygépkocsik inkább a hegyközség bokrai mellett állnak le.

Gróf István

megjelent a Sárvári Hírlap V. évfolyamának 22. számában, 1993. november 5-én
________________________________________________________________________________________________________________

ÉRTHETETLENÜL... 2.

"Kutyát csak pórázon és szájkosárral ellátva lehet az arborétum területére behozni! Elengedni tilos!"- hangzik a kemény infinitivus magyarul. Ugyanez (?) a mellette lévő táblán németül: "Appartement frei in diesen Arboretum. Erkundigen Sie im institut".
Szíven ütött engem először amiatt, mert 1993 tavaszán az Arborétum vezetés hadjáratot indított a három sárvári kutyasétáltató (többen nem voltunk) ellen. A hadjárat teljes sikerrel járt. Kitakarodtunk onnan.gazdatársam ironizálását (papír- szájkosarat adott a kutyájára, amivel be is engedték) pedig elnyelte a gyorsan fejlődő májusi vegetáció. 100 %-ig ismervén jószágainkat, tudtuk, hogy nem harapnak, nem ártanak senkinek. Netán az egy-két ellustult cicát kergették fel az évszázados tölgyekre, póráz nélkül futkosásuk alkalmával. Az osztrák, a német turista ugyanúgy rájuk mosolygott, mint a kisgyerekét sétáltató magyar anya. Mint mostanra kiderült, a személyzetnek is hiányzunk.
Szíven ütött másodszor az, hogy nem ilyen reakciót vártam el egy olyan cikk megírása után (Az Arborétum, Bence, Tamási Áron...Sárvári Apokrif, 1992. január), mely már- már a propaganda határát súrolja ezen intézmény mellett. A reakció- mivel szájkosarat csak harapós kutyára szoktak feltenni- a kitiltás volt.
Szíven ütött harmadszor azért, mert az intézmény vetetése a protekcionizmust sajátos módon alkalmazva, ugyanezt nem közölte a külföldi turistákkal, vendégekkel (lásd a német nyelvű szöveget). Mindenesetre a frissen ondolált uszkárok kettesével sétálnak német, osztrák gazdáik oldalán szájkosár nélkül azóta is, háborítatlanul. Pedig milyen régen volt már, mikor Deák Ferenc kiharcolta a Monarchián belül egyenlő jogainkat!

Gróf István

megjelent a Sárvári Hírlap V. évfolyamának 23. számában, 1993. november 19-én
____________________________________________________________________________________________________________________

ÉRTHETETLENÜL...3.

A múlt héten került a kezembe a frissen megnyílt Thermal Panzió ízléses szórólapja- magyar és német nyelven-. Felvilágosítanak, hogy a Panzió annak a majdnem polgármesternek választott, immár ex- önkormányzati képviselőnek a tulajdona, aki egyúttal a város irányítása alatt álló tekintélyes termálfürdő- kemping komplexum igazgatója is. Ezért akadt meg a szemem a következő mondaton: " a panzióba látogató vendégeknek kedvezményes gyógykúra vételi lehetősége van a ... termálfürdőben. (Begünstiegten Heilkur)".
Nem semmi! Aki az ő magánszállójában alszik, az a város- adófizetők pénzéből működtetett- fürdőjében olcsóbban fürödhet, ahol ő az igazgató. A magánszállodás jó üzletet kötött a fürdőigazgatóval. Talán papír is van róla. Arról nem is beszélve, hogy a vállalat rádiótelefonját használva- hirdetve magánpanzió ügyben, ismét áldozatokat hoz városunk derék városatyjáért. Tudniillik a rádiótelefon számlái nemcsak azt terhelik, aki hív, hanem azt is, akit hívnak. Márpedig egy hamburgi szobafoglalás kb. félezer forint...
Biztató, de furcsa azonban, hogy önkormányzati képviselőink nagy része is kezdi több, mint kellemetlennek érezni panziósunk közelségét, és most már egy-két fórumon (testületi ülés, sajtó) nagyokat rúg az immár nem közöttük ülő társukba. pedig a három éves, jószomszédi koalíció olajozottan működött a választások óta.
A választások közeledte, vagy talán a Konrád Györgytől kölcsönzött civil kurázsi mennyiségnövekedése válthatta ki ezt a bátorságot? Minden bizonnyal az előbbi. Mindenesetre még pár hete, a fekete- fehéren eldöntendő fegyelmi javaslat ügyében hozott döntésük idején (zömében tartózkodás!)nagy volt a bátortalanság. Még ha néhányuk bátran vállalta a nyílt szavazás ódiumát és- tartózkodott.

Gróf István

megjelent a Sárvári Hírlap V. évfolyamának 25. számában, 1993. december 17-én

1993. augusztus 2., hétfő

A BLUES FÉNYE- ÁRNYÉKBAN

(rendhagyó lemezkritika) 

Amikor először hallgattam- úgy 6-7 éve-, Zsoldos Báró Zoltán zenekarát, az akkori Blueshengert, éreztem: sok jó rock-, blues-, jazz- zenéhez szokott fülem kiváló muzsikát hall. Az amatőrség pozitívumai ötvöződtek ott, akkor a profizmus minőségével. A füstös levegőjű, sörösüvegek csöngésétől visszhangzó, farmer- egyenruhába öltözött huszon-, harmincévesektől megtöltött egyenművház deszka-színpadán sohasem elég hangosan dübörgött a dob, fizikailag érezhetően brummogott a basszus, hajlongott- ívelt- feltámadt- elhalkult a torzított gitár, vinnyogott a szájharmonika- stúdióminőségben. Ennek a zenének ez a természetes közege. Itt nem kell stadion, műfüstfelhő, felvonásvégi egyszerre meghajlás, menedzser által előírt ál- topis öltözék, „csízmosoly”. Itt- pejoratív hangzásoktól immáron megfosztott-, extázis kell, akár sörökkel- fröccsökkel megtámogatva, akár anélkül. Az, amikor a zenész, még ha esetleg fél méterrel magasabban is áll, együtt élvezi a zenét hallgatójával. Aki inspirálja, fűtöttebb, forróbb improvizációra zenészét. Ez nem a cigányprímás- mulatóvendég kontaktusa. De nem is a katarzist átélő karmester- zenész- sznob koncertre-járóé. Ez a jazz- blues zenész- zeneélvező aktív viszonya.
Hogy miért jut eszembe mindez? Mert mostanában többször is meghallgattam, és egyre jobban tetszik a Natural Blues Band „In the Shadow” (Árnyékban) című lemeze. A Zsoldos „Báró” Zoltán- gitár, ének, szájharmonika, zeneszerző, szövegíró, Domby „Berti” Bertalan- gitár, Scheer „Pepi” József- basszus, vokál, és a hazai- sárvári Kovács „Lujzi” Lajos- dob összetételű zenekar második, 1992 telén megjelent albumán immáron saját számokat vonultat fel.
A saját, „magyar” számokat a hazai rock- zenében Szörényi Levente és az Illés- zenekar kezdte meghonosítani 1965-től. Akkor még meglepő volt az angolszász nyelvterületen születő, majd a világon mindenhol terjedő beat-, rock-kultúra területén a magyar nyelvű adaptáció, később az önálló, saját számok előadása. Talán nem meglepő túlzás Szörényi Levente és Zsoldos Zoltán egy kalap alá vétele sem, ez ügyben. No, nem arra gondolok, hogy mindketten zenekaruknak szellemi vezérei, legnagyobb tudású hangszeres előadói, énekesei, zeneszerzői lennének. És főleg nem a merőben más stílusú zene a közös. A hasonlóság inkább a belsejükből, lelkükből adódik. A show- business világában sokan prostituálódtak. Ők sohasem. Hónapokat, éveket kihagytak, vártak, hogy színre léphessenek. Nekik, lehet, hogy nem érte meg. Nekünk igen.
A magyarországi rhythm and blues, blues- rock piacán sokáig a Hobo Blues Band volt az egyeduralkodó. Később Hobo az intellektuális, szöveg-centrikus dalok felé ment el, az eredeti irányvonalat a csapatból kiváló Deák „Bill” Gyula és Blues Bandája vette át. És eztán, a 80-s évek végén, a 90-s évek elején megjelentek a többiek is. A blues- boom nálunk erre az időszakra datálható. Pesten Vas Zoliék Bistro Blues Band-je ad ki lemezt, ízelítőt adva a Chicago- blues- ból, majd a kiváló Palermo Boogie Gang lepi meg a műfaj kedvelőit klasszikus, „gyökér- blues” adaptációival. De Pécs, Békéscsaba, Esztergom is kiállítja minőségi blues- csapatát Szombathely mellett. És beindulnak a blues- fesztiválok is országszerte, főleg a törzshelyeken: Pécsett, Szombathelyen, Tatabányán, Békéscsabán. Zsoldos Báró Zoltánnak és csapatának a nagy lehetőség 1987 tavaszán csillant meg: a fehér blues talán legnagyobb alakja, John Mayall koncertjén elő-zenekarnak kérték fel őket. A Hegedűs- féle Multimédia koncertiroda döntése mellbe-vágta a pestieket, de csak addig, míg meg nem hallották őket. Az 1987. április 1-i, szombathelyi koncert így több szempontból is emlékezetes volt számomra.
Első kazettáján a zenekar több száz blues- számból álló repertoárjából válogatott. A koncerteken előadott standardek közül főleg a nagy példakép, John Mayall és a blues- rock óriásának, a Cream-nek a számai dominálnak. Na, de nézzük, mit ajánl most beharangozott lemezük, az „Int he Shadow”. (osztályzataim zárójelben). Az „A” oldal egy nagyszerű, energikus John Mayall- stílusú számmal indul, címe. „Harcom” (5). Előtte a zeneszerző- szövegíró Báró mottója: „Rozsda nem fog aranyat”. Mindkét gitáros improvizációja nagyszerű e számban. A „Vallomás” (5) egy 6/8-os ritmusú lassú, de a triolák által gördülékeny kitűnő kompozíció, amelyben már szinte slágergyanús a refrén: ”Leteszem, leteszem a fegyvert”. Hogy mégsem lett kommersz, azt nagyrészt a kitűnő hangszerelésnek, és a gyönyörű gitár- betéteknek köszönheti. Egy fantáziátlanabb, séma rock’n’roll következik, az „Esti blues”(3), melyet egy ismét ragyogó hangszerelésű gyors rock követ, a „Mosoly helyett” (5). Ebben a számban Báró a profi szájharmonika-játékát mutatja meg. A néger Sonny Terry, Little Walter, a fehér John Mayall, Paul Butterfield által naggyá tett piciny hangszer csodáit itt a magasabb és nehezebb régiókban is megmutatja Zoli. A blues-zene egyhangúságát vagy ötletes hangszereléssel, vagy egyéni ritmusokkal lehet feloldani. Ezt tette a zenekar a „Magam vagyok” c. szerzeményében (4), mely furcsa, kontrapunktikus ritmusszerkezetű. Nem is tudom, hogy coutry-s vagy reggae- hatás érvényesül belőle. Nem tudok mit kezdeni az „Életünk-1992. A. D. ” című számmal (2), mely egyértelműen szöveg-centrikus, és valószínű, szubjektív élményeken alapul. Véleményem szerint a bluesban a szöveg a zene alárendeltje legyen, maximum egyenrangú társa. Az oldal utolsó száma a koncertek egyik vivőszáma, a „Lenn a klubban” (4). A korai Locomotív Bartha-féle gitárhangzásra emlékeztet riffjeivel. A „B” oldal szintén egy koncert- slágerrel kezdődik. Ha szombathelyi lennék, biztosan feljebb értékelném a csápolásra ingerlő „Szombathelyi utca” (3/4) c. számot. A nyúlfarknyi, másfél perces „Néma este” c. remekmű (5) tipikus példája annak, hogy a zene, a szöveg, az énekhang és a hangszerelés összhangja milyen csodákra képes! És még hangulata is van a 6/8-os dalnak. A „Mesztic” c. hard-rockot (3) Lujzi kemény dobja menti meg az egyhangúságtól. A következő számot ez sem. („Dolgaink”- 2/3). Hanem ami ezután következik, az ám a csillagos ötös! Blues with feeling. Címe: „Szeretlek, blues”. Ars poetica. Mert a lassú bluest nem lehet megtanulni, begyakorolni. Azt érezni kell. Ettől a számtól elkábul az ember akkor is, ha nem ivott egy kortyot sem. A londoni Marquee- klubban éreztem ezt a hasonló torokszorító- sírásra ingerlő, letaglózó, csak hangosan fogyasztható gitárjátékot a Chicken Shack-es Stan Webb előadásában. Ennél a számnál is látszik, hogy milyen fontos az énekes versszakot követő nagy improvizáció első pár hangja még akkor is, ha a rögtönzés első pár hangja megkomponált dallam. A lemezt a ZZ Topos hangszerelésű kitűnő rock, a „Szűrt fények” (4/5) zárja. A szólógitárosnak méltó társa a ritmus- szekció (basszus, ütők) ebben a számban.
Egészében véve ez a professzionálisan tálalt anyag méltó társa bármely hazai blues- kiadásnak. Ötletes megoldások a hangszerelésben, változó ritmusképletek, a blues szűk mozgásterületéhez képest fantáziadús kompozíciók és felismerhető, „Naturblues-os” hangzás jellemzik a lemezt. Talán az első lemezen szereplő billentyűsök (zongora, Hammond- orgona), valamint az időnkénti fúvós- szekció gazdagabbá tette volna az anyagot. Ha lett volna rá idő! Mert a lemezt három éjszaka (nappal drágább a stúdióbérlet) vették fel Ausztriában. (Itthon nem volt bennük üzletet sejtő producer és lemezkiadó). Ezenkívül, talán a kemény, „dögös” rocknak több engedményt tettek, mint kellett volna. Az alig-erősített, „unplugged”- stílusú bluesból is szívesen hallgattunk volna.
De, hogy nem csak nekem tetszett ez a lemez, hamar kiderült: nemrég a Danubius- rádió játszotta le, a múlt héten pedig a rockzene fellegvárában, Londonban sugározta műsorukat a BBC. És a legújabb hír: 6 év után visszalátogat Magyarországra John Mayall. A 60 éve muzsikus (a blues kortalan!!!) július 25-i, tatabányai koncertjére elő-zenekarnak a szombathelyi Natural Blues Band-et kérte fel. Nagy kitüntetés! Akinek akarata ellenére sem sikerül erre időt szentelnie, ne keseredjen el: Tóth „Virsli” Feri blues- kocsmájában hamarosan meghallgathatja őket a sárvári várban.

Gróf István
Megjelent a Sárvári Hírlap 1993. augusztusi számában

1993. március 16., kedd

VÁROSOK ÉS TESTVÉREK

Országutat járó autósként pár hete lettem figyelmes a sárvári helységnévtáblát kiegészítő jelzésekre. Testvérvárosairól, az ausztriai Sonntagbergről és a németországi Steinheimről informálják a városunkba érkező utazót. Jó ezt megtudni ezúton is, hiszen a városi arborétumba, sajnos, nagyon kevesen jutnak el. Az átlagpolgárnak az itt elültetett facsemeték jelezték e viszony létrejöttét. Működését pedig a helyi sajtóban bőven közölt információkból ismerhetjük. Ha ők jönnek: kik jönnek, mit hoznak, mennyire jár jól városunk; ha mi megyünk: kik voltunk ott, mit kaptunk, mennyire éreztük jól magunkat. És ez így is van rendjén. A kórházi ágyakra- adományukra- nem lehet elég hálásan emlékeznünk, és a náluk leselejtezett tűzoltóautó nálunk még használható,- néha.
De merre tovább? Hisz' három a magyar igazság. Nyugat? A német nyelvterület telítve. Francia nyelvtudósaink hiányában valószínű ez az ország is kiesik. Anglia? Idegen. Amerika? Messze van, különben is Dallas városát - úgy hírlik, Százhalombatta lőtte magának. Marad Kelet. No, nem Joskar- Olára gondoltam: különben is már foglalt. Kína? Feltételezhetően ritkán jönnének, de akkor legalább százan érkeznének kiásni a facsemete gödrét. Néptáncosaikat ellenben minden évben szeretettel.... Ahogy a százezres, túlnyomó részben már román-lakta iparváros, Déva néptáncosait is. Megvan! Hiszen már városok is folytatják ezt a gyakorlatot: Erdélyből, a Felvidékről, a Kárpátaljáról , netán a forrongó Vajdaságból választanak testvérvárost. Hogy a harmadik igazság magyar legyen! Elképzelhető, hogy ez esetben anyagilag nem fog pozitív szaldót mutatni kapcsolatunk, de erkölcsileg mindenképpen. meg hát, lehetne fogni a tolmácsok munkabérén és útiköltségén is valamit...

Gróf István

megjelent a Sárvári Apokrif 1993 márciusi számában

1993. január 29., péntek

ÉRTÉK(T)RENDEK 1.-2.

ÉRTÉK(T)RENDEK 1.

Számomra abszurdnak, furcsának tűnő értékváltozások egy csokrát szeretném az olvasó elé tárni, - sine ira et studio- mint egy görbetükröt: lássuk, emberek, ilyenek is vagyunk.
"A lét határozza meg a tudatot"- bifláztuk évtizedeken át a materializmus alaptörvényét. A pénz és az érte való küzdelem határozza meg a az alábbi viselkedésformákat manapság.

* * *
Mert nem furcsa az, hogy városunk köztiszteletben álló orvosa- nem listán, hanem egyénileg jutott be az önkormányzati testületbe- 100 000 forintos alapítványi felajánlásának hírére ilyen volt a reakciója: - *Nem szégyenli magát, míg mások a kukák tetejét emelgetik, munkanélküliek, kutyakonzervet ebédelnek, etc., addig ő szemérmetlen módon felajánl(kidob!?)ennyi pénzt! Valami alapítványra. Vagy: -Annyi van neki, hogy nem tud mit csinálni vele. Adja nekem!- Ne! Azért ezt ne!nemes cselekedet volt ez.
* * *
Mint ahogy az összedrótozott Spéter Erzsébet gesztusa is az a kultúra oltárán. Mert ha láthatatlan fogadást kötnék magammal, nem hiszem, hogy egy kezemen meg tudnám számolni a belvárosban kereskedő, szolgáltató iparosok számát, akiknek Németh Mihály- szobra, kerámiája, lakatos József- festménye van otthonában. Hogy "csak" az elérhető, (távolságban és árban) országos hírű sárvári művészeket említsem. Tévedés ne essék: nem a Mercedest, a Mazdát irigylem, álljon belőle akár féltucat is az udvaron. A negyedkilós arany nyaklánc helyett gondolnék vékonyabbat. Értékrendváltással.
* * *
Szubjektív élmény: a tízemeletes lakóház felső szintjén levő lakásokat szinte lehetetlen eladni Sárváron. Eleinte azzal vigasztaltam magam, hogyha az általam nagyra-becsült John Lennon a 15 emeletes New York-i palota kilencedik emeletén bérelt lakást, akkor nyilván ott a legjobb lakni. Itt más a helyzet: ugyanazon ház földszinti, első emeleti lakásait elkapkodták. Hiába mondtam, hogy az utca pora beszáll, a zaj behallatszik lenn; fenn még nem sikerült egy legyet sem agyoncsapni a 8 év alatt, a lift sem romlik el többször, mint a TV, ám hiába! A hirdetésemre telefonon érdeklődőket nem áltattam sokáig: bemondtam, hogy a lakás a kilencediken van..., és rögtön lecsapták a kagylót. A lakást végül is egy budapesti lakos vette meg...
* * *
Az előbbi üggyel kapcsolatos. megtörtént a csoda. nem köszön az a nálam 15 évvel fiatalabb vállalkozó fiatalember, aki jogosan, de sokunk szerint minden erkölcsi alap hiányában tette el az utolsó fillérig a félévnyi keresetemnek megfelelő foglaló összegét. az ölébe hullott vagyonkát- úgy látszik- kevesellte. Még szerencse, hogy a felesége visszaköszön...
* * *
Mint ahogy visszaköszön még jó kollégám felesége is, aki hosszú éveken keresztül az állampárt járási bizottságának első számú titkárnője és a reprezentációs bárpult felelőse volt. Mivel tudja, hogy politikailag már régóta a legnagyobb kormánypárthoz kötődöm, rajtam kéri számon sértődötten a rendszerváltást. és benne főleg azt, hogy a "tanácson" a mostani gyenge kvalitású adminisztráció mekkora hatalmas fizetéssel dolgozik, míg ő munkanélküli. Hiába magyarázom, hogy nincs a megyében...még egy olyan hasonló, restaurálodott végrehajtó intézmény, mint a sárvári tanácsból "átalakult" polgármesteri hivatal. De még a helyi törvényhozó apparátusban betöltött hatalmas arányunkat - 10 %- sem tekinti érvnek: a városi rendszerváltás számára eddig sikertelennek bizonyult.nem elégtétel, de számunkra is...
* * *
Ugyanez. Körülöttem 30 éves MSZMP- tagságát nemrég- a Nagy Lapos Abbahagyás lehetőségét kínáló pártátalakulást kihasználva- megszüntető kolléga jobbról, a megyei választási eredmények tudatában magabiztos liberális értelmiségi balról. A kivágott fákat, a feldúlt templomteret vizslatjuk.Ők számon kérnek: - Ha kivágták, miért hagytátok?- ha nem vágták ki, miért nem? Van sapkája, nincs sapkája- jutott eszembe a kisnyúlról szóló vicc. Na, de hogy nekik is magyaráznom kelljen a városi törvényhozásban...kialakult hatalmi viszonyokat,(lásd feljebb) azt már nem! Tudjátok, meritek, teszitek- most már nem csak fenn, a Parlamentben, hanem itt is. Együtt!

Gróf István
megjelent a Sárvári Hírlap V. évfolyamának 1. számában, 1993. január 15-én.

ÉRTÉK(T)RENDEK 2.

Torz képet alakított ki értékrendünkben az erdélyiek ügye is. Az, hogy a több évtizedes tapasztalattal rendelkező erdélyi órásmesternek a konkurensek nem örülnek, még érthető. Az, hogy a közelben lakók nagy többsége azt hiszi, ingyen, vagy potom pénzért kapott olyan lakást, amiért rengeteg odavalósi állt sorban, az még az információ hiányának is betudható.( bocs, Sütő András!)De az, hogy ezek a "románok" munkahelyet, netán "életteret" vesznek tőlünk el, az már túlzás. Soha ne feledjük: akkoriban nem ők hagyták el a határt, hanem a határ őket. Nekik sokkal nehezebb a dolguk: megbirkózni honvágyukkal, elszámolni lelkiismeretükkel, a maradjak-e otthon- ahol szükség van minden magyarra- , vagy az eljöjjek- a megaláztatások sorát emelt fővel el nem viselve- dilemmájával. Ennyivel több a gondjuk a mienknél is.
* * *
Más. Iskola. és a változó értékrendek. Olvasom az egyik hetilapban, hogy vannak borotvaeszű gyerekek, akik egy pillanat alatt megtanulnak, felszednek mindent. Az ekeeszű gyerekek, a másik fajta, megakad, ha nem ért valamit. a gyökérig le kell menni sokszor, a tökéletes elsajátítás érdekében. A pszichológus értékelése egyértelmű: a felszínes érdeklődésű, semmiben el nem mélyedő gyerekek lesznek a jó pontszerzők a felvételin és lesznek orvosok, pedagógusok, mérnökök. és ez kár.
Az, hogy magyarból, matematikából egzakt mérés után kerekedik ki a pontszám, s így az osztályzat,az természetes. Viszont egy kicsit furcsállom, hogy testnevelésből pl. a 15 fekvőtámasz alatt egyes, a 16-20 között kettes, stb. kvantitatív skatulyák alapján történik az osztályzás, de megmagyarázható. Azonban kifejezetten érthetetlen, hogy már rajzórán is a kiszabott négy rajz elkészítése és kiszínezése a követelményrendszer alapja. De még nincs vége! Emlékszem eddigi iskolai izgulásaim kiváltó okaira: május elsejei kisdobosvers, fizikadolgozat, latin memoriter, állattenyésztéstan szigorlat stb. De torna-, ének-, és rajzóra előtt nem szoktunk izgulni. osztályfőnöki óra előtt pláne nem. Mert már ilyennel is találkoztam. Kéztördelés, ideges pakolás a táskába, este a kisszobában. Stresszállapot! Nyomozásom eredménye: a stressz a holnapi osztályfőnöki óra, mikor is ki fogják osztani a beszedett(!) osztályfőnöki füzeteket. A család lerajzolása volt a feladat, de Apa kiszínezésére nem jutott idő. Vérig vagyok sértve! Mindeddig színes egyéniségnek hittem magam...

* * *
Emlékkép: 1989. március 15. Sárvár. Több száz sárvárival egyetemben úgy istenigazából énekeltük el az ünnepséget záró szózatot. mert előtte, azon a napsütéses délelőttön tele volt a levegő bizakodással, lelkesedéssel, a csendes forradalom esélyével, új dimenziók születésének lehetőségével. maroknyi tettre kész, jelvényt hordó, újságot osztogató, akkori ellenzéki ember babonázta meg az ünneplőket a műsor kezdetén. Az emberek kicsit merev távolságtartással, a külső rácsodálkozást még a visszarendeződés lehetőségét nem kizáró, tartózkodó félelemmel vegyítve fogadták. Városunk gimnáziumának köztiszteletben álló tanára...nyújtott bizakodást. Sokszor kemény szavait, őszinte, belülről jövő indulatait a pártbizottság épületére mutató gesztikulációval vezette le. mellettem álló ismerősöm, aki hosszú évek óta vezető KISZ- és pártfunkcionárius,....felhördült: - Azért ez már túlzás! Ezt nem kellett volna!-
Azóta tökéletes az összhang- úgy látszik. Ámbár sejtem, hogy Tanár úr a fizetésnap előtt három nappal nem fog (tudni) tulipánokat vásárolni felesége születésnapjára, időnként elolvashatná három éve írt szónoklatának oldalait. mert bár az idők változnak, az értékeknek nem volna szabad. Ha már József Attila a munkásosztály forradalmi költője volt, (Pi)Csurkapista náci, fasiszta ideológus lett, vigyáznunk kell, hogy Rákosi Mátyás emlékét jól megőrizzük. nehogy antiszemita skinheaddé degradáljuk.

Gróf István
megjelent a Sárvári Hírlap V. évfolyamának 2. számában, 1993. január 29-én